Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
Félárbocon a szügyi művelődés ügye?! szórakoztatás Talpamban üvegcserepek Mielőtt útnak indulunk, megkérdezem a csoport két tagját: jártak-e már ifjúságvédelmi őrjáraton? Egyikük tanílónő, másikuk vállalati KISZ-titikár, érdekeltek az iljúság nevelésében. — Negyedik alkalommal megyek. A községekben nincs semmi, a nagyobb településeken pedig bent ülnek a fiatalok a presszóban és kóláznak — így egyikük. — A tavalyi őrjáraton rossz tapasztalataién voltak. Nézsári éjfélkor 13—14 éves fiúk, lányok voltak a diszkóban. Szécsényben az egyik presszóban 8—9 éves gyerekek este horrorfilméi néztek videón. Ezek után a riporter kíváncsi arra. mi is van éjszaka a nógrádi községek vendéglátóhelyein. diszkóiban. Pénteken este. az egyik diszkósnapon indulunk útnak. ☆ Nagyorosziban, a Drégelyvár vendéglő . szolid, vendégmarasztaló hely. Este 8 órakor félig telt ház. A csapos pultja fölé függesztett színes televízióban a Telefere megy. Két összetolt asztalnál katonák ülnek. Csendesen sörözgetnek. Nincsenek 18 éven aluli fiatalok és nincsenek részegek. Az ifjúságvédelmi ellenőrzés helyett gyors kereskedelmi ellenőrzés következik. A csoportból két férfi és Ikét nő foglal helyet az egyik asztalnál. Italt rendelnék, mint a „valódi” vendégek. A mennyiség rendbenlevőnek látszik, s a látszat kedvéért is, meg kell inni. Rendelnek még egy „kört”. Ebből már nem lehet fogyasztani. A mennyiségi és minőségi ellenőrzéshez kel) a felszolgált ital. Kérik a számlát. Tizethat forinttal több a végösszeg, mint annak az árlap szerint lennie ikéne, Egyezer forint a pincérre kirótt helyszíni bírság, amit a szerződéses üzlet vezetője fizet ki. Űj fiú, egy hete dolgozik a Drégelyvárban. Magam úgy látom, inkább tájékozatlan, mint a vendéglátás nagy pénzszerzési lehetőségeitől fertőzött. Vagy tévedek ? ☆ Diszkó van a diósjenői művelődési házban. Este 9 órakor, amikor néhányan belépőt váltunk: azt mondják a fiúk, a bejáratnál, hogy mi vagyunk az elsők. Valóban, bent a nagyteremben jószerivel csak a zene dübörög. Bemelegít a dószkós. Az oldalra tolit, egybeépített mozis székeken ketten ülnek. A falra szerelt hosszú, átlátszó műanyagcsőben lámpák villognak. ' Nemsokára négyen jönnek: 15—17 éves fiúk, lányok. Néhány perc múlva a terem elejéiben táncba." kezdenek. A diszkó* hálás nekik ezért. — Ha ti nem jöttetök volna, itt ma semmi se lenne. .. A diósjenői diszkóban az ellenőrzés mindent rendben talált; a büfé csak üdítőt árusít majd, meg zsíroskenyeret. Ha lesz szomjas vendég, ha sikerült a diszkó. .. . ☆ Amennyire néptelen volt a művelődési ház, annyira népes a presszó Diósjenőn. Kopott bokszokban ülnek az emberek. Nagy a füst, a zsivaj. A terem végében egy soha nem látott játékasztal a zenegép mellett. A teke, a kugli, s a golyós játékautomata furcsa keveréke. A törzsvendég sem tudja a nevét, s bemutatni sem tudja, hogyan működik, mert hiányzik hozzá a golyó. Alkoholt fogyasztó fiatalok nincsenek, sőt fiatalok is alig. Az ellenőrzés legnagyobb hibának azt találja a vendégeknél, hogy sokaknál nincs személyi igazolvány. — Itt lakom 50 méterre, fát vágtam, utána meg átjöttem ide ebben a mackóban. ami rajtam van. Persze, hogy nincs nálam igazolvány — mondja az egyik vendég. Három, négy „diszkókorú” — tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalembert kérdezek: záróra után elmennek-e a művelődési házba, a diszkóba? — Bár itt lakunk, de nem szívesen megyünk a je- női diszkóba. Miért? Ügy láttuk, eléggé balhés gyerekeket is beengednek oda. Záróra felé, mér eljövőben, egyikük még megeszik egy gesztenyepürét. Friss a sütemény, a cukrászáru. Ma érkezett. A bokszokban sörösüvegekkel, féldecis poharakkal tele az asztal. ☆ Mint a felbolydult méhkas, olyan a rétsági Börzsöny étterem este 11-kor. Csak élével tudunk közlekedni az asztalok között a délidőben hatalmasnak tűnő helyiségben. Átverekedjük magunkat a . táncolóknak meghagyott területen. Reped a dobhártya: ki tudja hány wattos a diszkózaj? Tömeg. Pincér egyelőre nincs a láthatáron. Pedig ebben a diszkóban mindenféle italt lehet kapni, amit általában az éttermekben. Az asztalokon sörösüvegek, üdítők. Bor alig. Féldecis poharakat szinte nem is látni. Kétszázan lehetnek a diszkóban. A bejáratnál már csak négyen-öten várnak kilépőre. Igen, kilépőre. Onnan tudom, hogy ném belépő, hanem kilépő van, mert befelé jövet a 40 forintért nem’ adtak jegyet, azt ígérték az aj tón ál lók, majd kilépőt kapunk,' "ha elmegyünk. Akár ha éjjel ’kettőkor' ' rttehnénk is' el ? Az egyik, táncért otthagyott asztalnál magában üldögél egy 50 év körüli férfi. S talán mert ő az egyedüli kirívó életkorú vendég a zömében 16—20 évesek „alkotta” diszkóban, mérgében hirtelen földre lódít egy borosüveget. A csörömpölés a szórakozást cseppet sem zavarja. Csupán a bejárattól az egyik rendező ugrók oda, s kipenderíti az ittas vendéget. Két perc múlva újra bent van, s nekem mutogatja sáros zakóját. Kitérek előle. Üvegcserepeket rugdosok odébb. A diszkós bejelenti a szünetet. Villanyt gyújtanak, a rendőrök kérik a személyi igazolványokat. Bizony, vannak itt 16—17 évesek is. Közülük nem egy elmondja, szeszes italt fogyasztott. Lányé*: is. Van, akinek áprilistól, másikuknak két hónapja nincs munkaviszonya. ☆ Többségük a kulturált szórakozást kereste a Börzsönyben. Csakhát ilyen tömegben, ilyen vegyes társaságban, ekkora össze-vissza- ságban meg lehet-e találni? — Nézze, mi itt kulturált szórakozást, diszkót akartunk a fiataloknak. Hiszen hová tudnának menni Rétságon pénteken este szórakozni? Ezért kezdtük el az idén a diszkót — mondja az üzletvezető. — Leginkább az üdítő fogy. Tekintsen végig az asztalokon! Más napokon 15 ezer forintos forgalmunk van, most péntekenként összejön a 25 ezer. A bevétel miatt csináljuk. S ha úgy vesszük, a diszkó sem hoz sokat. Utána mosatni kell a leöntött abroszokat, pótolni a földön összetört poharakat, takarítani. .. Végigjártam fényben is az éttermet. És most „ugrik be”, ami először is feltűn- ^ betett volna, mennyire kevés az asztalokon a féldecis pohár. Hát persze, ki ne gondolna arra, hogy már Diósjenőről vagy Nagyorosziból „leadhatták a drótot.” Magyarán: szólhattak Rétságnak,' hogy jöhet ide is az ellenőrzés. Lehet. ☆ Amint ez is eszembe jut, mindinkább érzem, menynyire sérülékeny a fiatalok szórakoztatása. Csak ők tudják — vagy csak a vendéglősök, üzletvezetők? — mennyire is valójában. Vége a péntek esti ellenőrzésnek. Talpamban érzem az üvegcserepeket, ahogy esti munkatársammal visszaindulunk. Még szemem előtt van az étterem csapóajtója mögött, az italospult előtt álló két szemetesvödör. Telítve volt üres vodkásüve- gekkel. Zséfcr András ' Fotók: Bábel László A szügyi művelődési házat csak némi kérdézőskö- dés után sikerült azonosítanom, mivel az épületen a mozit jelzi a felirat, s csupán a helybeliek és a környékbeliek tudják, hogy ugyanabban az épületben működik mindkettő. Eléggé kihalt a ház környéke ezen a korán sötétedő decemberi délutánon. Attól tartok, hogy nem találok majd benn senkit, de szerencsére az egyik helyiségben néhány fiú videojátékokkal játszik. Egy felnőtt férfi figyeli őket, az igazgató, Marczinkó János. Mihez képest korszerű ? — Mindennap nyitva van a ház — mondja — kedd kivételével; az szünnap. Hetente háromszor van mozielőadás is, ennek általában nagy a látogatottsága. — Ügy tudom, az intézmény több korszerű felszereléssel is rendelkezik... — Attól függ, mihez képest korszerű — neveti el magát. — Válóban van videónk és két éve egy Commodore 64-es számítógépünk. Ez, mondjuk, ahhoz képest jelentős dolog, hogy alacsony az állami támogatásunk. Mindössze évi 180 ezer forint, ami csak a bérünket fedezi. — És mire használják ezeket az eszközöket? — Hetente egyszer, az if„Tudja, amikor az ember betölti 72. évét, és olyan sok minden megtörtént már vele az életben, mulatságosnak találja, hogy még mindig itt van. Én különben nem lassítom az iramot, pedig tudom, hogy ez is el fog következni” — mondta a világhírű író, akivel 72. születésnapja alkalmából interjú készült New Yorkban, manhattani lakásain. „Időredők” címmel nemrégiben került boltokba az idős mester legutóbbi munkája, egy 600 oldalas önéletrajzi írás. A mű érdekessége, hogy írója, fittyet hány az események időrendiségére. Ennél sokkal fontosabb számára, hogy szabad folyást enged gondolatainak. hiszen — mint mondja — az időtényező jelentősége a visszaemlékezés során hol felerősödik, hol elhalványul. A könyvet forgatva az író harlemi gyermekkorától eljutunk egy ötven évvel későbbi, mély sebeket hagyó találkozásig, júsági klub programjához kapcsolódik egy videofilmvetítés. A filmkölcsönzés Salgótarjánból elég nehézkes, ezt az egy vetítést úgy szerveztük meg, hogy bekapcsolódtunk a csesztvei és a nógrádmarcali „videolánc- ba”. Az említett falvakban ugyanis megszűnt a mozi, helyette videofilmeket kapnak a moziüzemi vállalattól, ezeket a filmeket mi is levetítjük. A bevételtől függetlenül négyszáz forintot fizetünk filmenként. A balassagyarmati videotéka anyaga most kezd bővülni. Ha megfelelő lesz a kínálata, mi is több kazettát tudunk majd kölcsönözni és lejátszani. A „sláger" a karate — A video adta lehetőségeket tehát nem tudják igazán kihasználni a szügyi művelődési házban tőlük független okok miatt. De mi a helyzet a számítógéppel? —■ Tavasszal számítógépes tanfolyam folyt a házban, ősszel azonban már nem érdeklődtek a gyerekek. Eljutottak egy bizonyos szintre, és otthon foglalkoznak vele tovább. Meg aztán az iskolának is van gépe. Házilag használjuk szerkesztésekre és a költségvetés elkészítésére. Ügy tudom, más művelődési házakban is problémát jelent most már az érdeklődés hiánya. Az idén azonban megszerveződött a karatetanfolyam, amikor Angkorban az istennőszobrok között egy „valódira” lesz figyelmes és megismerkedésükkor azt mondja Marilyn Monroe- nak: „Maga a iegszomorúbb lány, akit valaha láttam”. „Nem végtelen az emlékezőtehetségem — állítja magáról az író — de ami egyszer bevésődött oda, arra részleteiben is visszatudok emlékezni”. Az Idő- redőkben sokmindenkiről megemlékezik, akik segítették, és sokakról, akik bántották. A mű középpontjában életének az a szakasza áll, amit a sztár oldalán, férjeként élt meg. Ez olyan négy esztendő volt számára, amely alapjaiban megrendítette, kiürítette és kiszipolyozta, míg végül teljesen magára maradt, mint egy sivatagban, írja. Ez a házasság jelképes értelemben az amerikai szellemi élet vezetőjének és az ország — ha nem a világ — akkori szexszimbólumá-, és most ez a „sláger” a faluban. A lakosság igényét kívánják kielégíteni a különböző kurzusok szervezésével, különben nem lenne nyeresége az intézménynek. Általában a szakkörök is tagdíjasok, kivéve a báb- és a népitáncszakkört, (utóbbiak iránt nem kellő az érdeklődés). A giccs határán — Kiállítások szervezésére egyáltalán nem jut pénz — panaszolja Marczinkó Já* nos. — A Képcsarnok Vállalattal szoktunk társulni, ők adják az anyagot, mi kiállítjuk és áruljuk. Ezért nem kapunk semmit, de nem is fizetünk rá, mégis van tárlat. Legutóbb kisplasztikái kiállításunk volt. Kinyitja a szekrényét. Látok benne néhány szolid, a giccs határát súroló, néhány esetben át is lépő bronzszobrot. Negyvenezer forint értékben adtak el ilyenfajta „alkotásokat”. — A szentendrei iskola művei itt biztosan nem lennének népszerűek — jegyzi meg az igazgató. Osztom a véleményét én is. A művelődési házak egyre inkább arra kényszerülnek, hogy kielégítsék a lakossági igényeket. Csak hát elégséges-e ez a szocialista művelődés és műveltségeszmény szempontjából közelítve?! V. M. nak szövetsége volt. Miller visszatekintve erre a kapcsolatra azt mondja, már induláskor tudta, hogy az ügy bukásra van ítélve. Az interjúban elmondta, hogy nem okoz igazi örömet számára a színműírás, vagy színrevitel, mert úgy érzi, hogy a Broadway elvesztette közönségét. Szerinte műveit első látásra gyűlöli. a kritika, hogy aztán avatott művészek és rendezők tartsák életben őket világszerte. „Csak idegen voltam a színháznál — nyugtázza az évek távlatából —, egy ember, aki híreket hoz a külvilágból. Mindig azt hittem, hogy a színház képes önmaga kiterjesztésére, arra, hogy tágabb kérdésekkel foglalkozzon. De nem ez történt, a színház befelé fordult. Ha valaha valami jót írtam, az önleleplezésbe mindig belepirultam. Fájdalom nélkül nincs alkotómunka” — summázza gazdag életútját a mester. Reggelente azzal kelti a hazai posta rádióreklámja fő- és alintézmé* nyeink, vállalataink titkárnőit: leveleiket, küldeményeiket, a postafiókra címeztessék, saját küldeményeiken is a péef- címet és annak irányítószámát adják meg, mivel így küldeményeik gyorsabban érnek célba, önöknek kis fáradság, a postának nagy segítség — szól a reklámszlogen. Bandi bátyám, egy már évek óta postai i ókszámra hallgató középintézmény gépkocsivezetője, minden reggel nyolcnegy- venötkor indul a péeí- be, a középintézmény gépkocsijával, • két utazöbő- rönddel, * majd egy óra múlva' visszaér a- postával. A reklám efikája amit ott eská berakott, itt kiszedett a - kocsiból, végigvitte a középintézmény udvarán, aztán sérvhatáron felegyensúlyozta az emeletre, a segédhivatalba. Neki ez a „kis fáradság”, a postának „nagy segítség”. A küldemény azonban valóban gyorsabban ér a címzetthez. Bandit a középintézmény nem akarja tönkretenni, mert két másik gépkocsivezetővel trioláz- zák felváltva az emeletre a péefre - érkezett küldeményeket, s ezért havonta pótlékot is kapnak (nem a postától). A posta bérleti díjat kap a fiókért, az ügyfelek rendre leróják a portót, a középintézmény (hogy a postának nagy segítségére legyen), ezen kívül fogyasztja saját benzinét és kilométerkeretét. A posta nem kézbesít, a posta hirdet. Bandi bátyám, most caflat lefelé a lépcsőn a két bőrönddel. Az egyik nem teljesen üres: a tévedésből középintézményünk péefjébe osztott küldeményeket viszi visz- sza. A segédhivatalunk válogatta ki. a nem. nekünk szólókat. Nekünk kis fáradság, - « postának hagy segítség... : B. K, Arthur Miller 72 éves
