Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

IRODALOM Vecsési Sándor: Cidaetető kislány A romantika legnagyobb mestere 200 éve született Byron már érdemén fölül rajong ér­öt óra körül járhat. A lassan leszálló kora est; köd nyomasztóan telepedik em­berre, autóra egyaránt. A körúton már sűrűsödik a forgalom, bár a zöld hullám még szabályos lüktetéssel tudja átereszteni az autó­áradatot. Igaz, néhány tü­relmetlen úrvezető — akár az emberi szervezetbe ke­rült vérrög — már meg­próbál szabálytalanul átha­ladni a város aortáján, de komolyabb baj szerencsére még nem történik. A kisfiú nem ismeri az órát, de már érzi az időt. Tudja, hogy néhány pilla­nat múlva megszólal a csen­gő, hiszen péntek van. Ke­zével elengedi a függönyt, mely lassan visszahullik he­lyére, aztán a sarokban lévő ágyához lábal, fölmászik rá, és becsukott szemmel vé- gigheveredik a mikiegerek- kel díszített takarón. Egy kívülálló nyilván azt gondolná, hogy néhány pil­lanat múlva mély álomba fog szenderülni, de ő tudja, hogy már „csupán” a vára­kozás hosszú perceivel kell megbirkóznia: szemhéja alatt érzi a függönyön ke­resztül beszűrődő neonrek­lám ritmikus színváltásait: még csak tízig tud számolni, így hát újra és újra elölről kell kezdenie: egy, kettő, három, négy... Tudja, hogy megint egy tábla csokoládét fog kapni az apjától, s tudja azt is, hogy a mama majd megint vesze­kedni kezd vele, hogy mi a fészkes fenének hozott már megint csokoládét, nyilván azt akarja, hogy Dezsőké fogai minél előbb menjenek tönkre, mire a papa azt fog­ja válaszolni, hogy egy négy­éves férfinak már igenis rengeteg kalóriára van szük­sége... Dezsőké elmosolyodik, és titokban apjának ad igazat: elvégre heti egy tábla cso­koládé igazán nem sok... — Tudod is te, mi kell egy négyéves gyereknek! — háborqdik majd föl az any­ja. — Téli cipője például nincs! Hócsizmája sincs! És te azt hiszed, hogy egy tábla csokoládéval elintézheted a szeretetedet... Hogy egy táb­la csokoládéval elintézhetsz mindent. — Ennél a szónál majd hatalmas levegőt fog venni, hogy aztán teli tü­dővel folytathassa: — Akikor kellett volna gondolkoznod erről, amikor megcsináltad! De a te felelősségérzeteddel akár egy óvodányi kölköt is megcsihálhattál volna!... A papa erre el fog vi- gyorodni. és ujjaival fino­man meg fogja érinteni a mama arcát. — Akkor kellett volna gondolkoznom, mielőtt felesé­gül vettelek volna — vála­szolja majd anélkül, hogy felemelné a hangját, azzal oda fog lépni Dezsőkéhez, a hóna alá fog nyúlni, és néhányszor föl fogja dobni a plafonig, miközben szé­les mosollyal az arcán azt fogja mondani: „Szívem szotty, kapaszkodj!” És Dezsőké kapaszkodni fog, és a boldogságtól nem­sokára olyan vörös lesz az arca, mint egy ünnepi zász­lónak. Aztán a papa majd csik­landozni kezdi, amit Dezsőké hatalmas sikongásokkal há­lál meg, végül egy férfias kacsintás kíséretében vala­melyik zsebéből elő fogja varázsolni a húszdekás Bo­ci csokit, és Dezsőké kezei közé csúsztatja. A mama az ajtófélfának dőlve fogja végignézni ket­tőjük játékát, s amikor a papa — mintegy jelezvén a móka befejeztét — néhány­szor megütögeti Dezsőké popsiját, meg fogja kérdezni: — Éhes vagy? Erre a papa azt fogja vá­laszolni: „Mint a farkas". A konyhában már meg lesz terítve. Bélszínrolót fognak enni sült krumplival. Minden pénteken bélszinro- lót esznek sült krumplival, bár a papa még sosem je­gyezte meg, hogy például az egyoldalú táplálkozás meny­nyire egészségtelen... Zokszó nélkül ülnek majd az asz­talnál, és eszik a bélszitiro- lót sült krumplival, pedig már mind a hárman leg­szívesebben kiköpnék, de hát a bélszín-roló a viszony­lag