Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

J A nagy előfutár Goya festői életműve A felöltözött maya A magyar korona az aranyművesek szemével Az olasz eredetiből átvett remek sorozat A művészet klasszikusai új kötete a XIX. századi festészet ősét, Fran­cisco Goya y Lucientest mutatja be. Goya helyzete kicsit olyan a festészet történetében, mint a pesti millenniumi földalattié, övé kontinensünkön az el­sőbbség, de az utána .követ­kezők nagyobbak, moder­nebbek. ismertebbek. Goya is csaknem annyira impresszi­onista volt már, mint Manet, mégis az utóbbit tekintik a nagy újítónak. (Goya korai fali kárp Liter veire jellemző ez különösen.) A meztelen maya (kisbetűvel írandó, mert a maya, a kötetlenül élő leány nem név, .hanem társadalmi helyzet és foglalkozás keve­réke) a maga ártatlanságá­ban Modigliani aktjainak ön­tudatlan erotikáját vetíti előre. A különböző foglalko­zásokat bemutató kisebb táb­lák — köztük a budapesti Köszörűs — Courbet realista munkásábrázolását készítik elő. A Napóleon elleni hon­védő háború két jelenete, a népfelkelés lovas-gyalogos csatája és a megtorlás jele­nete a romantika remekmű­vei közé tartozik. Ami pedig a Villa del Sordo. a Süket ember (mármint Goya) házá­nak sötét tónusú, hátborzon­gató falképeit illeti, az exp­resszionista és a szürrealis­ta elemek jól kimutathatók bennük, amióta tudjuk, mi­lyen az expresszionizmus és a szürrealizmus. (Micimackó is remekül el tudta olvasni Bagoly ajtajának feliratát, amióta Róbert Gida meg­mondta neki, mit írt.) Csak, persze, Goya még nem tud­ta mi fcg a XX. század mű­vészetében történni. Delacroix, aki mind a gya­korlatban, mind az elmélet­ben a modern művészet nagy előkészítői közé tartozott, ra­jongott Goyáért: a Rita de Angelis és Paul Guinard ál- . tál szerkesztett kötet közli is egy levélrészletét, melyben bizonyos megígért Goya-kő- rajzért könyörög egy ismerő­sének, s a „Goya vagy a ha­lál" kifejezéstől sem riad vissza. Irta pedig ezt 1846 augusztusában. Ma, csaknem másfél évszázad után sze­önarckép <69 éves) korában műnk jóval fűszeresebb vi­zuális koszthoz szokott, s könnyen lehet, hogy az al­bum szépen nyomott, hűsé­ges színvilágé reprodukcióit lapozgatok kicsit unalmas­nak találják Goya képeit. Hát még, ha a szöveget is elolvasnák! S megtudják be­lőle, hogy a Goya ifjúkori huligánkodásaira, Álba her­cegnővel való titkos viszo-. nyára, valamint a „bujakór­jára” vonatkozó hiedelmek nem felelnek meg a való­ságnak, vagy legalábbis nem bizonyíthatók, tehát az élet­rajzregények romantikus fi­gurája is inkább irodalmi, mint valóságos hős. És ha valakinek az első élménye az agyonreprodukált Vízhor­dó . lány volt. akit a „szoc- reál” egyik ősének tekintet­tek’ az talán kezébe sem veszi a kötetet... Ám aki mégis kezébe ve­szi, •annak nagyon érdemes elmélyedni A napernyő vagy A San Isidro-napi népünne­pély finomságán, az ,Alba hercegnő piros derűjében, a feltételezett feleségportré kedves bumfordiságában, a meztelen maya párnájának csipkéiben, a királyi család őszintén rögzített „fesz és pöf”-tartásában, a portrék életteliségében, A kolosszus fennségében, A húshagyó kedd hátborzongató vidám­ságában, az 1808. május har- madika honfiúi hitében, a Támadás a fellegvár ellen modern meseszerűségében, a Villa del Sordo nyomasztó misztikájában, s végül A bordeauix-i tejeslány őszi- barack-hamvú pofikájában. És akkor kitűnik, mennyire sokoldalú festő volt Goya. Az életrajzi összeállítást elolvasva pedig látjuk, meny­nyi akadályt is jelentett szá­mára, hogy Spanyolországban élt. És végül: ha másfél ezer különböző technikával ké­szült grafikai lapjára gondo­lunk. úgy tűnik: Goya úgy volt festő, mint Leonardo — csak úgy, mellesleg. (Cor­vina, 1987.) Székely András Egy ötvöscsoportnak (Csö­mör Lajos, Ludvig Rezső, Lantos Béla, Poór Magdol­na) már a korona Amerikai Egyesült Államokból való hazahozatalakor feltűnt, hogy