Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23., SZOMBAT NOGRAD 5 I Ml'l'il'lfflffii Bátonyterenyén s Vád Mihály Gimnázium diákjai a rajzórákon nemcsak a napióba kerülő jegyek miatt mozgatják meg fantáziájukat és próbálják ki kézügyességüket, hanem «s alkotás Üröméért is. Badics István vezetésével megismerkednek a különféle technikai elemekkel és stílusokkal. A legsikeresebb alkotásokat — kilépve az intézmény szűk falai közül — pedig bemutatják a közönségnek fa. Művészeti életünk feltételei Művészeti életünk pillanatnyi helyzetének vázlatos áttekintésére vállalkozva, érdemes emlékeztetni arra, hogy bár ez az esztendő bizonyára tovább módosítja az alkotó munka feltételeit Nóg- rádban is —, s ez bizonytalansági tényezőket rejt magában —, ezek a feltételek alapvetően adottak. Akár a művészeti tevékenység jelenleg adott szerkezetét, akár az irányítás és a mecenatúra gyakorlatát tekintjük, úgy tetszik, ezen okok miatt nem kell számolnunk idén sem viszaeséssel. Mindez természetesen nem jelenti aizt, hogy nincsenek, vagy még inkább, nem jelentkezhetnek gondok a művészeti életben. A szerkezetről szólva, érdemes emlékeztetni arra, hogy jóllehet a helyzet itt sem felhőtlen, legszervezettebben változatlanul a képző- és iparművészek tevékenykedhetnek megyénkben, legalábbis egyelőre. Ennek kialakult hagyománya van, mert igaz ugyan, hogy a fel- szabadulás előtt itt sem volt szervezett képzőművészeti élet, bár a palóc táj vonzott ide neves festőket (Mészöly Géza, Benczúr Gyula, Glatz Oszkár, Dési Huber István, Koch Ernőné), nyaranként Békéssy L,eó járta az Ipoly völgyét, letelepedett Salgótarjánban Batky József, Fayl Frigyes, Bóna Kovács Károly, Kisterenyén a harmincas években ős tehetségként jelentkezett Szabó István (idős), ezek elszigetelt jelen- ségek voltak, iskolák nem alakultak ki. A felszabadulás után Bóna Kovács Károly érdeme a képzőművészkor létrehozása. Az ő iskolájából került képzőművészeti főiskolára (Pin- csák) Pataki József, Vasas Károly. Később dr. Németh Sándor cserhátszentiváni orvos lakása vált nyári központtá, ő bírta rá például Czinke Ferencet és Iványi Ödönt, hogy Nógrádban telepedjen le. Az önálló megyei képzőművészcsoport 1956-ban alakult. A területi szervezetek 1964-ben jöttek létre, a megyei művészek az észak-magyarországihoz csatlakoztak, ennek központja Miskolc. A következő évtizedekben a megyei művészetpolitikai törekvések szintén a képzőművészeti élet folyamatos erősítésére és kibontakoztatására helyezték a hangsúlyt. Ennek következtében jelentős eredmények születtek, ugyanakkor meglehetősen nagy aránytalanság alakult ki a művészeti ágak között. Ez a helyzet az utóbbi időben kétségkívül változott. Ezekben az években legdinamikusabban az irodalom fejlődött, s megélénkült a zenei élet, valamint a néptánc- illetve táncmozgalom. Az irodalmi élet szempontjából legjelentősebb fejlemény, hogy a változatlanul tartó főszerkesztő- és megbízotitfőszenkesztő-cse- rék ellenére bizonyos értelemben stabilizálódott a Salgótarjánban megjelenő Palócföld című folyóirat. Ha nem is harc nélkül, jelentős törekvések történtek arra, hogy a helyi érdekek szolgálata összhangba kerüljön az országos folyóirat-struktúrába való betagozódással, s a folyóirat — ezzel összhangban — nemzetközi kitekintéssel is szolgáljon az olvasóknak. Ugyancsak kiemelkedő jelentőséggel bír a Palócföld Könyvek című sorozat folyamatos kiadása, amelyben a folyóirathoz kapcsolódó szerzők versei, elbeszélései, riportjai, tanulmányai stb. láttak, illetve látnak napvilágot, alkalmanként országos és nemzetközi visszhangolt váltva ki. A megyei könyvkiadás (benne irodalmi művek) gyarapodása, az irodalmi köri tevékenység megjelenése, nem utolsósorban az irodalmi közélet élénkülését bizonyító számos esemény jelzi azt az örvendetes folyamatot, amelynek eredményei művészeti és egész szellemi életünk szempontjából igen nagy jelentőséggel bírnak. A zenei életben szintén végbement az a kibontakozási folyamat, amelynek további ösztönzése az eddigi eredmények gazdagodását ígéri. Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Bátonytere- nyén (Nagybátonyban) rangos komolyzenei együttesek működnek, szereplésüket alkalmanként elismerő országos visszhang kíséri. Az együttesek és szólisták számára megindult kislemezkiadás szakmai ösztönző hatását ugyancsak aligha lehet túlbecsülni. A Nógrád táncegyüttes, a néptánc-utánpótlás szervezettsége, vagy az évente megrendezett jazzbalett-táborok stb. utalnak a többi között arra, hogy ezen művészeti ágban is eredményesnek bizonyultak az utóbbi esztendők. E távolról sem teljes, inkább csak utalásokat tartalmazó vázlat tehát arról győz meg, hegy művészeti életünk szerkezete az elmúlt évtizedben kedvező változáson ment át, jelentős eredményeket hozott, hozzájárult Nógrád megye szellemi gázdagodásáh oz. Ami a művészeti élet anyagi feltételeit, a mecenatúra alakulását illeti, mindenekelőtt érdemes utalni arra, amiről Devcsics Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke is szólott a NÓGRÁD számára közelmúltban adott interjúban. Eszerint. csak a megyei tanács saját forrásból a tervciklusban képzőművészeti beruházásokra, közgyűjtemények vásárlására, kiadói tevékenységre csaknem tízmillió forintot költött. Ha ehhez hozzávesszük az intézmények, ipari és mező- gazdasági üzemek, egyesületek stb. között kialakult hatékony együttműködést, a fenntartók t, által nyújtott anyagi erőforrásokat, a képzőművészekkel kötött szocialista szerződések rendszerét, a művészeti alkotások vásárlására fordított ösz- szegeket, egyéb megbízásokat, akkor nyilvánvalóvá válik, ha nem is gondok nélkül, de egyelőre eredményesen működik a megyei mecenatúra. Ugyancsak, jelzésként említjük, hogy például a népgazdaság nehéz helyzete ellenére továbbra sem szenved törést számos, eddig kialakult folyamat. Irodalomról szólva, ezután is folyamatosan az olvasók asztalára kerülhet a Palócföld. Folytatódik a palócföld Könyvek sorozat újabb köteteinek kiadása, más publikációkra is számíthat az érdeklődő közönség. A múlt évben mód nyílt a megyében két tervezett mű, egy szociográfia, s egy tanulmány megírásának anyagi támogatására is, két szerző esetében. Itt azonban érdemes mejegvezni, hogy lényegesen több gondot kellene fordítani az irodalmi életben számba jöhető alkotók élet- és munkakörülményeire, ezekre ugyanis évtizedek óta nem jut elegendő figyelem. Jeles, nagy pályát befutott képzőművészeink eredményeit nagyra értékelve, sem feledkezhetünk meg arról, hogy egyetlen alkotó sem mondhat le a művészi tevékenység folyamatos megújításának szándékáról. A jelentkező