Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
I „Értelmes értelmiségi cselekvést gyakorolhatunk” Beszélgetés a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozatának titkárával Az 1912-ben alapított Magyar Irodalomtörténeti Társaság tájegységi szervezeteinek megalakulását az utóbbi időben Kovács Sándor Iván főtitkár szorgalmazta, így írt a Népszabadság 1985. december 7ri számában erről: „A feltétlenül szélesítendő tömegbázis jelentékeny hányada most is a középiskolai tanárság lehet, de tekintettel arra, hogy a magyartanárok 80 százaléka vidéken él, célszei'ű lenne a már meglévő tanári tagozatnak az ország tájegységei szerinti tagolása.” Az irodalomtörténeti társaság első megyei csoportja megyénkben alakult meg — természetesen várakozással teli, ünnepélyes külsőségek közepette — 1986 novemberében. Az ülés számára helyet az SZMT adott Salgótarjánban,/ oktatási és köz- művelődési bázisán. Akkor választották meg a Nógrád megyei tagozat titkárának dr. Kovács Anna muzeológust, irodalomtörténészt, akivel a múlt évi tevékenységet tekintettük át. — A tagozat működési szabályzatában a feladatok meghatározásával foglalkozó részben olvashatjuk, hogy a tagok aktív résztvevői kívánnak lenni az irodalom- történeti ismeretek, az irodalomtudomány új eredményei közvetítésének, s a lehetőségekhez mérten maguk is bekapcsolódnak a kutatásokba. E szándék mennyire vált valósággá? — Tagozatunk első tényleges működési éve 1987 volt, tehát széles körű tapasztalatokkal nem rendelkezünk, de túlzás nélkül fogalmazhatjuk meg: fő céljaink teljesültek, és biztatóan próbáltuk ki azokat a tevékenységi formákat, amelyeknek hagyotnányápoló munkánk kereteit kell alkotniuk Kezdettől fogva magunkénak tartjuk — fő feladatként — Madách Imre emberi és művészi örökségét, amit azzal is kifejeztünk, hogy védnökséget vállaltunk a csesztvei Madách irodalmi nap fölött. S ez nem csak azt jelentette, hogy tagjaink részt vettek az eseményeken, propagálták azokat, hanem előadásokat is tartottak. Mindezekért itt külön szeretném megköszönni balassagyarmati tagjaink aktivitását, lelkes és segítőkész magatartását... Azután más jelentős rendezvényeket is említhetek. A nagyok közül a Balassagyarma- maton október elején megrendezett országos Mikszáth- vándorgyülést, az író születésének 140. évfordulója alkalmából, A megye általános és középiskolásai számára Mikszáth-alkotópályázatot hirdettünk, irodalmi és képzőművészeti kategóriában. November közepén — az író születési centenáriumának apropójából — Kassák-kon- ferenciára, Salgótarjánba invitáltuk tagjainkat. — S mit tenne az elmondottakhoz hozzá, ha a másik oldal, a gondok, a sikertelenségek felől közelítünk a tartalmi és szervezeti munkához? — Mindjárt a beszélgetésünk elején azt mondtam: fő céljainkat teljesítettük, amiből következik, hogy akadnak adósságaink. Terveztük például, hogy a tagozat pedagógusai beszámolnak a Mikszáth-tanítás problémáiról, tapasztalatairól, de ezt a véleménycserét nem tudtuk megszervezni. S a Kassák-konferenciára is nagyobb számban mozgósíthattunk volna, bár az nem szerepelt munkatervünkben. El kell gondolkodnunk azon, és tenni ellene, hogy szervezettségünk nem egyenletes a megyében. Szécsényből például egy, Rétságról egyetlen tagunk sincsen. És hogy ezt mondom, az nem az itt élők kritikája, hanem éppen a mienk: nem találtuk meg még az utat az itteni, érdeklődő emberekhez. Persze egy esztendő munkája áll mögöttünk, aligha van szégyellni valónk. Különben, is ösztönző, segítő magatartást tapasztaltunk az egész megyében a tagozat kéréseivel, törekvéseivel szemben. Pedig a körülmények senki számára sem könnyebbedtek. — Hatvannyolc tagja van jelenleg a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád megyei tagozatának. Zömük Salgótarjánon kívül élő pedagógus. Sok, vagy kevés ez a létszám? — Egy esztendeje élénk tagtoborzást folytattunk, aminek eredményeként 21 személlyel gyarapodott tagságunk, főként Balassagyarmatról. Létszámunkat természetesen növelni szeretnénk, hiszen említettem, hogy vannak fehér foltjaink, de tagtoborzást nem kezdeményezünk. Ügy gondoljuk, fontosabb tevékenységünk eredményességét, színvonalát jaT vítani, a munka egészére vonatkozóan. Vagyis értjük ezt a rendezvények látogatottságára, a gyerekek erőteljesebb bevonására, a kutatások hatékonyabb ösztönzésébe, külső kapcsolataink — például a Palócföld folyóirattal, amellyel egyébként a leggyümölcsözőbb az együttműködésünk, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézettel — további erősítésére, gazdagítására. A pedagógiai intézettől nemrégiben kaptunk ígéretet ai-ra, hogy jobban figyelnek rendezvényeinkre, szorosabban kapcsolódnak tevékenységünkhöz, és a tagozat programját megpróbálják tanári továbbképzésként figyelembe venni. — A megyei tagozat idei munkaterve — bár ezúttal nem lesznek évfordulós események — ugyancsak gazdag. Középpontjában a Madách- kutatás, a régi magyar irodalom — Balassi Bálint, Ri- may János művészetének — kérdései, a múlt századi nógrádi lírai hagyományok és a mai megyei költészet eredményei állnak. Mindez azt jelenti a számomra, hogy a tagozat komoly és egyre érettebb munkát végez. Tevékenységük hasznát hogyan foglalná össze? „ — Legfontosabbnak az új kutatási eredmények befogadását, a gondolkodás pozitív formálódását tartom. ösztönzünk az irodalomtörténeti alkotómunkára, de az alkotáshoz idő is kell. Létezésünk, munkánk kétségtelenül legnagyobb haszna, hogy értelmes értelmiségi cselekvést gyakorolhatunk. A Nógrád. megyei tagozat kapcsolatot létesíthet más tájegységek szervezeteivel is. Tavaly alakult meg Borsod- Abaúj-Zemplén megyei és délnyugat-dunántúli — Zala, Somogy, Baranya megyei — tagozat. Sulyok László AMATŐRÖK TÁRLATA Nógrád megye amatőr képző- és Iparművészeinek alkotásaiból lát* balé kiállítás Salgótarjánban, a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ iivegcsarnokában. Képeinken * díjazott művészek munkáiból mutatunk be néhányat, a teljesség igénye nélkül. (Bábel László képösszeállítása) Balogh Balázs András: Kártyázó cigány asszonyok Fodor Istvánná: Kerámia kisplasztikák IV. Mede János szobrai Beszélő Iájak „Negyvennyolcas” emléknyomok .. .Hogy aztán éppen Káliónak ne lenne „igazi” történelme? A ház, a papiak és egyben a helyi plébánia ablakában rúdvasból formált figurális ábrázolást mutató rácsok egyedül is ellentmondanak ennek. A kállai, ezermesternek is kiváló káplán munkái, amiként az ő keze ügyességét hirdeti a közeli Erdötarcsa temetőkerti bejárata fölé magasodó szépen faragott székelykapu és az örökké üzembiztos (mert azonnal javítja, ha kell) szolgálati Trabantok, amelyből három is van a négy községet szolgáló plébániának. A káplán úrról később- majd külön is érdemes lesz szólni, most megállunk a híres-neves épület ablakrácsainál és Rákóczi fejedelem utolsó, romhányi csatájához vezető útvonalat, az állomásokat „olvasgatjuk” ki a rácsozat mintázatábólKazár Gyula kanonok azt is megmutatja odabent a házban, hogy melyik szobában aludt — ha ugyan tudott aludni azon az éjjelen — a fejedelem, amikor egy éjszakát itt töltött. A következőt már Bercelen túl a sátortáborban. De ennyivel még sincs elintézve a történelem Kallón sem. S akkor még a környék! s maga a kanonok, akit negyvenegyben, amikor mint tábori lelkész tiszti rangot is viselt, egy sikkasztó, lisztutalványokkal manipuláló főszolgabíró „hecckáplónnak” nevezett. S mert ezután sem vonult visz- sza, hanem hívei érdekében visszaverte a zöld posztós asztalt a főbíró előtt — lá- zítás, kommunista érzelmek miatt! a szolgabíró által a csendőrségen feljelentetett. Ide, a fejedelmet egykor befogadó tekintélyes külsejű házba régen készülök. Amióta először hallottam hogy a kanonok úrnál valamiféle érdekes nyom, emlék, feljegyzés őrződik a negyven- nyőlcas-negyvenkilences időkből, s hogy azoknak a nyomoknak lehet valami köze Petőfihez is... Kazár Gyula a távoli Csapoú született, édesanyja volt egy időben tanítónő a salgótarjáni úgynevezett „rácsos iskolában”, édesapja vámtisztként szolgált, ő maga a tarjáni Chorin Ferenc gimnáziumban tanult. Tanárai között tiszteli máig a jó- emlékű (de sokan vallják ugyanezt) dr. Dornyai Bélát, aki számos ismeretterjesztő színvonalas munkát írt maga is Salgótarján és környékének természeti, történelmi értékeiről, s akiről talán mindössze egy turistaház van elnevezve mifelénk. De hát, nem esik messze a fájától az alma akkor sem, ha taní- tó(k)ról van szó, s nem szülőkről, legalábbis így voltlehetett ez régebben, a pedagógus egyéniségek virágkorában. Maga a kanonok is írt vagy öt munkát, főként talán honismereti tárgyban s meg is jelentek rendre; külön szekrényben áll nagy halmazban mindaz, ami történelmi-honismereti, kulturális, egyháztörténeti stb- feljegyzés. „Csak az idő kevés.” Az a legkevesebb. Ezen a március eleji vasárnapon is ideig-óráig munkájában tartjuk fel Kazár Gyulát és jó, hogy tehetjük, mert Kálló örökké káplános hely volt. Ilyenkor, amikor a vendég kutatói szenvedélytől hajtva visszaél a joggal — van, aki odabent a nagyon szépen felújított tomplomban helyettesíti a kanonokot. Amikor jöttünk litániát mondott a hívekkel, most a misét „tétetjük” vele félre, s mindebből nem kell észrevennünk semmit, ami kényelmetlen lenne. Egyetlen magyarázat ez lehet: a kanonok is szenvedélyes kutató. Csak a minap tartott nagy érdeklődés mellett, a népfront felkérésére, a szomszédos Erdőkürtön helytörténeti, családitörténeti előadást a most induló (kéthetenként jön össze újabb) népfőiskolán! Mert ilyen is van, hála a kürti Budai (nyugdíjas) tanár úr és az ott is működő művelődési kör fiataljainak. Rákoscsabán volt újmisés, a csendőreset Nagykátán történt fiatal pap korában. Volt KALOT-os előadó az érdi reprezentatív népfőiskolán (húsz volt amúgy az országban) szolgált a frontokon, sok magyar bakának utolsó kenetet adva, volt fogságban, mint mások, Káliéra 1969-ben került. Azon az őszön, mindenszentek napján ő is kiment a templom mögötti temetőbe, hogy á valamikor itt szolgált őseit, papitársait haló porukban egy-egy gyertyával megtisztelje. Alit a három egykorvolt atyát takaró körbekerített hantok fölött, amikor a szomszéd sírnál álló idős ember megszólította „tudja-e, ki nyugszik itt a szélen?” Sistyik István plébános történetének hevenyészett elmondása után az amúgy általam is ismert Koncz Pista bácsi (meghalt már szegény néhány éve, de nyolcvan körül még írtam róla) kérésére felkereste a plébánián Kazár Gyulát és tollba mondta a történetet, amely így március idusán előkerülhet mindenféle tudományos szándék nélkül (ami nem a mi dolgunk, nem is lehet), de ugyanakkor hangisúlyt téve arra is, hogy nem csak! a Petőfi-legendák számát szeretném szaporítani. Lehet idő ugyanis, amikor minden felderített pontot meg kell vizsgálni, s nem lesz elég ennyit mondani „Természetesen nem győződtünk meg róla, hogy ki nyugszik az illszunszki hántok alatt.-." (Napjaink, 1988. márciusi száma). Mert, ugye, mi az, hogy „természetesen nem...” Grabbe orosz cári tábornok és vagy harmincezer embere maradt itt 1849-ben legtovább, egészen Komárom elestéig, tehát Világos után. A harcok alatt amúgy felvonulási terület volt Vác, Gödöllő, Rétság, Balassagyarmat, Szécsény, Losonc, csak a mi tájunkat figyelve. Sistyik István plébános arra buzdította a környékbeli népeket, hogy ne engedelmeskedjenek a bagi réten állomásozó cáriak parancsának „süssön minder, ház' öt kenyeret a hadnak..Gödöllőre vezettették elő, Fekete Mihály, káliói fogatoa vitte a szekerén (Koncz István dédapja, az anyakönyv ezt bizonyítani tudja, de tud mást is mindjárt!), aki akkor még nem tudta, hogy mekkora utat tesz meg Sis- tyi'kkel és másokkal. Ott rövid úton elítéltetve Temesvárra szállította á foglyok! közé a káliól plébánost, aki a tömegben találkozott egykori 'iskolatársával, ö mutatta a sebesültet „ez meg itt Petőfi•.Fekete ezt a társaságot szállította az internálásba. Sistyik és barátja útközben megszöktek, Fekete végig ment a kocsijával, négy hónap volt vissza az út. Az anyakönyvekben két hónapos hiány látható Sistyik kezeírásában (az alatt a káplán írt be) és csak szeptemberben van újra nyoma. 1850 elején már halott volt. A történet ennyi. T. Pataki László Kovács Alfonz: Veronika-kendő mm rjr »■; rmmmmr aw Kiss György: Szemérem II.
