Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

1987. december 24., CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 lyugodt lelkiismerettel ünnepelhetnek Kábelgyári vallomások a sikerről dj gondolkodásmód szükséges IRTA: GOROOS JJUHOS A gépek legtöbbjénél fiatal arcokat látni. A balassagyarmati kábel­gyár az utóbbi négy évben rendre elnyerte a Kiváló Gyár címet. A 670 főnyi kollektíva idei kitűnő ered­ményeinek tudatában bát­ran kijelenthetjük: folyta­tód i k a sikersorozat! — Termelési terveinket az év során többször nö­veltük, ahogyan azt ? vál­lalat és a népgazdaság ér­deke megkívánta — mond­ja Császár Ferenc, a ter­melési osztály vezetője. — Minden szempontból előbb­re léptünk tavalyhoz ké­pest. A termelési értékünk meghaladja majd a két és fél milliárd forintot. Az elő­állított szigetelt vezetékek és kábelek felét exportál­juk. A külföldi értékesíté­sek kilencven százalékban tőkéspiacon történnek. Nyugodt lelkiismerettel ünnepelhetnek tehát a ká­belgyár dolgozói. . önként adódik a kérdés: ők. a si­kerkovácsok minek tulaj­donítják a sikert? Az idén több mint 1,4 milliárd forint értéket pro­dukáló szabadvezeték üzem­vezetője Ferenc Tibor, 40 éves, s az alapítók közé tartozik az 1971-ben léte­sített gyárban. — Jómagam az emberi helytállást tartom a leg­többre — kezdi válaszát.— A lassan már magunk mö­gött tudható esztendőben korántsem volt zökkenő- mentes a gyártás. A De­cember 4. Drótművek aka­dozva szállította a vezeté­kekbe való acél tartószá­lat. A tatabányai alumini- umkohóból gyakran rossz ipinőségű alapanyagot kap­tunk. Az említett gondok miatt ütemtelenné vált a termelésünk: a hullámvöl­gyeket hullámhegyek kö­vették. Nem találkoztam olyan dolgozóval, aki ne vállalta volna a hét végi műszakot. A műszaki, fel­tételek is javultak: az idén helyeztük üzembe a sod­ratlágyító és hőkezelő ke­mencét. A magas, vékony termetű fiatalember rezzenéstele­nül áll a sodrógép mel­lett, szemét egyetlen pilla­natra sem veszi le a sebe­sen futó alumíniumszá- lakr'ól Dulai' József, kész­ségesen elmagyarázza: hár­man dolgoznak a gépen és ő a gépvezető. Műszakon­ként húsz tonnát gyárta­nak a 120 négyzetmilljmé- ter keresztmetszetű veze­tékből, amelyet Lichtein- steinbe exportál a gyár. — Ne vegye dicsekvés­nek, de a Petőfi Sándor nevét viselő szocialista bri­gádunkat válogatott legé­nyek alkotják — jegyzi meg a 28 éves szakember, a brigádvezető helyettese. — Tizennégyen vagyunk, s kétszer érdemeltük ki a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Nekünk kétszer »sem kellett mondani, hogy ala­kítsunk vállalati gazdasági munkaközösséget, mert szük­ség van a többletkapaci­tásra. Igaz, jól jön az a plusz három-négyezer fo­rint, amit így megkereshe­tünk. Hajtani kell, nem vi­tás, de megéri a fáradtsá­got. Jómagam az év során kétszer kaptam béremelést, összesén három forint öt­ven fillért. A brigád vezetője, Veres Vendel, eredetileg aszta­los, az Ipoly Bútorgyárban kereste a kenyerét, de jó évtizeddel ezelőtt átpártolt a kábelgyárhoz. Nem is ta­gadja: a nagyobb anyagi megbecsülés reményében váltott munkahelyet, s nem bánta meg a döntését. Tag­ja a pártvezetőségnek. — Üzemünkben az- idén több mint tíz százalékkal emelték a béreket — köz­li, s hangjából kiérezhelő a dicsekvés. — Jómagam olykor tíz-tizenegy ezer fo­rintot viszek haza havonta. Megfizetnek, tehát köve­telhetnek tőlünk. Emléke­zetem szerint, talán még sohasem kaptunk ilyen je­lentős megrendeléseket, s mi igyekszünk azokat ki­fogástalanul teljesíteni. Az idén nem érkezett rekla­máció termékeinkre, más­szóval: jó volt a minőség. Az erősáramú üzemben először Dudás SánHort fo­gom vallatóra sikerügy­ben. A művezető beosztás­ban dolgozó jókötésű férfi rövid gondolkodás után ezeket mondja: — Meghatározónak tar­tom, hogy jól mérjük fel az igényeket, előre gondol­kozunk, megelőzzük a fejle­ményeket. Sokat beszélnek a hulladékfeldolgozásról. Mi ezt a kérdést már meg­oldottuk. A gyárnál ez év­ben megalakították a mű­szaki fejlesztési osztályt. Haszon ebből az idén még nem származik, de a gyár­tás-. a gyártmány- és a gépfejlesztésekbe befekte­tett szellemi tőke idővel meghozza majd a várt ered­ményt. Megismerkedem Fábri Sándorral, a pvc-ellátó rendszer kezelőjével. KISZ- titkár, a vállalati tanács legfiatalabb tagja. Nős, az idén született meg a má­sodik gyermekük. Egy mon­datban a feladata: arra kell ügyelnie; hogy megfelelő mennyiségű és minőségű pvc jusson a gépekhez. — Fiatal a gyár, fiata­lod a dolgozói — fogal­mazza meg az eredményes­ség összetevőiről alkotott véleményét. — Ebből kö­vetkezően tanulékonyak és terhelhetők vagyunk. Mos­tanra megszűnt a munka­erő elvándorlása, minden­ki belátta, a kábelgyárnál nincs jobb munkahely Ba­lassagyarmaton és környé­kén. A gyár igyekszik ma­gához kötni az igyekvő fia­talokat úgy is, hogy lakás­hoz segíti. Én is így ju­tottam otthonhoz, meg­lehet aláírtam tizenöt évet. Jól érzem itt magam... A kábel pörög lefelé a dobról, s a tömlőzőgép műanyagszigetelést présel a felületére. Közbeavatko­zásra nincs szükség, így van időnk rövid beszélge­tésre Kovács István gépke­zelővel. — Minek tudhatok be a munkasikereink? — ismétli meg a kérdésit, majd ekép- pen folytatja: — Kialakult a törzsgárda, hozzám ha­sonlóan sokan dolgozunk már itt tí2 éve. Nekünk a gyár az egyetlen megélhe­tési forrásunk, érdekeink ta­lálkoznak. A gépek jók, korszerűek. igaz, lassan elkopnak. Márpedig én. azt szeretném, ha minél terme­lékenyebb lenne a masi­nám, hiszen teljesítmény után kapom a pénzemet. Há­zat építettünk, az OTP- részletet fizetni kell, a két kislányomnak szeretnék minden tőlem telhetőt meg­adni. Akárcsak cseppben a ten­ger, az egyes emberek vá­laszai is magukban hordoz­zák a kábelgyár sikereinek eredőit. Nyugodt lelkiisme­rettel ünnepelhetnek a ba­lassagyarmatiak? Igen. Mert lelkiismeretesen is dolgoz­nak ! ' « Kolaj László Fotó: Bábel László Ver«# Vendel, * Felöli Sándor Szociálist« Brigád veaetéje * tzoasszédes bélargy ár­tól vártéit át « kábelgyárhoz. A kál/o a szeret-et ünnepén ez év- M DcKc( ben is remény és gond együtt van jelen életünkben. Örömmel tölt el bennünket, hogy a nemzetközi helyzet­ben évek óta növekvő feszültségek a szov­jet—amerikai sikeres párbeszéd nyomán csökkentek. Bizalommal nézünk a jövőbe, a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatainak, gazdasági és kulturális együttműködésének bővülése láttán. Igaz, ezek nem jelentenek ma még látványos for­dulatot a világunkra leselkedő veszélyek el­hárításában, de az emberiség jelenlegi hely­zetét és jövőjét érintő nézetek egyeztetésé­ben, a vélemények közelítésében megtett lé­pések optimizmust jelentenek számunkra. Az a tény, hogy most végre sor kerülhet a két rendszer fegyverkezési versenyében a pusztító fegyverek egy részének megsemmisí­tésére — még ha ez csak töredéke is annak, ami a viliágban felhalmozódott — nagy eredmény. Ezáltal is több erőt és figyelmet tudunk fordítani életünket közvetlenül érin­tő társadalmi, gazdasági kérdéseink megol­dúsára. .Fejlődésünk nehezebbé válását már évek óta érzéköljük. Elemzések, viták, döntések jelzik, hogy a felismerés nem mostani. Köz­ponti irányító szervek már több év óta tö­rekszenek mind a nemzetközi gazdasági te­vékenységünk fejtételeinek javítására, mind pedig a belső, saját munkánk eredményeseb­bé tételére. Lakosságunk mindezt látja, és érzékeli is, hiszen a számára súlyosabb ter­heket jelentő intézkedéseket éveken át el­kerülte. Miközben jóleső érzéssel nyugtáz­hatjuk elért vívmányaink megvédését, alig tettünk valamit azért, hogy a gazdasági élet­ben elemi erővel jelentkező új követel­ményekhez igazodjunk. Mint a helyzet mu­tatja, csupán az „öntudat” nem elég ilyen jelentős változást igénylő feladatok megol­dásához, az eszközök pedig nem voltak elég szigorúak, kényszerítőek, ahhoz, hogy a si­kerek megszilárdításához nélkülözhetetlen­né vált előrelépést mind az anyagi, mind a tudati szférában megvalósítsuk. Pártunk társadalmi gazdasági fejlődé­sünkre vonatkozó programjáról és annak megvalósítását szolgáló kormánydöntések­ről az utóbbi hónapokban megyénk kom­munistáival és a különböző társadalmi ré­tegek képviselőivel: is széles körű eszmecse­rét folytatunk. Azt tapasztaljuk, hogy a köz­hangulat és közvélemény alakulásában gaz­daságunk helyzete, fejlődésének lelassulása, feszültségei és perspektívái játszanak döntő szerepet. Széles körben tudatosult, hogy a teljesítmény évek óta eltér a tervezettől, elgondolásainkhoz képest az elmaradás szá­mottevő. Azok a reményeink, amelyeket a VII. öt­éves terv készítésékor melengettünk ma már bizonyos, hogy csak részben valósulnak meg. A helyzet nemcsak országosan alakult így, hanem a megyére is ez a jellemző. Az igény és lehetőség a termelés és fogyasztás közti különbségekből fakadó feszültségek már hosszabb idő óta halmozódnák. Ezek meg­oldása halaszthatatlanná vált. A változást hozó tennivalókra dolgozták ki programjai­kat pártszerveink az elmúlt hónapokban, és már ennek szellemében készülnek jövő évi elgondolásaink. Legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy kezdődjék el végre gazdaságunk szer­kezetének egy olyan irányú átalakítása, amelynek eredményeképpen alkalmazkodni tudunk a világgazdaság fejlődésének irányá­hoz és követelményeihez. Csak ez esetben remélhetjük népgazdasági helyzetünk javu­lását, ennek eredményeképpen tehetünk olyan lépéseket majd, amelyek a lakosság életszínvonalának • emelkedéséhez vezethet­nek. Helyzetünkről és közérzetünkről szólva szinte kizárólag mindig gazdasági nehézsége­ink jutnak eszünkbe. Ami természetes is, hiszen ez képezi előrehaladásunk legdöntőbb tényezőjét, de megoldásúk igényli az élet más területeinek továbbfejlesztését és kor­szerűsítését is. Abban, hogy a helyzetünket reálisan és ne egyoldalúan, esetleg eltorzít­va értékeljük, a tudatformáló munka igen nagy szerepet játszik. Az embereket ma sok kérdés foglalkoztat­ja, amelyekre nemcsak választ várnak, ha­nem ezekről vitát és eszmecserét is akarnak folytatni. Van véleményük a dolgokról, ami azt mutatja, hogy nem csak a gazdaságban kell végrehajtani gyökeres fordulatot, ha­nem az ideológiái nevelőmunkában is. Az eddigi gyakorlatban megszokott nagy elő­adásokat fel kell váltani a kisebb közössé­gekben folyó tartalmas, érvelő, a vélemé­nyek kölcsönös kifejtését feltételező esz­mecserékkel. Űj gondolkodásmódra van szükség. Nem elégedhetünk meg Csupán a helyzetünk, a nehézségeinek, a feszültségei­nek feltárásával. Különösen nem akkor, ha ezek megismerése lemondást, elkeseredést, pesszimizmust és kiúttalanságot eredményez. Ma az emberek hangulatában ez utóbbi érződik erőteljesebben, ezért szoktuk mon­dani, hogy a közhangulat rosszabb, mint azt a valóságos .helyzet indokolja. Propa­ganda- és agitációs munkák fontos felada­tának tekintjük, hogy a helyzet reális meg­ismerése útján szerzett tapasztalatokat cse­lekvő motívummá formáljuk. Ugyanis a negatív folyamatok lelassítása, majd a ki­bontakozás elindítása csak úgy képzelhető el, ha a mai lehetőségek pontos számbavétele alapján egy új felfogást kialakítva végezzük munkánkat. Az embereknek minden helyzetben több­féle lehetőségük van magatartásuk kialakí­tására. Mii azt akarjuk, hogy a mai olykor várakozó, olykor lemondó viszonyulást egy cselekvő, a feladatok megoldásában aktivi­tást kifejező tevékenységet tegyük jellem­zővé. Manapság olyan időket élünk, amikor a vállalkozást nem lehet nélkülözni. Sőt, csak ezáltal lehet boldogulni. Ha nem sikerül az egyik, akkor talán majd a másik. Ennek a folyamatos, kitartó kezdeményezésnek meg­van az eredménye. Azok állják csak meg a helyüket a mai sok bizonytalanságot, vélet­lent tartalmazó, ugyanakkor kemény feltéte­leket diktáló gazdasági versengésben, akik képesek a folyamatos megújulásra. Az a vezető, aki az első ötletének elutasítása után megtorpan, félreáll, nem lehet sikeres. Az új gondolkodásmód kialakulását és társadalmi méretűvé válását azonban több té­nyező nehezíti, illetve gátolja. Évek óta arra törekszünk, hogy az elosztásból való részesedésben a teljesítményt tekintsük mér­téknek. Érvényesítésében azonban a legna­gyobb tehertétel az egyenlősdi, egalitárius szemlélet változatlan továbblépése. A munka szerinti elosztás helyes gyakor­lata igazolja, hogy ahol azt következetesen megvalósítják, ott ez a legösztönzőbb té­nyező. Az elvet általában nem is vitatják sehol, de amikor a bérfejlesztések elosztásá­ra, vagy jutalmazására kerül sor, akkor már gyakori a megtorpanás termelő üzemeinkben éppúgy, mint intézményeinkben. Igaz, a differenciálás felelősségteljesebb elosztást igényel, mert aki a kevesebbet kap­ja az azt is tudni akarja, hogy miért épp az ő munkája ér annyit. Ott, ahol a vezetők ezt nyíltan és megfelelően indokolva tárják a közösség elé, ott nagyobb gondok nem kísé­rik a folyamatot. Ahol azonban ezt nem vált- 1 állják és a kollektívák a folyosói pletykák alapján próbálják az értékrendet kitalálni, vita és feszültség torzul a teljesítmények legfontosabb ösztönzőjéhez. Változatlanul nagy az emberek ellenszen­ve a magasabb jövedelmekkel szemben is. Azt ugyan elismerik, hogy azok, akik jöve­delemkiegészítő tevékenységet is végeznek, azok a fő munkaidőn túl heti 20—25 órát is dolgoznak még. A jövedelem jogosságát és tisztességes úton való megszerzésének mód­ját mégis gyakran vitatják. Ügy látjuk, hogy ideológiai nevelőmun­kánk során szükségessé válik az érdek érvényesítéséről kialakított felfogás módo­sítása is. Jelentős eredménynek tekintjük, hogy az elmúlt években felismertük és tu­datosult, hogy a társadalmi fejlődésben az érdekek rendkívüli jelentősek. Azok sokféle­ségét, egymáshoz való viszonyát, a mostani és jövőbeni feladatok megvalósításában játszott szerepét munkánkban igyekszünk céltudatosan érvényesíteni. Az érdekekhez való viszonyban azonban érzékelünk bizo­nyos mérvű torzulást is, mert azt látjuk, hogy gyakorinkká váltak olyan törekvések, amelyekben az egyéni, vagy csoport- érdekek sok ember szemében előbbre- való, mint a nagy közösségé. Ez utóbbi le­kicsinylése, esetenként lebecsülése illetve, mellőzése gyakorlattá kezdett válni. * Mai helyzetünk ugyanakkor azt követeli meg, hogy sokkal nagyobb figyelem övez­ze a közösségi, nemzeti érdekek megvalósí­tását. Ugyanis ez társadalmi fejlődésünk alapja, ezért ez mindannyiunk ügye, 'va­lamennyiünk érdeke. A társadalmi, KÄS: nak elősegítésében pártszervezeteink elöl- járnak. Kezdeményeznek, javasolnak és többségük igen komolyan fogott a munkához. A pártszervezetek helyzete is nehezebb 6s bonyolultabb most. A jó folyamatok kibon­takozását eredményesen elősegíteni csak úgy lehet, ha ők is megújulnak. Ha a tegna­pi önmagukat képesek meghaladni a mai feladatok megoldása érdekében. A munkában a legdöntőbb változást az jelenti, hogy egyetlen alapszervezet számára sem lehet felülről előírni a cselekvés sémáit. Hogy mi­ről vitatkozzanak, milyen kérdésekben kell változást elérni, azt helyben lehet és kell meghatározni. Az irányító pártszervek ehhez csak a folyamatok hátterének, mélyebb összefüggé­seinek feltárásával tudnak segítséget nyúj­tani. Információkat tudnak adni az alap- szervezetekben folyó munkához, de azok ér­vekké alakítását, formálását csak helyben lehet elvégezni, a körülmények és feltéte­lek pontos ismeretében. Ez pedig ma vala­mennyi párttagtól megköveteli a folyamatos, érvelni kész felkészültséget, a rendszeres tájékozódást, valamint^ a céljaink és felada­taink megvalósítására mozgósító aktív meggyőző politizálást.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents