Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
NOGRAD 1987. november 28., SZOMBAT AIDS ellem alapítván» m m Harmincegyszer a föld körül A szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS terjedésének megakadályozására társadalmi alapítványt hoztak létre Magyarországon a hét elején. Az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott alapítvány kuratóriumának képviselői az alapítvány céljáról, terveiről csütörtökön tájékoztatták a sajtó képviselőit Budapesten a Fórum Szállóban. Makara Péter, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének tudományos főmunkatársa — a kuratórium tagja — elöljáróban hangoztatta: ma már egyértelmű, hogy világméretű járvány van kibontakozóban, amely alól egyetlen ország sem vonhatja ki magát. Bár Magyarországon, a vírus terjedése az elmúlt három évben nem érte el a legpesszimistább jóslatokban közölt értékeket, növekedésével mindenképpen számolni kell. A veszélyeztetettek szá’ma a mai ismeretek szerint több százezres nagyságrendű. Az AIDS-ellenes alapítvány Fisch Miklós magyar származású svájci könyvkiadó kezdeményezésére született, s az alapító kezdő tőkeként 100 ezer forintnak megfelelő összeget adományozott. Az alapítvány az AIDS-szel foglalkozó intézmények és szervezetek tevékenységét sajátosan kiegészítve kíván társadalmi és anyagi támogatást nyújtani az AIDS megelőzéséhez, továbbterjedésének fékezéséhez, a betegséggel kapcsolatos felvilágosítás eredményesebbé tételéhez. Az alapítvány önálló jogi személy, magyar és külföldi állampolgárok, jogi személyek, magyarországi és külföldi közösségek egyaránt kapcsolódhatnak céljai megvalósításához. Tervezi korszerű, Oktató tájékoztató kiadványok megjelentetését, előadások, rendezvényék szervezését, s alapítványi díj létesítését olyan tudományos munkák írására, amelyek az AIDS megelőzése és a gondozás terén jelentős szellemi, elméleti vagy gyakorlati eredményt hozhatnak. Az alapítvány címét és a hamarosan jóváhagyott csekkszámlaszámot a napi sajtó közli majd. Beszélgetés dr. Makara Péterrel, az MTA szociológiai intézetének munkatársával az alapítványról Az AIDS-ellenes alapítvány azért jött létre, hogy a szerzett immunhiányos tünetegyüttessel foglalkozó intézmények, szervezetek tevékenységét sajátosan kiegészítve, társadalmi és anyagi támogatást nyújtson. Célja: az AIDS megelőzése, továbbterjedésének meggátolása, a betegséggel kapcsolatos felvilágosítás meggyőzőbbé és hatásosabbá tétele, és az érintett személyek humanitárius segítése. Az alapítvány induló vagyoni alapjául Fisch Miklós svájci állampolgár kétezer dolláros felajánlása szolgált. Az alapítvány ideiglenes székhelye 1073 Budapest, Lenin krt. 9—11. sz., működési területe pedig az egész ország. Első lépésként a budapesti Fórum Szálló december 18-án tombolával egybekötött bált rendez — elsősorban külföldieknek — amelynek bevételét, előrejelzések szerint közel félmillió forintot szintén az alapra fordít. Az alapítvány társadalmi, a feladatok teljesítéséért kész együttműködni minden olyan szervezettel, közösséggel, személlyel, amely, illetőleg aki a közös célokért munkálkodik. Erről a feladatról kérdeztük dr. Makara Péter szociológust, az AIDS-ellenes társadalmi bizottság szakértőjét. Közelebbről: mit jelent az, hogy az alapítvány