Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
IRODALOM A kkoriban egyebet sem csinált, mint naphosz- szat olvasott, a történetek világában élt, ezért álmai könnyűek és szépek voltak, mint a színes léggömbök, ha elszakad a cérnaszál, s messzire röpíti őket a szél. Talán a Csendes óceán volt, talán csak a Balaton, mindenesetre a hidroplán ott lebegett a víz felett, kosarában Viktorral, meg a sárga hajú lánnyal, aki a fiú abban az időben elképzelt magának. A, férfi alakját már oda- fentről megpillantotta: félterpeszben állt az öbölben, s a víz felett lebegő párán át egy bizonytalan eredetű zöld fényt fürkészett, mely hol felvillant, .máskor homályba veszett. Mögötte hatalmas kert húzódott, ami ápolt parkra emlékeztetett, a körbehuzalo- zott fákon lampionok lebegtek bizonytalanul, akár a magányos hinták, piros-sárga- kék világuk alig észrevehetően hunyorgott a holdfény éles sugarában. A hidroplán leereszkedett, és Viktor partra segítette a lányt. — Valami Gatsbyt keresünk! — fordult aztán a férfi felé. — Én vagyok, öreg bajtárs — mozdult Gatsby. Viktor egyáltalán nem lepődött meg a megszólításon: tisztában Volt vele, hogy az egykori katonatiszt — bár ez is csak sejthető — így nevezi társaságának férfitagjait. Gatsby szórakozottan végignézett rajtuk. A hajviseletükön és a ruházatukon hosszasan elidőzött a pillantása — a lány mellére omló bő pólón felirat: „Gatsby”. — Esküvő volt itt vagy házibuli? — nézett körül Viktor. — Nem, esküvő még nem volt. — Gatsby hangja egy pillanatra mintha megcsuk- lott volna. — Csak a szokásos szombat éjszakai estély, öreg bajtárs. Fáradjatok be a házamba, meghívlak benneteket egy italra. i Miközben átvágtak a frissen nyírt gyepen, s megkerülték az úszómedencét — Gatsby természetesen nem sejtette, hogy egy késő nyári napon, ott a falevelektől tar- kálló, szellő kavarta vizen éri a végzetes lövés —, a lány kezében megjelent a kazettás magnetofon és felharsant a jazz. Gatsby megtorpant, szeme villant. — Ez az! — kiáltotta. — A zeném, a korszakom... A fák közül hirtelen előbukkant a ház: hatalmas, hófehér építmény, baseball- pálya méretű terasszal, világos ablakokkal. A hall is fényárban pompázott, akár egy indulásra kész hajó. A falon a naptár az ezerkilenc- százhuszonötös eszendőt mutatta. Gatsby kitárta a bárszekrényt. Tardi Gábor: — Még a szesztilalom idejéből valók — kacsintott az üvegekre. — Magam csempésztem. — Na, akkor jó vének lehetnek — jegyezte meg a lány. — Ugyan! — intette le Viktor pironkodva. Gatsby pillantást váltott a fiúval. Majd leemelt a polcról egy üveg whiskyt, s kristálypoharakba töltött. Ittak — a házigazda csupán az illendőség kedvéért nyalt az italba. , — Scott küldött benneteket? — érdeklődött később. — Kicsoda? — húzta föl a szemöldökét a lány. — Mr. Fitzgerald — mondta gyorsan Viktor. — Nem ismerek ilyen nevű embert — így a lány. Gatsby szemrehányóan nézett rá. — Mondd csak, te nem olvasol, baby? — Dehogynem! A divatlapokat, és a heti slágerlistát. Viktor ismét nyitotta a száját, ám mint az álmokban oly sokszor, képtelen volt megszólalni. — Tudom, kissé elfogult vagyok vele szemben... — kezdte Gatsby mélán, aztán erőt merítvén felhajtotta az italát. — Azt is tisztán látom, hogy rosszul áll a szénája manapság. Nyakig van az adósságban, és az új regényével sem halad. Esténként felönt a garatra, rendszerint a taxik tetején utazik a feleségével meg a barátaival, ha kedve szottyan, bankjegyeket tépked a fogával, aztán szerteszórja, mint a tehetségét; a taxisofőr, amikor nem tudja tovább nézni, lefékez, kiugrik a pénz után ; Scott akkor maga ül a volán mögé, s tovaszáguld... — Érdekes ember lehet — vélte a lány. — Valóban az... Éppen ezért, a „Nagy Gatsby”-t igazán elolvashattad volna tőle, baby. Gatsby elfordult, a nyitott ablakon nézte a vizet, amely most egy dézsa szurokra hasonlított, — csupán a zöld fény- motozott a távolban. — Látjátok?! — fakadt ki csillogó szemmel. — Csónakkikötő lámpása lehet — mondta Viktor. — Hazugság! — kiáltotta Gatsby. Rögtön azután kézfejével megtörölte a homlokát, elmosolyodott. — Az nem lehet, öreg bajtárs. Rosszul tudod. Egy ideig csönd volt. Szél indult, a függöny sejtelmesen meglebbent, mint teniszező lányok szoknyája szervánál. — Ugye, maga nagyon gazdag? — kérdezte a lány. — Igen, én nagyon gazdag vagyok — felelte Gatsby őszintén. — És hogyan szerezte a' vagyonát? Gatsby válasza helyett dúdolni kezdett: Én vagyok az arab sejk, Szeretsz engem, tudom, hej’ Hogyha alszol éjszaka, Bebújok a sátradba. . . — Ne mondja, hogy olajkutatással foglalkozott, vagy részvényekkel spekulált... — folytatta a lány. — Azt azért mégsem! — kacagott föl Gatsby. — Akkor talán aranyásó volt? — Az sem. Viszont ne feledd, baby, hogy egy kevés ésszel minden időben előre lehetett — lehet — jutni. Viktor álomporral hintett szeme előtt pergőn követték egymást a képek — mennyi mindent megpróbált, mégsem jutott kellőképpen előre, annak ellenére, hogy nem tartotta magát teljesen ostobának. A lány sokat ígérőén pis- lantott Gatsbyra. — Ha akarja, elvehet feleségül — mondta egész halkan. Gatsby a mutatóujját szelíden végighúzta a lány arcán. — Valahol, az öböl túlsó partján áll egy ház — kezdte ismét a távolba révedve. — Éppen olyan nagy, és éppen olyan gazdag, mint az enyém. — Maga pedig egyszerűen kirabolta! — csapott a homlokára a lány. Viktor lesütötte a szemét, de Gatsby mintha nem is hallotta volna a szavakat, zavartalanul folytatta: — Egy hölgy is él abban a házban, a legszebb, és talán a legelkényeztetettebb, akit valaha ismertem. A háború előtt, amikor én még nagyon szegény voltam, igencsak jóban voltunk. De az idők során elszakadtunk egymástól, s most hiába keresem. Egyszer azonban hírét veszi az estélyeimnek, így majd ő talál meg engem... * — Megtalálja, feljelenti, Gatsby urat meg jól bezárják — kiáltotta a lány. — Megtalál, ismét belém szeret, és egymáséi leszünk. — Ahogy azt Gatsby úr elképzeli! Okosabban teszi, ha eltűnik a környékről... Viktor ettől már ébredezni kezdett — emelkedik a hidroplán, tűnőben az álom, de Gatsby képzelt alakja még biztosan ott van az öbölben, tekintete nyugtalanul kutatja a messzeséget, és nem gondolhat a fékcsikorgásra, a tompa puffanásra, meg a vérre az autó vészhárítóján, a fegyverre, s az erősek törvényszerű diadalára, a gyengék tavirózsaszerű lebegése felett, amely már akkoriban sem számított árulásnak. Hólabdaálmai mégis ál- • ják az időt. Hiszen még manapság is kiárusítható belőlük póz, gesztus és divatos ruhadarabok. EGY ROMANTIKUS ÁLOM Száz éve született Makarenko A legjobban nevelő közösség Régi szokás jubileum alkalmával a nagy egyéniség életútjának főbb állomásait felidézni, a csúcsok megmutatásával követésre serkenteni az utódokat. Makarenko élete olyannyira tiszta volt s elveiben következetes, hogy ma is példa lehet a hi- ?atásos nevelők számára, ámde még többet meríthet bárki íz ő ma is friss vizű kút- ából, ha alkotásai, a neve- :etes makarenkói életmű fe- é fordulunk tanulságokért. M'akarenko pedagógiája ma s időszerű. Most már vilá- ’osan látjuk, hogy egyete- nes értékei vannak, és nem- :sak a szocialista országok >edagógusai és elméleti ku- atói vállalják az örökséget, íanem a nyugat-európai ne- elésügy szakemberei is mind 'yakrabban fordulnak a nagy zovjet pedagógushoz. Volt idő, nálunk is, má- utt is, amikor egyedül ő llhatott minden iskola jelké- les katedráján, amikor neve lhomályosította az elődök s a kortársak minden ériemét. Ha ezeket az eszten- lőket megérte volna, heve- en tiltakozott volna az is- enítés, a dogmává mereví- és ellen, hiszen többször is langoztatta, hogy amit ő al- otott, az pedagógiai rendszer, nem modell, amit má- olni, szolgai módon utánoz- ii lehet. És egy-egy makarenkói gondolat sem varázsige, amelynek hallatára megoldódnak az iskolai nehézségek, megjavulnak a vásott gyerekek. Van viszont egy kulcsszava az ő pedagógiájának, amely ma is érvényes, jóllehet a mostani pedagógiai divatok nem kedveznek neki: ez a közösség. Még a pedagógia világában kevésbé jártas emberek is tudják Makaren- kóról, hogy elesett, csavargó, sőt: bűnöző gyerekekből igazi közösséget formált. Azt vallotta, hogy az új társadalom számára közösségi embereket kell nevelni, de közösségi gondolkodást-ma- gatartást csak közösségben lehet elsajátítani, mégpedig nem lelkes szólamok, hanem olyan ráhatások révén, mint a személyes példa és a te- vékenykedtetés. Számára az iskola is elsősorban olyan öntörvényű közösség volt, amely a nevelőhatások megszervezésével tűnt ki a korabeli szovjet közösségek közül. A szellemi javak megszerzésének fontosságát sohasem becsülte le, de az iskolai tanítás-tanulás folyamatát is a közösségi élet gyakorlóterepének tekintette. Jelenkori ellenlábasai ezen a ponton hadakoznak vele leginkább, főleg a polgári ellenfelek vádolják meg azzal, hogy a közösségi gondolat és magatartás abszolutizálásával elnyomta az egyéniséget, így aztán végül is a személyi kultusz merev társadalmi gyakorlata nyert megerősítést pedagógiája által. A tendenciózus nyugati ellenfelek „a sztálinizmus leghívebb pedagógiai kifejezőjét” látják benne. Ezek az állítások persze végletes nézetek, igazságtalan bélyegek, mert Ma- karenkótól mi sem állt távolabb, mint a személyiség lebecsülése. Aki olvasta az alapműnek nevezhető Pedagógiai hőskölteményt, az tanúsíthatja, hogy az ő telepén minden gyerek kezdhetett valamit, valami értelmeset az életével, önmagával, képességeivel. És az igazi közösségben a korábbi rejtett képességek is felszínre törhettek. Ancsel Éva azt írja; Makarenkónak „minden írásából az derül ki, hogy szótlanul bár, de gyönyörködött a telepesei egyéniségében, és létrehozta a reális lehetőségeit annak, hogy ezek az oly sokféle arcú, lelkű gyerekek belevigyék képességeiket a közös tevékenységbe. A nevelőről sem gondolta, hogy annak szükséges vagy lehetséges szenvedélyfelen mentorként föllépnie-” Pedagógiai és erkölcsi nézetei együtt alkotnak rendszert. Az "eszmevilágát kutató szakemberek meggyőzően kimutatják, hogy az olyan erkölcsi kategóriák, mint az emberiesség, a segítőkészség, a szeretet, az őszinteség, a becsületesség, az ember tisztelete, az emberi-társadalmi értékek megőrzése, a helytállás, a felelősségtudat oly sűrűn hálózzák be eszmerendszerét, mint testünket az erek. Nem árt ezekre az eligazító fényforrásokra is emlékeztetnünk a jubileum kapcsán, amikor napjainkban az emberek erkölcsi ellenálló képessége oly nagy mértékben meggyengült. Maradandó életművet hagyott ránk. Kevesen tudják, hogy Nyugat-Európában az említett ellenvetések dacára is Makapanko-reneszánsz van kibontakozóban. Mind többen ismerik fel, hogy értékei egyetemes értékek. Hogy félisten lett volna a pedagógiában? Ezt leghűségesebb hívei sem állítják róla. Igaz lenne, hogy néhány állításán túlszaladt az idő? De még mennyire igaz. De hát sohasem állítottuk róla, hogy az ő tanítása kőtáblára véseitt tízparancsolat. A makarenkói pedagógia csupán kincsesbánya. amelyből mégna- gyon-nagyon sokáig drága ércek hozhatók felszínre. P. Kovács Imre HANGONYI SZILVIA GESZTENYÉK Zöld tüskés burkából buja feszesen kibuggyanó kerek orcájú /gesztenyék koppannak a földre, s mint szabadságtól részeg bársony bundás barna manók ide-oda taszigálják az avart és kacagva tarka táncot lejtenek Urb£ 'ADAM TAMÁS NEMZEDÉKEM Érett körték égnek a fákon ha személyeskedünk a kisfiam jelt jelek jelek varratok szűz hóban gennyes sebek narancsok leégett bőrrel az árokban eredeti ,Kerouac bőrömbe kötve apám azért kaszált csendesen mert a békekölcsön-kenyér visszajár \ összezár a virág fényes dalokkal kikönyökölt öltönyünkön fekete szalag (fekete sereg) Lennon csontjain lángolnak a pipacsok őrjárat... • határozott léptekkel jár az ára „és másnap virradóra” megvágjuk a homályt elhúzzuk a csipkés ködfüggönyt • hadd legyenek kilátásaink KISS ATTILA RAJZAI
