Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
NOGRAD 1988. január 16., SZOMBAT HAMIS VÁD A villámcsapás nem mindig a fellegekből jön. Elképzelem a pillanatát, amikor Orosz Zoltánná kezébe vette a gépelt papírlapot: másnap ne menjen be dolgozni munkahelyére, a Pásztói Városi Tanácsra. Maradjon szépen otthon, harminc napra felfüggesztik. A hivatalos irat az indokot is rögzítette: alapos a gyanú, hogy hivatali vesztegetés részese. Tizennyolc esztendei tanácsi közszolgálat, ebből a pásztói tanácson eltöltött tizenegy év után felért ez a mázsás súlyú papírlap egy elemi csapással. Orosz Zoltánná még most is nehezen keresi a szavakat, pedig a nyomasztó ügy végére már pont került. Immár ismét munkahelyén zavarhatom, ott emlékezik a talán sohasem feledhető napra. — Nehéz estém volt, nem egyszerű beszélni róla. Ugyanezt mondhatom a következő harminc napról is. Nagyon megtörtén, de tiszta lelkiismerettel viseltem. A kedélyeket felborzoló történet magja dióhéjban. Orosz Zoltánnénak, aiki csoportvezetőként a lakásügyeket intézte, a hivatali szobájában ügyfél „hozta a tudomására": tudja, hogy pénzt kell neki adni, meggyorsítandó az ügyintézést, a kedvezőbb elbírálást. Az elképedt tanácsi dolgozó nem a markát tartotta, hanem dr. Tasi Borbála vb-ititkárhoz, a hatósági osztály akkori vezetőjéhez sietett: készüljön jegyzőkönyv a nehezen minősíthető vádról. Később a több nyomon is zajló vizsgálat egyértelműen jelezte: a vád a Csipkeházból. azaz az átmeneti elhelyezést nyújtó garzonból indult el. Ott már csaknem hétköznapi szóbeszéd tárgya volt, némi kenőpénz kell az olajozott ügyintézéshez. Mi az igazság? Erre voltak kiváncsiak a tanács vezetői is, hiszen a felfüggesztéssel egyidőben azonnal vizsgálat indult, amelyet Tóth István titkárságvezető irányított. — Pénzért előnyhöz jutni — olyan súlyos vád ez, hogy rögtön az igazságkereséshez fogtunk — mondja a fiatal, de tekintélyes tanácsi múlttal rendelkező vezető. — Hogy őszinte legyek, ez az ügy engem is megviselt. Nem a tanácsi tisztségviselő az egyetlen, aki azon meditál: bárkit be lehet nyá- Lazni, aki ügyeket, hatósági ügyeket intéz, aki közszolgálatot vállal. — A vádak valódiságát illetően kétségeim voltak, a meghallgatások során pedig egyre erősebb lett bennem a bizonyosság: rágalomról van szó — foglalja össze véleményét a vizsgálat vezetője. — S ami a mi munkánk, a fegyelmi eljárás végét illeti: egy állítás volt egy tagadással szemben, a szembesítés eredménytelen maradt. Mi mást tehettünk volna, az egész ügyet áttettük az ügyészségre. Az akta rendkívül tekintélyesre hízott. A szóban forgó esettel — a rossz hírt egyre vadabbá dagasztva — a hivatalos szervek mellett természetesen foglalkozott a város közvéleménye is. Nyomozást folytatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati (Éatálya, s hosszú hetek után Oroszné ellen az eljárást megszüntették, a Pásztói Városi Ügyészségen pedig elkészült egy vádirat, amely alapján az év első napjaiban tartott tárgyalást a Pásztói Városi Bíróságon dr. Hegedűs János tanácsa. Időzzünk el most egy kissé a hivatalos iratoknál. A vádiralt szerint: Vincze Sándor né. aki 1966-ban született és Pásztón, a Radnóti u. 5. szám alatt lakik, büntetlen előéletű, lakásügyének kedvezőbb elintézését remélve két alkaklommal megkísérelt pénzít adni a városi tanács igazgatási csoportvezetőjének, aki akkor a tanácson a lakásügyek kezelője volt. Egy ötszázforintos kísérlet esetén ezt Oroszáé kereken visszautasította. A vádlott szerint egy másik alkalommal egy borítékban ezer forintolt hagyott — Oroszné tudta nélkül — az íróasztal sarkán, a rengeteg papír között, ennek a sorsa azonban megállapíthatatlan. Vincze Sándorné több személy előtt is úgy nyilatkozott, hogy pénzt adott a csoportvezetőnek, s ily módon szóbeszéd tárgya lett; „pénzzel lehet lakáshoz jutni". A többi már ismert. Orosz Zoltánné ellen megindult a fegyelmi eljárás, ennek során Vincze Sándorné fegyelmi vétséggel, illetőleg bűncselekmény elkövetésével vádolta a csoportvezetőt, továbbra is állítva, hogy átadott ezer forintot. Ebből eredően Orosz Zottánné ellen büntetőeljárás is indult, amikor Vinczéné a korábbi állítását már nem erősítette meg, kiderült, hogy az nem felel meg a valóságnak. Ennyi a tényállás. A büntető törvénykönyv 253. szakaszának első bekezdése így hangzik: „Aki hivatalos személynek, vagy reá tekintettel másnak olyan előnyt ad vagy ígér, amely a hivatalos személyt működésében a közérdek kárára befolyásolhatja, vétséget követ el és két évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő.” A köznyelvben vesztegetésnek nevezett cselekmény bűntet- ti alakzatát az idézett paragrafus második bekezdése határozza meg, amikoris azt a bizonyos előnyt azért adják vagy ígérik, hogy a megvesztegetett, a hivatali kötelességét megszegje, hatáskörét túllépje, vagy hivatali helyzetével visszaéljen. Mindehhez még hozzájön a hamis vád is. Erre való tekintettél a Pásztói Városi Bíróság kimondotta: Vincze Sándorné bűnös két rendbeli hivatali vesztegetés vétsége kísérletében és egy rendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében. Ezért halmazati büntetésül, jogerős ítélettel a fiatalasszonyt nyolc • hónapi börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását két évre felfüggesztették. Ezzel együtt 1500 forint elkobzást pótló egyenérték fejében 1500 forintot kell az állam javára befizetnie. Az ítélethez hozzátartozik, hogy a mérlegeléskor a bíróság figyelembe vette a vádlott fiatal korát, tapasztalatlanságát és azit, hogy második gyermekét várva veszélyeztetett terhes. A tanulságos eset közreadása ifit akár be is fejeződhetne, az ítélet úgy is felfogható, hogy a megvádolt közhivatalnok elégtételt kapott. Érdemes azonban néhány sort szentelni a lakásigények elbírálásának. Tóth István szerint: — A kitalációknak esetleg alapja lehet, hogy a később beadott kérvény alapján is valaki előbb jut lakáshoz. Csakhogy a könnyelműen, meggondolatlanul íté- lők nem veszik figyelembe: a kevesebb fizetés, a több gyerek alapján több lehet a pont, ami alapján dönt a társadalmi bizottság. Az elbírálásról azonban Wm igen sokat tud Orosz Zoltánné, hiszen éveken át ez volt a munkája. — Azt mondhatom, hogy az ügyintéző gyakorlatilag önállóan nem dönt, hanem végrehajtja azokat. A pont- rendszer alapján pedig a sorrendet a szimpátia egyáltalán nem befolyásolhatja, így az ügyintéző csupán adminisztratív ügyek végrehajtója. A jövőben a Pásztói Városi Tanácson ezt más végzi, bár a munkaköri váltás és a hamis vád között semmiféle összefüggés nincs. A családvédelmi ügyeket megkapott Orosz Zoltánné éppen átadta a munkát utódjának, Sisá.k Imrének, amikor derült égből villámcsapásként a felfüggesztés híre érte. — Kisváros a miénk, szembe kell nézni az emberekkel és nekem semmi okom nincs arra, hogy elfordítsam a fejem. Az ügyön a családom miatt is túl kell tennem magam, de azt hiszem, hogy ez igen nehéz lesz, az eljárás nyomasztó emléke egész életemben végigkísér majd. Orosz Zoltánné ehhez még annyit tesz hozzá: család- védelmi csoportvezetőként majd a segélyekről is dönteni kell. . . Igen. a ki nem mondott gondolatban ott van a szörnyűség: a hatósági ügyek intézője — az élet bármely területén — bármikor be- nyálazható, megvádolható. ' A pásztói ügy tanulságai között persze ott van az is, hogy szerencsére nem mindig büntetlenül. Kelemen Gábor A vonzó és taszító Fai/ Dunaival/ Ezen a héten egy olyan — 21 évvel ezelőtt készült — film kerül a tévé műsorába, amelyet híre jócskán megelőzött. Női főszerepét pedig egy olyan világsztár játsz- sza, akinek későbbi filmjeit sorra-rendre láthattuk, míg ez — amellyel megalapozta karrierjét — csak most kerül elénk. A Bonnie és Clyde-röl van szó, erről az igaz történetről a húszas évek hírhedt gengszerpár- járól. És a Bonnie Parkért alakító Fay Dunawayről. A filmet január 16-án sugározza a televízió, két nappal a művésznő 47. születésnapja után. Villámsebességgel, szinte egyetlen éjszaka lett világhírű. A nyolcvanas évekre hazája egyik legnépszerűbb színésznője lett. Kétszer tüntették ki Oscar-díjjal. S mindezek közben a pletykalapok állandóan harsogták a nevét. Hogy kezdetben jól akart élni és sok szeretőt akart: megtette. Később meg akart állapodni, ezért férjhez- ment. Filmsztár akart lenni — eljátszotta Bonnie-t. Színpadi sikerre vágyott: megkapta. A vágy villamosában Blache szerepét. Leírták róla, hogy számító asszony, taszító és vonzó. Hogy csontos arcát csak megfelelő kameraállás mutatja szépnek, hogy személyes vonzerejét akarata szerint hozza működésbe. Hogy egyik legnagyobb hódítása Marcello Mastroianni volt. Hogy ezek a pletykák mennyire igazak, nem tudhatjuk. Ö nem sokat törődik velük, nem tiltakozik ellenük. Járja a maga útját. Sikerrel. A Bonnie és Clyde-ot január 16-án sugározza televíziónk az 1-es programban 20 óra 40 perces kezdettel. A munkában szeret vezéralak lenni A SZÍNHÁZ csak az egyik szerelme... Balassagyarmaton a közelmúltban megrendezett Madách Imre irodalmi színpadi napok egyik díját a helyi Tresgardes Színpad nyerte, melynek Csach Gábor a vezetője. A tizennyolc éves fiatalember volt a bemutatott darab rendezője, dramaturgja és főszereplője. Az előadás ugyan nem volt lenyűgöző, ám a következetes rendezői koncepció mindenképpen Csach Gábor tehetségét és szigorú logikáját igazolta. A színház azonban csak az egyik szerelme. Foglalkozik zenével, képző- művészettel, költészettel, ráadásul a matematikát is szereti. Társaságban ő a középpont. Sok barátja van, de még többen nem szeretik. Nevetése az ember idegeit borzolja. Mit mondjak: igazi egyéniség. Kicsit féltem, hogy egy ilyen „polihisztor” tinédzserrel nem találom meg a közös hangot, ám ez meglepően könnyen ment. — Adtál már interjút? — Igen, még hippikoromban. (Micsoda előélet!) — Miből állt a hippiség? — Hosszú volt a hajam, és szép a lelkem. Egyébként Ede a barátom. Megígértem neki. hogy ez benne lesz a cikkben. — Jó. — Amikor a Balassi gimnáziumba kerültem, akkor viseltem hosszú hajat. Nem akartak fölvenni, mert rossz volt az átlagom-. A magyartanárom nem szeretett általános iskolában. Egyszer riportot kellett készíteni a békéről, és az enyémben az is benne szerepelt, hogy a szovjet nemzeti jövedelmnek is milyen nagy százalékát fordítják fegyverkezésre. Nagyon megszidott érte a tanár úr. — Olvastam már tőled verset is egy diákújságban. Rimbaud volt az ihletője... — Azt nem tűzném a mellemre. Azóta átnyergeltem a trubadúrl írára. Szerelmes verseket írok mostanában. — Ezek szerint szerelmes vagy... — Állandóan. (Nem lehet tudni, konyolyan nyilatkozik-e. Mindenesetre életkora ideális az ilyesmire...) — Azért a tanulásra is marad idő... — Főleg az éjszakai órákban. — Felvételi? — A pécsi Janus Pannonius Egyetemre jelentkezem irodalom—nyelvészet szakra. Előtte azért megpróbálom a Színművészeti Főiskolát. — Ügy tűnik, szerepelni vágysz... — Inkább jelen lenni szeretek. Mindegy, milyen státusban. Színész, rendező, tanár. Beledöglöm, ha nem adhatok valamit az embereknek. (Látom, hogy ez nála teljesen őszinte.) — Szeretsz adni? — Inkább örömet szerezni. De ahhoz adni kell. Persze, azért adok, hogy vissza is kapjak valamit. Az előadással is szerettem volna örömet okozni a szereplőknek és a közönségnek. — Elmarasztaló kritikát írtam róla. Haragudtál érte? — A többiek mérgesek voltak, én nem. (Kissé homályosan, és nem igazán meggyőzően elmagyarázza, hogy miért nem neheztel rám.) — Figyeltelek néha társaságban. Azt tapasztaltam, élvezed, ha a középpontban állsz... — Inkább a munkában szeretek vezéralak lenni — akkor, ha valami célom van. Nem vagyok annyira exhibicionista, mint amilyennek látszom. (Nevet.) — Sokféle művészeti ággal foglalkozol. Mégis: melyik az igazi? — Az irodalomhoz értek leginkább. De a zene az, ami legjobban lenyűgöz. Ugyanis ahhoz értek legkevésbé. Kedvenceim irodalomból a francia szimbolisták és Ady. Nálam ő a csúcs. Verseskötete az egyetlen, amelyet teljesen végig tudtam olvasni. — Zenében? — A zenei érdeklődésem nagyon széles skálán mozog. Például Bartók, Sosztako- vics, Rahmanyinov — és persze még sok más nevet Is mondhatnék. — Ügy tudom zenélsz is... — Igen, több zenekarban játszottam már. Most a KINOPUSKIN az együttesem. Avantgárd tánczenekar. (Na, így már világos). Benevezünk a Ki mit tud?- ra is. — Gondolod, hogy más az életformád, mint a kortársaidé? — Remélem. (Kicsit gondolkodik.) Bár fogalmam sincs, mivel telik el egy napom. Nem tudnám elmesélni. Egyébként nincs is értelme semmit csinálni... Az emberek képtelenek felfogni, miért foglalkozik valaki olyasmivel, amiből nincs anyagi haszna. Nagy értékválság van — jut végül erre a ma már elcsépeltnek ható következtetésre, ami mellesleg sajnos — Igaz is. — Persze, ez engem nem befolyásol — fűzi még hozzá az előzőekhez. Varga Mária Látogatás az ecsegi idősek klubjában Borsik János a múlt év végi János-napon töltötte be nyolcvanharmadik évét. Pillanatnyilag pár hónap előnnyel ő a legidőssablb látogatója az ecsegi idősek klubjának. Ebéd utáni szieszta idejére esett látogatásunk időpontja, bár mint János bácsi is mondta, itt legtöbbször pihengetnek az Idősebbek, főként a férfinépség. Mert az asszonyoknak van mit csinálniuk mindig, mint most is. —r Könyvjelzőt, térítőkét, faliképeket varrnak, similabdát csinálnak — mutat a karéjban ülő asszonytársakra Borsik János. Az asszonyok pedig rögtön replikáznak: — Mert mi dolgosabbak vagyunk — néz kuncogva társaira a varro- gatók egyike, s azok bólogatnak szavára. Bár évődés- nek szánták a mondandót, a gondozónőnek, Borsik Gá- bornénak kell védenie a férfiak becsületét: — Nem egészen így van ám! Csak az a helyzet, hogy míg az asszonyoknak találunk elfoglaltságot, a „férfias” munkához szökött férfiaknak kevésbé akad tennivaló. — Mivel töltik hát idejüket? — fordulok kérdésemmel ismét a férfiak legidősebb jikéhez. v — Lehetne több mindent csinálni; láthatja van aki olvas, mások televíziót néznek. Nekem már csak a beszélgetés jelenthet csak szórakozást, nem látok jól — bök fejével a mellette lévő képernyő felé. Nem meglepő már, hogy egyre több helységből kapunk jelzést: nálunk is megnyíl az idősek klubja. A tanácsi törődés azonban nemcsak azt jelenti az esetek többségében, hogy főtt ételt kapnak, hogy fűtött helyiség várja őket telente, hogy rendszeres orvosi ellátásban részesülnek, hanem gondoskodnak arról, mi töltse ki itteni idejüket. Ecsegen is úgy próbálják szervezni programjukat, hogy mindannyian találj a- nalk érdeklődésüknek megfelelőt a kínálatból. Szeretik nagyon a felolvasást, hisz legtöbbük látása már nem olyan éles, hogy az apró betűs írásit tisztán látná; gyógyszerfogyasztással —, egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókkal is megismertetik őket rendszeresen, de nem maradnak el a szórakozási lehetőségek sem. Közös születés- és névnap- ünneplés, kirándulás is élményt jelent mindőjüknek. De legjobban talán azt szeretik, hogy beszélgethetnek egymással, van kihez szólniuk napközt, amikor a hozzátartozókkal nem válthatnak szót. S mint látogatásunk idején is, szó esik sok mindenről; a szilveszteri tévéműsorról éppúgy, mint arról, hogy kell-e klubtagsági díjat fizetniük vagy sem, a dráguló ételről és a hó- nélküli januárról. Aztán amikor Surányi Já- nosné és Ozsvárt Györgyné előveszi a nyár óta szárított vadzabot és azokat fürgén mozgó kézzel „hegyezni” kezdik, akörül folyik az emlékezés, mikorra is készítették hajdanán az ecsegiek a zabhegyezéssel komponált vázába való színesnél-színe- sebb csokrokat, a tiszta szoba díszét. Többen úgy tartják, vízkeresztre készültek el vele, mások úgy tudják, akkor tekerték csillogószínes papírba a zabszemeket, amikorra kiszáradtak azok, mégpedig azért, hogy télen is nyarat idéző látvány részesei lehessenek a díszes szobába betekintők. — tuza —
