Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

Egy éy kutatási eredményei —

a múzeumi évkönyv tükrében

Cybulski,

a sötét szemüveges fiú

Múzeumainkkal kapcsolatban jogos az a megjegyzés, hogy nyitott intézmények lévén. a tudatformálás változatos módozatait alakították ki az utóbbi időben, az általuk végzett közművelődési tevékenység mar régóta pótolhatatlan része az adott,

régió kulturális életének,

közművelődési gyakorlatának.

Ez — ma már evidenciaként hangoztatjuk — természetes is, hiszen a múzeum adott történeti-tipográfiai- közigazgatási egység egyik fontos intézménye, ezen egység múltjának, sokirányú tudományos és szakmai eredményeinek gyűjtőhelye, illetve koordinálója. Így van ez Nógrád megyében is, ahol a környezet követel- ménve, adottsága, valamint a múzeum alapvető feladata szintén meghatározza egymást, s e kölcsönösség jegyében egyik számít a másik ra.

Nyilvánvaló azonban,

hogy bármely múzeumi közművelődési tevékenység csak tudományos alapokra épülhet, hiszen ezen intézmények elsősorban a tudományosság műhelyei, kutatási bázisok, ahol a tudományos tevékenység a maga folyamatosságában valósul meg. Így az,éves munka közép- és hosszabb távú kutatási tervek szerves részét jelenti, nemcsak azon országos kutatási programok esetében, amelyekhez megyénk múzeumai is kapcsolódnak, vagy éppen koordinálják azokat, hanem a megyén belüli tudományos munkában is.

Mégis — s ez egyáltalán nem mond ellent a kutatómunka jellegéből adódó folyamatosság elvének, sőt erősíti azt — évről évre nagy érdeklődés előzi meg elsősorban a kutatók, a muzeológusok, de egyre inkább az érdeklődő nágyközönség részéről is a Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve soros , kötetének megjelenését,

amely már hosszú idő óta egy-egy esztendő kutatási eredményeiről ad számot.

Az évkönyvekben foglalt publikációk, résztanulmányok, friss kutatási eredményeket összefoglaló dolgozatok és közlemények izgalmas betekintést nyújtanak abba a sokirányú tudományos munkába, amely múzeumainkban folyik. Az évkönyv XIII. száma most jelent meg Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága kiadásában. A kiadványt Bagyinszky Istvánná közreműködésével Szvircsek Ferenc szerkesztette. Felelős kiadója dr. Praznovszky Mihály.

Az idén is vaskos kötet számos tanulmányt ad közre a régészet, a néprajz és a történelem tárgyköréből, továbbá művelődéstörténeti és természettudományi közleményeket publikál.

Tárnoki Judit tanulmánya a csitári későbronzkori bronzleletet mutatja be. A leletet, amely 1966-ban Csi- tár község határában bukkant felszínre, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban őrzik, a többi között kardok, tőrök, kardvédő tekercsek, lándzsahegyek, kétkarú csákányok, balták, kések, sarlók, ékszerek, bronz nyersanyagok stb. tartoznak hozzá.

Azon kérdések eldöntése, hogy a lelet „mögött”, amely összetételében, párhuzamaiban a felső-tiszavidéki fém- műveskörhöz tartozik, milyen emberek rejtőznek, s azok mely telepeken éltek stb. a régészekre tartozik. A tanulmány szerzője a továbblépés alapvető feladatának tartja a mindenkor a tárgyakon nyugvó történeti háttér megrajzolását, amihez ez a csitári raktárlelet is,, valamint ennek közlése, segítséget nyújthat.

Márkus Mihály néprajzi tanulmánya Sámsonháza földrajzi, család- és ragadványneveit dolgozza fel. Az ilyen onomasztikai kutatások (ahogy e témakörnek a kutatását és annak eredményeit összefoglalóan nevezik) segítséget adhatnak a magyar- országi nemzetiségek, így például jelen esetben a szlovák kolonizációk történeti kutatásához.

Az idei évkönyv legbőségesebben a történelem tárgykörhöz tartozó tanulmányokat közöl. Ide tartozik Szvircsek Ferenc ipartörténeti tanulmánya: Adatok Nógrád

megye 18—19. századi ipar- történetéhez, különös tekintettel a vasgyártásra. A szerző lényegében adatfeltárásnak, problémafelvetésnek tekinti dolgozatát egy később megírandó ipartörténeti

munkához. Hrenkó Pál Lányi Sámuel földmérőmérnököt mutatja be.

Praznovszky Mihály az 1822—1823. évi nógrádi rendi ellenállás történetét dolgozza fel. Bár a múlt század első felének feldolgozása meglehetősen alapos, úgy tetszik, mégis létezik egy időszak, amelyről keveset tudunk. Mint a szerző megjegyzi: „Ez a kb. 1812- től kezdődő másfél évtized, amely a rendeleti kormányzás kísérlete volt Magyar- országon.” Ezen izgalmas időről szól Nógrád megyei vonatkozásban is a tanulmány. Száraz M. György tanulmánya Teleki László politikai nézeteinek alakulását vizsgálja 1848 márciusától szeptemberéig. Szomszéd András a nógrádi cigányság történetét dolgozza fel az összeírások tükrében a 17. század második felétől a 19. század közepéig. Vonsik Ilona a nők politikai-mozgalmi tevékenységéhez publikál adalékokat Nógrád megyében 1900-tól 1944-ig.

A művelődéstörténeti közlemények sorában Kerényi Ferenc történeti vázlata Nógrád színészetével foglalkozik 1790-től 1885-ig. A nemrég elhunyt Szombathy Viktor családi visszaemlékezést közöl Mikszáthékról, igen olvasmányosan. Hausel Sándor kilenc Nógrád megyei boszorkánypert dolgoz fel.

Jakus Lajos az 1749-ből ránk maradt első szlovák nyelvű népiskolai rendtartást, tantervet és módszertant ismerteti hazánkból, ezen belül Nógrád megyéből. Praznovszky Mihály kutatási beszámolója Kubá- nyi Lajos életéhez és munkásságához közöl újabb adatokat. Gazsi József a két Huszár portréját rajzolja meg. A továbbiakban Hir János két természettudományi tárgyú közleménye zárja a publikációk sorát.

T. E.

Van olyan ember, akit életében bálványoznak, halála után pedig legenda lesz. Ilyzn volt a sötét szemüveges fiú, Zbigniew Cybulski.

1927-ben született, még csak most lehetne 60 éves, és már húsz esztendeje halott. Nemzetközi fimcsillag volt, pedig mindössze 13 évig játszott-élt a kamerák előtt. Miben rejlett varázsa? Talán leginkább abban, hogy egy nemzedéket testesített meg. Hazájában mindenki Zbyszeknek szólította. Azóta, hogy Andrzej Wajda Hamu és gyémántjában Maciekként élt és pusztult el a filmvásznon. A háború kitörésekor tizenkét éves volt, a varsói felkelés idején tizenhat.

„A kamaszkor és a háború, a felnőtté válás és az ellenállás á maga történelmi ellentmondásaival az ő életében egybeesett” — írta .róla egy tanulmányában a Világosság 1974-ben. És folytatva: „Cybulski külön egyéni, személyes tragédiája, hogy nem tudott, vagy nem akart kilépni.. . a szerep maszkja szinte levehetetlenné vált, így szinte élete végéig, más jellegű szerepeiben, és ami rosszabb, magánéletében is a nemzeti múlt közvetítő közege lett. Nem lehetett más, mert mindenki, a művészbarátok éppúgy, mint a közönség, ezj várta tőle.”

Cybulski portréja

Hogy ez mennyire igaz, tudhatjuk mindannyian, akik filmjeit láttuk. Rendre játszották őket a magyar mozik: Ártatlan varázslók. Az éjszakai vonat. Útban Párizs felé, Jowita — hogy csak néhányat ragadjunk ki közülük. S a művésztárs-barát- rendező, Wajda Cybulski halálát is filmre vettz. Minden eladó volt a címe. Egy fiatalember rohan a mozgásban lévő vonat .után. Ugrik, de elvéti az ugrást... A filmben Dániel Olbrichsky alakítja. A valóságban Cv- bulskinak volt ez a halálugrása.

Milyen is volt a sötét szemüveges fiú? Vidám és szomorú, sportos és mackós

mozgású, örökösen időhiánynyal küzdő, fáradhatatlan és fáradt, rendezői vágyakat dédelgető.

És milyen volt Cybulski, a művész? Rövid életében harmincnál több filmben játszott. Epizód- és főszerepeket. Igazán nagy a Wajda- filmeken kívül talán Kawa- lerovicz Éjszakai vonatában volt.. A legváltozatosabb figurákat játszotta el, de voltak vélemények, amelyek szerint (sohasem tudott megszabadulni Maciek alakjától.

Halála után irodalma lett. Tanulmányok kutatták, ki vagy mi felelős a haláláért. Díjat alapítottak a nevével. Írtak a Cybulski-stílusról, a Cybulski-jelenségről, ététraj- zok születtek róla. Halála után tíz évvel egy "újság körkérdésére, hogy ki az elmúlt harminc év legnépszerűbb színésze, ő került az ötödik helyre. Pedig általában a halott színészeknek nem sok esélyük van az ilyen versengésben.

A kettős évfordulón, a születésén és a halálén, amikor rá emlékszünk, felötlik a gondolat: de jó is volna találkozni Zbigniew Cybulski filmjeinek válogatásával a televízió képernyőjén. Azt hiszem, lenne olyan érdekes — és értékes —, mint mondjuk a most futó Belmondo- sorozat.

E. M.

FARKAS ISTVÁN KÉPEI

Nagymama és unokája

Elváltak

' m ' ,,ú -:

.,. . . Ha minden község, város és falu szépítő bizottságot nevez, melynek hire, jóváhagyása nélkül semmit építeni nem szabadna, mi a köz szépségével összeütköznék. . . Nincs oly kis város vagy falu, melynek szüksége ne lenne reája.. . 'Nemcsak istennek és polgárzatnak, hanem a szépnek is megvonnák törvényei, s szép vidéken a családi örömök is ízeseb- bek. .. " — írja Kolozsvárott úgy 1853 táján Kőváry László. Erdély leírója, ahogy magát nevezte, de mi minden egyéb is volt még!, aki cseppet sem mellékesen a mi Nagy Ivánunkra is hatott egy másik tárgyban.

Megírta (ha sok hibával is) ugyanebben az időben a nevezetesebb erdélyi családok történetét. Gyarmati Nagy Iván az ő példáján kezdett később a mostanában újabb kiadást megért' Magyarország családai című hatalmas munkájához, szilárd alapot vetve a mindenkori történet- írásnak.

Kőváry ról, munkásságának, emberi tartásának, tudósi kitartásának külön fejezetet kellene szentelni. Ezúttal fenti, kolozsvári felhívásának részletei azok, amelyek nevének említését indokolják egy itthoni, cserháti tárgyban, éppenhogv az egészen kis helyek szépítésének mai időszerűsége miatt.

Sok tájunk ma is lehetne Éden, ahogy Kőváry írja, de csak akkor, ha a természetet mi is segítjük. S hogy akkor

Beszélő tájak

ÚT A HÁRMASFORRÁSHOZ

segítjük-e igazán, vagy többnyire ma is igaz a majd’ másfél évszázaddal ezelőtti intés „Úgy kezeljük e szép hazát, mintha csak haszonbérbe tartanok”.

Járjuk a Zsunyi patak hosszan elnyúló völgyét. Maga a víz (helyenként inkább vizecske) a Lóéhoz, Hollókőhöz közeli Zsunypuszta fölött ered és más vizeket is magába véve indul közvetlen a kezdeteknél Cserbércpusz- ta, Borókás (puszta) közelében és akkor ott van még fölötte is Almás-kút. Ide közel esik Bedepuszta, az ő neve talán mind között a legismertebb. Elfordulva aztán már délnyugatnak, kissé lejjebb kerüli csendesen a majd ötszáz méter magas Zsunyi- hegyet (493 méter) ugyanúgy a Kaparó erdő nevű részt, ahonnan újabb kis vizet vesz fel magába.

Zsunypuszta után már ismerősként, teljes névazonossággal „igazoltan” megyen tovább nagy lapos kövei között az egyre lejtősebb szinteken átcsörögve, elkanyarodva most már erősen déli

irányba éppen a fantáziát lendítő Csontorok alatt. „Száguld” a maga módján a két Toldot kikerülve Szentiván- nak, Ecsegnek. ..

Szentiván patakvölgy felé induló, Bézmára néző házsorának utolsó tagját egy garázsféle mellett elhagyva egy ideig nem látjuk a patakot. Hatalmas bozótosok rejtik még ősszel is, és az ösvény, amelyen valamikor sok száz, ezer láb tapodott kora tavasztól késő őszig, szintben amúgy is feljebb esik. A Hármasforrás és környéke a Zsunyi patak völgyében túlzás nélkül Európa-hírű táborhely volt a húszas-harmincas években hazai és külhoni cserkészkörökben, ami mára éppúgy történelmi tény, mint minden egyéb múlandó érték vagy értéktelenség.

Ami itt, ebben a paradicsomi zergevölgyben (kőről kőre ugrálhatsz napestig a patakmederben járva) maradandó lehet, az maga az érintetlennek vélt természet. De, ahogy előrehaladunk a simára koptatott köveken, keményre döngölődött és bokrokkal benőtt elvadult

ösvényen, újra csak Kőváry László, kerül az emlékezetbe, aki szent buzgalommal követelte a maga idejében a szépítő bizottmányok felállítását,^ tudta miért. „Folyóink menetét az árvizek szabályozzák”.

Errefelé az árvizek, amikor voltak, vagy vannak, nem nagyon szabályoznak semmit, annyira elvadult meder ez itt. Hordják annál teljesebb leltárban a fákon, bokrokon összegyűjtve a fentebbi falvak népének valamennyi elhajított, szélnek, víznek eresztett isfentelenül szívós műanyag zsákjait, lepedőit, mifenéit soha nem látott változatban-gazdagság- ban.

Ha azóta össze is szedte valamilyen jótét lélek (erdész például), egészen biztosra vehető, hogy nem marad utánpótlás nélkül a Zsunyi patak völgye, az amúgy meg természetvédelem alatt álló! híresen jó és szép Hármas- forrás környékén.

Errefelé soha nem táborozó (hű, de sok minden kell ma már ahhoz!) fiataljainknak több hétre való munkát adhatna ez a völgy minden évben. Mert nem csak a szépítő bizottmányok; más is hiányzik a mai ember közvetlen környezetéből. Esetleg éppen az az ösztön, ami, ha van jó, ha nincs, kifejleszthető gyerekként az emberben. Ha nem azt ta- nulja-látja mindenütt e szép hazában, hogy csak az a fontos, amire rá van írva az. ember neve — képletesen persze. ..

Éktelenül festenek így (amikor így vannak díszítve) ezek a jóravaló, védett! fák, lábuk nejlonba tekerve a néha sodró lendülettel megduzzadva tovarohanó víz által. Már csak megtartva szellemi kalauznak a múlt században élt, de már a mi! büszkén korszerűsödő-mű- ahyagizálódó századunkban holt (1907) sokoldalú tudós, Kőváry mestert, jön egy idevágó szövegrészlet „S eljő az idegen utas, látja a természet annyi szépségeit, s nem látva a természet művei mellett az emberkéz szépítő munkáját: vagy honszer etetünket, vagy ízlésünket kell hogy kétség alá vonja.”

Éppenséggel itt láthatja mindkettőt. A jót is és a rosszat is — nem csupán a műanyag habok láttán, ötven éve annak is, hogy a jó vizű s valóban három vizet összesítő Hármasforrást a kifolyásánál a másként nevelt ember szép kútfő formájában szó szerint megalkotta; ide jól illő kövekből kutat építettek a pásztói Törek- vés(?) természetjárói, 1937- ben, a patakhoz közel.

ötven éve alig változott valami ezen a szépen megformált kúton, vagy ha az azóta is érvényre jutó gondoskodás őrizte meg ilyenre, nos, az annál szebb ügy a pásztóiakra (vagy másokra) nézve. Bő vízzel ömlik és szalad a patak felé a Hármasforrás már az egykori tábor területén túl. Rajta most is a tábla, amelyen a kútépítők és az évszám emlékei láthatók.

Odébb aztán egy több száz éves fába, embert befogadni tudó barlangszerű odvába, nemrég valaki tüzet rakott. Közel lehetett ez a famatuzsálem a kiégéshez. Néhány méterre egészen friss baltanyomok egy védett fa megmaradt törzSén-csonk- ján. A fát magát felaprítva Eeseg felé vonszolta, le a patak mentén, egy tipikusan mai „polgárzat”, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, semmint hogy szépít- ménvi bizottmányt hozzon létre.

T. Pataki László