Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
Elfelejtett üveghuták Gyümölcsös földje takarja... Dr. Szvircsek Ferenc az ipartörténeti kutatásokról Dr. Szvircsek Ferenc ipartörténeti kutatásai, ezek eredményét közrebocsátó publikációi, köztük önálló kötetek, továbbá tanulmányok és résztanulmányok ma már mindinkább szervesen beépülnek abba a gazdag irodalomba, amely a nógrádi ipartörténetet őrzi, illetve tárja a szakmai közvélemény és az érdeklődő olvasó elé. A folyamatos és szisztematikus ku- tatómunka során természetesen fölbukkannak olyan „érdekességek” is, amelyek a nagy ipar- és gazdaság- történeti folyamatoknak csak kis részét képezik, mindazonáltal a további kutatás számára is fontosak lehetnek, ösztönzést adhatnak a nem látványos „apró” munka végzéséhez, nem utolsósorban a lakóhely története iránt érdeklődőknek adalékul és tanulságul szolgálhatnak. Legutóbb például két elfelejtett salgótarjáni üveghutát fedezett föl dr. Szvircsek Ferenc. Ez adta az alkalmat most egyrészt arra, hogy ezekől szóljunk, másrészt néhány, az ipartörténeti kutatással kapcsolatos kérdést is szóba hozzunk. tő véletlennek az, hogy 1892 decemberében a salgótarjáni vállalkozás szervezői telekvásárlási céllal éppen Szilárdy (Mumhardt) Ödönt, Jankovich Antal (1Í92—1855) salgótarjáni földesúr vejét keresték meg. Szilárdy ugyanis nemcsak földbirtokos, hanem korábban hutatulajdonos is volt a községben. A huta meglétének dokumentumait tehát a bányai iratok között kell keresni. Az adatok részletezését mellőzve jegyzem meg, a kutatás során különböző időből különböző dokumentumok kerültek elő, amelyek kétséget kizáróan bizonyítják az üveghuta létezését (tiltakozó levelek, bányatérképek stb). Érdekességként jegyzem még, hogy a hutáról, a községi jegyzőkönyvek nem tesznek említést, még akkor sem, amikor Gerber már mint bányagondnok 1888. június 2-án keltezett jelentésében azt közölte az igazgatósággal, hogy „ma éjjel a Szilárdy-féle üveghuta teljesen leégett, amiről Önöknek jelentést küldünk”. De sajnos, ez a jelentés nem íródott meg, vagy megsemmisült, mert nincs több tudósítás a salgótarjáni üveggyár történeti előzményéről, a Szilárdv-féle üveghutából, amely — térképi • adatok szerint is — a község déli, mocsaras részén terült el. O Mit tudunk a másik korai vállalkozásról? — Ez a csókási üveggyár, amelynek gyökerei szintén mélyre nyúlnak a megyei ipartörténetben, s nem választhatók el a szénbányászat lokális eseményeitől sem. Viszontagságos történetének részletezésére e helyen szintén nincsen mód. Tény, hogy a gyökerei 1868. április 15-én keltezett szerződésig nyúlnak vissza, amikor Pfáhn, Danick és Bóth cég bérbe vette Felső- Bzova üveggyárát, valamint egy hét múlva a Málnapatak melletti Hámor gyártelepet üveggyártás céljára. Az üveggyári kemencék szénnel való fűtésének gondolata is náluk vetődött fel először Nógrád megyében. A későbbiekben csődök, újrakezdések, helyszínek váltogatták egymást. A vállalkozás színtere, 1872- ben lett Csókás puszta, Fel- ső-Pálfalva és Andrásfalva községek (a mai Zagyvapál- falva-Salgótarján) határában. A csókási huta Molnár Sándor házának kertje helyén áll, a mai gyümölcsös földje takarja maradványait. Ez a huta 1873-ban már termelt, amit közvetett úton lehet bizonyítani. Ugyanis az 1873-as bécsi világkiállításon 11 üveggyár képviseletében részt vett kilenc magyarországi üveggyáros is. Tény, hogy a csókási üveggyár termékei ott voltak. A megyei sajtó július 22-én készített riportot az eseményről, s felsorolja, Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. a Losonczi Posztó és Gyapjúdivatáru gyár, a Gácsi Posztógyár mellett a főépületben „Jeszenszky S. és D. és Bóth E. első magyar kőszénnel tüzelő csókási üveggyárának termékeit találjuk...” Véletlennek köszönhetően három kis üvegpalack a gyár korai termékeiből a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum tulajdonába került, Tóth Miklós síküveggyári művezető és Lőrincz József nyugalmazott személyzeti osztályvezető-helyettes jóvoltából. T. E. Xj Barka Ferenc rajza Komjáthy nyomában O A nógrádi ipartörténeti irodalom bőségét látva, az ember azt gondolná, jóformán mindent leírtak már, amit tudni érdemes. Mi jellemzi ezt az irodalmat? A nélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, annyit érdemes máris megjegyezni, távolról sem írtak le mindent. A másik megjegyzés pedig az, hogy a megyei ipartörténet több ága, például a szénbányászat, az üvegipar még mindig hiányolja a ' részletkutatások eredményeit, de ez sok esetben más ágazatokról is elmondható. Ugyanis a megjelent összefoglalások szerzői többnyire nem léptek föl ilyen igénnyel, sokszor téves adatokkal, másodlagos forrásokkal igyekeztek átfogó képet adni a megyei iparról, közte az üvegipar múltjáról is. Az üveggyártás múltjára vonatkozó adatokat például a múlt században és a század elején megjelent statisztikai, topográfiai kiadványokból merítették. Ezek nagy része nélkülözte a levéltári kutatást, így történhetett meg, hogy nem említettek olyan hutákat, amelyek ha rövid ideig is, de valóban működtek Salgótarjánban és közvetlen környékén. O A téma iránt érdeklődők számára közismert, hogy korábban már feldolgozta a megye múlt századokban működő üveghutáinak történetét a rendelkezésre álló aránylag bő levéltári anyag segítségével. Hogyan bukkant erre a két újabb üvegipari vállalkozásra? — Kutatásom most közvetlenül abból a vizsgálódásból ered, amelyet a megyei szénbányászat funkcionális kategóriája körében folytattam, s minthogy kiegészíti azt, ugyanabba a keretbe helyezem el ezt is, vagyis, a XIX. század Nóg- rádjában. Vizsgálódásomat ezúttal a bányászat mellett az üvegiparra korlátoztam. O Erről, illetve a két üveghutáról már született egy résztanulmány, amelynek publikációjára a későh...Felrémlik aztán, hogy megjelent-e már „egy tagban”. kötetben minclaz, amit a szécsényi születésű és hányatott sorsú Komjáthy Jenőről, a költőről Szabó Károly, Balassagyarmaton élő irodalomtörténész évtizedek alatt írt és főként a Palócföldben publikált? Nem emlékszem ilyen kötetre, de ha tévednék — örömmel elismerném. Felrémlik továbbá, líogy ha hinni lehet (s miért ne lehetne?) a Nógrádi irodalmi ritkaságok negyedik füzeteként kiadott versválogatás bevezetőjének; mind ez ideig nem jelent meg a költő életművének teljes kiadása... Hát enhyit ért már régen is, amit jótét lelkek terveztek elméjükben? Éppen a most újra kiadott „nagy Borovszky” (Nógrád megye monográfiája, 1911) számolt be róla a századelőn, hogy e nem közönségesen nagytehetségű, misztikus és rajongó költő valamennyi művét tekintélyes mozgalom keretében végre valahára kiadják! Előtt® Sikabonyi Antal írt róla nagy tanulmányt, később többen, főként Komlós Aladár, s hogy ezt a díszes kiadványt a magyar művészek pártolásában, Nagy Sándor illusztrációival több ezer példányban a kölitő végakarata szerint ingyen veheti kézbe a müvet olvasó... No, hiszen, valaki akkor itt nabiekben kerül sor. Mit tartalmaz? — Részletkutatási eredményt tartalmaz, és így természetesen ez sem adja a két üveghuta teljes történetét, tehát nem feldolgozásról van szó, egyelőre, Ehhez további kutatás szükséges. Először azért, mert az írásos dokumentumok elvesztek. Másodszor a tárgyi bizonyítékok gyérek, illetve ma már feltárhatat- lanok. A többi között ez is bizonyítja, hogy a megyei ipartörténet és benne az üvegipar hozzávetőleg teljes történetét csak kitartó levéltári kutatás részeredményeinek felhasználásával lehet majd megírni. így lesz csak megállapítható, hogy a nógrádi üveggyártás múltja sokkal régebbi Salgótarjánban és környékén is, mint gondolnánk, azt a statisztikai és topográfiai munkák felsorolásai alapján. Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a hazai üvegipar a kiegyezés után más iparágakhoz hasonlóan indult fellendülésnek. O Ezek után lássuk, melyik két üveghutáról van szó? — Az egyik a salgótarjáni Szilárdy-féle üveghuta. A salgótarjáni üveggyár alapításának előzményére a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1885 végén keletkezett levelezésében találunk utalást. így már nem tekinthegyot tévedett. Azt a Sika- bonyi-féle nagytanulmányt egyébiránt maga Rákosi Jenő adta ki. Jelent aztán meg még közvetlen halála után válogatás, azt előtte ő maga készítette (Homályból 1876—1894 címmel), s válogatás a legutóbbi szécsényit megelőzően is egy, vagy húsz éve. Ez , utóbbi is csak ezer példányban. Másszóval máig áll. hogy „versei hoz- záférhetetlenek”, pedig lehetne ez is másként, ha nem így lenne. Letérve most már az írott ösvények egymást keresztező útvonaláról — élénkebb, máibb dolgokról essék szó; a költő emlékét és szándékait is őrző balassagyarmati irodalmi és művészeti társaság (amúgy az egyetlen irodalmi műhely a megyében, ami működik is) legutóbbi évindító ülésére nézek vissza, miközben Komjáthy útját sem takarja köd. Ott esett szó arról, hogy bár a megyében is működő irodalomtörténeti társaság tagozata nem tervez semmit — mindenképpen meg kellene emlékezni a költő 130 évvel ezelőtti születéséről. Komjáthy Jenő születési helyét Szécsényben emléktábla jelöli. Oda az évfordulón, február másodikén kovonui testületileg a gyarmati társaság, koszorút helyez el, verset mond, amelyből itt idézni éppúgy nem fölösleges, mint egyáltalán megemlékezni minden alkalommal és minden módon Reviczky Gyula és Vajda János szellemtársáról... A semmi című versében így szól maga önmagáról „Hol annyi méltatlan ragyog, ragyogni szinte szégyelettem: jobb is, hogy semmisem vagyok, ha minden nem lehettem..." Apja Komjáthy Anheim Madách Imre baráti körében található, s hogy Madách keresztapja lett volna Komjáthy Jenőnek — csupán legenda maradt, igaz, máig él, s legendaként csak éljen is tovább, az a dolga. Élttanult Pesten ez a különös sorsú ember; Reviczky társaságában forrott a dac és a lázadás költőjének, ahogy a „nagy Spenót” A magyar irodalom története fogalmaz negyedik kötetében. Balassagyarmaton tanított latint, de három évig sem tart ez az élet, botrányt kavarnak körülötte, vafey talán kavar maga is magának, hiszen éppen e korszakában fűzte érős szál már talán a misztikumhoz. Spiriteket idézgetett maga is, ha nem volt médium egyenest! Madách fia Aladár, kinek éppúgy évfordulója van most januárban, mint Komjáthynak, hiszen pont tíz évvel Komjáthy előtt 1848-ban, Cseszt- vén született, abból w társaságból a legerőteljesebb spiritiszta volt már-már az őrülésig. És velük a Palá- gyiak, Lajos a költő és Menyhért a filozófus, aki később a századelőn megírta Madách Imre életrajzát „egy bizonyos szempontból”. 1886-ban már fizetéstele- nül, állástalanul él Szécsényben, a gyarmati polgári iskolából távoznia kellett, működött a korabeli fúró, akinek neve is van: Reményi fy József iskolaszéki elnök. Két év állásta lanság után, amit Szécsényben tölt. a száműzetéssel egyenlő „kinevezés” a Morvaországhoz közeleső Szenicre, amelyet nem tudni miért írnak így, amikor pedig Szenice (Senica) az, amiről a felvidéki mindent-tudó, a nemrég elhunyt jó emlékű Szombathy Viktor nagy útikönyvében Komjáthyról is megemlékezve beszél! De aztán meglelhető a megoldás, ha úgyis tűnhet; nem nagyon fontos ez az egész a mai világban. A jó gö- möri-nógrádi patrióta itt kicsit felületes volt. összekeverte a szomszédos Bars megyei Szenicét (Szénásfalu) a nyitraival, ami ugyanúgy Szénásfalu volt a magyarban a múlt század közepén (Fényes Elek), de közben mindvégig az eredetiről beszélt. Szenicen jártam magam is jó négy-öt évvel ezelőtt, amikor a mintegy ötven kilométerre lévő Nagyszom- batból-Trnavából nekivágtunk a Kis-Kárpátoknak, szorosabban véve a Jabloni- cei'hágónak. Varázsosan szép és főként nyugodt táj az ott, a cseheknél és már a morváknál (közel esnek oda Holiccsal és főként Hodo- ninnal) is tapasztalható városias ellátottságú településekkel. Komjáthy szemei tanítóskodása nem is mehetett más nyelven már akkor sem, mint szlovákul, hiszen amit maga is olvashatott a helyről száműzetése előtt, az így szólt „élénk tót mezőváros Nyitra vármegyében... a morvái országúiban.” De már odakerülése előtt, a múlt század közepén volt háromezernyi lakosa (most úgy 15 ezer!), három majd' egyenlő részben katolikus, evangélikus és zsidó vallású számos nemessel, posztókereskedővel, templomokkal, zsinagógával, kastélyokkal, kertekkel, vendégfogadókkal (!), sorházakkal, vízimalmokkal, amelyek a Kis-. Kárpátok lefelé-felfelé lendületeit ismerve pöröghettek, mint a motolla, s nyilván volt, mit őrölni. Nagy határról, jó földekről, bőséges vadállományról, hatalmas erdőkről, nemesített csapat juhokról, „bortermesztésről”, országos vásárokról, sokadalmákról szól még a fáma abból a korból... Hát, nem is tudhatja az ember, hogy sajnálja-e igazán a szám- űzöttet, vagy irigykedjen rá inkább. „Halálának oka máig is-^ ismeretlen” — mondja a „Spenót”. Betegeskedett, könyve már készen állt a megjelenésre, Pestre utazott kezeltetni magát, hirtelen halt ugyanott. Boncza Berta, Csinszka előbb szerette költészetét, mint Adyét. Van még dolgunk vele elég. Most koszorúzunk, dalnokversenyt rendezünk aznap Gyarmaton, valaki felteheti a babért, új hagyományként, egy évre... T. Pataki László
