Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

4 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 16., SZOMBAT Rohanás Négyesben \ Csepel a hagyatékból JAVÁBAN I tartott a szü­ret, szaporán teltek a vödrök. Az idő is kedvezett, jó volt a hangulat. — Megérkezett a fiam — kaptam fel a fejem a motor­zúgásra, de csak nem ö volt. — Tudnék én egy jó mo­tort! — szólt át a szemben- lévő oldalról Béla bátyám. — Egy Csepelt. — Csepelt? — húztam el a szájam. — Ki jár már ilyen­nel? Van az már 100 éves is! — Nem az. Vadonás új! Én akartam megvenni, hogy eljárok vele a földre, de pa­pír kell hozzá. Fájintos kis jószág, ha arra jár, nézze meg. Felejtődött a dolog, hóna­pokkal később idős barátom­hoz vezetett utam. — No, nem nézi meg? — Mit? — Hát a motort. Nem ült azon még senki. Ott fekszik a pajtában. Ahogy szemem megszokta a félhomályt, kétüléses kis Csepelt pillantottam meg. A lélegzetem is elakadt. Üj ülé­sek, gumik. Végighúztam a kezem a tankon, a letörölt por alól fekete lakk csillo­gott elő. Végigsimogattam, ez kész csoda. Üj minden ré­sze! — Honnét van ez Béla bá­tyám? — Sora van ennek. Örök­ségből való. Boldogult Ko­vács asztalosé volt. Megvette 1956. telén, akkor, amikor ki­forgatták az üzleteket. Eltelt 30 év, elő se vette. Hogy mi­re tartogatta? Most, hogy meghalt, üres maradt a ház, hazajött a húga Amerikából, s amit tudott, pénzzé tett. Ezt a ládájában találtuk meg, a lovak között. Mit mondjak, megörültem, meglepem vele a fiam! Visz- szamentünk hát együtt, lát­tam, birizgálja a fiút a dolog. Fel kell fújtatni, kibírják-e a belsők? Elő a Trabant - pumpát, kemény lett a két kerék, mint a kő. A Tra­bantból szívtunk benzint, ki az útra, megtoltu/k és bein­dult. Istenem, micsoda pöfö- gést, füstöt csapott! De ment! Innen már egyenes volt az út a tulajdonoshoz. A köz­pontban épült ház poros, üres kirakataival, elhagyatot­tan fogadott bennünket. Az idős hölgy ijedten, bizalmat­lanul méregetett. Micsoda élet volt itt, míg szegény Laci élt, sóhajtozott. Mennyi szép koporsót csinált, még van belőle egy jó pár darab. Kínálom, de nem viszik — sajnálkozott. Csak a gondra, bánatra jöttem haza Ameri­kából. Ráment a hónapunk, míg a bizalmába fogadott. De az­tán előkerültek az okmányok. Fizetve: 7100 forint 1956. de­cember 3-án a szécsényi vas­műszaki és mezőgazdasági szaküzletben. A Danuvia Szerszámgépgyár, Budapest hatósági vizsgakérelmi lapja és a meobizonylat Karsay József aláírással. Minden együtt volt. — Még ez is idetartozhat — adta át a hölgy a motor- kerékpár vezetési vizsga kér­vénylapját. Nézzük a dátu­mot: 1962. július 20. Már nincs senki, aki megmond­hatná, miért várt 6 évet és miért nem tette le végül a vizsgát a tulajdonos? Ugyan hányszor gondolhatott a ki- próbálatlan motorra? Az űrlap hátoldalán kér­dőív: a ráírtak egy életet je­leznek. Születés: 1909, foglal­kozása: asztalos, fegyveres szolgálat: utászzászlóalj, Bu­dapest 1932—33, fegyvergya­korlat: 1937—39, frontszolgá­lat: 1944 és 1950-ig hadifo­goly a Szovjetunióban. Rend­fokozat: őrmester. Vagyoni helyzet: családi ház, 800 négyszögöl föld, büntetve: a rokonok között sem volj, sen­ki. Még ez is kellett akkor. ÍGY került a fiamhoz az 56-os Csepel. Mindössze egy műszaki vizsga kilométere volt benne. Ha él még az egykori Danuviás meofőnök, Karsay József, bizonyára megdobogtatná a szívét a látványa. Szabó Endre H i á h y és pazarlás Új szemlélet az egészségügyben és szociálpolitikában Mátraszőlős körzeti orvosa volt tizenhárom éven keresz­tül dr. Lamgmayer Balázs, majd tavaly decemberben kine­vezték a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosává. Ugyanebben az időszakban megváltozott az egészségügyi