Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
1987. november 7., SZOMBAT NOGRAD 3 A NÓGRÁD kerekasztala Az MSZMP Központi Bizottságának tavaly novemberi határozatát követően ez év július 2-án újólag eldördült a startpisztoly. Az indítólövés ezúttal már nem csupán a gazdaságnak, hanem a társadalom egészének szóltAz azóta eltelt idő kevés ahhoz, hogy a gazdaság és társadalom megújulásához szükséges teljes fordulat nyomait, jeleit kereshessük. Ahhoz azonban minden bizonnyal elegendő, hogy megkíséreljük megállapítani: a startlövést követően „beragadt-e” a mezőny, avagy megtörténtek azok az első lépések, melyek későbbi, szakadatlan folyamatából felépülhet a kibontakozáshoz nélkülözhetetlen, célszerű és a mainál eredményesebb gazdálkodói magatartás. Akik a kezdeti tapasztalatok összegzésében segítségünkre voltak: Zentai Csaba, a balassagyarmati pártbizottság titkára, Gressai Sándor, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár igazgatója, a Magyar Kereskedelmi Kamara Észak-magyarországi Bizottságának társelnöke, Bogár Gyula, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek hengerműjének munkavezetője, Máth Istvánná, a BRG II. számú szécsénvi gyáregysége forgácsolóüzemének szakszervezeti bizalmija és Krizsanyik József, a karancssági Egyesült Erő Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet traktorosa. Szerkesztőségünket Szénái Márta képviselte. N0GRÄD: Harmadév telt el az MSZMP KB július 2-i állásfoglalása óta. Tudjuk,, ez idő alatt számtalan terv, program, dokumentum született megyeszerte — megszabva az irányt, a feladatokat. Tapasztalataik szerint történtek-e ezen túl is érzékelhető változások? Zentai Csaba: A célok megfogalmazásán túl vagyunk, a helyi politikai programok megfelelő támaszt nyújtanak a feladatok megjelöléséhez. Ügy vélem, a központi pogra- mok helyi sajátosságokra való átültetése jól sikerült. Eközben erőteljesen érzékeltük, hogy az emberek a párttól várják a felgyülemlett gondok enyhítését, azt. hogy olyan döntéseket kezdeményezzen, melyek támogathatnak, de sérthetnek is érdekeket. Találkoztunk ez időben bizalmukat vesztett, kétkedő, csupán okok és felelősök után kutató emberekkel is, polarizált volt maga a párttagság is. Most valamennyiünk okos gondolkodására, határozott cselekvésére szükség van, a partvonalról bekiabálókkal azonban nem sokat tudunk kezdeni. A pártmunkások mindenütt feladatul szabták a maguk számára: szembe kell nézni a helyi közhangulattal, sorra venni, mi okozza a rossz közérzetet, s mitől lehetne jobb. Ez igazi csapatmunka, nem nélkülözheti a gazdasági vezetők részvételét. Ha ezen a szemüvegen át vizsgáljuk a helyzetet, azt mondhatjuk, igenis történtek változások! Más dolog a tennivalók számszerűsítése, az folyamat, most születik hozzá az eszközrendszer. Elképzelések már vannak a jövőt illetően. sajnos a kelleténél ke- kevesebb. Gressai Sándur: — Megindult a határozat feldolgozása — sajnos, azonban sok helyen a szokásos módon A szokott gyakorlat szerint készültek a helyi programok, az emberek csak most kezdik megérteni, hogy ezúttal egészen másról van szó: új fejlődési pályára . kell állni, korszerűen gondolkodni, politizálni, gazdálkodni. ’ Méghozzá ugyanazoknak, akik a szokott módszereket már a kisujjukból is kirázzák ez nagyon nehéz. Rendkívül kedvező változás viszont, hogy az üzemekben javult a munkafegyelem, a minőség, nálunk az utóbbi hónapokban jelentősen felfutott a teljesítmény. Tudják az emberek, ma már nem játék az elhelyezkedés, ragaszkodnak tehát munkahelyükhöz. Feszültség inkább akörül tapasztalható, hogy szabad-e vajon a gyengéktől is megkövetelni a