Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
1988. február 27., SZOMBAT NOGRAD Nincs más út, mint a reform folytatása „Nincs taggyűlés, termelési tanácskozás, nem hívták össze a pártvezetöséget. Vajon miért jött a megyei pártvezetö műszak vége előtt egy órával az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárába?” — vetődött jel a halk kérdés az üzemcsarnokban [dolgozók között, amikor a közelmúltban Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára estébe nyúló, kötetlen beszélgetést Jolytatott munkásokkal, műszakiakkui. Aktivaértekezlet. (Bencze Péter felvétele) Nem rendkívüli esemény, még csak a gyáregység kritikus, vagy éppen kimagasló teljesítménye -sem indokolta az eszmecserét, mert a körülbelül 550 főt foglalkoztató bányagépgyár tavalyi teljesítménye meghaladta a 400 millió forintot, nyereségük élérte a 35 milliót. Mi hát a látogatás indíté„Mintha nagyon sokat markoltunk volna az intézkedésekkel” — említi Antal József üzemvezető a szabályzók, az adórendszer változásaira célozva, majd szóba hozza, hogy eddig is temérdek gondjuk volt. Mészáros Attila, a párt vezetőség titkára is gyorsnak tartja a társadalomban bekövetkezett változásokat, a megfelelő előkészítettséget hiányolja. — Igaz és jó megfigyelés. Egyidejűleg sókat kellett felvállalnunk — ért velük egyet Géczi János. — Arról van szó, hogy az élet kény- szerített az átfogó, lényeges kérdések újragondolására. Ez eltér a korábbi gyakorlattól, •és kényszerűségből adódik. Valamennyi ágazat, intézmény, sőt az egyes családok számára is szigorúbbá váltak az élet, a termelés. a gazdálkodás feltételei. Nem lehetett tovább halogatni, hi- •szen az ország helyzete, a gazdaság teljesítménye évek óta elmaradt a lehetségestől és a kívánatostól... Sorolja az érveket. A szabályozók például nem mindig segítették a fő célok érvényesülését, az állami vállalatok egy jelentős részénél a ráfizetéses termékeket állami dotáció ellensúlyozta. Sokszor nem is volt szempont a mennyiért, csak mindenáron exportáljunk. Létrehoztunk olyan termelőbázisokat, amelyeket nem tudtunk ésszerűen hasznosítani. Félmerül a kérdés, láthal- tulk-e előre például a világgazdaság számunkra hátrányos folyamatait'.' Gondoltuk volna, hogy ilyen jelentős mértékben leértékelődik munkánk, ennyire lecsökken a kohászati, gépipari vagy élelmiszer-ipari termékek ára? Pontosabban szólva: ma és a jövőben még inkább a korszerűbb, jobb minőségű, alacsonyabb költséggel előállított termékekre van szükség. — Sajnos az is gond, hogy iamikor ezeket a hetvenes években felismertük, gyakorlatunkat radikálisan nem módosítottuk. Ma már világos, hogy a régi elveink szerint, a korábbi struktúrában nem folytathatjuk a termelést, az értékesítést. Az irányítás, a szabályzók változásának célja, hogy tisztán lássuk: az adott kollektíva miként gazdálkodik a rendelkezésére álló vagyonnal, az anyagi és szellemi értékekkel. Ennek persze egy-egy üzemben lehetnek buktatói is. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi körülmények között nincs más út, mint a reform folytatása, következetes megvalósítása. Ebben egyaránt felelőssége van a központi, a megyei és a helyi irányításnak. Véget szükséges vetni annak, hogy minden bajt külső okokban keresünk. Most, amikor a kormányzat a változtatással együttjáró feszültségeket is felvállalja, tisztségviselői munkájának legfontosabb része közvetlen tapasztalatokat szerezni arról: hogyan vélekednék a dolgozók, az ország, a megye dolgaitól; miként látják a gazdasági-társadalmi kibontakozás helyi feladatait, lehetőségeit, módszereit; milyen kérdések foglalkoztatják az embereket? nem haladhatunk a korábbi nyomvonalon. Igaz, több intézkedést alaposabban, jobban elő lehetett volna készíteni! Ne feledjük azonban, hogy a napjainkban kezdődő folyamatok — mint mondjuk a forgalmi és személyi adórendszer bevezetése, a bank- rendszer átalakítása — újak nincsenek példák előttünk. A párt és a kormány vezetése hangsúlyozza, hogy kötelességünk a folyamatok figyelemmel kísérése. S ha úgy látjuk, hogy a dolgok nem céljainknak megfelelően alakulnak, ne késlekedjünk a jelzéssel, a beismeréssel. Ma mindenekelőtt azonban az a feladatunk, hogy gyorsabban, h a tá rozo ttabb a n alkalmazkodjunk a követelményekhez, ne késlekedjünk a cselekvéssel, engedjük az újat érvényesülni! — magyarázza a megyei pártbizottság első titkára. — A stabilizációs és kibontakozási program megvalósításához ]esz-e elegendő biztosíték? — kérdezi Jávor Gyula lakatos. — Ez lényeges, mert társadalmunkban nagyon nagy a várakozás. A biztosíték a reális elgondolások mellett elsősorban saját munkánk, tapasztalatunk, képességünk. Hozzátartozik, hogy bíznunk kell a pártban, a kormányban, amelyek szándéka, hogy kézben tartja a folyamatokat, Ez rajtunk is múlik. A meglévő eszközeinket hatékonyabban szükséges működtetni. Meg kell gyorsítani a termékszerkezet-váltást, a műszaki fejlesztést, az exportbővítést; a kereslet által igényelt anyagi és szellemi javak előállítását. A megyében is ezek szellemében kell dolgoznunk. Kezdeményezzük a több, korszerűbb, minden piacon jól értékesíthető, új termékek gyártását, a gyenge minőségű, költséges termelés gazdaságossá tételét, vagy megszüntetését. A szénbányászat jelenlegi termelési, gazdálkodási problémái miatt nem akarunk abba1 a helyzetbe kerülni, hogy több százan munka nélkül maradjanak. Különösen a következő években jelenthet ez nagyobb feszültséget, mive] más üzemek is hatékonyabban gazdálkodnak majd a munkaerővel, a nagy létszámú korosztályok most válnak munkaképessé. Üzemeink, intézményeink jelzik, hogy várhatóan lesznek átcsoportosítások, elbocsátások, amire idejében kell felkészülnünk. Mindez gondokkal jár, amelyekről nyíltan beszélünk. Hangsúlyozom azonban, hogy ezeket a várhatóan átmeneti feszültségeket nem szabad eltúlozni. Ugyanakkor felelősen kell kezelni. Rendelkezésünkre álló eszközeinkkel a hatékonyabb foglalkoztatás bővítésén gondolkodunk elsősorban. Molnár Károly szerszámszerkesztő, az irányító szervek következetességét veti fel, hiszen vannak olyan egységek, amelyeknek nincs rálátásuk külső piacokra, s nehéz meghatározniuk, hogy milyen irányba mozduljanak el. Az üzemcsarnokban járva errő] is szó esett. A bányagépgyár tavaly 60 millió fo- -int szocialista exportot teljesített. Elsősorban az NDK számára kooperáció keretében gyártanák szállítópályákat, külszíni fejtésekre meg- hajitóállomásökat. Közvetlen tőkésexportjuk nincs. A gondolatsort folytatva Géczi János számtalan kérdést tett fel a termékszerkezet korszerűsítéséről. „Nyi- tottabbak lennénk, gyártanánk. Csak még nem találtuk meg a megfelelő termék- csoportot ” — mondta Rideg Lajos igazgató. A szénbányáktól kevesebb a megrendelésük, ezért a népgazdaság más ágazatai igényeit igyekeznek felmérni, így a szili- kátiparét is. — Nem lehetne az élelmiszer-gazdasághoz is kapcsolódni? — ismételt meg egy évvel ezelőtt is elhangzott kérdést a megyei pártbizottság első titkára. — Nem mondtunk le róla, a selypi cukorgyárral közös Molnár Károly vetette fel, hogy a változásokból mit érzékelnek a dolgozók. A tmk-taggvülésen elhangzottakat idézve mondta, hogy a tavalyi „jóslat” bevált. Ugyanazért az eredményért sokkal keményebben kell dolgozni. Más lett a munka jellege, tempója. Megjelentek a kisszériák, új és több- letf eladatok j elen tkeznek. Vége a megszokottságnak. Az öblösüveggyár például még korábban soha nem gyártott szalagot rendelt. Máskor a gyár érdekében este kilencig is túlóráztak. Az emberek egy része mégis úgy véli, hogy többet dolgoznak, de ez a borítékban nem érződik. — A döntő, hogy rájöttünk, ne kívülről várjuk saját gondjaink megoldását. Szerintem a hatékony termelés kulcskérdése az ösztönzés. Mindenkit érdekeltté kell tenni a minőségi munkában. A műszaki fejlesztés sem odázható tovább. Ma ebben a tekintetben is bátortalanság tapasztalható — vélekedik a szerszámszerkesztő. — Talán túlságosan is érzékenyek, idegesek az emberek. Nekem is többen felvetik: hogyan lesz tovább? Konkrét választ nem mindig tudok adni. Bizonytalanság vesz körül, mint az atlétát a százméteres síkfutás rajtja előtti pillanatokban. De egy biztos: fogékonyak vagyunk az újra, változtatni akarunk, s ezért vállalunk. Talán másként kellene megközelíteni gondjainkat, több fogódzót, információt adni, nyíltabb légkört teremteni — magyarázza Árva György forgácsoló szakmunkás, a megyei pártbizottság tagja. Godó György, a fiatal műszerész érthetően saját korosztályának problémáit feszegeti. A teljesítménnyel fejlesztésen dolgozunk. Egyébként az idei kapacitásunk 10 ezer óra kivételével, amely a görgőrészegyiséget érints, lekötött. Hozzávetőleg 386 millió forint termelési értékkel, 21 millió forint nyereséggel számolunk. A költségekre kell nagyon odafigyelnünk. — Hogyan tudják ebben a dolgozókat érdekeltté tenni? — Csak mozgóbérrel... Kiderül a válaszokból, hogy egy lakatos átlagos havi nettó bére 5000 forint, a hegesztők 7—10 ezer forint körű] visznek haza. Egy kezdő szakmunkás órabére 25— 26 forint. — Nem egyformán kapják. Megnézzük előbb, mire képesek. Tudástól, tapasztalattól függ. Nekem elég, ha látom hogyan áll valaki a hegesztéshez. Rajta múlik tehát, hogy a 25-ből lesz-e 30 forint — mondja a lakatosüzem művezetője, Megyes Pál. — A fiatalok lakáshoz jutása? — Ismerjük a problémákat. A vállalat ad támogatást, de a szülők hozzájárulása nélkülözhetetlen. Annyit még az anyagiakról: aki tartósan jó minőségben dolgozik, megtalálja számítását. arányos bérezést szorgalmazza. „Ne a munkabérrel jutalmazzunk!” Az is igaz viszont, hogy a pályakezdők bérét muszáj korrigálni, mert a legjobbak könnyen odébb- állnak. Volt aki buszvezetőnek ment, mert ott többet kapott. (Erre jegyezte meg Megyes Pál: — A fiatalok türelmetlenek, nincs elég ki— A pártéletet is tovább kell javítani, s ez nem csak a Központi Bizottság dolga, hanem a megyei pártbizottságé, a megye párttagságáé is — mondja Géczi János, majd arról beszél, hogy a politikai hangulat ma rendkívül összetett. Van bizalom, amélv a kibontakozási programból, a párt megújulási törekvéseiből táplálkozik. Ezzel egyidejűleg kétségek is megfogalmazódnak. Sokan nem ismerik eléggé a szocializmus építésének követelményeit, ellentmondásait, s olykor a reformmal hozzák összefüggésbe. A jogos kritika, az érzékenység néha demagógiával párosul, esetenként általános vezetőellenességben nyilvánul meg. Időnként rémhírek kapnak lábra tüntetésekről, sztrájkokról. Ismernünk kell, hogy milyen erőt jelentenek az elkötelezetten, felelősen gondolkodók, cselekedni akarók s meg kell őket különböztetni azoktól, akik várakoznak, nem reménykednek a kibontakozásban. — Nemcsak összegezni szükséges a tapasztalatokat, hanem értékelni, minősíteni és kezelni is tudni kell a feszültséget. Főként a fiatalokkal kell megértetnünk, hogy társadalmunkban nem ez az első nehézség. Volt ennél nagyobb is, és azon is tartásuk...) A műszerész a felsőfokú végzettségűek, műszakiak megbecsülésének növelését is halaszthatatlannak tartja, mert nélkülük nem lehet kibontakozás. — Az emberek hite a legfontosabb. Hinni a jövőben! Csak nem tudjuk milyen lesz... — szól közbe Andó István, gyalus. — Vajon az ideológia, a politika segített-e az új dolgok megértetésében? Szerintem nem mindig! Mert például öt éve azt mondtuk; a munkanélküliség elképzelhetetlen nálunk — mondja Nagy János, esztergályos, művezető. Molnár Károly a másik oldalról közelíti a problémákat. Amint mondja: talán a kelleténél többet foglalkozunk a nehézségekkel, s mintha elszoktunk volna a politizálástól. Friss példát említ. Vitatkoztak az adó- technikáról, de alig esett szó az adórendszer lényegéről, követel mény ei ről. — Egyesek nem hisznek a jövőben! Nekünk pedig, kommunistáknak az a kötelességünk, hogy eloszlassuk az aggodalmakat, adjunk érvekkel alátámasztott választ a kérdésekre. Az élet produkált olyan dolgokat, amire nemigen készülhettünk fel. Olykor felszínén vagyunk, hiányzik a mélység. Vissza kell nyúlnunk- az elméleti alapokhoz, amelyek támpontot adnak és nem receptet. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a szocializmusban léteznek ellentmondások. Elsősorban magunkkal szemben legyünk tehát igényesebbek — magyarázza szenvedélyesen, s ennek kapcsán veti fel, hogy a munkamegosztásban is van javítanivaló. A párt legyen következetesebb, azt végezze, ami a teendője, s ne vállalja át más szervek feladatait. úrrá lettünk — hangsúlyozta a megyei pártbizottság első titkára egyetértve azzal, hogy az emberek valóban akarják a változtatásokat. A megvalósulás egyik alapvető feltétele azonban, hogy a párttal, a kormánnyal szemben a bizalom erősödjön. Növeléséért, visszanyeréséért a párt tagjai türelmesen, személyes példamutatással tehetnek a legtöbbet. Tudatosítani indokolt: gyors, látványos sikerek nem várhatók a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjától. — Joggal vetődik fel: a párt képes-e kézben tartani a folyamatokat? Elég következetes lesz-e elhatározásainak végrehajtásában? Leggyakrabban előforduló kérdés, hogy az infláció ez évre tervezett, 15 százalékos mértékét nem haladjuk-e túl; mindez milyen hatással lesz a nagy- családosokra, pályakezdőkre, alacsony nyugdíjasokra. Vannak irritáló jelenségek is. A megromlott délig.yü- mölcs-szállítmány, a vezetésre alkalmatlanok más hasonló fontos tisztségbe való kinevezése, a gyermek- ruhák árának aránytalan megállapítása. A visszaélések, jogtalan előnyök, haszonszerzés, a törvények kijátszása, a dolgozók megkárosítása, a kiskapuk keresése . .. Tény, hogy a lakásárak emelése nem tart lépést a fiatalok lehetőségeivel, a nagycsaládosok szociálpolitikai támogatása kevesebb, mint amire szükség volna. Pillanatnyilag azonban ennyire futja. — Sajnos tapasztalat az, hogy csak a társadalom legaktívabb rétegei gondolkodnak azon a legfőbb kérdésen; saját maguk munkájával mennyiben tudnak hozzájárulni a gazdaság teljesítőképességének fokozásához. El kell érni, hogy a vállalkozás, a kezdeményezés, a fegyelem jellemezze a gazdasági tevékenységet, hogy az emberek érdekeik felismerésével lássák a helyes sorrendet. Hogy nem a többről, a jobbról van szó. Az érték, a minőség ma a fontos! Csak a jövedelmezőbb termelés a biztosítéka, hogy az infláció tovább ne növekedjen, hogy többet fordíthassunk jogos, szociális feszültségek megoldására. Ez a feltétele annak, hogy emelkedjen a bér, a jövedelem. Ebben kell érdekeltté tenni az embereket! Ugyanakkor politikai és jogi eszközökkel egyaránt határozottan fel kell lépni mindazokkal szemben, akik nem tisztelik, kijátsszák a törvényeket. A, személyi felelősséget minden szinten, .minden területen muszáj érvényesíteni — magyarázza Géczi János. Az eszmecsere során is szóba került, hogy szocializmusfelfogásunkban nagy a változás. Ma már tapasztaljuk, hogy társadalmunk egyenes vonalú, töretlen fejlődése mellett van stagnálás, átmeneti visszaesés. Olyan új fogalmakkal is ismerkedünk mostanában, mint részvénytársaság, kötvény, kincstárjegy-osztalék, amelyek az árutermelés, a piacgazdálkodás velejárói, S meg kell magyaráznunk, hogy másként érvényesülnek, más közegben, mint a kapitalizmusban. — A lecke tehát újra fel van adva! — jegyezte meg a megyei pártbizottság első titkára. — Vállalkozunk-e a kibontakozási program követelményei alapján? Akarunk-e jobban dolgozni, előbbre jutni? Az biztos, hogy minderre nincsenek kész receptjeink, de jövőnk alapvetően rajtunk, a cselekvő embereken múlik. Próbáljunk együtt érzékenyebbé válni az új befogadására, merjünk vitába szállni a téves nézetekkel, dolgozni legjobb tudásunk szerint ... A beszélgetésnek mintha nem akarna vége szakadni. Antal József arra céloz, a nem termelőágazatok dolgozói nagyobb béremelést kaptak. Nagy Jánost a nemzetközi kapcsolatok alakulása érdekli. Molnár Károly a párt- és tanácsi apparátus létszámcsökkentéséről érdeklődik. A válaszok, mint az eszmecsert egésze nyílt, őszinte. Félhomály és csend a bányagépgyár udvarán. Az elvtársi, kötetlen beszélgetés bizonyára néhány kérdést világosabbá tett. Csak .annyi történt, hogy a megyei pártvezető és a bánya- gépgyár párttagjainak egy csoportja ismét találkozott. M. Szabó Gyula ka? A megyei pártbizottság Engedjük az újat kipróbálni „Ne a munkabérrel jutalmazzunk!” Várhatók-e gyors sikerek?
