Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-21 / 94. szám
Naptár Évforduló 1988. április 21., csütörtök. Konrád napja. A Nap kel 5.45 — nyugszik 19.41 órakor. A Hold kel 8.26 — nyugszik — órakor. ötszáz éve született Ulrich von Hutten (1488—1523) német humanista, költő, aki a reformáció oldalán részt vett a korabeli Németország politikai és vallási küzdelmeiben. Várható időjárás Ma az egész országban várható, hogy időnként erősen felhős lesz az ég. Sokfelé alakul ki záporeső. Napközben megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet délután 17 és 22 fok között várható. ❖ HÍREK * ESEMÉNYEK * — Vándorbot-akció. A KISZ KB élelmiszer-gazdaságban dolgozó fiatalok tanácsa „Gazdálkodás" címmel hirdeti meg az idén a Vándorbot ifjúsági szakmai tapasztalatcsere-rendszer akcióját. A szeptemberben induló program célja az, hogy mind szélesebb körben elfogadtassák a kibontakozási program, s ezen belül az ágazati tennivalók végrehajtásához nélkülözhetetlen új szemléletmódot. — Felvételi a zeneművészeti szakközépiskolába. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszaka felvételt hirdet érettségizett, 24 éven felüli fiatalok számára zongora, ének. dob. szaxofon. trombita, harsona, bőgő és gitár szakokra. A képzési idő 3 év. nappali tagozaton. Jelentkezni az iskola tanulmányi irodáján lehet, május 15-ig. Cim: 1065 Budapest, Nagymező u. I. — Kapósak a Mátrában a szorospataki zártkertek, ösz- szesen nyolcvannégy darab ezer-ezerkétszáz négyzet- méteres parcella értékesítését kezdte meg a közelmúltban a Bátonvterenyei Városi Jogú Nagyközségi Tanács. s a telkek fele már gazdára is talált. — Hazai tükör. Csütörtökön délután 17 órától ismét jelentkezik a televízió 1. programján' a belpolitikai főszerkesztőség élő műsora, a Hazai tükör. Az adásban szó lesz egyebek között a terhességmegszakításról, a népesség és a népesség- megtartás témaköreiről. A műsor készítői a 129-088 és a 129-410-es telefonszámon várják a nézők kérdéseit és hozzászólásait 17 órától, az adás végéig, 19.05 óráig. — Az áprilisi telelottó nyereményei. öttalálatos szelvény nem volt, négyta- lálatos 75 darab, nyereményük egyenként 123 427 forint. Háromtalálatos 5816 darab, egyenként 796 forint, a kéttalálatosok 34 forintot érnek. — Várják a mikrobuszokat. A Cooptourist salgótarjáni irodája 14 Ladából áUó gépkocsiparkját a közeljövőben 5—6 mikrobusszal bővítette. Kapósak az utazási iroda XX-es gépjárművei: szinte egyetlen autó sincs kihasználatlanul és az április 1-jei áremelkedés után sem csökkent az érdeklődés. Az új mikrobuszok megérkezése után a havi bevételt félmillió forintra növelhetik. — Meghonosított halfajta. A busa húsának — egyes tudományos vélemények szerint — kedvező élettani hatása van. A szakemberek ezért is foglalkoznak a hazánkban eredményesen meg., honosított halfajta szaporításával. A kísérletekről a Bioenergia Innovációs Betéti Társulás szerdán Budapesten tudományos és gyakorlati szakemberek részvételével tájékoztató megbeszélést rendezett. — Környezetvédelmi tanácskozást tartottak szerdán Győrött, a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A tanácskozáson, amelyen elsősorban a környezetvédelem finanszírozási kérdéseivel foglalkoztak, a feladatok sorrendisége szempontjából első helyre tették a honi vízkészletek védelmét De nem kevésbé sürgősek a tennivalók azokban a különösen szennyezett levegőjű térségekben, ahol az ország lakosságának jelentős hányada él. Diáknapok Pásztán ft népi ellenőrök tárgyalták Kelendőek az állami lakások Az elmúlt három esztendőben több mint háromszázzal csökkent a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat gondozása alatt lévő lakásállomány — említette Duda Lajos igazgató a városi népi ellenőrzési bizottság tegnapi ülésén. Elmondta azt is, hogy jelentős mértékben megnőtt az állami ingatlanok elidegenítése: a múlt esztendő végéig 520 lakást értékesítettek, ezek csaknem kétharmad része összkomfortos. A népi ellenőrzési bizottság arra volt kíváncsi, hogv az 1984-ben végzett vizsgálat óta milyen konkrét lépések történtek a tanácsi bérlakások használati értékének megőrzésére, miként alakul a VII. ötéves terv időarányos megvalósítása. Az igazgató részletesen ismertette a vállalat gazdálkodási törekvéseit, különös tekintettel a tervezési és kivitelezési címjegyzék elkészítésére, az ingatlankezelés szervezeti továbbfejlesztésére. Szólt a házkezelési szolgáltatások jobbításának lehetőségeiről is, megemlítve, hogy a kezdeti nehézségek után a házkezelőségek létszáma stabilizálódott, csökkent az ügyintézés időtartama. A továbbiakban a tanácsi költségvetési gazdálkodás továbbfejlesztéseiről szóló beszámolót vitatta meg a testület dr. Sándorné Dom- bai Margit vizsgálatvezető előterjesztésével. E témakörben azt tudakolta a népi ellenőrzés, hogy a tanácsi szervek hogyan élnek a pénzügyi lehetőségekkel, ezek felhasználása miként veszi figyelembe a központi és a helyi érdekeket. Az alapos és minden részletre kiterjedő vizsgálat summá- zataként úgy foglalt állást a testület, hogy a tanácsi költségvetési gazdálkodás hasznosan segíti a lakossági alapellátást és a fejlesztési célkitűzések megvalósítását. Ugyanakkor, a források megcsappanása miatt szüksé-, gessé vált a feladatok újragondolása, átrendezése. Kifogásolták, hogy még nem sikerült megfelelőképpen korszerűsíteni az információs és a számítástechnikai rendszert. A testület a vizsgált tanácsok — Salgótarján, Vizslás, Karancslapujtő, Cered — számára a céltámogatások .körültekintőbb felhasználását, az érdekeltségi bevételek növelését javasolta, s eljuttatta ajánlásait a felsőbb irányító szerveknek is. Az idén április 19—24-c között negyedik alkalommal rendezik meg Pásztón, a Dózsa György Általános Iskolában a Dózsa napokat. A diákok délutánonként rádiós vetélkedőn, aszfaltrajzversenyen, művészeti szemlén és sportvetélkedőn mérik össze tudásukat. Felvételünkön: a 8 a. osztály a balettgyakorlatát próbálja. — bp — Meseszínház Mátyás aranyszőrű báránya címmel tart meseszínházi előadást ma a ma- g.yarnándori Radnóli Miklós Művelődési Házban a Mesestúdió társulata. Napirenden a körzetek munkája Megszokott gyakorlattá vált a salgótarjáni városi népírontelnökség munkájában, hogy időszakonként sorra tájékozódnak a városkörzeti bizottságok munkájáról, gondjairól, eredményeiről, s meghatározzák együtt a teendőket. Szerdán a Salgótarjáni Kohászati Üzemek I—II. számú városkörzeti bizottságainak titkárai, Őrlik Ferenc és Tóth László számoltak be az elnökség előtt tevékenységükről. Ezután Pe- tesházi Gábor, a HNF Salgótarján Városi Bizottságának titkára és Angyal Barnabás alelnök, az Országos Béketanács tagja adott tájékoztatót a közelgő májusi békehónap előkészületeiről, illetve a nemrégiben lezajlott tanácstagi beszámolók tapasztalatairól. Vöröskeresztes rendezvények Milyen vöröskeresztes események lesznek a közeljövőben? A megyei Vöröskereszt tegnapi értekezletén egyebek között ezt tárgyalták meg a résztvevők. A központi anyák napi ünnepséget az idén a Parlament kongresszusi termében rendezi meg a Magyar Vörös- kereszt április harmincadikén, amelyre megyénkből tizenhárom többgyermekes anya kapott meghívást. Május 7-én a vöröskeresztes világnap megyei ünnepsége az SZMT salgótarjáni székházéban lesz, jelszava: 125 év az emberiesség szolgálatában. Ugyanitt emlékeznek meg a Hazafias Népfront rendezésében a győzelem napjáról is. Hagyománnyá vált, hogy a megyei Vöröskereszt minden nyáron megszervezi a fogyatékos gyerekek nyári üdültetését. Az idén mintegy harminc gyerek utazik a Csongrád megyei Mártélyba június 22—július 1. között. Alkalmas helyszínt biztosít — április 28-ig — a kempingezéshez és a szabadidős-tevékenységekhez szükséges cikkek bemutatására és vásárára a salgótarjáni sportcsarnok, ahol a testedzést végzők mellett a nyárra készülődök is sok-sok hasznos dolgot találnak maguknak. Három és fél millió forintos készlettel vonult fel a Nógrádker Vállalat, csak sátorból tucatnyit állítottak ki. —kulcsár— Biztosítósok versenye Az Állami Biztosító Nóg- rád Megyei Igazgatósága a megyék közötti munkaversenyben az élen végzett az országos listán, továbbá a Vállalat kiváló brigádja címet érdemelte ki a salgótarjáni fiók Egyetértés nevet viselő kollektívája. E szép siker az egész évi megfeszített és eredményekben bővelkedő teljesítményt jutalmazza. Az Egyetértés brigád harminchárom tagja tavalyi tervét 117 százalékosra teljesítette, de a szocialista versenymozgalom más területein is figyelemre méltó eredményeket értek el. Az ötvenezer munkanapot Salgótarjánért elnevezésű versenymozgalomban például 3420 óra társadalmi munkát végeztek. Tanfolyamok a MÁV-nál Közismerten nehéz elhelyezkedni azoknak az érettségizett fiataloknak, akik nem kívánnak felsőoktatási intézményekben továbbtanulni. Ezen a gondon is segíteni kíván, ugyanakkor saját szakember-utánpótlását akarja megoldani a MÁV Budapesti Igazgatósága, — amelynek egyik körzeti üzemfőnöksége a balassagyarmati —, középiskolásoknak hirdetendő tanfolyamaival. Megfelelő számú jelentkező esetében a negyedikes gimnazistáknak — fiúknak, lányoknak egyaránt — hat, .szakbeosztásnak megfelelő, tanfolyamot szerveznek, amelynek elméleti képzése már a szorgalmi időszakban elkezdődhet. A tanfolyam elméleti oktatása végén, sikeres szakvizsga megszerzése után. egy hónapos helyismereti képzésben munkába állhatnak a fiatalok, közben folytatva a gyakorlati ismeretek megszerzését. A gyakorlati képzés idején ugyanakkor bért is kapnak majdani munkaadójuktól. Akik a tanfolyamok és a munkába állás után is kedvet éreznek a közlekedési szakma folytatására, magasabb szintű elsajátítására, azoknak lehetőségük nyílik vasúti, illetve állami főiskolákon, egyetemeken való továbbtanulásra. Igv többek között a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán. Felméréstől a kivitelezésig Anyagmozgatási, -raktározási, térbeli elosztási és csomagolási szaktanácsadással, tervezéssel, valamint a kivitelezés megszervezésével több mint 10 éve áll a gazdálkodó szervezetek szolgálatában az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet salgótarjáni területi irodája. Az iroda tevékenységi területe Nógrád megye mellett Pest megye északi és a Jászság hozzánk közelebbi részeire terjed ki. Évente több mint 500 ezer forint árbevételre tesz szert a kis csapat, ami nem tartalmazza a beszerelt anyagok, berendezések több millió forintos értékét. Az 1988-as év várhatóan legnagyobb munkáját a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. alapanyag- és készáru-moz- aatási rendszerének tervezésé és megvalósítása jelenti. B ár sokat foglalkoztunk a füstmentes nappal, de nem eleget ahhoz, hogy eredményeket is elérjünk. Ezért maradtam r— mint nem dohányzó — továbbra is pipás. Azokat a dohányosokat, akik nem tudnak leszokni káros szenvedélyükről — sajnálom. Azokat a dohányosokat, akik le tudnak szokni — tisztelem. Megboldogult, szenvedélyes dohányos (pipázó) dédnagyapám talán az egyetlen kivétel, ö nem volt képes arra, hogy szeretett pipájából végleg kiverje a dohányt, mégis tisztelem. Soha el nem múló tiszteletemnek egy akkora pofon az oka, amelyet utánozhatatlan stílusával P. Howard (alias Rejtő Jenő) adott hőseinek a markába. Igaz, én nem valamelyik oázisban, vagy netán a Kongó partján repültem másfél méter magasságban egy fának, ám így is „egzotikus” volt az idősb rokon arcon tapintható dörgedelme. Az történt ugyanis, hogy ötéves korom lezserségével és természetességével kipróbáltam a jó öreg pipájában rejlő varázserőt. Szerencsére az első Pipás észrevétel slukkok után felfedte tettem, s mielőtt az erős dohány hatása megütött volna, dédnagyapám...., de erről már volt szó. A pofon helye azóta elmúlt, de a nevelő célzata máig is kiradírozhatatlan. Mindezt azért meséltem el, mert a mai fiatalokat talán még meg lehet menteni a nikotinélvezet károsító hatásaitól. Persze ehhez szükségeltetnének a nemes cél érdekében pofozkodó, meg- győződéses dédnagyapák, de talán a fiatalabb évjáratú szülők is megteszik. Megteszik? Épp ez az! Az utcákon, tereken, egyszóval a közterületeken tapasztalható látvány a legfőbb bizonyíték és leglátványosabb „statisztika” arra, hogy nem nagyon teszik meg. Mielőtt az ifjúságvédelem gondolatban elhelyezne poros számon egy jól irányzott ütést, kijelentem, hogy galamblélekkel viseltetek a felnövő generáció iránt, annál is inkább mert „évjáratban” is közel állnak hozzám. De amit az egészségügy minisztere és a tárca közkatonái nem tudnak elérni, felvilágosító előadások, plakátok, egyéb propagandaeszközök tucatjaival, azt kénytelen a „házi miniszter”, a szülő megoldani. Természetesen nem pofonnal kell kezdeni, mint ahogy a kormány is először óvatosan lép közbe a problémák megoldása érdekében, i és csak később dörgedelmez — mondjuk reformokkal. a végére hagytam pi- A Pás észrevételem indítékát. Volt (?) egy füstmentes nap. A „rejtett” kérdőjel már sejteti q. gondolatot, azaz: inkább csak szervezve volt (bár folyt be némi pénz is), nyomát inkább a — nem ritkuló — füstben láttuk. Hát ennyi... Akit untattam, akár rá is gyújthat az újsággal. De ne feledje: önmagát égeti! — benkő — _ r. __ ^ __ ■ Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ. NOGRAl# Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatóis. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltóazám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrfapkázbesftő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy poatautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Pt.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR Igazgató, HU ISSN 0133-1556