Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-03 / 28. szám

6 NOGRAD 1988. február 3., SZERDA GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy SOMLAY MIHÁLY 65 éves korában, hirtelen elhunyt. Temetése 1988. február 3-án, 14 órakor lesz a nagylóci temetőben. A GYÁSZOLD CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazok­nak, akik szeretett halot­tunk, ÖZV. MÖCSANY FERENCNÉ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Egyetemi és főiskolai felvé­teli előkészítőket indítunk levelező úton: magyar, tör­ténelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol, német, orosz tárgyakból. (Idegen nyelvekből államvizsga-elő­készítő is.) Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség 1364 Budapest 4. Pf.: 126. A KISZ Pásztó Városi Bizottsága felvesz: — közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐT, — GÉPÍRNI TUDÓ, ÉRETTSÉGIZETT adminisztrátort. Jelentkezni lehet személyesen, önélet­rajzzal, a városi KISZ-bizottságon, Pásztó, Szabadság út 58. 1,0 tonnás tehergépkocsikkal ÉVES SZERZŐDÉST KÖTÖK. 10 százalék kedvezménnyel. MONTÁZS fuvarozási részleg, Salgótarján. T.: 14-195. Az ötvözetgyár azonnali belépéssel a terv- és üzem- gazdasági osztályra — önálló munkakörbe — iparvállalati gyakor­lattal rendelkező ipar szakon ÜZEMGAZDÁSZT keres. Jelentkezés: a vállalat főkönyvelőjénél. Tel.: 10-066 85 mellék. Ipoly Mgtsz Litke mihálygergei gép­javító műhelyébe felvesz AUTÓ­VILLAMOSSÁGI SZERELŐT. Fizetés: teljesítmény­díjjal kombinált órabér. Jelentkezés: személyesen a tsz- irodában, Litke Béke út 16. A KTV pásztói tejüzeme FELVÉTELT HIRDET: — villanyszerelő, — elektroműszerész, — esztergályos, — kazánfűtő dolgozók részére. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet naponta 8—15 óráig az üzem igazgatójánál, a pásztói tejüzemben. A SALGÓTARJÁNI KOHÁSZATI ÜZEMEK irányítástechnikában jártas VILLAMOS- MÉRNÖKÖT KERES FELVÉTELRE. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni a vállalat személyzeti főosztályán. Az ÜM Salgótarjáni Síküveggyár felvételre keres az üzemfenn­tartó és szolgáltató gy árrészlegéhez GÉPLAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. Az ötvözetgyár megvételre kínál 1 DB LO TÍPUSÚ ROBUR AUTÓBUSZT, érvényes műszaki vizsgával és csere­fődarabokkal. Érdeklődni lehet: 10-066 63 telefonon, vagy személyesen a szállítási osztályon. A „Hazafias Népfront” Mgtsz őrhalom azonnali belépéssel fel­vesz képesített köny­velői végzettségű gya­korlattal rendelkező PÉNZÜGYI ELŐADÓT. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet főkönyvelőjénél. Bérezés megegye­zés szerint. Hirdlwii Olt iá a NÓCRÁD bah! A MÁV MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA felvesz 1988. február 16*án, a Miskolc oktatási főnökségen kezdődő jegyvizsgáló(kalauz)-tan1olyamra 18. életévüket betöltött (vagy azt 1988. március hó­napban töltő) nőket és férfiakat. Feltétel: — érettségi, vagy 8 általános iskolai végzettség, — jegyvizsgálói munkakörre való rátermettség, — erkölcsi bizonyítvány, — orvosi alkalmasság. / A jelentkezőket a tanfolyam megkezdése előtt is fog­lalkoztatjuk. Továbbá felvételt hirdetünk — vonatkísérő — kocsirendező ■i— váltókezelő — váltótisztító munkakörökbe. Az alkalmazás feltétele: — 8 általános iskolai végzettség — 18. életév betöltése, — orvosi alkalmasság. Jelentkezni lehet: személyesen, valamennyi állomásfőnökségen. /#% Al olcsó áruk lG boltját Balassagyarmaton Rákóczi út 53. sz. alatt február 3'án ismét megnyitjuk. Az új bolt választékából: Női kötény ruha 441 Lánykaalj 179 Fiúkabát 885 Bakfispulóver 365 Gyermek kötött sapka 96 Női blézer 365 A választék állandóan cserélődik, ezért is érdemes a boltot naponta felkeresni. VÁRJUK ÖNT AZ OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBAN. Palóc Kereskedelmi Vállalat nyilvános egyfordulós versenytárgyalást hirdet Salgótarján, Rákóczi út 119. szám alatti 176-os számú boltjának rekonstrukciós munkáinak fővállalkozásban történő elvégzésére. A meglévő élelmiszerbolt 110 rm’-es alapterületének bővítése 60 m--rei; új egységes magastető építése. Az áruda gépészeti rendszereinek teljes felújítása, tech­nológia nélkül, de az élelmiszer-technológia gépésze­ti kapcsolataival. Nyílászáróportálok cseréje, új burkolatképzések, kül­ső burkolatkapcsolatok közterülettel, külső közmű- kapcsolatok felújítása. Pályázó feladata a tervezés, engedélyeztetés és építés­kivitelezés. A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell: ! pályázati tervet, (A pályázati terv: helyszínrajz, köz­területi kapcsolatokkal, 1:100 alaprajz, metszet és homlokzat, valamint műleírás.) vállalkozási díjat. Az építéskivitelezés saját ingatlanunkon történik. El­vi építési engedéllyel rendelkezünk. A feladat pontosítása érdekében a pályázat benyújtá­sának helyén 1988. február 15-től részletes tervezési programot biztosítunk. Építési terület 1988. június 1-től rendelkezésre áll. Befejezési határidő: 1988. december 10. Az ajánlat elkészítéséért díj nem számítható fel. Az ajánlat benyújtási határideje: 1988. április 11. 9,00 óra. Benyújtás helye: Palócker-központ üzemeltetési osz­tálya, Salgótarján, Ady Endre út 3/b. Ügyintéző: Rozgónyi Marianna, építési előadó. Az ajánlatok felbontása 1988. április 11. 9,30 órakor. Eredményhirdetés 1988. április 15-én, 9.00 órakor, helye: ugyanott. PALÓC KERESKEDELMI VÁLLALAT APRÓHIRDETÉSEK JÁRMŰ LADA 1200-as, 9 éves metálzöld szí­nű, reális áron el­adó. Érdeklődni: Mátraszőlős, Felsza­badulás út 68. MZ motorkerékpár 250/1 olcsón eladó. Mátraszőlős, Üjtelep 8. KCR—3000-REL felszerelt fixes IFA eladó. Érdeklődni: Salgótarján (Zagy- vapálfalva) Kálmán Imre út 32. Irányár: 120 000 Ft. kétszemélyes, billenős, platós 2 t Multikar eladó (25- 13) Tóth Zoltán, Mátranovák, Dózsa György út 61. ZAPOROZSEC al­katrészenként eladó. Palotás, Lenin út 50. ELADÓ egy ZH rendszámú, jó álla­potban levő 1200-as Zsiguli. Érdeklőd­ni: Malovecz Ist­ván. Tolmács, Tol- mácsi u. 52. ZD írsz. Lada. 1300-as lejárt mű­szakival, olcsón el­adó. Érdeklődni: Érsekvadkert, Zrínyi út 17. KARAMBOLO- LOZOTT, 1300-as Lada eladó. Salgó­tarján, Kálmán Im­re út 48. INGATLAN RÉGI kertes csa­ládi ház olcsón el­adó. Érdeklődni: Szarvasgede, Kos­suth út 125. RÉGI ház Pásztó központjában, mél­tányos áron eladó. Érdeklődni: Pásztó, telefon: 100. SALGÓTARJÁN területén, napos, la­pos helyen, jó köz­lekedési lehetőség­gel, 4 szobás, össz­komfortos családi házat vennék, maxi­mum 400 négyszö­göles területtel. Ajánlatokat a kiadó­ba kérem, ..Áprilisi költözés” jeligére. SÜRGŐSEN eladó Palotáshalom, Vörös Hadsereg út 31. sz. alatt, kertes családi ház, 2 és fél szobás, jó állapotban. ADÁSVÉTEL VIDEOTON Infra- color színes televízió. 2 éves eladó. Irány­ár: 23 000 Ft. Érdek­lődni lehet: egész nap. Bakos Sándor. Szuha. Kossuth út 19. Telefon: Mátra- mindszent, 157. ELADÓ 8 db gömb­fenyő, 14 db gömb­akác és 100 db bé­léstest. Ságújfalu, Kossuth út 139. ELADÓ MCU IV (Marabu) ikerkazán felújított állapot­ban. Érdeklődni: Írószer Szövet­kezet salgótarjá­ni üzemegysége, Balogh Zoltán. Tel.: 10-966. CLEOPATRA szte­reo rádióerősítő hangfal nélkül el­adó. Cím: Salgótar­ján. 10-977 telefonon. VEGYES FIATAL pár al­bérleti szobát keres Salgótarjánban. Ajánlatokat: 10-977 telefonra kérek. külön bejáratú üres albérlet kiadó. Salgótarján, Kun Béla út 2. BESZTERCE téri másfél szobás, össz­komfortos bútoro­zott lakásom becsü­letes. rendszerető fiatal házaspárnak, több hónapra, eset­leg egy évre kiadó IPUSZ-on keresztül. Jelentkezés: Salgó­tarján. 10-977 tele­fonra várom, cím és egvéb közléssel. 37 éves szakmun­kás fiatalember szo­lid. házias lányt vagy elvált asszonyt keres házasság cél­jából. Leveleket ..őszinteség 7767«” jeligére a NÖGRÄD- kiadóba kérem. A Salgótarjáni Városi Tanács VB. termelés-, ellá- tásfeiügyeleti osztálya 1988. február 15-i jelentkezési határidővel pályázatot hirdet MELEGKONYHÁS VENDÉGLÁTÓ ÜZLET Önerőből történő létesítésére. Az üzlet helye: Salgótarján, Pécskő utca (szalagház­zal szemközti terület). A pályázatot írásban kérjük beküldeni a következő címre: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Vidéki munkavállalók FI CVCLEM ! Magas kereseti lehetőséggel felvételt hirdet a KÖZÉPÜLETÉPlTÖ VÁLLALAT az alábbi munkakörökbe: kőműves, ács-állványozó, víz-, gáz- és fűtésszerelő, szeilőzőszerelő, villanyszerelő, bádogos, festő-mázoló, üveges, műköves, épület* és bútorasztalos, lakatos, betanított munkás, segédmunkás, kubikos, valamint szállítási üzemünkbe: tehergépkocsi-vezető, autódaru- kezelő, rakodó. Személyi besoroláson alapuló, teljesítménytőü függő bérezés. Az alapórabér — gyakorlati időtől függően — szakmunkásoknál 25 Ft-tól 52 Ft'ig betanított munkásoknál és segédmunkásoknál 23 Ft-tól 38 Ft*ig. FELEMELT KÜLÖNÉLÉSI PÓTLÉK (A korszerű munkásszálláson elhelyezett dolgozók ré­szére 60 Ft munkanap 1200—1440 Ft/hó vidékről naponta, bejáróknál 40 Ft/munkanap 800—960 Ft/hó különélési pótlékot fizetünk.) EGYÉB KEDVEZMÉNYEK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK Hazautazási költségtérítés (havonta 1 alkalommal 100%, a többi 86%) Albérleti hozzájárulás (Budapesten 500 Ft/hó, Buda­pest környékén 350 Ft/hó) 40 órás munkahét, pénteki napokon a munkaidő 7 órá­tól 13 óráig tart­VÁRJA ÖNT A KÖZÉPÜLETÉPlTÖ VÁLLALAT Jelentkezés: Középületépítő Vállalat, 1056 Budapest V., Molnár u. 19. Érdeklődni: a 182-055/278-as telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents