Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

NOGRAD 1988. február 27.. SZOMBAT Ki mii iu<J?-ra készül az Impulzus Vissza- számlálás: huszonhárom, huszonkettő... „Értsd meg, nem hagyom abba, amig élek, Értsd meg, már Impul­zus néven élek, Ameddig élek...'* Fantasztikus buli volt — emlékeztek vissza a srácok az Impulzus együttes bemu­tatkozó hangversenyére, me­lyet a salgótarjáni Bányász Művelődési Ház Vidor klubjában adtak az egyik január végi napon. A zene­kari tagok számára pedig nem volt nagyobb elisme­rés, mint hogy sorra kér­ték tőlük a dalszövegeket, s elismerően megveregették a bililenytűs vállát: „Na mi van Bilux?” — Tény, hogy nem járt rosszul velünk a művelődési ház — emlékezik vissza a történtekre Oláh Zoltán, az együttes vezetője. — Sőt, megvették a műsorunkat egész évre. Legnagyobb meg­lepetésemre az amúgy disz­kózenéhez szokott srácok nem futottak el az első tak­tus után, sőt fél nyolckor már telt ház előtt muzsikál­tunk. A félhomályban lassan minden erősítő „beáll”, bár a világítás legkevésbé za­varja Szőke Györgyöt ab­ban. hogy új dallamokat ke­resgéljen szólógitárján. Ket­ten egy Vermona orgoná­ba próbálnak életet verni, s tulajdonképpen már min­den együtt van a próbához, kivéve a dobost, Pakelniczki Tamást. A mátraterenyei Ganz-gyár kuiltúrházának színháztermében vagyunk, s nem kevesebb a tét, mint alaposan felkészülni a kö­zelgő Ki mit tud? megyei selejtezőjére. Az igazgatónő, Kovács Je- nőné minden próbát végig­ül. Jól tudta, hogy a fiúk a sokkal jobban csengő sal­gótarjáni József Attila Vá­rosi-Megyei Művelődési Köz­pontot hagyták el... — ök is ragaszkodnak hozzám, és én is megsze­rettem a zenéjüket — mond­ja, miközben minden rezdü­lésre figyel, ami a színpa­don történik. — Korábbi menedzserük úgy véleke­dett. hogy amit csinálnak, az rétegzene, szóval nem volt alkalmuk a kifutásra. Oláh Zoli (Szürke) apósa, aki Homokterenyén él, em­lítette, hogy a zenekarnak szüksége lenne pártfogóra, illetve próbahelyiségre. Örömmel ajánlottam fél sze­rény lehetőségeinket. Szalai István technikus, új szalagot fűz a visszhan- gosítóba, s Tamás is elhe­lyezkedett már a dobok mö­gött. Félesége hamarosan szülni fog, s a kórházi lá­togatás miatt érkezett kés­ve. Néhány apró igazítás, s az első motívumok után már érezhető, hogy a köny- nyűnek egyáltalán nem nevezhető west-coast stí­lust választották az unalo­mig agyongyötört rock- és diszkózene helyett. „Rázd meg könnyedén ma­gad” — szól a dal, s való­ban játékos könnyedség Koncert után az együttes árad zenéjük minden elemé­ből. Rövid demonstráció után — s némi pihenésképpen — terveikről, mindennapjaik­ról beszélgetünk. — Hallhattad, kicsit vissz- hangos a terem, meg a cucc sem Martin-rendszerű, még­is megszólalunk, — így a zenekarvezető. — Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kedvükért fű­iének be minden próbana­pon. Ha a szerencseszá­munknak hihetünk, idén sok mindent elérhetünk. Ez a szám a 23. Január 23-án volt a sikeres bemutatkozó hangversenyünk, tavaly ok­tóber 23'án alakultunk, 23- án nősültem, születésnapom is akkorra esik... Csak hát a hőn áhított befutás, illetve lemezmeg­jelenés késik. Zoli, Gyuri és Csatlós Laci — akiről még nem esett szó, és a basszusgitár húrjait szaggat­ja —, már jó néhány for­mációban együtt muzsikál­tak. Front, Dexion, Hókusz­pókusz, s most az Impulzus, valamennyi ismerősen csen­gő név. Talán idén... — Évek óta ismerjük egy­mást — mondja Szőke Gyu­ri. — Soós Sanyi (Gumi) játszik ritmusgitáron, Rácz Ernő (Bilux) billentyűzik. A zenei alapot otthon „kí­sérletezem” ki, aztán együtt alakítunk rajta. Szakmája szerint egyikünk sem zenész, höbbiból csináljuk... — Életveszélyes hobbiként — jegyzi meg Zoli —, és életveszélyes tempóval. Ad­dig nem hagyjuk abba, amíg a lemez össze nem jön! — Sokat köszönhetünk az asszonyoknak — teszi hoz­zá Csatlós Laci (Csati) —, hiszen a próba sok időt el­rabol, és az ingázás még ráíetéz, de ők tűrik. — Eddig mindig a cél­egyenesben jött be „valami” — így Zoli, de most már nem hagyjuk magunkat! — Aki igazán szeret ze­nélni, nem szabadul — ve­ti közbe Rácz Ernő. S valóban, a szakmák egész garmadája vonul fel előttem. Bilux, — aki a Hí­vők elnevezésű csoportban már együtt muzsikált Szür­kével — a Centrum Áru­házban villanyszerelő, Csati hírlapkézbesítő, Tamás a Vegyépszerben hegesztő, Sa­nyi a megyei szolgáltató- ipari vállalat gépkocsiveze­tője, Gyuri fűtésszerelő és szakoktató az IKV-nál, Zoli pedig karbantartó asztalos, ugyancsak a Centrumban. Szőke Gyurinak már je­lent meg szerzeménye az El­ső lépés című műsoros kazet­tán, ám ennél többre vágy­nak. Márciusban lesz a Ki miit tud? első selejtezője. Ha jól emlékszem, szere­pelt már megyei együttes az országos vetélkedőn, s Kék csillagnak hívták őket. Szép sikereket ért el a Fa- nyúf, és a Front is; most az Impulzuson a sor. T. Németh László A keretek okkor kezdtek lazulni, omikor oz öreg­embert o mentő o ba­lassagyarmati kórházba szál­lította. Az alacsony, verondós ház gazdátlanul is tartotta ma­gát. Ám a szoba belső rend­je megbomlott. A szappan nem került vissza a tartóba, a viaszosvászonnal letakart asztalon o falásnyi kenyér mel­lett ott maradt a kés is. A harmadik napon az alumini- umlábaskábon maradt étel­maradékot ellepte a penész. A törülköző lecsúszott a ka- losszékről, senki sem tette he­lyére. . . Ezután az események gyor­san követték egymást. A kis műanyag vödörben megsár­gult a víz, senki sem töltött frisset bele. A sötétítőfüg­gönyt senki sem húzta be éj­szakára, összehajtva maradt a nappali ógyteritő is. Aztán megjelent oz első ide­gen tárgy; egy ottfelejtett gáz­gyújtó. . . Széthullóff keretek Az öregember meghalt. A gáztűzhelyet átvitték a másik szobába. A cirádás kulccsal nyitható, féltve őrzött komód­ból eltűnt egy doboz. A köny­vesszekrény polcán rés keletke­zett: a lexikonok helye. Meg­változott a szétnyitható kony­haasztal képe. Először egy alu­míniumból öntött hamutartó, aztán egy porcelán kávéscsé­sze csúfította el. Emberek jöttek. Először lo­pakodva, csendesen, csak ° szemük járt nyugtalanul kör­be. Később egyre döngőbbek lettek a lépések, felgyorsultak o mozdulatok, hangosabb lett a beszéd. A tárgyak kikerül­tek o szobából. Helyüket újab­bak foglalták el. A hamutar­tók megteltek csikkel. Váza, benne barka, piros szötteste- lítő, egy rongybaba, mese­könyv, papucsok. A megsár­gult fényképek helyére posz­terek kerültek a falra. . . A művirágok, gyertyák kö­zött kis cserépedény. Rajta egy címkén a név. A posztóruhós beteszi az urnát a falban le­vő kis fülkébe. Kollégája oda­tartja a malterosedényt. Az egyenruhás eligazítja a záró­lapot, rásimítia a malteros keveréket. A lapot újságpapír­ral törli le. Elhelyezi a virágo­kat. Aztán elégedetten meg­igazítja a sapkáját, zsebre- gyűri a kapott pénzt. Elindul és három lépés után rágyújt egy Románcra. Az átrendezett szobában emberek cigarettázva beszél­getnek. Az ajtót csapkodva gyerekek szaladgálnak. A la­kás és lakója elenyészett. Az öregemberből csipetnyi hamu maradt. Az emberrel a keretek is széthullottak. Surányi János Látogatóban Hátraszentimrén Aki Nógrád turizmusán is lendítene Mátra keresztest, a több völgy összetorkolásában meg­búvó kisközség — és Nóg- rád megye — határát ma­gunk mögött hagyva, még mindig ködbe burkolózik a táj. Feljebb kanyarogva a kilencszáz méter körüli csú­csok felé, a levegő tisztul, s a tetőre, Mátraszentimrére érve, már igazán üdítő ha­tással van az utazóra. Ezrek és ezrek egészségét adja vissza a magaslati levegő. Vérszegénységre, tüdőaszt­mára, légúti megbetegedé­sekre, Bazedov-kórra éppúgy jó hatással van, mint a vá­rosi ember fáradékonyságá­ra, álmatlanságára, étvágy­talanságára. De most nem a gyógyu­lás, nem is a turizmus ked­véért látogattunk a Mátra településeinek egyikébe, ha­nem Zakupszky Lászlót, a hegység mindenesét ke­restük meg, aki nemrégiben a televízióban sugárzott Másfél millió lépés Magyar- országon című filmsorozat, A Mátra gerincén című részé­ben szerepelt. Ebből a mű­sorból kiderült, hogy ven­déglátónk a hegység min­den apró zugának szakava­tott ismerője, lelkes termé­szet- és környezetvédő, Olyan ember, amilyenből sok kellene, olyan, aki a fiata­labb generáció szívébe és agyába képes beléoltani a „tiszta források” nélkülözhe­tetlenségét, a tudás iránti vágyat. — Negyven évet töltöttem katedrán, voltam a kereske­delmi és idegenforgalmi bi­zottság elnökségének tagja, a Mátra-tetői települések vb- elnöke, a HNF helyi bizott­ságának elnöke... — Sorolja, de rögvest hozzáteszi, ne­hogy azt higgyük, érdemeit fitogtatja. Csupán azt sze­retné érzékéltetni, mennyi minden foglalkoztatta és ér­dekli ma is. Mert tisztségei­nek javát ellátja, azóta is, hogy 1971-ben nyugdíjas lett. Igaz, akkor úgy hitte, több ideje jut szeretett tevékeny­ségére: népzenei és néprajz­kutatásaira, tanulmányírásra a helytörténeti kutatásokról, az erdő- és természetvédelmi tennivalókról, környezetvé­delmi tapasztalatokról. — Mi, régi tanítók olyan közéleti emberek is voltunk, akik tudtunk a községbeliek örömeiről, gondjairól, s ha csak tehettük, együtt éltünk a helybeliekkel — idézi em­lékeit. Lakása őrzi határtalan ér­deklődésének, sokrétűségé­nek tárgyi emlékeit is. A falakat ifjabb -éveiben ké­szített rajzai, festményei dí­szítik, közöttük egy-egy ki­tömött madár, szép formájú faág, a természet iránti ra­jongást mutatandó, s látni gipszöntvényeket, amelyeket unokájáról készített, nem is oly régen. Beszélgetés közben előke­rülnek a megírásra váró do­kumentumok. Lelkesen ecse­teli terveit: — Szeretném a nyugati Mátrával, a Nógrád megyé­be eső részekkel megismer­tetni a turistákat, könyv for­májában. Tudom, hogy véde­ni való természeti kincse­inket az írott szóval propa­gálni, még inkább cselek­vésre buzdítani, unalmasnak tűnhet, de — úgy vélem —, még mindig szükséges szól­ni róla. Talán így sikerülne fontosságát. Hasznoson, még többekkel megértetni Mátraverebélyen, Mátrake- resztesen éppúgy van mente­ni való, mint Pásztón és a környező Cserhát hegység lankáin. Azt mondja, sok a tiszto­gatásra érdemes, mostaná­ban elmocsarasodott forrá­sunk, többhelyütt megoldat­lan a szemétgyűjtés, s még számtalan dolog van, ami rontja a természet szépsége­it. Ügy gondolja, a HNF sokat tehetne e téren —, mint Mátraszentimrén is,, ahol a tagok vállalták, hogy a védelem csápjai” legye­nek —, különösen akkor, ha az ifjabb generációkban tu­datosítanák, mennyire függ jövőnk mindettől. — Számtalan gondolat ka­varog a fejemben. Témák a kulturált turizmus kérdései- ről... Most felkértek memo­árírásra is, de nem vagyok már fiatal... Feleségem, bár minden támogatást, segítsé­get megad munkámhoz, félt kissé a soktól. Talán igaza is van, hiszen egy életünk van, de én mégis reményke­dem, hogy sikerül véghez- vinnem terveimet, ha az egészség marad továbbra is a kísérőm. Tuza Katalin Nyelvtanfolyamok a TIT-ben A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Nógrád Megyei Szervezetének sal­gótarjáni székházában feb­ruár közepén több csoport­ban kezdődött meg a nyelv- oktatás. Németből felnőttek számára indult kurzus, kez­dő fokon, mintegy harminc résztvevővel. Az angol iránt továbbra is nagy az érdek­lődés. A felnőtt kezdő fo­kozatra csaknem húszán iratkoztak be. Tizenkét óvo­dás is ismerkedik e nyelv alapjaival, s kétszer ennyi­en vannak az általános is­kolás angolul tanuló gyere­kek. Az utóbbi csoportban heti egy alkalommal, a töb­biben hetente kétszer talál­koznak a hallgatók. A megyei szervezet munkatársai márciusban újabb csoportokat szeretné­nek indítani. Németből gyermekek számára kíván­nak kezdő tanfolyamot szer­vezni, az orosz kurzusra pe­dig azokat az érdeklődőket várják, akik már beszélik a nyelvet, és középfokú nyelv­vizsgát óhajtanak tenni. A TIT-nek jelenleg va­lamennyi csoport számára sikerült oktatót találnia. Nemrégiben persze gondot okozott az átállás. Neveze­tesen arról van szó, hogy az új rendelkezések szerint a „gyeden”’ lévő kismamák nem tehetnek szert semmi­féle jövedelemre, s így több nyelvtanáruk kényszerült szerződését felmondani. Ha most mégsem beszélhetünk tanárhiányról, az annak kö­szönhető, hogy nem pedagó­gus végzettségű, közép- és felsőfokú nyelvvizsgával bí­ró személyeket sikerült megnyerni a tanításnak. Salgótarjánban az oktatás számára rendelkezésre [áll­nak a legkorszerűbb mód­szerek. Van nyelvi laborató­rium, magnetofon, s alkal­mazható a video, a számító­gép is. Az eszközök felhasz­nálása a tanároktól függ. A videót elsősorban a nyelvvizs­gára előkészítő csoportok­ban alkalmazzák. Általános tapasztalat, hogy a TIT salgótarjáni székhazában oktatók ide­genkednek a nyelvi labora­tórium használatától, mert túlságosan gépiesnek, tá­volságtartónak vélik. Ügy érzik: igénybevételével meg­szakad a tanár és a diák közötti közvetlen kapcso­lat, s ez a nyelvtanulás el­ső időszakaiban gátló ténye­ző. A nyelvi laboratórium nyújtotta lehetőségek fő­ként a tanulás utolsó idősza­kában aknázhatók ki maxi­málisan. A TIT munkatár­sai tiszteletben tartják ezt a véleményt, bár folyamato­san igyekeznek tanáraikkal megkedvelteim a laboratóri­umi oktatási formát. Wlodzimierz Scislowski: FÉLREÉRTÉS Kölcsönkértem Kowalski - tói tízezer zlotyt. A határidő lejárta előtt szomorúan kel­lett megállapítanom, hogy nem tudom visszafizetni. Harmincegyedikén, az előre megbeszélt időben Ko­walski telefonált. — Na, mi van? — csak ennyit kérdezett, de rögtön tudtam, miről van szó. — Hát csak az — válaszol­tam —, hogy kérem az adós­ság átütemezését. — Micsodát? — dadogta értetlenül. — Fejezd ki ma­gad világosabban! — Szeretném, ha refinan­szíroznád a kölcsönt — ma­gva ráz ta m szó 1 gá 1 atk észen. — Ne marháskodj! — fa­kadt ki Kowalski. — Mikor adod vissza azt a tíz ron­gyot? — Refundáoiót javasolnék — duruzsoltam tovább —, vagy, ha akarod konverziót. — Azt akarom — bömböl­te a kagylóba Kowalski —, hogy még ma add vissza a pénzem! Jaj, milyen nehéz szót ér­teni olyan emberrel, aki nem ismeri a szakkifejezéseket! Lengyelből Jordította: Adamecz Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents