Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-16 / 64. szám
2 NOGRAD 1988. MÁRCIUS 16.. SZERDA Tisztelgés Tito emlékének Gorbacsov Jugoszláviában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára jugoszláviai látogatásának második napján, kedden délelőtt feleségével együtt felkereste a belgrádi Joszip Broz Tito emlékközpontot, ahol virágcsokrot helyezett el az 1981-ben elhunyt Tito elnök sírján és a következőket jegyezte be az emlékkönyvbe: „A Szovjetunióban gondosan ápoljuk Joszip Broz Titónak, Jugoszlávia dicső fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, a nagy októberi szocialista forradalom résztvevőjének emlékét. Tito egyéniségében a jugoszláv népek antifasiszta harca hadvezérének, a forradalmi néptribünnek, a marxista—leninista teoretikusnak és az új élet szervezőjének egysége ötvöződött. Számottevően hozzájárult a békeharchoz. Nagy megbecsülésre tett szert az el nem kötelezett mozgalom egyik létrehozójaként. Joszip Broz Tito, a szovjet— jugoszláv barátság tevékeny harcosa volt. A szovjet nép örökre megőrzi emlékét”. Mihail Gorbacsov ezt követően megtekintette a Tito- emlékmúzeumot. Látogatása befejeztével kijelentette: „Jugoszlávia jelentős változásokat és eredményeket ért el Tito elnök vezetésével. Én most nemcsak ezért kerestem fel az emlékét őrző központot, mert mély tiszteletet érzek iránta, hanem azért is, mert kommunista párttagként ez a kötelességem”. Az SZKP KB főtitkárát az emlékközpontban Marko Orlandics, a JKSZ KB Elnökség tagja kísérte el. Gorbacsov és felesége ezután, a belgrádi Barátságparkba hajtatott, ahol békefát ültetett el. A park bejáratánál Alekszandar Bako- csevics, Belgrad polgármestere fogadta. A magas rangú vendég, az ünnepélyes aktus végén rövid beszélgetést folytatott a helyszínre érkezett újságírók és fővárosi lakosok egy csoportjával. A szovjet vezető 11 órakor érkezett a Föderáció Palotájához, ahol Bosko Kruniccsal, a JKSZ KB Elnökségének elnökével, a JKSZ és az SZKP együttműködésének erősítéséről, valamint a nemzetközi kom- , munista és munkásmozgalom időszerű témáiról folytatott véleménycserét. Kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről is. A találkozó kezdete előtt a főtitkár az eseménytől tudósító újságírók egy csoportjával beszélgetve eddigi belgrádi tárgyalásait rendkívül tartalmasnak, őszintének és barátinak értékelte. Egyebek között hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió — mint két független ország — önállóan tevékenykedik a nemzetközi porondon. Most arra van szükség — jegyezte meg —, hogy még szorosabban együttműködjünk a békéért és a nemzetközi viszonyok egészségesebbé tételéért vívott küzdelemben. (MTI) Nemzeti ünnepünkről emlékeztünk (Folytatás az 1. oldalról) verekedte magát, mert felmérte történelmi lehetőségeit és a közjó érdekében megteremtette a nemzet cselekvési egységét. Ha hűek akarunk lenni a forradalom eszméjéhez, ma is összefogásra van szükség. — Saját generációnk, s az egész magyarság jövője múlik azon, mennyire vagyunk képesek megtalálni a közös hangot, s 48. hőseihez méltóan, egységben cselekedni, Az ő nemzedékükhöz hasonlóan, mi is a következetes radikális megújulás hívei vagyunk, nem vállalhatjuk a túlélés stratégiáját. Gyökeres változtatásokra van szükség, nem elégséges a tol- dozás-foldozás. Vállaljuk a nemzeti felelősséget, a konfliktusokat, az idejét múlt nézetekkel való ütközést. Az elmúlt több mint másfél évszázad alatt — az utóbbi évtizedekben is sokszor egyoldalú, nemegyszer 48 eszméivel ellentétes politikai tartalmak is tapadtak nemzeti ünnepünkhöz. Beszéde végén leszögezte: március 15-e az egész magyarság, az ország minden állampolgárának - ünnepe. Eszméihez hűnek kell lennünk, de nem külsőségekben, hanem mindennapi cselekedeteinkben. A beszéd után a családi intézet munkatársai mutatták be műsorukat, korhű jelmezekben, magyar szerzők mellett Marx, Heine műveinek részleteit is tolmácsolták. A nagygyűlés befejezését követően Lengyel Judit, a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanára a volt megyeháza ablakában előadta a Fölszállott a páva című népdalt, majd a városi fúvószenekar kíséretében az ünneplő tömeg elénekelte a Szózatot. Ezután a Palóc-ligetben levő Petőfi-szobornál elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit. Este a honvédkollégium dísztermében a művészeti szemle díjainak kiosztásával és a nyertesek bemutatóival fejeződtek be az ünnepi nap eseményei Balassagyarmaton. A művészeti szemlén vers- és prózamondás kategóriában első helyezést Bacsa Katalin, másodikat Szabó Ildikó érte el, őket követi Pásztor Andrea. Szólóhangszer kategóriában megosztott első díjat vehetett át Lévárdi Beáta és Gyuricza Judit. Kamarazene kategóriában első Szalai Szidónia és Koplányi Magdolna. Tánczene kategóriában dicséretet kapott a BM-Határőrség kerületi zenekara. Egyéb kategóriában dicséretben részesült Alapi András (tangóharmonika), Fodor Levente (gitár). Szólóének kategóriában dicséretesen szerepelt Erdélyi Zsuzsa. Kamarakórus kategóriában dicséretet kapott a Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola 111. d-s és ÍV. d-s együttese. A többi kategóriában nem osztottak ki dijat. A városismereti versenyben első helyen végzett a Balassi Gimnázium IV. d. osztálya, második lett az I. d. osztály, harmadik helyezést ért el a kereskedelmi szakiskola k 2. csapata. ☆ Több száz gyerek nyüzsgött Nézsán kedden délelőtt. A márciusi staféta versenyzői a környék 12 általános iskolájából saját készítésű korhű jelmezekben ünnepeltek. A kastélyiskola udvarán állt a rétsági közművelődési autóbusz, megjelenítve a Länderer—Heckenast nyomdát. A művelődési házban berendezett „Pilvaxban” rikkancsok árulták a Pesti Hírlapot, tanárok szolgáltak fel saját készítésű süteményeket, üdítőt. Az alkalmi vásár gyerekforgatagában az iskola kézműveskörei által készített portékák leltek gazdára. Zenéről a Düvő együttes gondoskodott. A tömeg ezután Petőfi (egy tanár személyesítette meg) vezetésével átvonult a Nemzeti Múzeumba (a kastélyiskolába), ahol, miután felolvasták a 12 pontot, és a Nemzeti dalt, „elfoglalták” Länderer nyomdáját. Késő délután a nézsai általános iskola színjátszói előadták a Bánk bánt, majd a Föltámadott a tenger című film vetítésével ért véget a forradalmi megemlékezés. Nézsán gyerekek, tanárok együtt ünnepeltek. ☆ A tavaszi, jeles történelmi évfordulót tegnap Pásztón és Szécsényben is megemlékezéssel, koszorúzással és irodalmi összeállításokkal ünnepelték meg az évfordulót. A Kubinyi Ferenc Múzeum kertjében a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház színjátszó csoportja és a Nógrádi Sándor Kollégium tanulói adták elő Csikász István erre az alkalomra írt művét, A hosszú éjszaka című történelmi játékot. A korabeli viseletét idéző jelmezekbe öltözött szereplőgárda — a fáklyás megvilágításban, — elevenítette fel a 48- as forradalmi eseményeket, a Pilvax kávéházban, a Nemzeti Múzeumnál történteket. A Petőfit, Jókait, Vasvárit, Klauzált megszemélyesítő szereplők tehetséges alakításukkal a művelődési ház néptánccsoportja pedig egy szép verbunkos bemutatásával nyerték el a közönség tetszését. A pódiumon megszólaló krónikás a párizsi eseményekre és az Európán végigsöprő forradalmi hullámra emlékeztetett. A történelmi játék a Szózattal ért véget. ☆ Pásztón a megemlékezést az általános iskolák sport- versenyeivel nyitották meg. Délután három órakor a pártbizottság épülete előtt, a forradalmi emlékműnél felcsendült a Himnusz, majd Petőfi Sándor Márciusi ifjak című verse hangzott el. Az ünnepi köszöntőt Szvet- lik Mária, a KISZ városi bizottságának titkára tartotta. Történelmi visszapillantását követően a fiatalok feladatairól beszélt: — Saját generációm és az egész magyarság jövője múlik azon, mennyire vagyunk képesek egymással közös hangot találni, a 48-as fiatalokhoz méltóan cselekedni. Ezt követően kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. A KISZ Központi Bizottsága Dicsérő Oklevelét kapta a hasznosi vízmű KISZ- alapszervezete. Kiváló Ifjúsági Vezető Éremmel egy, aranykoszorús KISZ-jel- vénnyel nyolc, KISZ KB Dicsérő Oklevéllel három fiatal kimagasló ifjúságmozgalmi munkáját jutalmazták. Tavaszi staféta Tavaszi staféta címmel a salgótarjáni városi úttörő- elnökség vetélkedősorozatot hirdetett januárban a város és városkörnyék általános iskolásai részére. A keddi, Gerelyes Endre Ifjúsági Művelődési Házban megtartott döntőn 12 csapat — 120 gyerek — mérte össze tudását. A versenyen a 140 évvel ezelőtti történelmi eseményekkel kapcsolatos kérdésekre adtak választ a pajtások. Első helyezést ért el a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5'a osztályának Willy Fogg csapata. A második he- ilyen a Petőfi Sándor Általános Iskola 6 d. osztályának Menő Manó együttese, a harmadikon a Petőfalvi Lajos Általános Iskola Vörös Sándor raja végzett. Yürfis Vándorzászló Eredményes KlSZ-munka a készülékgyárban A március 15-e tiszteletére szervezett ünnepség csúcspontja a KISZ Központi Bizottságának Vörös Vándorzászlajának átadása volt tegnap Pásztón. A kollektívának adható legmagasabb KISZ-es kitüntetést sok éven át végzett kiemelkedő mozgalmi tevékenységéért az Üvegipari Művek Pásztói Szerszám- és Készülékgyárának KISZ-bi- zottsága kapta. A lobogót Dóra Ottótól, a KISZ Nógrád Megyei Bizottsága politikai képzési központjának vezetőjétől Tóth László, a gyár KlSZ-bizott- ságának titkára vette át. — Március 15-én forradalmi, történelmi tavaszainkra emlékezünk — mondta köszöntőjében Dóra Ottó. — A „haza és haladás” Kölcsey által egybekapcsolt fogalma az elmúlt négy évtized alatt még sosem kapott olyan aktualitást, mint napjainkban. Tudnunk kell azonban, hogy nemzeti gondjainkat csak közösen cselekedve oldhatjuk meg, a társadalom problémáit csak tagjainak együttes tevékenysége szüntetheti meg. Tudatosan cselekvő emberek viszont nem születnek —, ahogyan nem születtek száznegyven éve sem —, hanem nevelődnek. Nem becsülhetjük le ebben a fiatalok szerepét sem, hiszen ez a korosztály a leginkább fogékony az új iránt. — A gyárban dolgozó fiatalok már többször is bebizonyították, hogy képesek megfelelni a megnövekedett követelményeknek is. Tevékenységüket jól fogja össze a KISZ-bizottság, s a pezsgő mozgalmi életben a fiatalok érdekvédelme, anyagi körülményeik javítása szerződéses munkavállalásokkal és a helyi politika alakítása egyaránt helyet kap. Egy hosszú időszak egyenletesen eredményes munkáját elismerni és még inkább serkenteni kívánja a legmagasabb kitüntetéssel a KISZ Nógrád Megyei Bizottsága — foglalta össze Dóra Ottó. A Magyar Vöröskereszt közleménye A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok ügyeivel foglalkozó tárcaközi bizottság a Magyar Vöröskeresztet kérte fel az ideiglenesen letelepülni szándékozó külföldiek önkéntes társadalmi támogatásának szervezésére. A Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottsága a pénzbeli támogatás céljára 508—11468—0 számú külön OTP-számlát nyitott, és kéri az adakozásra kész embereket, közösségeket: az általuk lehetségesnek tartott önkéntes felajánlásokkal támogassák a segélyakciót. Kérik, hogy a nem pénzbeli felajánlásokat levélben vagy telefonon jelezzék a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottságának (1051 Budapest, Arany János utca 31., telefon: 313- 950). (MTI) Csatlakozás az 1848-as mártírok emlékhelyének létrehozásához A KISZ Nógrád Megyei Bizottsága és az SZMT ifjúsági tanácsa az alább' felhívással fordult a fiatalokhoz. A közelmúltban a társadalom különböző csoportjai, tagjai javaslatokat fogalmaztak meg és juttattak el több társadalmi szervezethez és tömegkommunikációs szervekhez az 1848—49-es forradalom és szabadságharc mártírjai áldozatvállalásának további méltatására, cselekedeteinek a jövő nemzedék számára is időtálló formába öntésére. Az állampolgári kezdeményezések összefogására társadalmi bizottság alakul. Á KISZ Központi Bizottsága — a megalakuló kuratórium munkájának segítésére — felajánlotta szervezeti eszközeit, közzétette az erre a célra rendelkezésre bocsátani szándékozott pénzeszközök kezelésére elkülönített „Emlékműalap” (MNB 235—90172—5215) bankszámlaszámot. A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa 1988. február 24-i ülésén úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést és kéri a fiatal szakszervezeti tagok közreműködését a nemes cél megvalósítása érdekében. Kedves fiatalok! A KISZ és a szakszervezeti mozgalom korábbi hagyományait folytatva szeretnénk, ha Nógrád megye KISZ-es fiataljai és a fiatal szakszervezeti tagság, az ifjúsági tagozatok és tanácsok aktivitásukkal tevőleges hozzájárulásukkal csatlakoznának az emlékhely létrehozásához. Segítsük elő, hogy az 1848—49-es forradalom és szabadságharc mártírjai hősi helytállását megörökítő központi emlékhely felállítására minél előbb sor kerüljön. Építők Hete Bátonyfterenyén Szakmai nap az ÉPTEK—NÓGRÓDKER boltjában Építők és termék-előállító szakemberek találkozója a nemesvakolatot kínálók standján. — kép: kulcsár— Szakmai nappal kezdődött Bátonyterenyén a március 15-től 26-ig tartó építők hete rendezvénysorozat és vásár. A házigazda az ÉPTEK— NÖGRÁDKER Házépítők boltja immár második esztendeje rendezi meg az építési kedvet fokozó eseménysorozatot, amelynek első napján öt szállítópartner képviselői mutatták be hagyományos és új termékeiket. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár villanyszerelési cikkeivel, kábelrendszereivel hívta fel magára a vásárlók figyelmét. A KÖSZIG tapolcai szigetelőanyag-gyára és a nyírteleki perlitgyár a padlófűtési rendszerek tervezését és kivitelezését könnyíti meg szakembereinek részvételével. Ugyancsak ők mutatják be a hőszigetelő vakolatok alkalmazásának fortélyait. A Szentendrei Beton- és Vasbetonipari Művek újdonsága a francia licenc alapján gyártott könnyített gerenda és a kapcsolódó födémrendszer. A ráckevei székhelyű KEVE—FESST GT sokak érdeklődését kiváltó terméke a VAS elnevezésű nemesvakolat. A vásárlók tanácsot kaphatnak a homlokzatképző bevonóanyag jellemzőiről, felhordásáról és színválasztékáról is. A termékeket valamennyi jelenlévő partner videofilm segítségével is bemutatta. Emellett az üzlet belső terében kialakított „tárgyalóban” alkalom nyílt arra is, hogy az érdeklődőknek hasznos szakmai tanácsokkal szolgáljanak. A NÓGRÁDKER üzletpolitikáját idén a nagyobb forgalommal ellensúlyozandó kisebb haszon jellemzi, ami természetesen összefügg az árváltozásokkal. Vállalkozásukat igazolja, hogy az építőanyagok iránti kereslet nem csökkent az év első hónapjaiban sem. Az építők boltja a tavalyihoz képest 60—70 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el. Az akció során kedvezményt is nyújtónak azoknak, akik öntöttvas radiátort szeretnének vásárolni: árengedményük 50 százalékos. A jó ötlet és hasznos kezdeményezés ellenére is akad hiánycikk a bolti listán. Így például eredménytelenül rendeltek az Erdérttől fenyő fűrészárut, többek között gerendát. A növekvő igényeket sajnos, az import sem fedezi. Az építők hete újabb szakmai napjára március 21-én keriil sor, amikor tégla- és cserépipar, valamint a faipar néhány reprezentánsa ad ízelítőt újdonságaiból, Emellett engedélyezési és építési kérdésekben tartanak szakmai tanácsadást megyei építészmérnökök.