politikamentes, társadalmi-közösségi kezdeményezés, mint ahogy ez az alapító okiratból kiderül? — Természetesen a „politikamentes" szó nem egészen helyes, de valarqi olyasmit takar, hogy szervezetünk nem kíván állami pénzeszközöket elvonni. Nem vállaljuk természetesen a gyógykezelést se'm. Ez az Egészségügyi Minisztérium dolga. — A társadalmi alapítvány — amint ön sajtótájékoztatójában mondta — elsősorban humanitárius, emberbaráti célokat szolgál. Mit ért ezen? — Két nagyon fontos elhatározásunk kristályosodott ki. Egyik az, hogy a nép körében kezdeményezésünk emberarcú legyen. Semmiféle adminisztratív intézkedésnek nem vagyunk hívei. A másik: hangsúlyt helyezünk a jótékonyságra — a karitativitásra — és tőlünk semmiféle információ nem szivároghat ki. Ugyancsak ragaszkodunk ahhoz, hogy személyes kérés alapján foglalkozzunk a veszélyeztetettekkel, vagy a már megbetegedettekkel. Mesz- szemenően figyelembe vesz- szük az emberi jogokat. — Mint szociológus, hogyan tudná meghatározni az AIDS terjedésének jövőjét, futurológiáját és az ezzel kapcsolatos feladatokat? — Nincs okunk bízni abban, hogy a betegség nem terjed tovább. Valószínű, hogy a következő évtized elejére, a keringési zavarok, a daganatos betegségek mellett a harmadik leggyakoribb halálozási ok lesz, ha nena az első. A jövőt csak a ma kutatásából tudjuk felrajzolni, ez azonban rendkívül hiányos, két szempontból nyugtalanító! Egyik: nem ismerjük a veszélyeztetett csoportok tagjait, létszámát. Már önmagában is hibának tartom azt, hogy nem homoszexuálisokról, nem prostituáltakról stb. beszélünk, pedig ezek a veszélyeztetett csoportok, na meg az ifjúság. Az utóbbinak azért, mert szexuális szokásaikat nagyon kevéssé, vagy alig ismerjük. A másik: oktatási rendszerünkkel baj van. Különösen igaz ez az egészség- ügyi felvilágosításra. Semmit sem tanítunk a szexuális kultúráról, és talán még nagyobb hiány az, hogy az emberi, kapcsolatok tartásáról alig van fogalmuk a fiataloknak. Feladatunk tehát a meg- jegesedett előítéletek oldása. Ebből a nyugtalanító mából nagyon nehéz a holnap képét megrajzolni. Sok a „ha...” ha feltalálhatják az AIDS gyógyszerét.. . Ha nem, akkor mit tegyünk? Le kell számolnunk a tabukkal, és világosabbá, elérhetőbbé kell tenni a felvilágosító műveket. (Nem szabadna 80—90 forintért árulni a könyvesboltokban.) Egy mondattal: meg kell változtatni az emberi infrastruktúrát. Ami a kérdés második felét illeti: hisszük azt, hogy a társadalmi alapítvány nem élhet kisközösségek nélkül. Talán a legfontosabbnak tartom: kapcsolatot keresni a periférián élőkkel, vagyis azokkal, akik anyagi gondjaik miatt válnak a homoszexuálisok partnerévé, prostituáltakká. Szeretnénk ugyancsak kapcsolatot találni például a taxisofőrökkel, akik legjobban ismerik ezeket az embereket. Nem feledkezhetünk meg a megbetegedettek humánus gyógykezeléséről sem és arról, hogy ők is halálukig emberek. Műhely látogatás Közel ezer elemből áll majd az a mázas plasztikus kerámiaburkolat, amelyet Antal András keramikus iparművész készít a Salgótarjáni Városi Tanács új épületébe. A 17 négyzetméteres kompozíció a konferenciaterem folyosó felüli részét díszíti majd. — bp — November 7-én vehette át 1 250 000 balesetmentesen levezetett kilomét íréért kitüntetését és az elismerő oklevelet Hajósi László, a Nógrádi Szénbányák autóbusz- vezetője. 