könnyen és gyorsan el­készíthető ételek közé tarto­zik, és még mindig olcsóbb, mint fél kiló hús... Vacsora után, miközben a mama el fogja mosogatni a piszkos edényeket, Dezsőké be fog szaladni a szobába, hogy előkészítse a játékhoz 'való terepet': lepakolja a do­hányzóasztalon lévő tárgya­kat, hogy aztán szép, kato­nás rendben elhelyezhesse rajta társasjátékát, amit még Laci bácsitól, a mama barátjától kapott karácsony­ra. Az a neve, hogy Ki ne­vet a végén, és még nem veszett el belőle egyetlen bábu sem... Szóval elő fogja készíteni a terepét, de a pa­pa megint azt fogja monda­tni. hogy most fáradt, meg 'amúgy sincs sok ideje, talán majd legközelebb. így aztán Dezsőké ismét kénytelen lesz egyedül játszani. Általában úgy szokta megoldani a helyzetet, hogy a jobb keze az övé, vagyis Dezsőkéé, a bal pedig a papáé. Ilyenkor persze hagyja, hogy mindig a papa nyerjen, Még akkor is, ha netán ő állna jobban... Ha így lesz, ma este megint figyelni fogja a papát, és ha tiszta lesz a levegő, hát csalni fog egy kicsit. Perszie azt is tudja, hogy ilyenkor mindig tiszta a levegő, hi­szen alig figyelnek rá... Egymással szemben fognak ülni a fotelban, hangjuk megnyugtatóan fog folydo- gálni, egészen addig, amíg a mama barátjára nem terelő­dik a szó. — Laci jól van? — kér­dezi majd epésen a papa, miközben fél szemmel De­zsőkét fogja figyelni, aki majd éppen a dobókockát fogja rázni az ujjai között. A mama arcára erre olyan csábos mosoly fog kiülni, mint egy egérfogóba rakott szalonna. — Remekül — fogja majd válaszolni, és hosszasan di­csérni kezdi majd Laci eré­nyeit. — Akkor is pofátlanság, hogy csak úgv ideköltözzön — jegyzi majd meg a papa. — Ha már egyszer a bíró­ság nekem ítélte a lakást, mégsem vonulhatok zárdába — válaszolja majd a mama, és a nyomaték kedvéért föl fog állni, hogy megigazítsa a mellettük lógó képet, mely Lacit ábrázolja, amint ép­pen búvárfelszerelésben áll valamelyik vízparton. — És te? — fogja mondani ezu­tán. — Ügy hallottam, már nem vagy együtt azzal a kis szőkével... — Jók az informátoraid — fogja válaszolni erre a papa, majd egyre nagyobb indulattal ki fogja fejteni, hogy azzal a szőkével már több mint fél éve nincs együtt, amit a mama persze egyre fölényesebb mosollyal vesz majd tudomásul, s mi­re a papa a végére fog érni, a mamának már akkora lesz a szája, mint egy tíz- méteres madzag. — És te?! — tajtékzik majd tovább a papa. —- Azt hiszed, hogy te talán sze­rencsésnek mondhatod ma­gad?! Azt hiszed talán, hogy ezzel a Lacivá! megütötted a főnyereményt?! — Ennél a mondatnál hosszasan föl fog nevetni. — Igaz, miatta aztán nyugodtan alhatsz... Ez az ember olyan randa, hogy nincs az a nő, aki az ágyába csalná!... — Ügy beszélsz, mintha te lennél az Alain Delon — vág vissza majd gúnyos elé­gedettséggel a mama. — Ha egyszer én vezette­lek az oltár elé... — Mert akkor még nem tudtam, hogy Laci a világon van! És ha így folytatod, el­tiltom tőled a gyereket! — A mama szeme most olyan zavarossá fog változni, mint a körúti forgalom. — Mi­nek jössz te ide egyáltalán? Azért, hogy engem szekálj? Hát nem volt még elég? A papa most hosszasan nézni kezdi a mamát. Sze­mét annyira belefúrja majd a mama arcába, hogy szin­te fájni fog neki. , — Szóval el akarod tőlem tiltani a fiamat? — kérdezi majd a papa; hangja hideg lesz, mint egy kés. — A, csak úgy kicsúszott a számon — legyint majd fáradtan a mama. — De azért normálisabban is vi­selkedhetnél... A papa erre be fog nyúl­ni a zsebébe, és elő fogja venni’ belőle a villamosbér­letét, és meg fogja mutatni a hátulját, amelyben egy fénykép lesz becsúsztatva: hármójukat ábrázolja, ahogy annak idején a fényképész beállította őket. Egészen oda fogja tolni a mama arca elé: — Látod? Ezen a ké­pen még egészen normálisak voltunk. Halk nyikorgással fog ki­nyílni az ajtó, és Laci fog megjelenni a küszöbön. Szí­vélyesen kezet fognak rázni a papával, majd oda fog lép­ni Dezsőkéhez, és két csat- tanós puszit fog biggyeszte­ni arcocskájára, de Dezsőké tudni fogja, hogy ez is csak a pénteki ceremóniához tar­tozik, különben Laci bácsi­tól sosem kap puszit. A papa már nem fog visz- szaülni a fotelba, hiába ma­rasztalják. Dezsőké pedig gyorsan össze fogja rámolni a társasjátékot, és három perc alatt útra készen fog állni édesapja előtt. — Aztán vigyázzatok ma­gatokra — fogja mondani a mama, azzal le fog hajolni Dezsőkéhez, hogy megigazít­son a ruháján valamit, és ujjaival kicsit összegereb­lyézze a haját. — Ugye te is vigyázni fogsz magadra, mamának szeme fénye! Dezsőké majd sűrű bólo- gatásokba kezd, mert sze­retne már minél előbb kint lenni az utcán. Miután be fog csukódni mögöttük az ajtó, és elindul­nak lefelé, Dezsőkét valami furcsa, megfoghatatlan érzés fogja a hatalmába keríteni... Aztán be fognak ülni a pa­pa autójába, és körbe fogják furikázni a városit. Fél hétre kell majd visszaérniük, hát több mintj fél órájuk lesz még. Dezsőké mosolyogva fog kibámulni az ablakon, s kicsit sajnálni fogja a járó­kelőket, akiknek nem ada­tott meg, hogy egy kényel­mes autóban ülve utazza­nak. mint neki, aki most az apjával utazhat! Az apjával, amit nem tehet meg min­den gyerek. Mert akinek rendes apukája van, annak talán eszébe se jut. hogy az apukájával lehet. Abban ta­lán semmi jó sincs... Unal­mas, mint neki Laci bácsi. Nap mint nap látja, nap mint nap beszél vele. De a papa, ő más. Őt egy héten csak egyszer láthatja. Hát ezért várja mindig annyira a pénteki napot. De azt ma sem fogja elmondani neki. hogy talán ezért erednek el a könnyei minden elválás után. Aztán megszólal a csen­gő. Dezsőké kinyitja a sze­mét, aztán fölugrik az ágy­ról, és nem törődve semmi­vel. rohanni kezd az ajtó felé. Péntek van, öt óra múl­hatott néhány perccel. Mint egy finom, precíz lencse, fogta össze a termé­szet és társadailam felől rá­eső sugarakat, összegyűtöt- te őket s gyújtott velük, olyannyira, hogy az így kel­tett tüzek -itt-ott még ma is lobognak. Nos, min­den zseni így gyűjt és gyújt, de az épp -kétszáz éve szüle­tett Byron talán lenagyobb hatású művésze volt ennek a két évszázadnak. Az első pillantásra meglepőnek tet­szik, igen ám, de visszate­kintve nem mindig látjuk, honnan s hol lobbant fel a láng, amely akkor perzselt, mára pedig már máshová költözött, s csak melege van. Nemcsak egyetlen géniusz hatásáról van szó, hanem mindarról, amely a feuda­lizmus, polgárosodás, népi- ség és új proletariátus lázá­ban égő társadalomban érett, izzott, s amit sajátos érzékenységével Byron, de számos társa is fölfogott, fó­kuszba foglalt. Ma már köz­vetlenül nemigen hat. Byron fél lábbal a klasszi­cizmusban állva, eltanulva minden formai tökélyt a romantika első, s legnagyobb hatású mestere volt, sőt a romantika révén minden modernségnek, maiságnak is első s legnagyobb fölgyújtó­ja. Élete eleve erre predesz­tinálta, kiváltságaival és po­koljárásaival egyaránt. Fő­úri származék, de még kis­gyermek, mikor könnyelmű apja elhagyta az anyát, aki gyermekét majomszeretettel imádta, másszor még nyo­morék voltát is kicsúfolta. A kiváltságos helyzetet szin­te nyomor váltotta fel, azu­tán szerencsés örökség, óriá­si vagyon és lordi cím, a legjobb iskolák: Harrow és Cambridge. Szépség és sán­taság. Elkényeztetettség, el­kötelezettség és elszántság. Első verseivel kegyetlenül elbánik a kritika: semmi ér­demét nem leli — ő nem kevésbé kegyetlenül válaszol egy párját ritkítóan gúnyo- ros ellenbírálattal. , Huszonegy évesen ,a Lor­dok Házának a tagja, meré­szen baloldali beszédekkel lép föl, a haladó politika nagy reménysége, asszbnyok kedvence és mind sikere­sebb költő. Megírja a Childe Harold zarándokútját, s a kritika és közönség most te. ő teljesen elkapatva, jó dolgában azt sem tudja, mit tegyen, mi legyen, s mit ír­jon — még dühösen vallás- ellenes vallomásait is szíves megértéssel fogadják. Hanem amikor felesége kénytelen elhagyni, akkor mindenki ellene fordul, még­pedig olyan gyűlölettel, amely menekülésre készteti. Ettől kezdve nincs jó szava sem az angol uralkodó osztályod­ról, sem politikájukról. Műve minden sorában önmagáról szól, amelyet az új írqi eszköz jellemez: az irónia, mely ugyanakkor önirónia is. Tudja, hogy az önsajnálat sem vezet seho­vá, de mikor sajnálgatja és sajnáltatja magát, népszerű­sége nemhogy csökkenne, egyre nagyobb. A ,kiválasz­tottak gőgje éppúgy megje­lenik írásaiban, mint a Kö­zel-Kelet megannyi színe, az elnyomott népiség s a nem­zetek fölszabadításának szándéka. A világ legszebb tájain s városaiban, Svájcban, Ra- vennában, Velencében lakik főúri módon; hol szinte há­remet tart, hol pedig egy grófnővel él együtt. Közben Shalleyvel együtt kialakítja a szépség új költészetét, föl­karolva a harmadik' ifjú óriást, Keatset; egyszerre lengeti a szabadszerelem és a politikai szabadság zász­laját. Az előbbit éli is, az utób­bit segíti: óriási összegekkel támogatja az összeesküvő olasz hazafiakat, s mikor többé nem akar megmarad­ni a szavaknál, 1823-ban el­megy Görögországba fegy­verrel is küzdeni a szabad­ságért, s ott éri el a halál, a mocsár bosszúja, a malá­ria révén. Hatása felmérhetetlen. Még sokban épp ellentétére, Goethére is hatott. Puskin, Victor Hugo, Heine, Baude­laire, Schopenhauer éppúgy elképzelhetetlen nélküle, mint Nietzsche. Nálunk pe­dig Petőfi, Jókai, Madách, sőt Ady, Szabó Dezső, ma pedig Juhász Ferenc. Közös alkat,, közös attitűd. így te­kintsünk rá vissza, arra, aki Prométheuszként lopott lán­gokat az égből, de füstjében saját alakja már-már szin­te elhalványulni, eltűnni lát­szik. Byron: Harminchatodik születésnapomon Állj meg, szívem, betelt ím az idő. Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál? De nem! Bár nincs szív érted heviilő, te csak lobogjál! Nagy lombhullásban állnak napjaim. A szerelem virága és gyümölcse elhullt; csak férge, üszke, csak a kín: az maradt őszre! Magányos, messze tűzhányó sziget a láng már, keblem lankadatlan lángja; nem fáklyát gyújt, nem diadal-jelet: — halotti máglya. A féltés, féltékenység, a remény, a fájdalom gondját emésztő gondom: a szerelmet nem oszthatom meg én, csak láncát hordom. De itt, de most, de bántani tovább ilyen eszmék már telkemet nem bírják, hol babér fedi a hős homlokát s borítja sírját. Kard, lobogó és körül, lelkesen, tábor övez, dicsőség, Görögország. Nem volt szabadabb a spártai sem, ha pajzson hordták. Ébredj — (ne Hellász, ő már ébren él!) — ébredj, lelkem! Idézd, ó hány hősi lélek során csörgött át eredbe a vér. Hozzájuk térj meg! Gyűrd le a föl-fölgerjedő hevet, hisz férfi volnál, s az is keserű harc! Vedd egykedvűn, ha borul, ha nevet a gyönyörű arc! Ha bánod az ifjúságod, miért is élj? A szép palái hazája — várva máris — előtted áll. Előre. Sose félj, egy a halál is. Keress — lel itt az is, ki nem keres — katonasírnak való gödröt, dombot. Így lesz a legjobb. Nézz hát, légy szemes és tedd a dolgod. Illyés Gyula fordítása Sxiksxai Károly: Egy pillanat tört része K, N, I.

Next

/
Thumbnails
Contents