Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-30 / 76. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 76. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1988. MÁRCIUS 30., SZERDA Következetesebb munkával és ellenőrzéssel lehetséges az előbbrelépés Ölest tartott a part IHögrád megyei végrehajtó bizottsága Ölest tartott tegnap Salgótarjánban az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága. Megvitatta és elfogadta a párttagsági könyvek cseréjét megelőző beszélgetések, valamint a beszámoló taggyűlések po­litikai tapasztalatairól szóló jelentést, A vitában el­hangzott észrevételek, tanácsok alapján a tennivaló­kat újragondolják, s az eddiginél jobban differenci­álják. Kiegészítik azoknak a kérdéseknek, észrevéte­leknek, javaslatoknak a körét is, amelyeket a megye párttagsága tett, s amelyet a megyei pártbizottság a Központi Bizottságnak továbbít. Willi Stoph Beruházási körkép (3. oldal) Szemét vonz szemetet. (4. oldal) Áz ittas vezetés ára (5. oldal) Érsekvadkerten a Magyar Csehszlovák Barátság Ter­melőszövetkezet traktorüzemében egész évben folya­matosan végzik a saját és külső cégek gépjárműinek javítását, karbantartását. — bp — János és Harilaosz Florakisz A testület többek között megállapította, hogy az alap­szervezetek döntő többségé­ben a párttagok és a tiszt­ségviselők körültekintően, nagy felelősséggel készültek a beszélgetésekre, bonyolí­tották le azokat. A beszámo­ló taggyűléseken jól össze­gezték a tapasztalatokat, a párttagok észrevételeit, ja­vaslatait. A taggyűlések több­ségében tartalmas, őszinte beszélgetések, viták bonta­koztak ki. A párttagok fe­lelősséggel szóltak az ország, saját üzemük helyzetéről, a társadalmi-gazdasági kibonta­kozásból adódó tennivalók­ról, s ebben a párttagok személyes részvételéről. Szin­te mindenütt kritikusan tet­ték szóvá a gondokat, s ar­ról is beszéltek, hogy előre­lépni az eddiginél követke­zetesebb, határozottabb irá­Felszabadulásunk 43. év­fordulójának méltó megün­neplésére készül Nógrád megye. A települések, gaz­dasági egységek, intézmé­nyek a hagyományokhoz hí­ven emlékműveket koszo­rúznak, nagygyűléseket ren­deznek és az alkalomhoz il­lő irodalmi műsorokkal tisz­telegnek jeles ünnepünk előtt. Az ünnepségek már napokkal előbb megkezdőd­nek. Salgótarjánban április 2- án 15.30 órakor a Felszaba­dulási, 16.15 órakor pedig a szovjet hősi emlékműnél he­lyezik el a hála és a kegye­let virágait. Ezt követően 17 órakor a Bányász Művelő­dési Házban ünnepi nagy­gyűlésre kerül sor, ahol Zsuffa Miklós, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a Nógrádi Szénbányák vezér- igazgatója mond beszédet. nyitással, ellenőrzéssel lehet. Az alapszervezeti taggyű­léseken döntöttek a pártból való kilépésről és törlésről. A megye párttagságának döntő többsége megerősítette tag­sági viszonyát, vállalta a párttagsággal járó követelmé­nyeket. Nógrádban mintegy 830 párttag — a tagság nem egészen négy százaléka '— került ki a pártból. A vég­rehajtó bizottság — mint az alapszervezeti taggyűléseken a párttagság — elemezte az ezzel összefüggő tapasztala­tokat. Többek között az igé­nyesebb és következetesebb tagnevelő munkára, valamint a pártmunka mozgalmi jelle­gének erősítésére, színvona­lának javítására hívta fel a figyelmet. A végrehajtó bizottság ezt követően megvitatta Nógrád területfejlesztésének legfon­A balassagyarmati köz­ponti ünnepség április 1-én a Hősök téri szovjet emlék­műnél lesz, melyet természe­tesen koszorúzással kötnek egybe 14.30 órakor. A város üzemeinek, intézményeinek dolgozói előtt Demus Iván, a városi pártbizottság titká­ra mond beszédet. Pásztón ugyancsak pén­teken tartják az ünnepsége­ket, minden üzem és intéz­mény a saját kollektívájá­nak. Délután megkoszorúz­zák a hősi emlékművet. Szécsényben is április el­ső napján rendezik az ün­nepséget, melyet a szovjet hősi emlékmű koszorúzása vezet be. Ezt követően a művelődési házban tartanak nagygyűlést. Végül pedig Pécsi Ildikó színművésznő Bizalom címmel ad irodal­mi műsort. tosabb irányelveit, e munka eddigi tapasztalatait. Külö­nös tekintettel vizsgálta a testület a megye déli és nyu­gati részén fekvő, sok tekin­tetben hátrányos helyzet­ben lévő települések fejlesz­tésének lehetőségeit, felada­tait. A helyzetelemzést és a legfontosabb tennivalókat — kiegészítve a vitában elhang­zott észrevételekkel, javasla­tokkal — egy későbbi idő­pontban megvitatja a megyei pártbizottság is. Végezetül a végrehajtó bi­zottság állástfoglalt május 1-je megünnepléséről a me­gyeszékhelyen. Gyakorta volt ugyanis vitatéma, hogy a vá­ros nagyüzemeinek, intézmé­nyeinek dolgozói hogyan kö­szöntsék a munka ünnepét, legyen-e szervezett felvonu­lás, vagy csak majálisok jel­képezzék az ünnepet, az emlékezést. Most a város üzemeiben széles körű kon­zultációt folytattak, a moz­galmi, a gazdasági vezetők­kel, a munkakollektívákkal. Ennek megfelelően az az ál­lásfoglalás született, hogy sze­rényen, de a korábbi hagyo­mányokhoz méltóan, az ün­nep jellegének megfelelően Salgótarján és a környező települések dolgozói az idén is felvonulással köszöntik május 1-jét. Rétság Városi Jogú Nagy­községben a ■ felszabadulási emlékműnél pénteken tart­ják a megemlékezést, ahol a koszorúzást követően dr. Németh János, a helyi párt- bizottság titkára mond kö­szöntőt, majd az úttörők, óvodások adnak az alka­lomhoz illő műsort. Bátonyterenyén az álla­mi, párt-, tömegszervezetek, üzemek, intézmények kép­viselői helyeznek el koszo­rút április 1-én a felszaba­dulási emlékműnél. A városok és a városi jo­gú nagyközségek vonzáskör­zetének szinte valamennyi településén lesz koszorúzás, ünnepi megemlékezés. A te­lepülések lakói, gazdasági egységei, intézményei az év­forduló méltó megünneplé­sét környezetük szépítésével, dekorálásával is elősegítik. Budapesten Willi Stoph, a Német De­mokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke Grósz Károly miniszterelnök meghívására kedden a ké­ső délutáni órákban hivata­los, baráti látogatásra ha­zánkba érkezett. Magyaror­szági útjára elkísérte fele­sége is. Az NDK kormányfőjének kíséretében van Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök­helyettes, Bernhard Neuge­bauer külügyminiszter-he­lyettes, Horst Tschanter, az Állami Tervbizottság elnök- helyettese, Dietrich Lemke, külkereskedelmi miniszter- helyettes és Karl-Heinz Lu- genheim, az NDK magyar- országi nagykövete, aki Bu­dapesten csatlakozott a kí­sérethez. A magas rangú vendéget és kíséretének tagjait Grósz Károly, Marjai József mi­niszterelnök-helyettes, ke­reskedelmi miniszter és fe­lesége, valamint Horn Gyula külügyminisztériumi állam­titkár fogadta az NDK és hazánk nemzeti lobogóival díszített Ferihegyi repülőté­ren. A fogadtatáson jelen volt Roska István, hazánk berlini nagykövete és Karl- Heinz Lugenheim. Röviddel a repülőtéri fo­gadtatás után Willi Stoph szálásán szűk körű megbe­szélést tartottak a kormány­fők. Grósz Károly és Willi Stoph vezetésével magyar részről Marjai József, Horn Gyula és Roska István; az NDK tárgyaló csoportjának részéről Wolfgang Rauch­fuss, Bernhard Neugebauer, és Karl-Heinz Lugenheim ült a tárgyalóasztalhoz. A nyílt és szívélyes lég­körű megbeszélésen áttekin­tették a nemzetközi élet idő­szerű kérdéseit, s kölcsönö­sen tájékoztatták egymást országaik szocialista építő- munkájának fő feladatairól. Grósz Károly este a Par­lamentben díszvacsorát adott Willi Stoph és fe­lesége tiszteletére. A va­csorán a magyar miniszter- elnök és az NDK Minisz­tertanácsának elnöke po­hárköszöntőt mondott. Nógrád megye idegenfor­galmi látogatottsága a ko­rábbi évhez viszonyítva ta­valy több mint 9 százalékkal nőtt. A szálláshelyeket ösz- szesen 81 ezer vendég vette igénybe. Kedvezően nőtt a megyébe látogató külföldiek száma, arányuk elérte a har­minc százalékot. Tovább ja­vultak a minőségi mutatók is. így a meglévő gondok el­lenére a megye idegenfor­galma sikeres évet zárt és di­namikus fejlődése tovább tart. — Hangzott el tegnap azon az idegenforgalmi sze­zonra való felkészülés tapasz­talatait és a szükséges tenni­valókat koordináló értekez­leten, melyet a Nógrád Me­gyei Tanács kereskedelmi osztálya tartott. A beszámolóból kitűnt, hogy jelentős a fejlődés az idegenforgalmi értékek fej­lődése terén. Egyebek között téliesített szálláshelyeiket alakítottak ki Bánkon és Di- ósjenőn. Felgyorsult a Mátra Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára kedden délelőtt a Központi Bizottság székhá­zéban megbeszélést folyta­tott Harilaosz Florakisszal, a Görög Kommunista Párt KB főtitkárával, aki az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására tartóz­kodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón véleményt cserélték a nemzetközi élet, valamint a nemzetközi kom­munista és munkásmozga­lom legfontosabb kérdése­iről. A két párt vezetői megerősítették szándéku­kat, hogy továbbra js te­vékenyen fellépnek a nem­zetközi kommunista moz­galom és minden békesze­rető, antiimperialista, ha­ladó erő összefogásának erősítéséért. Hangsúlyoz­ták, hogy a Szovjetunióban, és a más szocialista orszá­gokban kibontakozó meg­újulási és reformfolyamatok, az új típusú gondolkodás- mód jelentősen hozzájá­rulnak a nemzetközi béke és a biztonság megerősítésé­hez. Nagyra értékelték és támogatásukról biztosítot­ták a szocialista országok­nak azokat a konstruktív és megyei területének idegen- forgalomba való bekapcsolá­sa. Hollókő tavaly felkerült az UNESCO világörökségek listájára. Bemutatták Ipoly- tarnócon az őslénytani lele­tet. Kulturáltabbá váltak a határátkelőhelyek. Javultak az idegenforgalom fogadási feltételei. Ma már egyidejűleg több mint 3300 vendég elhelyezésére van le­hetőség a megyében. Bővült a különböző szolgáltatások 'köre is. Az eredmények ellenére bőven akad azonban tenni­való a hiányosságok megszün­tetése érdekében. Például a Dunakanyarban szükséges kialakítani a téli sportolási lehetőséget. Javítani kell Ipolytarnóc fogadási feltéte­leit, Hollókő infrastruktúrá- lis ellátását. A főszezonban a kereske­delmi osztály más ellenőrző szervekkel együttműködve vizsgálatai alapján megálla­pította, hogy az jdegenfor­nagy horderejű javaslatait, amelyek reális és kölcsö­nösen elfogadható meg­egyezési lehetőségeket nyúj­tanak arra, hogy a leszere­lés különböző területein döntő jelentőségű előrelé­pésre, megállapodásokra ke­rüljön sor. Rámutattak, hogy további erőfeszítésekre van szükség az emberiség létét fenyegető fegyverke­zési hajsza megfékezése és a leszerelés előmozdítása érdekében. Kádár János és Harila­osz Florakisz kölcsönösen tájékoztatta egymást a két ország helyzetéről, pártjaik tevékenységéről és időszerű feladatairól. Nagyra értékel­ték az MSZMP és a GKP között fenálló, hagyomá­nyosan jó, rendszeres elv­társi kapcsolatokat. Kife­jezték meggyőződésüket, hogy a pártközi együttmű­ködés további erősítése jól szolgálja a két ország, a ma­gyar és a görög nép érde­keit, valamint a nemzetközi béke és a biztonság közös ügyét. A megbeszélésen részt vett Gecse Attila, a KB külügyi osztályának helyet­tes vezetője. galom lebonyolítására, a ke­reskedelmi ellátásra, a ven­déglátóipar! szolgáltatások­ra az üzemeltetők többsége folyamatosan figyelt. A ked­vező tapasztalatok természe­tesen nem zárták ki a sza­bálytalanságokat sem. Ennek bizonyítéka, hogy az ellenő­rök tavaly 38 esetben szab­tak ki bírságot. Az idegenforgalom gazda­sági jelentősége az idén az országoshoz hasonlóan Nóg­rád megyében is növekszik. Ezt tükrözi az a múlt évi me­gyei tanácsi határozat, mely az idegenforgalom hosszú tá­vú fejlesztési koncepcióját fogalmazza meg. A helyi sa­játosságokra épülő idei fela­datok szervesen illeszked­nek az országos elképzelé­sekhez. A reális célokat jó szervezőmunkával, a szol­gáltatások színvonalának emelésével, kulturált vendég- fogadással kívánják megvaló­sítani. Személyi számítógé­pekkel is jól felszerelt a balassagyarmati II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola, amely me­gyénk egyetlen mate­matika tagozatos in­tézménye. Az ötszáz tagú diákseregből éven­te száznál is többen is­merik meg a kompu­terek működését, Kul­csár József képriport­ja lapunk 4. oldalán. 1 Koszorúzások, ünnepi nagygyűlések Megemlékezések felszabadulásunk évfordulójáról Javult a fogadókészség Szezonra készül az idegenforgalom

Next

/
Thumbnails
Contents