1950 óta dolgozik gépkocsivezetőként, előbb a MÁVAUT-nál, majd immár csaknem 20 esztendeje a bányánál. Beutazott kilométereivel 31-szer járhatta volna körbe földünket az Egyenlítő mentén. Amikor arról faggatom, hogy merre járt már autóbuszával az eltelt évek alatt, a jó kedélyű, ma már 56 éves pilóta így válaszol: — Kérdezze inkább, hogy hol nem jártam. A tengeren túlra még nem jutottam el. De az SBTC labdarúgóival jártam Európa számos országában, az Egeitől a Balti-tengerig. Hazánkban pedig talán nincs is olyan város, ahol meg ne fordultam volna. — Melyik útjára gondol legszívesebben? — Még a budapesti MÁVA- UT-tól ötven busszal 'mentünk Varsóba a VIT-re. Ez nagyon szép élményem, pedig keményen dolgoztunk. Oklevelet is kaptam a lengyel szervezőktől — mondja, és előveszi a féltve őrzött okmányt. Az utakat járó embert sajnos nem csak kellemes élmények érik. Része volt néhány rpeleg helyzetben Hajósi Lászlónak is. — Görögországból jöttünk haza a labdarúgókkal és Jugoszláviában durrdefektet kaptam. Sikerült minden baj nélkül megállnunk, de ez alatt a száz méter alatt nagyon megizzadtam. — Hogyan vezetett mindvégig balesetmentesen? — Józanul. Nemcsak arrai gondolok, hogy alkoholmentesen. Volán mögé ülni csak kipihenten, megfontoltan, nyugodtan szabad. Persze ez még mind nem elég. Sokszor kerültem én is olyan helyzetbe; hogy gyakorlatlan vagy felelőtlen gépkocsivezetők hibáit kellett korrigálnom. A KRESZ előírásainak betartását tartom a legfontosabbnak. — Csaknem negyven éve vezet az ország útjain. Mit tapasztal, mennyiben változtak közlekedési szokásaink? — Egyre több gépjármű közlekedik, több a baleseti veszély, idegesebben, kap- kodóbban vezetnek. Sokasodnak a száguldozok útjainkon. Sajnos olyannal is találkoztam, aki megelőzött, majd néhány kilométer után én álltam meg, mert egy fának rohant.' Sohasem fogom megérteni, miért kell ilyen öngyilkos módon rohanni. — Nem fáradt még el? — De. Egy kicsit. Kértem már a nyugdíjaztatásomat, hiszen engem is elért a gépkocsi vezető-betegség. A gerincemmel és a térdeimmel vannak problémák. — Mit fog csinálni nyugdíjasévei alatt? — Veszek egy turistabotot és unokáimmal nekivágunk a hegyeknek. Gyalog! M. Zs. Viharos este Mátraszelén Falugyűlés — sok-sok indulattal Borongás idő ült Mátra- szelére: a köd is alászállt. Érezhetett valamit már jó előre, s bojkottállta volna a maga módján az est programját. Ám igyekezete meddő hiábavalóságnak bizonyult: az emberek hármqpá- val'négyesével, rokonok, szomszédok együvé verődve már elindultak a művelődési ház felé: falugyűlés lesz ma Mátraszelén! Jóval öt óra előtt megtelnek a széksorok: Idős mamát hetvenen felül épp úgy látok, mint tizenéves suhan- cot és tinilányokat. Bár, Hitetlen a helyiség — van ugyan egy kályha, de elvész a jobb időket is megélt hatalmas kultúrterem sarkában — más azonban fűti most az embereket. Fontos téma lesz ma terítéken: látszik a szemekből. A helyi népfronttitkár elnököl. Megnyitja a ülést, s mint az szokás is, rögvest tovább adja a szót: számoljon be a tanács mit tett a köz érdekében, mióta utoljára itt találkoztak. Salamon Ferenc, Kazár közös tanácsának elnöke helybéli ember. Nem először tart beszámolót választói előtt, látszik rajta. Szavaiból