jó teljesítményt, vagy megélhetésükre, családjukra tekintettel tanúsítsunk továbbra is elnéző magatartást. Ami a „hogyan tovább” kérdését illeti, igen nagy a bizonytalanság. Sokan nagy dolgokra gondolnak, jóllehet, egyszerűen arról van szó: jól kell dolgozni, bátrabban gazdálkodni mindenkinek a maga posztján, s ha ez így van, szinte észrevétlen indul meg a termékszerkezet-váltás. Főleg szellemi téren igen sok még a tartalék, noha ez vezetőtársaimmal is állandó viták forrása. Űj beruházásra kevés a lehetőség, de a meglévő eszközökkel is lehetne jobban dolgozni, s ebben igen lassú az előrehaladás. E kérdésben azonban nincs helye álmodozásnak, a realitások talaján kell állni. Több ízben jártam nyugaton, s azt tapasztaltam, hogy a mienkhez hasonló technikai színvonalon ott sem magasabb a munka intenzitása. Amitől mégis eredményesebb, az a szervezettség! Amelyik vezető nem képes a munkát jól megszervezni, azt haladéktalanul le kell cserélni! Bogár Gyula: — Tapasztalatom szerint a dolgozók úgy látják, hogy döntő részben a vezetőkön múlik a kibontakozási program végrehajtása. Megcsappant a bizalom, jó néhány példa van arra, hogy a hivatalos fórumokon az emberek mindent elfogadnak, - személyes véleményüket a folyosóra tartogatják. Ránk nézve külön sértő, hogy a vállalatot beletették a válságágazat nagy kalapjába, noha minden bajunk ellenére pedig még mindig nyereséget termeltünk. A határozatokat mi is feldolgoztunk. Sokak szerint késtek a dokumentumok, A kibontakozásról, a megújulásról hosszadalmas volt a várakozás, a szabályozókra még ma is várni kell. Ami belőlük megjelent, az is hibásan. tovább irritálva a közhangulatot. A dolgozók úgy érzik, eddig is megtették a magukét, noha elismerik a tartalékok létezését is. Abban bíznak, hogy kevéssé érzik majd meg a várható életszín vonal-csökkenést, akkor ha többet, jobbat tudnak produkálni. Máth Istvánná: — A szakadék szélén tántorgott az üzemünk, mire sikerült jó partnert, jót munkát találni a profilváltáshoz. Nagy erőpróbán esett át a kollektíva, de megérte a fáradtságot, helyre zökkentünk. A tavalyi 9 millió forintos mínusszal szemben ez évben 30 millió forint lesz a nyereségünk! ' Én úgy látom, sok múlik az egyszemélyifelelősség érvényesítésén. A vezetői posztokat nem baráti alapon kell betölteni, a rátermettség legyen az egyetlen szempont. Sok vezetővel jobban járnánk, ha inkább termelőmunkát végezne. Gressai S.: — Az ellenőrök ellenőrzése nem vezet sehová. Mi 140-ről 40-re csökkentettük a meósok számát, s nemhogy rosszabb lett. javult a minőség! Ehhez persze az is kell, hogy ne azt büntessük, aki egyik' másik darabot elrontja, hanem azt, aki a selejtet felelőtlenül továbbadja. Bogár Gy.: — Emberek sorsáról dönteni a legnehezebb. Mégsem lehet elodázni, hiszen ahhoz, hogy egyről- kettőre jussunk, képzettebb, alkalmasabb emberek szükségesek. Zentai Cs.: — Régóta a háttérben várakozó kérdések ezek. Most olyan a légkör, hogy végre hozzájuk lehet nyúlni. Eddig rendre elhangzott a szemrehányás: micsoda dolog az, hogy ide- oda dobáljuk az embereket? Most azt tartják: megfelelő embert a megfelelő helyre! Krizsanyik József: — A vezetői felelősségről és a munka szervezettségének fontosságáról mondottakkal tökéletesen egyetértek. Három éve 16 millió forintos hiánya volt szövetkezetünknek, a vezetőcseréket •követően elkoptattuk a veszteséget. Ami a szervezettséget illeti, a munkás azért megy be a munkahelyére, hogy dolgozzon, állni nem szeret. Mi azt nem értjük, hogyan tudunk a jelenleginél többet dolgozni, mikor most sem kevés, amit, teszünk. NÓGRÁDI — Nemcsak mondjuk, valóban így igaz: a kibontakozás