bizonyos technológiai­aranyműves szabálytalansá­gok vannak nemzeti jelké­pünkön, amelyek semmikép­pen nem erősítik, sőt ellent­mondanak az eddigi művé­szettörténeti és történetírási vélekedéseknek. Ez az öt­vöscsoport a koronabizottság és Köpeczi Béla művelődési miniszter engedélyével két ízben is megvizsgálhatta a magyar államiság ezeréves szimbólumát, a magyar ko­ronát. A csoport vezetője, Csömör Lajos a vizsgálatok eredményeiről összefoglaló tanulmányt • írt, melyet könyv alakban a vajai Váy Adám Múzeum baráti köre nemrég^ jelentetett meg. A könyv 191 oldalon 131 ábrával mutatja be a vizs­gálati eredményeket és kö­vetkeztetéseket. Az olvasók először vehetnek kezükbe olyan munkát a koronáról, amely minden alkotóelemé­ről pontos méreteket közöl. Tartalmazza a két lektor, Dümmerth Dezső történész és Bartha Lajos ötvös, az egyházművészeti tárgyak, ék­szerek kijelölt igazságügyi szakértője lektori vélemé­nyét, valamint azon szemé­lyek nevét, akik anyagilag is hozzájárultak a könyv kia­dásához. A koronavizsgála- tok történetében az arany- müvések által végzett vizs­gálat korszakalkotó, hiszen nem a történészek és művé­szettörténészek szemével nézték a koronát, hanem a készítő, az aranyműves tech­nológiai és anyágismeretei alapján vizsgálták. Az utób­bi évtizedek tudományos igénnyel mérhető megállapí­tásait a következőképpen foglalhatjuk össze.. A korona egy latin és egy görög rész­ből áll. Két-két helyen és különböző időben készült. A mai koronát az elveszett pótlására „tákolták” össze. Mindkét része jóval Szent István halála után készült. Abroncsán (széles, szabály­talan gyűrű alakban meghaj­tott pánt, mely a korona al­só részét képezi) nyolc cso­dálatos zománckép van. A kincs készítési korának meghatározása szempontjá- bó a nyolc zománckép kö­zül sarkalatos szerep jut a Duikász Mihálynak olvasott „Duk”, a Konstantinnak ol­vasott „Kon” és az I. Gézá­nak mondott „Geobicász” (a felírat Turkia hívő királyá­nak mondja!) feliratú ké­peknek. A kutatók eddigi elgondolása szerint ez a há­rom uralkodó 1074 és 1077 között uralkodott együtt, így kézenfekvő, hogy a korona csak ebben az időszakban készülhetett. t Az aranyműves-vizsgálat után kiderült, hogy a Kons­tantin görög császárt ábrá­zoló kép más méretű, mint a többi, túlságosan kifeszíti foglalatát, így a foglalatot nem is tudják szabályosan ráhajtani a kép szélére. A foglalat erősen gyűrött, ki- behajtogatás nyomai látsza­nak, bal felső és jobb alsó sarkán a foglalat széle ki­szakadt, így ebben a fogla­latban a Konstantin képe előtt már volt egy (esetleg több és • más) kép, követke­zésképpen ez a kép nem tehetett rajta a koronán, amikor az elkészült. Mielőtt Geobicász képe rákerült, le­vágtak belőle, foglalatát bal alsó és jobb felső sarkánál megbontották (a ,képen is 'meglátszik a szúró-véső szerszám nyoma), így ez a ikép sem lehetett eredetileg a koronán. A Dukász Mi­hályt ábrázoló képről is ki­derült, hogy később szerel­ték fel, hiszen méretei több milliméterrel nagyobbak, mint a foglalat belső mérete, sőt •magassága miatt nem is tud­ták teljesen befoglalni, így a foglalat alsó falát kivág­ták, majd Tamás apostol ké­pét átfúrva a korona kereszt­pántjához szegecselték. így ezek a kincs korát nem ha­tározhatják meg, esetleg csak azt a tényt rögzíthetik, hogy ebben az időben (1074 —1077) már létezett. A keresztpántról az eddi­gi kutatás azt feltételezte, hogy eredetileg tizenkét apostol képe volt rajta a mostani nyolc helyett, a hiányzó négy apostol képét valamikor eltávolították, te­hát a keresztpántot megcson­kították. A vizsgálat során •bebizonyosodott, hogy a ke­resztpánton levő apostolké­pek eredeti helyükön vannak. Az is kiderült, hogy a tech­nológiai-technikai szerkesztés miatt a pántok nem is foly­tatódhattak, így nem is vághattak le belőlük. A korona egységéről ed­dig alkotott véleményekkel is vitába száll a könyv szer­zője. Megállapításai