fiatalok munkásságának egyengetése, a nemzedékváltásból következő, a mecenatúrát is érintő gondok megoldása ugyancsak további iteendőt jelent. Egyébként, a képzőművészetben legkiforrottabb az a struktúra, amely rangos kiállításokon keresztül nyújt lehetőséget a folyamatos megmutatkozáshoz (salgótarjáni (tavaszi tárlat, ugyancsak itteni szabadtéri szoborkiállítás, országos egvedirajz-bi- ennálé stb.). Az üzemi szerződések is őket érintik. A zenéről szólva érdemes utalni arrai, hogy például a hangszervásárlás nagy gondot jelent, ezek ugyanis rendkívül drágák, s további erőfeszítésekre van szüksége a fenntartóknak. A mecenatúrához tartozik, hogy fellépések szervezésével módot teremtsenek az együtteseknek és szólistáknak a megmérettetésre. Erre nemcsak esély, hanem gyakorlat is van a megyében, országos és nemzetközi fesztiválokra, rangos koncertekre utazhatnak a megyéből is jeles együtteseink és szólistáink. Idetartozik a már említett kislemezkiadás folytatása is. Ez vonatkozik a táncművészetre is. Ügy tetszik tehát, hogy a létező fórumok, támogatási rendszerek alapvetően lehetővé teszik az alkotó tevékenységet, de mind a fenntartóknak, az intézményeknek, mind pedig a művelődésirányításnak továbbra is folyamatosan ügyelniük kell orra, hogy a jövőben jelentkező gondok ne válhassanak akutokká. A művészeti alkotó munkában tevékenykedőket olyan munkakörbe kell elhelyezni, ahol szabadon tudnak dolgozni, idejük legyen alkotásra, amit nem szabad „magánügynek” tekinteni, hiszen társadalmi hatásuk nyilvánvaló, ha nem is minden esetben közvetlen. Arról, hogy helyzetüket hogyan látják, az alkotókkal . kell véleményt cserélni. Ezért a művészeti, a közéleti, a szakmai fórumokat működtetni kell, az irányításnak továbbra sem szabad passzivitásba vonulni. Bátor, nyílt, vállalkozó művészetirányításra lesz szükség a jövőben Is Nógrádban. T. E. til 111 ■ i .1111 If IIMI III IIIIIIIIIII If 11 Ilii III III III III lllll lllll Ilii illllll lllll lllllllllll llllll III1IIII1111 Ml ■ IIII1I1MIIIIIIMIIII1I lilllllt MII I MII I III 11II Ilii 11IIIIIIM11II Ilf 1111111M li I ■ IIIIIIII tllllllll IMII I tlllllllllllllll IIIIIIIMK III lllllll 111 1111» NAPI DOLGOK Kapuk s döngetők „...A fontos és döntő dolgok jó részét a kapukhoz szokták hasonlítani..— írja egyik cikkében éppen ötven évvel ezelőtt Bálint György. Az élet, a Kelet kapuja, a nyílt kapu, amelyen dörömbölni felesleges. A zárit kapuról, az értékválságos időről, értékzavarról Köpéczi Béla miniszter beszélt a minap egy rádióinterjúban (Gondolatjel), amikor azt mondta: — Várható, hogy az értelmiség dörömböljön a kapukon és zöldutat kérjen az értékeknek, s az is, hogy megnevezze az értékeket... Több ’ dolog következik ebből. Utalás történik itt árra az értelmiségi létre, amely minden korban és szinte mindentől-mindenki- től függetlenül kötelező magatartást valósított meg a közvetítői szerepben. Abban, ahogy az értelmiségi —, ha igazán az, s nem „csak” diplomás — függetlenül kedvétől, életbevágó ügynek érezte tudásának minél nagyobb körbeni átadását, a mindenkori környezet általános épülését. Ennek ma valóban kevés erkölcsi értéke maradt a mindennapi gyakorlatokban, az érték-érdek összefüggéseiben. Várható-e az értelmiség „dörömbölése”, az értékek felmutatása? Az anyagiak stabilizációjával feltehetően az értékek is stabilizálhatok; de akkor valóban érdemes-szükséges dörömbölni, figyelmet felver~ ni az értékek érdekében; de akkor valóban! fel kell tudni mutatni azt is —, mit tarthatunk értéknek, (szellemi, kulturális, történelmi, hagyományt őrző, teremtő stb.), s akkor kell az is, aki felmutatja, miközben dörömbölni sem rest. Bálint György leír egy kaput, amely körül elbontották a falakat. Dicséri a kaput, szemben az ablakkal, amelyen csak kinézni-kiha- jolni lehet (hozzáteszem, néha benézni is érdemes), közlekedni azonban nem. Tehát, kapuk kellenek. Amin dörömbölni lehet, ha nincs tárva eleve. Nógrád potenciális döröm- böíőire gondolok, s persze, a kapukra, a nyitottakra, a zártakra, a sosem voltakra, a „majd lesz olyan is” típusúakra. Az ígéretekre, a fogadkozásokra, a határozatokra, és jönnek sorban az értékek is. Nagy Iván regényes úton megkerült naplója (Magyarország családai című hatalmas művét most adja ki a Helikon folyamatosan). A napló — nem a verses! egy gyarmati fészerből került, szó szerint felszínre Koval~ esik András balassis tanár és a honismereti kör jóvoltából, újbóli kiadása több-v szőrösen időszerű, éppen az idén. Egyfelől pótolhatatlan dokumentumértéke miatt; a kétkötetes napló 1824—1848, illetve 1849—1860-as évekről szól visszaemlékezésszerűen. . A gyarmati születésű Nagy Iván kilencven éve halt meg Horpácsos (1898), s felesége, Csató Mária nyolcvan évvel ezelőtt ugyanott. Nyitott kapu ez, vagy zárt, elvarázsolt, vagy befalazott — maga a naplót fellelő sem tudta néhány héttel ezelőtt. Majd eldönti az év, a minden szempontból aktuális”... A nyolcvanhatos csesztvei őszön (vagy még előbb) meghirdetett Madách-társaság jó egy évet késik. Tavaly januárban kellett volna megalakulnia a megyeszékhelyen, jómagam most azt fon- itolgatom, hogy a Fráter Erzsi baráti körnek nevezhető, s valóban! létező mintegy száz Madáchné „szimpatizáns" egyetértésével — a megfelelő kapukon dörömbölve — létrehozom. Mit sem né^ve tovább a korábbi sarkalló véleményre, miszerint „csak szekciója legyen a Madách-társaságnak az amúgy m'eg kávézó nénikéknek feltűnhető baráti kör”. A cserháti hon ismeretesek, Antal Károly szécsényi patrióta sok évtizedes munkálkodása nyomán az idén újraszerveződve, sőt megújulva, valóságos és nem pusztán hivatalt viselő potentátokkal megerősödve, kezdenek új életet a kapuk előtt, vagy mögött. Egy fiatal szécsényi dörömbölő lapunk „kapuján” zörgetett a minap levelében, amelyben kéri, ha lehetséges, a naponta közölt naptárunk rovatában emlékezzünk meg mindazokról, akik megy énkhez kötődnek. A tereskei kőkeresztmúze- um ügye is hol tarthat még, vagy már. A szinte üres Huszár-féle temetőrészben kellene ugyanis vagy tíz éve a megyében még feltalálható régi, értékes kőkereszteket szabaditéri múzeumként újra felállítani. Nem sok esett meg ebben az ügyben, pedig megyei tanácsi határozat van rá! S csak még egy gyors szempillantás (sok minden lehetne még) az ágasvári patriótákra, a barlangászokra, akikre érdemes figyelni... A dörömbölést meg kell hallani a kapuőröknek egészen alsó- és középszinteken. Komolyan is kell venni őket. Akkor is, ha nem az értékpiac, az adózás és áruválaszték az, amiről folyamatosan szólnak (dörömbölnek). Mert különben elhúzódnak a kapuktól. T. Pataki László