tárca elnevezése: Szociális és Egészségügyi Minisztérium letit. A névváltozás egy sor új tartalmi és módszertani feladatot von maga után, mely természetesen meghatározza megyéink — így Nógrád — egészségügyi osz­tályának működési körét is. — Kezdjük hát a beszél­getést azzal, mit is jelent az új elnevezés, milyen elveket kell alkalmazni, hogy a la­kosság színvonalasabb ellá­tása, a gyógyítás, a gondo­zás. az egészségmegőrzés tár­sadalmi programja hatéko­nyabban érvényesüljön? — A szociálpolitika beépí­tése nagyfokú szemléletvál­tozást követel az egészség­ügyben dolgozóktól. Tudato­sítani kell azt, hogy a be­teg nemcsak beteg, hanem rászorult ember, aki esetleg hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között él, családi és munkahelyi környezete, életmódja, foko­zottabb figyelmet igényel. Ehhez természetesen helyzet- elemzésre, az ellátási lehető­ségek bővítésére van szükség. Alapvető az egészségügyi in­tézmények és a szociális ellátchálózat szakm?' ás gazdasági egymásra épülése, így például az alapellátás­ban dolgozó körzeti orvosok, a kórházak, a szociális ott­honok kapcsolata egymással, a gondozási központokkal, tanácsokkal és a most ki­épülőben lévő új típusú szo­ciális ellátórendszerrel. Az egészségügyi osztály felada­ta részt vállalni a célok megfogalmazásában, az új ellátási rendszer kiépítésé­ben, a szakemberek képzé­sében, továbbképzésében, Nagy szükség van komplex szemlélettel rendelkező gár­dára, a most szerveződő csa­ládsegítő központokban, a már meglévő gondozási köz­pontok tevékenységének ki- szélesítésében. t — Építeni mindenképpen a már meglévő alapokra kell. Milyenek megyénkben a gyógyítómunka, a szociális hálózat személyi és tárgyi feltételei? Melyek a legége­tőbb gondok? — Megyénk egészségügyét a hiány és a pazarlás jel­lemzi annak ellenére, hogy napjaink gazdasági helyzete e területen is gvökeres szem­léletváltozást követel. Mire gondolok? Tudatosítani kell az emberben, hogy az egész­ség érték, hogy mibe kerül az ingyenes ellátás. Ha job­ban vigyáznánk magunkra, az orvosok az egészséges em­berekre, kevesebb lenne a beteg, a felszabaduló pénzt más szükséges dolgokra for­díthatnánk. Javulhatna a műszerellátás, jobb körül­mények között működhetné­nek a szociális otthonok, gazdaságosabban használhat­nánk ki a kórházi ágyakat, a felszabadult szakembereket más területre csoportosíthat­nánk. Néhány eklatáns pél­da: pazarlás, hogy a délutáni rendeléseken két-három em­ber kedvéért fűtjük a ren­delőintézeteket, foglalkozta­tunk nővéreket, orvosokat. Hogy a gyermekosztályokon, a szülészeteken az ágyki­használás majdnem fele a lehetségesnek, hogy drága műszerek évek óta becsoma­golva hevernek, hogy olyan emberek foglalják el a kór­házi ágyakat, akiket szociá­lis otthonban, vagy otthon ápolhatnának. — Eddig a pazarlásról esett szó, de mint ön mond­ja, hiány is akad bőven. — Legnagyobb gondunk, hogy hiányoznak orvosok, szakorvosok. Az alapellátás­ban erre nem panaszkodha­tunk, bár főállású üzemor­vosból több kellene. Problé­ma inkább a kórházakban jelentkezik. Balassagyarma­ton például 20 orvosi állás betöltetlen. Salgótarjánban sikerült javítani a helyzeten. Mindhárom kórházban hiá­nyoznak azonban a kivizs­gáláshoz, gyógyításhoz szük­séges korszerű műszerek. Egyes osztályokon nincs ele­gendő kórházi ágy, a szo­ciális otthonok zsúfoltak. Ilyen feszült helyzetben az­tán nem csoda, hogy a be­tegek és az egészségügyi dol­gozók érzékenyebben reagál­nak a tapasztalt hiányossá­gokra. Hadd említsem itt az utóbbi időben a közvéle­ményt leginkább foglalkoz­tató jelenségeket. Tavaly több lakossági bejelentés ér­kezett visszaélésekről, egyes intézmények gazdálkodási szabálytalanságairól. A mi- zserfai szociális otthonra és a balassagyarmati kórházra vonatkozó bejelentésekre a szükséges intézkedést meg­tettük és megtették az ille­tékesek, a jelzett szabályta­lanságok vizsgálata, elbírá­lása szakértők bevonásával folyamatban van. Ennek eredményéről, a döntésről mind a bejelentőket, mind a lakosságot tájékoztatni fog­juk. — E kis kitérő után — mely szerencsére egyedi je­lenségnek tekinthető — tér­jünk vissza a megye lakos­ságát átfogóan érintő hiá­nyosságokra, s azokra a ter­vekre, elképzeléskre, ame­lyek a megoldást is tartal­mazhatják. — Nos, tehát az orvoshi­ány, az elvándorlás okai ösz- szetettek. Az alapkérdés, hogy a pályakezdő fiatal'ck látnak-e perspektívát, van-e kellő műszer hivatásuk gya­korlásához, tudásuk gyarapí­tásához, továbbképzéséhez? Milyen a főorvosi kar szem­lélete? A salgótarjáni kór­házba a klinikáról jött or­vosok például a tudás kor­szerűsítését, az önállóság gyakorlását tartalmazó új szemléletet, látásmódot hoz­tak magukkal, amely a gyó- gyítcmun'kát, az orvosmeg- tantó-kápességet pozitívan befolyásolja. Meghatározó a fizetések alakulása is. A me­gyei kórházban a pályakez­dők fizetése 6500—10 000 fo­rint között mozog, Balassa­gyarmaton ugyanez 5600— 10 000 forint. Végezetül a la­káskérdés. Nem véletlen, hogy falvainkban, a kisebb településeken, ahol orvosla­kásokat építettek, a régieket felújították, korszerűsítették, nincs orvoshiány. A letele­pedéshez tehát elengedhetet­len a vonzó fizetés, a kor­szerű életkörülmények meg­teremtése. Az alapellátásban az új feladatokkal arányo­san javítani kell a jövőben az egészségügyben dolgozók anyagi és erkölcsi elismeré­sét, a vizsgálatok tárgyi fel­tételrendszerét. A szakren­delőkben az egészségmegőr­ző program kiteljesedését kívánjuk támogatni azzal, hogy fejlesztjük a speciális ellátási formákat. Elsősor­ban á halálozást döntően be­folyásoló betegségcsoportok­nál. A kardiológiai és daga­natos betegek ellátása meg­oldott, a jövőben szeretnénk ezt kiterjeszteni a vese- és emésztőszervi betegekre is. A kórházakban új szakterüle­tek kialakítását tervezzük, így például mozgássérült gye­rekek utógondozását Salgó­tarjánban, reumatológiai el­látást a pásztói kórházban. A műszerezettség fejlesztése is ehhez a programhoz iga­zodik. Vásárolni szeretnénk egy laborautomatát, amely gyors és pontos vizsgálato­kat végez, egy videoendosco- pot, amellyel az emésztő­rendszert vizsgálhatjuk, va­lamint egy érelváltozásokat kimutató korszerű berende­zést, mellyel a daganatos és érbetegek jól kiszűrhetők. Természetesen emellett az alapellátást szolgáló műsze­rek cseréjéről sem feledke­zünk meg behatárolt anyagi lehetőségeinkhez mérten. — Végezetül kérem, szól­jon részletesebben arról, mi­lyen elképzelések vannak a szociális hálózat szerves ösz- szekapcsolására az egészség­ügyben. — Kezdeményezzük a szo­ciális otthonok és kórházak szakmai-gazdasági integráci­óját annak érdekében, hogy sajátosságaiknak megfele­lően egymá^raépítve, jobb színvonalon és gazdaságosab­ban lássák • el feladataikat. Célunk, hogy a szociális gon­doskodás területén az egész­ségügyi ellátáshoz hasonlóan a rászorultak számára meg­felelő időben, helyen és mér­tékben biztosítsunk ellátást. Az egészségmegőrző prog­ram csak a tanácsi, az egész­ségügyi és társadalmi szer­vek együttműködésével hoz­hat eredmánvt. Gondolok itt a családsegítő központokra, a gondozóhálózat korszerű­sítésére, az emberi gondol­kodásmód átalakítására. Ten­nivalóink tehát sokrétűek, ezért elkerülhetetlen a rang­sorolás, hisz ssvszerre meg­valósítani mindent nem tu­dunk. Anvasi és szellemi erő, inket úgy kell átcsoportosí­tani, hogy az valóban a me- gve egységes, iobb egész­ségügyi és szociális ellátását szolgálja. — Köszönöm a beszélge­tést. Kiss Mária Fél óra Zoránnal, Gyarmaton „Szép holnap”-ról, ma A napokban a balassagyar­mati Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központban ven­dégszerepeit Sztevanovity Zorán. A diákkaszinóban tar­tott előadása után kértem tőle rövid interjút. — Megismered-e a váro­sokat, ahol fellépsz, s a kö­zönség „árulkodik-e” magá­ról? — Sajnos, nem ismerem meg igazán őket, sokszor a művelődési házaknak is csak a hátsó részét látom (Gyar­maton nincsen hátsó bejá­rat, ez kivétel). A közönség azonban mindenképpen árul­kodik a városról, bár a mű­faj meghatározza, kik ülnek odalent... — Húsz éve, amikor „da­lolni” kezdtél, a fiataloknak énekeltél. Ma is többnyire a huszonévesek hallgatnak téged. Hol maradt mellőled a korosztályod? — Nekem ez régi szívfáj­dalmam, annak ellenére, hogy örülök annak: a kon­certjeimen az átlagéletkor nem nagyon változott 68 óta, mégis hiányolom azt a kor­osztályt, akivel együtt in­dultam. Az elmaradás oka nem választható el Magyar- ország gazdasági, társadalmi, politikai helyzetétől. Az én korosztályom, annak is az értelmiségi része, maximáli­san, s minden szempontból kiszipolyozta önmagát is. Ügy ahogyan magát továbbképez­ni sincs ereje, nem marad olvasni, zenét hallgatni, kon­certre járná sem!... Ez az a korosztály, amely ma legin­kább tartja vállán az ország terheit, s hát úgy tűnik, ez a teher kezd egy kicsit túl sok lenni... — Mi foglalkoztatott eb­ben a húsz évben főként? — Mindenképpen az igaz­ságosság. Ha nem is konk­rétan az igazság, de annak egyik kritériuma a szabad­ság, benne volt a dalaim­ban. .. — Műfajodnak van közön­sége? — Az emberekben meg­van a hajlandóság, hogy ez­után a típusú zene után ér­deklődjenek. — A családodról elég ke­veset hallani... — Ügy érzem, a mi csalá­dunkról még mindig többet le­het hallani, mint a műfajban dolgozó kollégák családjáról. Ennek talán éppen az az oka, hogy nem vagyunk ma­gyar származásúak. Jugo­szláviából jöttünk ide. Szü­léink diplomaták voltak, s az ötvenes évek végén le­zajlott politikai események hatására maradtunk itt. Te­hát gyakorlatilag politikai emigránsok voltunk, később ez legalizálódott, és már régen magyar állampolgárok vagyunk. — Van kedvenc magyar szavad, s egyáltalán, köny- nyen tanultad az új nyel­vet? — Amelyeket nehéz kiej­teni, azokat szeretem! Arra a lelkem mélyén büszke vagyok, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok magyar származású, elég szépen be­szélek, azt hiszem. Néha tit­kon arra is vágyom, hogy egy nyelvész felfedezze; az én lemezeim szövege érthe­tő! Hogy új nyelvet tanul­tam, észre sem vettem. — Mit jelent Zoránnak a küzdelem? — A küzdelem, eleme az életnek. Nélküle semmiféle igazán nagy tettet nem tu­dok elképzelni. Ahhoz, hogy valaki valamit megvalósít­son nagyon sok csatát kell nyernie... Az én életemben eddig szinte végig küzde­nem kellett. — Néha úgy tűnik: Zorán szomorú! Jól látjuk! — . . .Tegnap láttam a Kozma című előadást a Pes­ti Színházban. Utána beszél­gettünk, s egyesek azt mond­ták: megfigyeltétek, hogy a színészek nem mosolyodtak el meghajláskor? Erről aa jutott eszembe: nem is lehet mosolyogni egy mai társa­dalmi drámán, hiszen, amit a színészek játszottak, an­nak ők is részesei, azt ját­szották, amit maguk is meg­élnek. Ilyenformán én sem tudok teljesen gondtalan és vidám lenni a színpadon, mert, amit énekelek, meg­élem én is. És nem baj, ha ez ki is derül rólam... — Mit jelent neked ez a két szó: szép holnap? — Szeretném megélni! Egy picivel kevesebb gonddal működő világot szeretnék holnap. Hlavay Richard Séta a tavaszban Tercfere

Next

/
Thumbnails
Contents