Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
1988. február 27., SZOMBAT NOGRAD 5 Honnan jövünk, merre tartunk? Öröklődő szakképzetlenség A szocialista társadalmakban megfogalmazott cél a társadalom nyitottságának növelése, a társadalmi felemelkedés lehetőségének megnyitása mindenki számára, társadalmi származásától függetlenül. A felszabadulás után a magyar társadalomban is erősen megnőtt a társadalmi mobilitás. Magát a földosztást is ilyen egyszeri nagy mobilitási lépésnek tekinthetjük, mert agrárproletárok váltak egyénileg gazdálkodó parasztokká. Az 1950-es években az extenzív jellegű szocialista iparosítás igen nagy tömegeknek a mezőgazdaságból a többi ágazatokba történő elmozdulását, a parasztságból a nem mezőgazdasági munkásságba való átlépését hozta magával. Eközben gyorsan nőtt az értelmiségiek és szellemi foglalkozásúak rétege, a vezetőké pedig igen nagymértékben kicserélődött. Ebben szerepet játszottak olyan adminisztratív jellegű eszközök is, mint az egyetemi és főiskolai felvételnél a társadalmi származás figyelembevétele. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek az adminisztratív intézkedések a közvélemény által feltételezettnél sokkal kisebb mértékben, és legtöbbször csak átmenetileg befolyásolták az értelmiség összetételét. A társadalmi mobilitás fő mozgatóereje a gazdasági növekedéssel, az iparosítással összefüggő gyors szerkezeti változás volt. A nagy mobilitással párhuzamosan lényegesen csökkentek a származás szerinti esélykülönbségek, vagyis a társadalom nyitottabbá vált, de így is lényeges különbségek maradtak fenn, például 1983- ban a vezetők és értelmiségiek fiai közüt 46 százalék, a középszintű szellemi foglalkozású apáik fiad közül 24 százalék, a szakmunkások fiai közül 12 százalék, a betanított és segédmunkások fiai közül 6 százalék, a mezőgazdasági fizikai foglalkozású apák fiai közül 5 százalék volt vezető, vagy értelmiségi. Mind az európai fejlett tőkésországokkal, mind a szocialista Lengyelországgal való összehasonlítás azt mutatta, hogy a legnagyobb különbség a parasztság mobilitásában van: a magyar parasztság leszármazottaiból többen hagyták el a mező- gazdaságot, de a megfordított irányban, a többi rétegekből a parasztságba — a mezőgazdasági nagyüzemek szakképzettséget igénylő munkaköreibe — is többen léptek át. Változnak-e a magyar társadalmi mobilitási viszonyok az 1960-as évek eleje óta, nyitottabbá vagy zártabbá vált-e a magyar társadalom azzal párhuzamosan, hogy az extenzív fejlődésről az intenzívre tért át, a gazdaság működése a reformok következtében megváltozott, végül az utolsó években a gazdasági fejlődés és az életszínvonalemelkedés nagyon lényegesen lelassult, sok családnak és egész rétegeknek az anyagi helyzete romlott? A mobilitási vizsgálatok eredményeinek összehasonlítása azt mutatja, hogy változtak a mobilitási viszonyok, de ezek a változások nem nagyon nagyok és nem egyirányúak. Nőtt a mezőgazdaságból kivezető ,,kapuk” nyitottsága, és a többi rétegből a mezőgazdaságba vezetőké. Miig az 1950-es években a parasztság íérfileszármazottai legtöbbször életpálya közben hagyták el a mezőgazdaságot, és szakképzetlen munkásokká lették, a mai fiatal nemzedékekben a parasztcsaládok fiai legtöbbször szakmáit tanulnak, és már foglalkozási pályájuk kezdetekor — és egyre nagyobb számban — elhagyják a mezőgazdaságot. A legfiatalabb nemzedékekben a parasztcsaládok leányai is igen nagy arányban hagyják el a származási pozíciót, és egyre többen válnak szellemi — legtöbbször ügyviteli — foglalkozásúak- ká. Ugyanakkor megfordítva is növekszik a mobilitás, ugyanis a nem mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak számára egyre kisebb változást jelent az, ha a mezőgazdasági nagyüzemekben helyezkednek el. A munkások és parasztok közötti házasságkötés is egyre gyakoribbá válik. A fizikai és szellemi foglalkozásokat elválasztó határ átlépése is egyre többször fordul elő. Minden fizikai dolgozói réteg leány- gyermekeinek — úgy látszik — növekvő számban az a törekvése, hogy „fehér galléros” munkakörben dolgozzon. A szellemi foglalkozású családok fiai viszont — ha nem kerülnek be a felsőfokú iskolákba —, egyre inkább választják valamilyen fizikai szakma kitanulását. Csökkent viszont a kilépés a segédmunkásrétegből, ez a pozíció kezd egyre inkább nemzedékről nemzedékre öröklődni. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a magyar társadalomban kialakult egy ..leszakadó” szakképzetlen munkásréteg, amelynek alacsony keresete és más vonatkozásban is az átlagosnál lényegesen rosz- szabb helyzete öröklődik. A legfiatalabb nemzedékekben az értelmiségbe való bejutás esélykülönbségei is növekednek, legalábbis a férfiaknál. Az értelmiség — növekvő — női részében a közelmúltban is emelkedett a munkás- és parasztcsaládok leányainak aránya. A férfiak körében megfigyelhető tendenciát az okozza, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatók száma az utolsó években nem emelkedett tovább, sőt a leányok számának növekedésével párhuzamosan a fiúké lassan csökkent. Emellett az értelmiségi pályakezdés anyagi feltételei az utóbbi években nehezültek. Ezért a munkás- és parasztcsaládok fiúgyermekei számára megnőttek a felsőfokú továbbtanulással és értelmiségi pályakezdéssel járó anyagi áldozatok. Ezeket a jobbmódú értelmiségi családok nyilvánvalóan könnyebben vállalják. Mindkét utóbbi tendencia kedvezőtlen. A következő évek gazdasági nehézségei még inkább kiélezhetik azokat a nehézségeket, amelyek a segédmunkások „följebb- lépését”, és a munkás- és parasztcsaládok fiainak az értelmiségbe jutását akadályozzák. Ezért kívánatos, hogy oktatáspolitikai — de nem adminisztratív — eszközökkel és tágabb, átgondolt társadalompolitikával elősegítsük a magyar társadalom nyitottságának fennmaradását. A. R. — Ki küldte magát '■ 'ide?! Nem fogjuk en- '*'■ gedni, hogy ez a cikk megjelenjen... mi köze magának mindehhez... milyen jogon turkál bele más magánéletébe?! — Elnézést kérek, egyáltalán nincs szándékomban más magánéletében „turkál- gatni”, csupán állampolgári jogon azt szeretném megkérdezni : hogyan jött össze ez a két és fél millió forintos adóhátralék? S egyáltalán van-e garancia arra, hogy ez a két esztendeje húzódó ügy törvényes módon ér véget? Magyarul: megkapja-e a két és fél millióját az állam? A dolog két esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor is az adóellenőrzés S. J. sütő kisiparosnál 203 318 forint adóalaphiányt állapított meg, s kötelezte ennek megfizetésére. Majd egy újabb ellenőrzés következett. Az 1987. január 6-i keltezésű illetékhivatali határozat már egymillió-két- száztizezres hiányt mutatott ki... — Két szempontból is föl kellett figyelnünk az ügyre — magyarázza az akkori vizsgálatot vezető Lopa- tovszki Csaba, a Nógrád Megyei Illetékhivatal lakossági adóosztályának vezetője, aki ma az adó- és pénzügyi ellenőrzési hivatal megyei lakoss -gadóztatási és -felügyeleti osztályának munkáját irányítja. — Egyrészt tudomásunkra jutott, hogy a sütő kisiparos és a Palócker Kereskedelmi Vállalat között a lisztkenyér-elszámolás során rendellenességek adódtak. Másrészt nekünk kötelességünk meghatározott időközönként, ütemtervünk szerint is rendszeresen elvégezni az ellenőrzéseket. Ekkor derültek ki a különféle elszámolási hiányosságok, bizonylati fegyelmezetlenségek, többletjövedelmek.... Petrény Gáborné, a Nógrád megyei adófelügyelőség vezetője folytatja: — Mi is végeztünk ellenőrzést, amely szintén igazolta a tetemes adóhiányt. Ilyenkor a fizetésre kötelezés mellett bírságot is ki kell szabnunk, mégpedig a súlyosságtól függően húsz- ötven százalék közötti mértékben. Korábban az ötvenszázalékos bírságot kapta, mi másodjára, a húszszázalékos tarifával büntettük. Persze, az ügy nem zajlott zökkenőmentesen. S. J. már a kétszázezer forintos adótartozását sem rendezte, ezért azt letiltották. Aztán részletfizetési kedvezményt kért, 1986 őszén azt vállalta, hogy másfél hónapon át hetente harmincezer forintot fizet az államkasszába. Egy részét vissza is fizette, de közben újabb hiányokra derült fény.. . Fellebbezések, felülvizsgálati kérelmek következtek, a Salgótarjáni Városi Tanács termelés-ellátás felügyeleti osztálya pedig az iparjogosífványt visszavonta. És közben az adópótlék is növelte az egyébként is magas összeget. A tartozás mostanra meghaladja a két és fél millió forintot! — Mikor fog ebből az összegből látni valamit az állam? — kérdeztem Salgótarján Város Tanácsán Tö- zsér Zoltán pénzügyi osztály- vezetőt. — Sokan azt gondolják, hogy könnyűszerrel ki lehet bújni a kötelezettségek teljesítése alól, s légyen az bármilyen kis összeg is, mondjuk a teho, próbálják húzni-halogatni a fizetést. Nos, minket jogszabályok köteleznek, s a köz érdeke is azt kívánja, hogy minden tartozást behajtsunk. így lesz a sütő kisiparos esetében is. Papink öteget vesz elő az osztályvezető: az S-ügy dokumentumait. Ezek szerint a megállapított adóhiány nem fizetése miatt a többszöri felszólítások, letiltások után múlt év áprilisában lefoglalták a műhelyben lévő gépeket, felszereléseket, s elhatározták az ingatlan árverését. Ekkor S. az ingó- végrehajtás felfüggesztésére újabb kérelmet adott be, előadva ebben, hogy fia, aki rendelkezik a sütőipari szakmunkás-bizonyítvány- nyal, folytatná a mesterséget, s így vissza tudnák fizetni a tartozásokat. .. Szeptemberben megismételték az ingófoglalást, zár alá helyezték a berendezéseket és az épületeket — ám az ezért kapható összeg még mindig messze jár a két és fél milliótól. A kisiparosnak pedig mindössze egy tanácsi lakása, egy autója volt. . . Ekkor az adócsoport többféle megoldási variációt dolgozott ki. Az egyik szerint a közben nyugdíjazott S. J. negyvenegy év (!) alatt, egy másik számítás szerint huszonegy éven belül tudná visszafizetni a tartozást. Bár ott a bírósági út lehetősége is. — Nekünk az a legfontosabb, hogy minél rövidebb időn belül a tanácsi kasszába kerüljön ez az összeg — említi Tőzsér Zoltán —, s ennek megfelelően született a döntés is. Eszerint ifjabb S. J. megkapja az iparjogo- sítványt, s egyetemleges kötelezettséget vállalt, hogy visszafizeti apja tartozását, így az három-négy év alatt megtérül. Salgótarján központjában, nemrég jutányosán megvásárolt tanácsi lakásában keresem S. J.-t és házastársát. S. J. 1952-től csaknem harminc éven át dolgozott előbb a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál, majd a Zöldértnél, aztán elszegődött egy sütő kisiparoshoz, akitől egy év múltán megvásárolta az üzletet, s maga folytatta feleségével a mesterséget. Bőséges keletje volt az itt sütött kenyereknek, vitték a városközpontba, a Beszterce-, a Kemero- vo-lakótelepen, a Vásártéren, Szinte amennyit bírt sütni, annyit vásároltak tőle — príma minőségben. — Nem értettünk a számlákhoz, a bizonylatoláshoz, így aztán elnéztük, nem vettük észre a hibát. — Később a visszafizetéssel lehetett volna korrigálni. .. — Akkor meg elvették az ipart! — vág közbe a feleség. — Miből tudtuk volna Visszafizetni?! — Az adó, sőt a bírság is nem az egész hasznot érintette — vetem közbe. — Bonyolult dolog ez — hangzik a válasz, amivel mélységesen ■ egyetértek. Majd a visszafizetésre terelődik a beszélgetés. — En már nem tudok dolgozni — mondja az ötvenéves férfi —, de a fiam, ha kézbe veszi az üzletet, akkor lerendezzük. Ügy legyen. S, ismerve a tanács elszántságát, minden bizonnyal így is lesz. Az ügy mégsem tanulság nélküli. Ám, ennek „levonása”, nem az újságíró feladata. Mégcsak nem is a törvény- tisztelő adófizető állampolgároké. Tanka László Bz S-ügy dokumentumai Adóhátralékban — két és fél millióval rt Ferde kard 1988. A lengyel származású Magdaléna Ao-ikanowicz kiál« itása látható Budapesten a Műcsarnokban. Kötél- ét spárgakompozíciók, abakánok, szobrok és festmények sokasága tekinthető meg a március végéig nyitva tartó kiállításon. Tömeg 1987. 4 kerék 1988, Androgen 1984. A nagy medve 1988. —Rigó Tibor felvételei-» Dl« golyók
