Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
Vészeli Lajos rajzai A beszéd és a magatartás kiskátéja E gészen késő este volt, amikor a vonat befutott az államásra. Máskor is ezzel a vonattal szokott érkezni; amikor látogatóba jött. De ez most más volt. Cipelte a bőröndöt, úgy érezte, leszakad a válla. Mindent magával hozott, három év munkája benne van a bőröndben. Ezért gürcöltem, ennyire futotta mindössze. Néhány ruha, nem is túlságosan divatos holmi. Apja nyitott kaput, hallotta a csoszogását, amint öregesen kiballagott, s álmosan kérdezte: — Ki az? — Én vagyok — mondta Klári. Megcsókolták egymást. Az öreg borszagot árasztott, mint mindig. — Nem vártunk... Klári hallgatott. Arra gondolt, hogy most nem szól semmit, nem magyarázkodik. Ereje sem igen volt hozzá, halálos fáradtság, keserűség vett erőt rajta, közel állt a síráshoz. Majd reggel. Igen, majd reggel talán maga is másképpen látja. s elmond mindent a szüleinek. Megölelte, megcsókolta az anyját, s átadta az apró ajándékokat. Apjának illatos pipadohányt, anyjának egy pár papucsot. — Eszel valamit, kislányom? Éhes vagy ugye?So- ványodtál — nézett rá az anyja kutató szemekkel. — Persze ott, azon a sovány koszton... De mondtam én azt neked akkor, csak nem hallgattál rám. Mondtam ugye, hogy nem lánynak való mesterség az. — Inkább fáradt vagyok, meg álmos. Anyja a kisszobában ágyazott meg. Apró kis zug volt ez az öreg lakásban. Olyan hirtelen és átmenet nélkül rohanták meg az emlékek, hogy szinte fulladozott, torkát szorongatták, sírnia kellett. Szeretett volna hangosan, gyerekmód zokogni, de csak kétoldalt folytak a könnyei, eláztatták a haját, nyakát és a párnát. ☆ Sült szalonna illatára ébredt. Máskor szerette, most azonban görcsbe rándult a gyomra. Félt, hogyan fogadják a hírt? — Apám hol van? — Apád már hajnalban kiment a szőlőbe. Majd csak az este veti haza — mondta az anyja, s tejet töltött egy hasas bögrébe. Leültek a kockás viaszosvászonnal borított konyhaasztal mellé. A tej langyos . volt, és a kenyér puha. — Hát lányom, milyen volt a messzi külföldön? Már véget ért? Nem nagyon írtál... — Anya — mondta Klári, s letette a kanalat, meg a hasas bögrét az asztalra. — Anya, én nem is voltam soha külföldön. — Nem-e? — Én... én... énnekem gyerekem született. Kész. Kimondta. Lehunyta a szemét, figyelt. Várt valamit. Talán hangos szitkot, káromkodást, egy pofont. De a konyhát mélységes csend ülte meg. Anyja kanala koccant oda a csészéhez. Körüllengte a tejszagú pára, s az olvadó zsír szaga. — Gyereked? — Kislány. — Hol van? — Jó helyen... , , — Úristen — mondta halkan az anyja. — Úristen. Mi lesz akkor most? Ha apád, megtudja ... Vagy tán férjhez mentél, hogy nem is tudunk róla? — hangjában remény csendült. — Nem, nem mentem férjhez. — Talán családos ember? — Független. És el akart venni. De én nem megyek hozzá! — Micsoda?! — kiáltott Klári anyja. — Ide jutottál, lány létedre, és még te válogatsz? Két kézzel kellett volna kapnod utána, bárki is. Ha cigánypalkó, akkor is. És még haza mertél jönni? És ezt, ezt a szemembe is mondod? Ha apád megtudja. .. Jobb, ha nem is tudja meg. Elég, ha én tudok róla. Elég. Itthon maradsz néhány napig, vagy ha akarsz, egy hétig is. Azt mondjuk majd, hogy szabadságon vagy. Hogy itt töltőd a szabadságodat. Aztán visszamégy. Legjobb lesz, ha meggondolod magad, és hozzámégy feleségül. A kistányéron megmerevedett a sült szalonna, s ki- löttyent a tej is, ahogy eltolta maga elől az asztalon. — A kislányt Natalinak hívják... — Micsoda név... Hogy jutott eszedbe? — Nem is tudom. Olvastam valahol. Akkoriban sokat voltam egyedül, és folyton olvastam. ☆ — Gyerekem lesz — mondta Klári egy este. — Etetni akarsz, cica? — Dehogy. Hiszen úgy örülök. Valóban örült. Néhány hét óta tudta már a dolgot, s valami különleges bódulatban élt. Először megrémült, arra gondolt, mi lesz most? Mit szól majd hozzá? Most az arcát figyelte, a szemét, a tekintetét igyekezett elkapni, de Károly szeme csak repdesett ide-oda, egyszóval nem látszott az arcán valami túláradó öröm. — Fiú lesz — mondta Klári. Károly ettől sem bódult el. Cigaretta után kotort a zsebében, s Klári úgy látta, reszket a keze, amikor fellobbant a gyufa lángja. — Hogy gondoltad ezt az egészet? — mondta rekedten. — Egyszerűen. Huszonhét éves vagyok... — Ez még nem ok arra, hogy átverj. — Miért? Kívánok tán valamit tőled? — Most. ugye azt akarod, hogy vegyelek el feleségül? Abból, babám, nem eszel! Klári az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt. Innen a szobából a falu főutcájára lehetett látni. Vastag derekú öreg akácok álltak őrt az utca két oldalán. Kovács Mári nénit látta ballagni, kosárral a karján, a harmadik ház előtt. Klári az ő házában lakott már harmadik esztendeje, amikor elvállalta ebben a messzi idegen fészekben a művelődési ház vezetését. Gyanakvó, mindenre kíváncsi asszony Mári néni. Tövirül-hegyire ki Is kérdezgette, kicsoda, micsoda, hogy lány létére idegenbe szakadt? Aztán beköltözhetett az utcai kis szobába. Egy ágy, szekrény, régimódi asztal, két szék, kézzel horgolt rongyszőnyeg, egy olajnyomat a falon, egy tükör. Ez volt mindössze a bútorzat. Gyanakvása később enyhült valamelyest, és Klári is igyekezett a kedvében járni, elment helyette bevásárolni, segített takarítani. — Lányom, látom, te nem vagy Olyan, mint a mai fruskák, akiknek csak a bo- londérián jár az eszük. Lásd, én is magamban küzdöttem végig az életet, nem mentem férjhez, pedig szép lány voltam, Lett volna kihez... Te sem nagyon ugrálsz a legények után, azok se utánad, pedig nem vagy csúnya lányr A fene érti ezeket. így dohogott gyakran Mári néni, s valahogy befészkelte' a félsz magát Klári szívébe. Este amikor későtájt hazadé ballagott a művelődési házból, figyelte a párokat. Ot senki sem akarta elkísérni. Sőt, siheder legények Klári néninek szólították. Falun még mindig korán öregszenek a lányok. Egy este idegen fiatalember jelent meg az ajtóban. Farmert viselt sárga trikóval, bőre bronzosan sötétlett. Te vagy itt a kultúros, kislány? Lehet itt valamit kezdeni? Klári nem kapott levegőt. Ezt a pimaszságot! Ki ez a szemtelen alak? — Új ember vagyok itt, agazatvezető a szövetkezetben. Gondoltam körülnézek. Aztán eljött másnap és harmadnap is. Nem sok vizet zavart, leült, nézelődött. ~ Tű* sok itt a csitri, meg a süldő legényke. Magamfajta harminc körüli mit csináljon? Elkísérhetlek? — Tulajdonképpen mit keresel te itt? — Mit keresnék ? Láthatod., Vezetem ezt az intézményt. — Intézményt? — Károly hangosan hahotázott. — Ne röhögtess kérlek. Még hogy intézmény! Mióta is vagy itt? Azt mondod, két éve is elmúlt... aztán mit tudsz felmutatni? Egy hímzőszakköri kiállítást, néhány előadást, meg van egy tánccsoportod. Ezért gürcölsz? Ez lenne az életed értelme? — Behívsz? Nincs kedvem hazamenni. * Rövidesen faluszerte tudtak a viszonyukról. A titok itt rövid ideig marad titok. Mikor közölte, hogy gyereke lesz, Károly eltűnt egy hétre. Aztán egy este beállított, s azt mondta, másként alakultak a dolgok, el kell mennie, de majd ír természetesen. És hogy ne hülyéskedjen, menjen el orvoshoz, ha pénzre van szüksége, hát szóljon. Egy papírfecnit hagyott az asztalon, rajta a neve,és a címe. Legalább betyároecsü- let van benne — gondolta Klári —, és száraz maradt a szeme. — Lányom, te állapotos vagy. — Mári néni. mondta ezt egy reggel, amikor munkába sietett. — Ó, te szegény. .. Nem dobta ki, rendes volt hozzá, s egy este, bizalmas kettesben egy csésze hársfatea mellett elmesélte élete nagy titkát: leány fej jel szült és eltemette gyermekét. Aztán észrevette, hogy a lányok hiányoznak a tánccsoportból, a fjúk meg kandi szemekkel nézik, a szemtele- nebbje megjegyzéseket is tett.^ Mikor a tanácselnök behívatta, székkel sem kínálta, noha már erősen dagadtak a lábai. Az íróasztal mögött ült, tollával ütemesen kopogott az asztalon, s arról beszélt, hogy nem, ők aztán nem fosztanak meg a munkájától egy leendő anyát, de a faluban beszélnek róla. hogy a lányokat nem engedik el az anyák a művelődési házba, mondván, hogy ott rosszat tanulnak. Hát, ilyen körülmények között. ugye megérti, de jobb lesz, ha más állás után néz. ☆ — Ott van a gyerek az öregasszonynál? — kérdezte az anyja. Klári bólintott. Várt, hogy hívja az anyja. Kinyitja-e előttük az ajtót? Elébe áil-e az apjának? De nem. Elcsüggedve látta tehetetlen topor- gását, aggodalmas arcát, rebbenő szemeit. Tudta már: anyja kiszolgáltatottsága talán az övénél is nagyobb. Délután összecsomagolt. — Meggondoltad? — kérdezte az anyja reménykedőn. Klári mosolyogni próbált. — Persze, meggondoltam... Klárinak az öregasszony jutott az eszébe, aki éjszaka szaladt az orvosért, s kísérte' kórházba. Látogatáskor almát vitt és finom galamblevest, és bevallotta, hogy arra a bizonyos címre küldött egy táviratot. .. Sóhajtott, aztán lassan ösz- szepakolt, vette a bőröndöt, s indult az esti vonathoz. Éjszaka lesz ismét, mire visz- szaér a faluba. Az jó, nagyon jó. Nem járnak már ilyenkor az utcán. Mári néni tán még nem alszik. Mióta megvan a gyerek, kicserélték. Gügyög, sürgölődik, s úgy 'vigyáz rá, mint egy nagyon boldog és jóságos hétfejű sárkány. A téli könyvvásár számtalan újdonsága között, a könyvesboltok polcain, a gyermekkönyvek, a művészeti albumok, az útirajzok, a krimik társaságában egy enciklopédikus jellegű kiadvány is helyet követelt. Deme László, Grétsy László és Wacha Imre szerkesztői, szerzői közreműködésével az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat gondozásában és a Hazafias Népfront javas, latára jelent meg a Nyelvi illemtan, amely már címével is jelzi, hogy az illemkódexek sora egy újszerű és tanulságos kötettel gazdagodott. Mit értsünk nyelvi illemtan alatt? Miért gondolták a mű megjelentetésének kezdeményezői, hogy mondanivalójuk időszerű, és üzeneteikkel így felkelthetik az olvasóközönség figyelmét? A Nyelvi illemtan alaptétele: a nyelviség, a társadalmiság, az emberség ösz- szefüggésejnek vizsgálata. „Célunk tiszta és nemes: olyan politikai kultúra létrehozása, egyebek között a beszédkultúra segítségével, amely hozzájárul az állampolgár autonómiájához, s ezáltal a demokrácia intézményeinek jobb működéséhez” — olvashatjuk Pozs- gay Imrének, a Hazafias Népfront főtitkárának szavait a kötet ajánlásában. A közvetlen stílusú, helyenként szórakoztató módon megfogalmazott kötet a mindennapi magatartás és nyelvi használat kapcsolatának vizsgálatával, az előfordulható szituációk, esetek elemzésével gazdag példatárat nyújt az olvasó kezébe. Mi a nyelviség? Miért fontos, hogy az emberi beszéd segítségével tudjunk partner- kapcsolatot teremteni ? Hogyan válhat nevelési tényezővé a szó, a jó szó, a köszönéstől, a megszólítástól kezdve? Hogyan szolgálhatják a jó példák az emberi érintkezés minőségének javítását? Illyés Gyula szavaival élve... „Csak az vagyunk, aminek látszunk” — tehát cselekedeteinkkel adunk számot ömagunkról. Mit értünk a magatartás esztétikáján? Krasznahorkai László prózaíróra hivatkozva: „Ha lárma van, szó és gesztus, s bennünk egy emberi lény elveszti auktoritását. Ha a veszteség kilátástalan zavarában nincs már remény, a felszólítás tehetetlen nyöszörgésbe fullad”. Ez az írói figyelmeztetés az emberi érintkezés végletes formáját is jelzi. Az esztétikus magatartás ismerete és elsajátítása azért fontos, mert ezáltal az ember képes fegyelmezetten, udvariasan, kulturáltan viselkedni, alkalmas az emberi érintkezésre, azaz képes emberhez méltóan élni és gondolkodni. Nehéz a több mint négyszáz oldalnyi tartalomból az ajánlás szándékával bármely fejezetet kiemelni. Valójában — és ez a kézikönyvszerű szerkesztésből adódik — a kötet bárhol fellapozható, bőségesen lehet szemezgetni, olvasgatni belőle. A kötet megjelenését pártolók szándéka az volt, hogy segítsék legyőzni a beszédgátlásokat. elmondhassák véleményüket a politikai kultúra összefüggéseinek szükségességéről. Mindezekből következik, hogy a Nyelvi illemtant az ifjabb nemzedéknek szánták, hogy megismerhessék azokat a lehetőségeket, amelyek a nyelvi hagyományban megtalálhatók. Ajánlották a középnemzedéknek, hogy segítsen a fiataloknak megtanulni, megszokni ezeket a nyelvi lehetőségeket. M. I. Ádám Tamás versei HAZATÉRÉS Néha még falumba tévedek az új harangozó nyakamba zúdítja esti harangjainak szavát _ és elsodor az ősz a temetőbe ahol a csontok ismerősen vacognak a fákon az évszámokat már rég lemosták lucskos esték • pillám rám csukja az éjszakát s a sötétben ujjaim a krizantém csokorra fagynak gyertyák égnek világit a lelkiismeret lábaim gyökeret eresztenek újra mint az alkonyban ellobbanó fák megemeli hegyes kalapját a templomtorony bár én nem köszönök el OTTHON Kulcscsontom illik a zárba valami melegség ömlik rám izzó könyökcső bordáin táncolnak az árnyak az ágyon kifeszített tested húrjain játszik a fény megfürdöm húsod illatában az otthon az valami melegség gyereksírással Balázs Katalin: ESTI VONATOK