kulcsa az üzemekben van. Véleményük szerint mitől rozsdásodtak bele a zárakba? Zentai Cs.: — A szabályozók szövevényes rendszere alakult ki, immár jelenségeket, nem pedig folyamatokat iparkodnak mederben tartani. Sokszor nem tudni: azért nagy a támogatás, mert nagy az elvonás, vagy éppenséggel fordítva. Most ígéretet kaptunk, következetes és normatív lesz a szabályozás, úgy is legyen! A kulcs viszont valóban a mi kezünkben van, s tény; lassan mozdul. Kevés a helyi kezdeményezés, s nem éppen üdvös, hogy például a fegyelem erősödését a munka- nélküliségtől való félelem kényszeríti ki. A társadalmi méreteket öltött mutogatá- si lázban is tény: a végrehajtási szinteken már nem lehet lefelé- mutogatni. De ne lehessen oldalra sem!. Lépni ott is kell, ahol jó a gazdálkodási gyakorlat, hiszen a kibontakozás nem kampány, hanem folyamat. Egyes elemeit, mint a takarékosságot is rendszerszemléletbe kell építeni. Rövid és hatékony döntési láncokra van szükség, kerüljön egy kézbe a döntés, a felelősség és a lehetőség! A kulcs egyébként nem mindenütt rozsdás, példa rá az évek óta eredményes gazdálkodó egységek sora. Gressai S.: — Ügy érzem, ama bizonyos kulcsot kívülről forgatják. Erőteljes lobbik hallatják szavukat elosztási kérdésekben. Hallom a rádióban, alighanem felszámolnak egy úszószakosztályt, mert az uszoda túl sok vizet fogyaszt. Felháborító — mondják — mi lesz akkor a tömegsporttal? Számomra meg az a felháborító, hogy egy gondolat erejéig sem vetődik fel, esetleg lehetne takarékosabban is bánni a vízzel! A gyárban is mindenki adni, osztani akar, mintha a termelés egyedül a gazdasági vezető dolga lenne. Amondó vagyok, a vállalat kulcsát a vállalat kezelje. Ne írják elő, hány munkavédelmist kell tartanunk, hány gépkocsink lehet, hogyan kezeljük az utazási jegyeket. Annyi már az előírásokra létrejött demokratikus fórum, hogy ha mindegyik komolyan venné a dolgát, döntésképtelenné válna a gyár. Meggyőződésem, hogy a vállalatot a mostaninál is demokratikusabban kell vezetni, de a döntési szintek elhatárolásával. A vállalati terv ügyében például ne a teljes dolgozói kollektíva döntsön, viszont tudja apróra, mi miért történik a vállalatnál. Számomra elfogadhatatlan az is, hogy minden tevékenységet automatikusan munkának minősítünk. Egy ékesszóló megnyilatkozás sokszor nagyobb tekintélyt szerez, mint amelyet az mondhat magáénak, aki szólamok nélkül, de nagyon tisztességesen dolgozik. A rangsort e kérdésben is helyesbíteni kell! Máth I-né: — Tehetsége szerint értékeljék az embert! Egyeseket érdemtelenül futtatnak, másokat észre sem vesznek. Ugyan miért ne csinálhatna karriert az, aki „csak” dolgozni tud? Zentai Cs.: — Az is megtörténik, hogy a jó munkást addig emelik fölfelé, míg be nem bizonyosodik, hogy alkalmatlan a hivatalára. Bogár Gy.: — A kulcs sokféle asszociációra ad alkalmat. Nem árt tisztázni például voltaképpen hány kulcs van? Szerintem legalább kettő. Az egyik ott, ahol a javakat megtermelik, a másik pedig az elosztók kezében. Nagy keservesen kitermeljük a pénzt, de nyugtalanít minket, ha azt olyan beruházásokba fektetik. melyek nem hoznak jövedelmet az országnak. Hiába noszogatnak minket a szalagok mellett, meg a földeken, ha másutt meg nagy pénzeket herdálnak el. Krizsanyik J.: — Mi a szabályozókat nem értjük. Számunkra az a fontos, hogy elégedettek-e a munkánkkal, s megvan-e a pénzünk. A vezető mozgóbérrel is gazdálkodik, használja fel jól! És főleg: legyen őszinte velünk mert megcsináljuk mi a különmunkát akkor is ha éppen nincs rá' különpénz, de tudjuk, miért fontos. Bogár Gy.: — Ösztönzéssel mindent könnyebb elérni, mintha az intézkedés a Munka Törvénykönyvére való hivatkozással történik. Annyi kézben legyen az ösztönzés. ahány felé a feladatot elosztják! Zentai Cs.: —Az érdekeltséget nem elég mondani, csinálni is kell! Nagyon jó dolognak tartom például az üzemen belüli vállalkozást. Gressai S.: — Valóban jó, csakhogy kezd eltorzulni. Vállalkozni mindig adott feladatra kell, s vannak kötelező feladatok is, melyek nem képezhetik alku tárgyát ! NÖGRÁD: — Minél jobb a gazdaság idei teljesítménye, annál kevesebb terhet viszünk át a jövő évre. A gazdálkodó számára viszont „nem jó bázis” a kiugróan sikeres év. Miként lehetne e fontos kérdésben összeegyeztetni a népgazdaság és a vállalat érdekeit? Gressai S.: — Valóságos piaci és pénzviszonyokkal. Ne az legyen a jó, aki 130- ról 140-re lép, hanem az aki egyenletesen tudja a 200-at. A bázisszemlélet jó néhány százaléknyi teljesítményt visszatart a gazdaságban. Visszatekintve gazdasági múltamra, volt karácsony, hogy már. nem dolgoztunk, mert „nem kellett”, de olyan is, hogy szilveszterkor kísértük a vonatot Záhonyba, hogy a szállítmány „papíron” átlépje a határt. Egyiknek .sem volt semmi köze a piác igényeihez... Bogár Gy.: — Lehet, hogy egyszázalékos teljesítménytöbblet nagyobb erőfeszítést követel, mint másutt harminc, ahol egyébként további ötven százalék a tartalék. December végén megfeszül mindenki, hogy hozza a tervet, aztán mindeki egyszerre húzza le a rolót. Jauár- ban pedig nincs anyag, nincs készlet — nincs munka. NÓGRAD: — Szűk két hónappal az esztendő vége előtt, s Jócskán az ország- gyűlés konkrét tennivalókat megjelölő őszi ülésszaka után már indokolt a kérdés: mennyiben tükrözik a kibontakozási program betűjét és szellemét a jövő évre szóló elképzelések? Gressai S.: — A magyar átlagtól magasabb teljesítményt célzunk meg, ugyancsak gtlagot meghaladó bérrel. A jövő évi piaci igények rendkívül bizonytalanok, célszerűnek tetszik tehát a tervezés hagyományos szisztémáját is átgondolni. Garantáljuk. hogy a piacot ■ ellátjuk termékeinkkel, de hogy ehhez hány tűzhely kell ...? A kereslet minden változására felkészülünk, kifejlesztett termékeink vannak tartalékban. Zentai Cs.: — Általános tapasztalat, hogy rugalmas kerettervek készülnek sok alternatívával.. A kelettervek azonban feszesek. Az előkészületekben két irány érzékelhető: nagyobb teret kap a meglévő kapacitások kihasználása, hiszen azok korábbi műszaki fejlesztések eredményei, s a gyáregységek iparkodnak legalább az önelszámolásig eljutni az önállósulás — de nem az elszakadás! — útján. Vannak már beérett élképzelé- sek, például vegyes vállalat, kft alakulása áll a küszöbön. Bogár Gy.: — A vállalat eddig is a több lábon állás révén maradt nyereséges. Üj gyártmányokat tervezünk bevezetni, s tudjuk, akármilyen keserves is, a gyártmány- és gyártásfejlesztésbe invesztálni kell. mert az a piacon maradás feltétele. Miután azonban a szabályozók ez évben is késve jelennek meg, kilátástalanul nehéz két hónap előtt állunk, hiszen egy sor változásra is most kell felkészülni Máth I-né.: — Én is úgy látom, a rendeleteket. szabályozókat előbb illene kiadni. Itt az adóreform, árváltozások lesznek, tervezni kell —■ s mindezt az utolsó két hónapban! Krizsanyik J.: — A mezőgazdaságban kicsit más a helyzet, hiszen az őszi vetéssel a tervezés egv részét már elvégeztük. Én úgy látom, hogy a kibontakozás egy mezőgazdasági üzemben azt jelenti, hogy mindig azt kell termelni, s minél olcsóbban, amire a piac számot tart. Az eladhatatlan tétel rosszabb, mint ha nem is volna, mert kész ráfizetés. ' . K rizs any ifc J«*s*f Máth Istvánná Bogár Gyula Gr«*ssal Sándor 111 í