szerint sem az abroncs, sem a ke­resztpánt önállóan korona­ként nem szerepelhet. Az abroncs belső mérete miatt nem. a keresztpántnak pedig nincs teherviselő funkciója (mert így tervezték), tehát önmagában képtelen lenne .akár csak egy síkfelületen is megállni. A méretazonosságok a két rész összehangolására, együt­tes tervezésére utalnak. A fő méretek kerek egységben váló meghatározása tudatos tervezést jelent. A méret­azonosságokon kívül a hü­velykrendszer és az aranymet­szés árányrendjének megléte is a korona szerkesztésének a jele. A technológia és művészettörténeti párhuza­mok feltárása nem várt ered­ményt hozott a kutatás szá­mára. Célszerűnek mutatko­zott a korona technológiai párhuzamait az avarkor­ban keresni. A technológiai folyamatot alkotóelemeire szétszedve, és gyártási (kivi­telezési) sorrendbe állítva sikerült olyan tárgyakat lel­ni, amelyek kétségét kizá­róan hitelesítik a készítés korát. így jutottak el a könyv szerzői azokhoz az avar kincsekhez, amelyeket még Nagy Károly rabolta- tott el a IX. században az avaroktól. Ma ezeket a kin­cseket nyugat-európai mú­zeumokban. kolostorokban őrzik. A párhuzamok alap­ján a szerző úgy véli, hogy a koronát az avarkorban 800 körül készítették avar (esetleg már keresztény) uralkodó számára. összefoglalva, a mérések és a szakmai elemzés szerint a magyar korona: egysége­sen tervezett, a „két rész” azonos időben és egy mű­helyben készült, Szent Ist­ván idejében már megvolt, s egy avar ötvösműhelyben a 700-as évek végén vagy a 800-as évek elején készül­hetett. Varga Béla Vay Adám Múzeum igazgatója Beszélő tárgyak Cigányszátva Hollókőn Az ember a legteljeseb­ben akkor tudja meg ma­ga is; mennyire ismeri e „bájoló szépségű Nógrád megyét”, ha arra „kény­szerül”, hogy miként ezút­tal is — errefelé idegennek számító vendégeket kala­uzoljon „két cicerónés” be­osztásban (a másik, Kálo- vits Géza megyei IBUSZ- igazgató) Szitáktól Holló­kőig. A vendégek a balassa­gyarmati családi iroda és az ottani utazási „cen­ter” szervezésében-rende- zésében Szirákon, a Kas­tély Szállóban zajlott rene­szánsz esküvőre jöttek ere­detileg, s már azzal is mély­ségesen elégedettek voltak, amit ott láttak-tapasztaltak. „Ennyivel mégsem enged­hetők el” — gondolhattuk talán, így aztán hiába min­den korán letelepedő téli alkony, irány az új világ- örökség, Hollókő.. ! „.Hogy maja ortit meg­nézzük, ami még esti fény­ben és külön világításban is látható — a templomot pél­dául, a szövőházat, a han­gulatos vendéglőt, s minden mást is az Ófaluban. Szirák- itól Hollókőig azonban sok minden elénk kerül még, amire éppen csak pillanta­ni lehet. Dr. Szemenkár Eri­ka, az IBUSZ vezérigazga­tója és férje, Szemenkár Má­tyás, egy hosszú nevű kul­turális minisztériumi bi­zottság főtitkára végig ro­konszenvesen türelmes úti- társnak mutatkozott, s mi­után mi ketten kalauzolva nemigen fáradhattunk ki, kellemesen telt-rohant az idő. Mindjárt itt volt Szirák után Kisbágyon a Bujáki patak mentén és egyetlen igaz műemléke az épp egy hete „megénekelt” Ondrejo- vich-féle (ma Komjáthy Gyu­la lakja és eladó) kastély, vagy kúria: épült régi ko- üostoralapokra a múlt szá­zad elején és megszólalásig azonos Benedek Elek erdélyi otthonával. Szarvasgedén átrohanva, alig maradt idő felemlíteni a negyvennégyben itt műkö­dő nyilas nyomdát! (Ez még. nékem is új volt.). Egy új összefüggés a Madách—Maj~ thényi családdal végképp bennem rekedt. Most kiadom, amíg a cigányszátvához, mint egyik - legfőbb „attrakciónk­hoz” Hollókőre elérünk. A gedei kis templom mel­lett a sírkert szélén látható az a kőkereszt, amelyen egy Majthényi-leszármazott ne­ve szerepel. Madách édes­anyja Majthényi lány volt (Anna) a család nemesi ágán, a gedei sírban azonban a család egyik (merthogy ket­tő van) bárói ágából való asszony, Majthényi Mária nyugszik, ősei között honti alispán, liptói főispán, bar- si főispán, kapitány • volt. A báróságot a liptói főis­pán kapta, az Antal, testvé­rével, Lászlóval, együtt ép­pen százötven évvel ezelőtt. Az ő apja, László ágán jött le és Izidornak! hívták, az anyja is bárólány volt, Vrintz Kornélia, nagybátyja, Félix az olasz hadjáratban 1859-ben a magentai ütkö­zetben esett el... Hát, volna éppen miről be­szélni azoknak az IBUSZ- csoportoknak, amelyek vár­hatóan nagy számban ér­keznek majd tájainkra, s van is, mert útközben persze szó kerül arról, hogy megfe­lelő kalauzolást kapnak, akik kérnek, más kérdés, hogy le­het-e valami (bármi) már maga a tökély, vagy lehetnek további értékek is felfede­zésre várva Nógrád megyé­ben? ... S akkor már itt van a kis Csécse alkonyi fényben, Ma­dáchiié Fráter Erzsébet szülő­faluja, s a templom, ahol az esküvőt tartották, a Fráterek kúriája, ahol ma iskola mű­ködik, a helyi hagyomány­szeretet az Erzsébetről elne­vezett védett fasor, a kis presszó, az Erzsiké. Ha itt volt, mert itt volt az eskü­vő, a következő falu a válást idézi (sok minden mást is persze, a huszita őrtornyot például a templom mai ké­pében stb). Ecsegen írták alá a válást kérő okiratot, s az­tán Kozárd, ahol Inke Lász­lónak, a színésznek van szép parasztháza, s ♦ máris itt vannak a Toldok (Alsó-Fel­ső, király; ász... ahogy mon­dani szokás), meg a legenda, hogy Toldi Miklós mégis itt lehetett s nem másutt. Itt is volt Nagyfalu! s van valahol egy régi Told a két falu között, amelynek ki­emelkedő jelentőségű pontja (ma persze a föld alatt, majd megkutatják azt is, mint Ga- rábot, ahol az egyik első ha­zai premontrei kolostor­templom nyomait nyolcszáz év után, tavaly nyáron fel­lelték) a Toldiak, mármint a család udvarháza! S mi mindenről kellene csak itt szót ejteni, a cserháti „hat faluban”, a falubokorban, ahonnan az idén a toldi ta­nács és egy szécsényi patrió­ta, Antal Károly jóvoltából kis könyvecske jelenik meg összefoglalva valamennyi ide­vágó kordokumentumot.. . Na, aztán itt vagyunk már a cigányszátva közelében. Reppentyűs kis utcai vita ar­ról, hogy akkor most jó vagy éppen ellenkezően, csapniva­lóan rossz (stílben) a holló­kői utcai világítás. . . Kálo- vits Géza velem együtt ar­ra felé hajlik a véleménnyel, hogy jó. Nem is igen lehet­ne más. mint amilyen — gömbölyű, sárgás fényű ez a világítótest-füzér ad egy, mert régen semmilyen sem volt, ad kettő, mert a gömb a leginkább semleges for­ma, ami mindenhez illik any- nyira univerzális-egyetemes. Vagy ha mégse, akkor mond­jon valaki jobbat! A vendégek csak hallgat­ják, ugyanúgy a közelben járókelő turisták a szombat esti műemlékfényben a vi­lágörökség közepén. Jön az­tán Kelemen Feri bátyánk (disznóölésből egyenest), nyit­ja a templomot még az esti litánia előtt és elmond min­dent, amit ilyen váratlanul elmondani lehet az egy hí­ján száz (1889) éve közada­kozásból itt felépült kis fa­tornyos szentélyről. Ispán Dániel is előkerül hamarosan, csatlakozik a vendégekhez, ő maga lelkes szervezője az itteni idegen- forgalomnak-életnek, most kalauzolt éppen egy vendég­lői nagyteremre való hevesi KISZ-es fiatalt végig a fa­lun. A lányoknak nagyon tet­szett a régi hollókői szokás, ahogy a cigányszátván a fér­fiak gatyakorcát megszőtték, s ha a lány kinézett magá­nak egy fess hollókői le­gényt, hát a tíz ujj között szőtt-font (nagyon elmés, egyszerű, szegre akasztható „szerkezet” a cigányszátva!) köre szálai közé beszőtt né­hányat a saját hajaszálai kö­zül. Biztos recept volt min­denkor, különben rég kihalt volna ez a gyönyörű kis pa­lócfalu. .. Itt a vendég is szőhet kedvére kelmét is, ál­mokat is. A káposztás haluskára na­gyot néznek a vendégek, de ízlik mindenkinek a palóc­leves is, nem csak a halus- ka (a sorrend persze fordí­tott). Látszik abból is, hogy a közeli Cserhát vendéglőbe újabb palóc ínyencségre egyikük sem akar betérni. Na, majd tavasszal... T. P. JL.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents