Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-30 / 76. szám

2 NOGRÁD 1988. MÁRCIUS 30., SZERDA A VSZ külügyminiszteri bizottságának ülése A Keresztyén Békekonferencia levele a két nagyhatalom vezetőjéhez Kedden délelőtt, magyar idő szerint kilenc órakor Szófiában, a Bojana rezi­dencián megkezdte mun­káját a Varsói Szerződésben résztvevő országok külügy­miniszteri bizottságának so­ros ülése. A bizottság tanácskozá­Tanácsülés Balassagyarmaton Március 31-én, csütörtö­kön délután 1 órakor tartja soron következő ülését Ba­lassagyarmat Város Tanácsa, a tanács nagytermében. Az ülés napirendjén szerepel egyebek között a tanácsi gaz­dálkodás áttekintése, a tár­sadalmi munkáról szóló be­számoló, valamint a népkép­viseleti tevékenység és a tes­tületi munka színvonalának fejlesztésére hozott döntések végrehajtásában szerzett ta­pasztalatok. Tüntetés Panamában Hétfőn ellenzéki tüntetést vert szét a rendőrség a pana­mai fővárosban. A kormány által betiltott felvonuláson csak mintegy ötezren vettek részt. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat is alkalmazott a tömeg szétoszlatására, és több tucat személyt letartóz­tatott. Szemtanúk szérint né- hányan meg is sebesültek. A Manuel Noriega tábor­nok lemondását és távozását követelő ellenzék a felvonu­lás után nemzetközi sajtó- tájékoztatót tervezett a „Ca­esar Marriot” luxusszállodá­ban, de a rendőrség ezt meg­akadályozta. 14 újságírót rö­vid időre — személyazonos­ságuk igazolására — előállí­tottak, s filmfelvételeket ko­boztak el. Lefogták az el­lenzék több olyan vezetőjét is, aki a tájékoztatót tartotta volna. A hétfői tüntetést a ható­ságok a március 18-a óta ér­vényben lévő szükségállapot­ra hivatkozva tiltották meg. Az elnöki rendelet érvényé­nek kiterjesztéséről vagy megszüntetéséről kedden sza­vaz a panamai törvényho­zás. (MTI) A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség képviselői Csikós Pálnak, a SZOT tit­kárának és Török Dezsőnek, a főfelügyelőség vezetőjének részvételével kedden megbe­szélést folytattak a munka- védelem helyzetéről, korsze­rűsítésének kérdéseiről, a munkakörülmények alakulá­sáról, a SZOT és a főfel­ügyelőség együttműködésének konkrét tennivalóiról. Megállapították, hogy a munkahelyi vezetők, a szak- szervezeti testületek és akti­visták, továbbá az állami szervek, a munkavédelmi felügyelők elismerésre méltó erőfeszítése nyomán az el­múlt esztendőben is mérsék­lődött a foglalkozási balese­tek és megbetegedések szá­ma. A csökkenő baleseti muta­tók ellenére a munkakörül­mények ellentmondásosan alakultak, sok gazdálkodó szervezetnél a termelőberen­dezések elavulása és a kár­sán valamennyi tagországot a külügyminiszter képvi­seli: Bulgáriát Petar Mla- denov, Csehszlovákiát Bo- huslav Chnoupek, Lengyel- országot Marian Orzechows- ki, Magyarországot Várko- nyi Péter, a Német Demok­ratikus Köztársaságot Oskar Az amerikai külügymi­niszter hétfőn fogadta a ni- caraguai ellenforradalmá­rok vezetőit, és Washington feltétlen támogatásáról biz­tosította őket a sandinista kormánnyal vívott harcuk­ban. Mint George Shultz új­ságírók előtt kifejtette, a nicaraguai vezetés és a „kontrák” között a múlt hé­ten létrejött 60 napos tűz- szüneti megállapodás csu­pán előjátéka azoknak a két­oldalú tárgyalásoknak, ame­lyeken — az amerikai kül­ügyminiszter szerint — a po­litikai rendezésről kell dön­teni. „Mi egyértelműen az önök pártján állunk” — hangoztatta Shultz az ellen­Az amerikai szenátus had­ügyi bizottsága hétfőn nagy többséggel a közepes és rö- videbb hatótávolságú nuk­leáris rakéták leszereléséről tavaly decemberben aláírt szovjet—amerikai megálla­podás ratifikálását javasolta a szenátusnak. A 18:2 arányú bizottsági szavazásról Sam Nunn sze­nátor, a hadügyi bizottság vezetője hétfőn elmondta: az eredmény azt jelzi, hogy a bizottság véleménye szerint a szerződés pozitív elemei Marjai József osztrák Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter ked­den fogadta dr. Otto-Carl Finsterwaldert, az Osztrák Creditanstalt Bankház el­nökségének tagját. bantartási munkák elmara­dása miatt rosszabbodtak. A találkozó részvevői szerint e romlási folyamat sokolda­lú intézkedésekkel megállít­ható. A SZOT képviselőinek véleménye szerint a gazda­sági szabályozókat úgy kell kialakítani, hogy azok segít­sék és ne sújtsák a munka- védelmet is szolgáló beruhá­zásokat, fejlesztéseket. Egy­öntetűen hangoztatták: meg­engedhetetlen, hogy takaré­kosságra hivatkozva a mun­kakörülmények terén újra­termelődjenek a korszerűt­len, egészségkárosító megol­dások. A SZOT képviselői szükségesnek tartják, hogy mindenütt felkészüljenek az új technológiák fogadására, kísérjék figyelemmel, hogy azok milyen hatással lehet­nek a dolgozó emberre. A SZOT képviselői hatá­rozott intézkedéseket sürget­nek annak érdekében, hogy a dolgozók egészségét, biz­tonságát védő hazai és im­port, egyéni és kollektív vé­dőeszközök, műszerek, be­Fischer, Romániát loan Totu, a Szovjetuniót Eduard Se- vardnadze. A tanácskozást a házi­gazda külügyminiszter, Pe­tar Mladenov nyitotta meg. az ülés első elnöke loan Totu. (MTI) zék vezetői — Adolfo Calero, Enrique Bermúdez és Alfre­do Cesar — előtt. Közben az amerikai kép­viselőházban éles vita van arról, vajon Reagan elnök­nek jogot kell-e biztosítani ahhoz, hogy a nicaraguai béketárgyalások esetleges kudarca esetén rövid időn belül újabb katonai jellegű támogatást hagyjon jóvá a „kontrák” számára. Bár Shultz külügyminiszter ilyen értelmű döntést sürgetett a kongresszus részéről, Jim Wright, a képviselőház de­mokrata párti többségének vezére kijelentette: pártjá­nak képviselői ellenzik a katonai segélyről való gyor­sított szavazást. (MTI) felülmúlják annak gyenge pontjait, noha — szerinte a szerződés néhány helyen pontosításra szorul. Az amerikai szenátus bel­ső munkarendje szerint a hadügyi bizottság hatásköre nem terjed ki a nemzetközi szerződésekre, de a nemzet- biztonsági politika alakítá­sában játszott szerepe miatt a bizottság véleménye je­lentős súllyal esik latba az INF-szerződés teljes szená­tusi szavazásakor. bankvezetővel tárgyalt A megbeszélésen áttekin­tették a bank és érdekeltsé­geinek magyar kapcsolatait, az eredményes együttműkö­dés további bővítésének irá­nyait. (MTI) rendezések megfelelő minő­ségben és mennyiségben, fo­lyamatosan beszerezhetők legyenek és minden munka­helyen az előírásoknak meg­felelően rendelkezésre állja­nak. A találkozón egyeztették a munkavédelemről szóló törvény kidolgozásával kap­csolatos elképzeléseket. A SZOT képviselői támogatják a főfelügyelőségnek azt a tö­rekvését, hogy a törvény kidolgozása lehetőséget ad­jon arra, hogy erőteljesen csökkenjen a jogforrások száma, a munkáltatók és a munkavállalók jogai és kö­telezettségei egységben jelen­jenek meg, növekedjék a munkahelyek szerepe a sza­bályozásban, a szabályozás jobban alkalmazkodjon a már kialakult, illetve kiala­kulóban levő vállalkozói gazdálkodási formákhoz, s áttekinthetőbb legyen. A szakszervezetek változatla­nul szükségesnek tartják, hogy a minisztériumok, ta­nácsok és azok szakigazga­flfgán választások Nadzsibullah megbékélési programja Az áprilisi demokratikus parlamenti választások kap­csán felhívást intézett az afgán néphez Nadzsibullah afganisztáni elnök. Az ál­lamfő a felhívásban beje­lentette, hogy az afgán ve­zetés kész megvizsgálni az ellenzéknek azt a javasla­tát,. hogy koalíciós kor­mányt hozzanak létre. Az afgán hazafias erők a béke megteremtése ér­dekében koalíciós irányí­tási szervek létrehozására törekednek annak ellené­re, hogy a Nyugat változat­lanul fegyverekkel látja el az ellenzéket — hangsú­lyozna Nadzsibullah. A nemzeti megbékélés és az új politikai rendszer alapel­vei — a többpártrendszer és a koalíciós kormányzási forma — tükrözik az afgán társadalom minden osztá­lyának, rétegének és cso­portjának érdekeit. Ezt szolgálják a közvetlen, egyen­jogú, titkos választások is. Az alapelveket az ország új alkotmánya is rögzíti. Az elnök felszólította az ország minden lakosát, hogy ve­gyen részt a választásokon, és a haza érdekeit szem előtt tartva adja le vok- sát. Nadzsibullah felhívást in­tézett az ellenzék vezetői­hez is. Az ország már ki­lenc éve szenved a háború­tól, s a vérontás befejezé­se érdekében az ellenzéknek az a feladata, hogy részt vegyen az ország irányítá­sában. A jelenlegi népi kor­mány miniszteri posztokat, és más fontos tisztségeket ajánlott fel az ellenzék ve­zetőinek — emlékeztetett Nad­zsibullah. A küszöbön ál­ló választásokat szem előtt tartva készek vagyunk meg­vizsgálni, az ellenzék azon javaslatát, hogy koalíciós kormány alakuljon — mondta. A közelgő választásokkal kapcsolatban felhívást in­tézett a külföldön élő afgá­nokhoz a Nemzeti Front és az afgán minisztertanács. A nemzeti megbékélési po­litika elhárította az akadá­lyokat a béke helyreállítása elől, és mindenki előtt nyitva áll az ajtó a vissza­térésre. Tavaly több mint 120 ezren tértek haza Afga­nisztánba, és az állam mun­kalehetőséget, lakást, élel­miszert biztosít számukra. (MTI) tási szervei figyelemmel kí­sérjék és értékeljék terüle­tük munkavédelmi helyze­tét. A megbeszéléseken ki­emelt figyelemmel tekintet­ték át az egészségmegőrzés hosszú távra szóló társadal­mi programjából adódó ten­nivalókat, ezen belül a fog­lalkozási, a közlekedési, az otthoni és a szabadidős bal­esetek megelőzésével össze­függő kérdéseket. A -SZOT képviselőinek megítélése sze­rint nem lehet eredményes a munkahelyeken folyó bal­esetelhárító tevékenység, ha azt nem előzi meg a fiata­lok biztonságérzetének kiala­kítása, fokozása, ezért a szakszervezetek támogatnak minden olyan törekvést, ami ezt szolgálja. A találkozó résztvevői egyetértettek ab­ban, hogy vizsgálni és fej­leszteni kell a munkavéde­lem, az egészségügy és a társadalombiztosítás — köl­csönös érdekeltségen alapuló — kapcsolatát. A Keresztyén Békekonfe­rencia megbízásából a nem­zetközi mozgalom elnöke, dr. Tóth Károly református püs­pök kedden átadta Borisz Sztukalinnak, a Szovjetunió és Mark Palmernek, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének azt a levelet, melyet a munka- bizottság közelmúltban le­zajlott budapesti ülésének résztvevői intéztek a két nagyhatalom vezetőjéhez. A Mihail Gorbacsov fő­titkárhoz írt levélben a Ke­resztyén Békekonferencia kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy „a nuk­leáris fegyverek megsemmi­sítése az egész emberiség és a környezet védelmét szol­gálja. Ez az első lépés a föld minden nemzetének azt a reménységét testesíti meg, hogy véget lehet vetni a fegyverkezésnek, és így megnyílhat az út a világ különböző helyein tapasztal­ható éhség, betegségek és nyomorúságok felszámolása felé. „Az emberiség globális problémái megoldására irá­nyuló közös felelősségünk tudatában elkötelezzük ma­gunkat arra, hogy minden lehetőt megteszünk a béke, az emberi méltóság, vala-' mint az erkölcsi és a lelki A pozsonyi államellenes tüntetésnek célja az volt, hogy megzavarja a csehszlo­vák kormány és a Vatikán közötti tárgyalásokat — je­lentette ki kedden Prágában Miroslav Pavel csehszlovák kormányszóvivő. Egyúttal kö­zölte, hogy a tárgyalások, újabb fordulóját április li­án tartják Rómában. Pavel elmondta, hogy a pozsonyi tüntetést engedély nélkül tartották, és a kétez­res tömegben mintegy ötszáz aktív résztvevő volt. A ren­A debreceni benzinkutas­gyilkosság vádlottainak ügyében ítéletet hirdetett kedden a Hajdú-Bihar Me­gyei Bíróság, dr. Lakatos Ferenc büntetőtanácsa. Mint ismeretes, a bűncse­lekmény 1987. szeptember 18-án, este 10 óra körül történt Debrecenben, a Mi- kepércsi úti önkiszolgáló ÁFOR-kútnál. Török Sándor gyöngyöstarjáni lakos lopott sörétes vadászfegyverrel agyonlőtte az egyedül szol­gálatot teljesítő Szondi Ti­bor kútkezelőt, s elvitte a töltőállomás 173 ezer forin­tos bevételét. A rablógyil­kosság mellett Török Sándor több más kisebb bűncselek­ményt is elkövetett, amiért ugyancsak felelősségre von­ták. Másodrendű vádlottként állt a bíróság előtt nagyany­ja, Török Józsefné vámos- pércsi lakos, aki a fegyver elrejtésében segédkezett, harmadrendű vádlottként pe­dig a korábban Törökkel együtt élő kiskorú Rácz Mária. A Hajdú-Bihar Megyei Bí­róság Török Sándort előre kitervelten és nyereségvágy­ból elkövetett emberölés, lő­fegyverrel és lőszerrel való visszaélés, többrendbeli lo. pás bűntettében, a közösség megsértése, valamint magán­okirat-hamisítás vétségében találta bűnösnek, amiért halmazati büntetésként élet­értékek megmentését célzó folyamatban. A Keresztyén Békekonferencia sikert kí­ván és áldást kér az embe­riség javáért folytatott min­den munkára” — fejeződik be a Szovjetunió vezetőjéhez írt levél. A Ronald Reaganhez, az Egyesült Államok elnökéhez intézett levélben a mozga­lom vezetői hangsúlyozzák: „A középhatósugarú nukleá­ris rakéták számának csök­kentését jelentő szerződés aláírása az első történelmi lépés a lefegyverzés és a nukleáris fegyverek kiikta­tásához vezető úton. Remél­jük és imádkozunk azért, hogy hamarosan további je­lentős lépésekre kerüljön sor a hadászati nukleáris fegy­verek tervezett 50 százalékos csökkentésével.” A mozga­lom vezetői biztosítják az Egyesült Államokat „imád­ságukról és támogatásukról, minden olyan törekvésükben, amelyek — a Szovjetunió vezetőjével egyetértésben — a leszerelés nagy céljára irá­nyulnak. Az emberiség jö­vője nagy mértékben függ ezektől”. A Keresztyén Bé­kekonferencia kifejezi azt a reménységét, hogy a szerző­dések gyors ratifikálása meg­történik. (MTI) dőrség 125 embert vett őri­zetbe, de senki ellen nem in­dult vizsgálat. Nyugati újságírók arra kérdeztek rá, hogy több kol­légájukat a rendőrség őrizet­be vette és állítólag fizikai erőszakot is alkalmazott. A kormány szóvivője közölte, hogy belügyminisztérium nem adott ki olyan utasítást, hogy a hatóságok lépjenek fel a jelenlévő külföldi új­ságírók ellen. Ugyanakkor hozzátette: óhatatlan volt, hogy azok a tömegbe keve­redjenek. (MTI) íog.vtiglani, fegyházban le­töltendő szabadságvesztésre ítélte, s a. közügyek gyakor­lásától 10 évre eltiltotta. Tö­rök Józsefné másodrendű vádlottat lőfegyverrel és lő­szerrel való visszaélés, vala­mint emberöléssel kapcsola­tos bűnpártolás bűntette mi­att, egy év és 6 hónap bör­tönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, s a köz­ügyektől egy évre eltiltotta, a bíróság. Rácz Mária bün­tetése lőfegyverrel és lő­szerrel való visszaélés bűn­tette és — bűnrészesként — lopás vétsége miatt, a fiatal­korúak fogházában letöltendő 8 hónapi szabadságvesztés. A bíróság emellett Török Sándort 36 ezer forint kár ’megtérítésére kötelezte, amit 15 napon belül kell megfi­zetnie a debreceni mentőál­lomásnak. A büntetőtanács úgy rendelkezett, hogy az ÁFOR és az elhunyt benzin­kutas családjának anyagi követeléseit polgári peres el. járás során kell érvényesí­teni. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette, az elítéltek és védőik enyhítésért felleb­beztek: Török Sándor és vé­dője fellebbezett az ember­ölés bűntettének téves minő­sítése miatt is. A debreceni benzinkutas-gyilkosság vád­lottainak ügyében a Legfel­sőbb Bíróság mondja ki a végső ítéletet. (MTI) Shultz találkozója a kontravezérekkel A SZOT és a Munkavédelmi Főfelügyelőség vezetőinek megbeszélése INF-szerzödés Ratifikálási ajánlat Kormányszóvivői nyilatkozat a pozsonyi tüntetésről Ítélet a debreceni benzinkutas-gyilkosság ügyében

Next

/
Thumbnails
Contents