kirajzolódik a falu lassú, ám egyenletesen biztos fejlődése: autóbusz-megálló. óvodai játszóalkalmatosság. gyaloghíd, meg miminden. S tudjuk jól, a számvetés összevontan értendő a három községre, mégis megnyugtató tényeket hallunk. Mert nem a dicsekvés szavai ezek, hanem a józan tényéké. A köszöneté. meg a további segítségkérésé: bízik a tanács az emberekben, jövőre is jól jön maid a dolgos kéz. Az elnök kitér a tavalyi észrevételekre is, megválaszolja az egy éve elhangzottakat, s tán rakhatnám is el a tollat, blokkot, ha nem érez- ném a levegőben a nehezen megmagyarázható feszültséget. De érzem! Szomszédom — magam- korabeli, kidolgozott kezű ember — mosolygós, de állandóan hunyorgó szeme bányászmesterségre vall, izeg- mozog a bőrkabátjában. Az elnök már a jövő évi terveknél tart, aztán a helyi elöljáró beszél, úgy illik, ő is számot adjon az elmúlt időszakról. Két papírlapról sorolja: hányszor, miért, minek és kinek az érdekében hoztak az idén határozatot. S lám, a kíváncsiskodó idegen előtt is megviláglik a feszültség egyik okozója: nem épült meg a község étterme. A korábbi ígérgető, a kisterenyei áfész — nehéz anyagi helyzete miatt — lemondta az átalakítást. „Szégyen és gyalázat, zúg, morog mindenki" — jutnak eszembe Aranytól a verssorok, s itt megelevenedve látom költői szavak értelmét. Fél órája ülhettem , le, vékony talpú cipőmön, át" .süt a betonpadló hidege, váltogatom térdemen a lábaimat. Az elnöki asztalnál elhángzik a kikészített mondanivaló utolsó bekezdése is: nincs is mit hozzátenni jelentkezzen aki szólam akar. Kormos Gábor jól felkészült ember; ő az első hozzászóló. Jegyzetmankót is kihúz a zsebéből ám — szemben az eddig hallottakkal — arról s nem abból beszél. Ismeretlen szomszédom súgja: áz SKÜ művezetője. Szavai kemények és határozottságuk miatt különösen szimpatikusak. Akkor válnak igazán élésekké; de még mindig tisztelettudókká, amikor ő is a korábbi ígéretet kéri számon az áfészen. Varga Ferenc, a sportkör vezetője: tele pesszimizmussal. Vég nélkül sorolja a hiányosságokat, s bár szavai igazaik lehetnek, nem érzem bennük azt az építő erőt, mint elődjénél. Nincs iskola, telefon, sportpálya, nincs tsz, munkaalkalom meg buszjárat, hol vannak a község vezetői?! Hangzatos formába öntött szavai — úgy érzem, sikerrel hangolják a hallgatóságot — nagy tapsot kapnak. Újabb ember jelentkezik. Messziről jött, kitűnik a szavaiból, három éve él a faluban. Egykori lakhelyét hasonlítja össze a mostanival. Az eredmény — lesújtó. Mint mondja, ígéretteljes földre lépett tavalyelőtt, — legalábbis így hitte annak idején — s ma már félő, nem azt kapta, amit várt. A felszólalásoknak nem akar vége szakadni. Egymásnak adják a fonalat, közbe-közbekiabálnak. Sokkal több már a kultúrház, mint egy felbolydult méhkas. A szólni kívánók egyike sem idősebb negyvennél: cetlit tartanak a kezükben, bele-belepillantva fokozzák egyre élesebbé, mi több, lassan már ellenségessé a hangulatot. Előkészített akció van az ügy mögött, bárki láthatja. Átcsap a falugyűlés indulatokba: némelyek háromszor is felállnak. mások meg eleve nem jutnak szóhoz. Szájról szájra, felszólalóról felszólalóra visszatér a meghiúsult községi étterem. a be nem váltott áfész- ígéret ügye. Az indulatokat azonban más is szítja már: hozzák vissza az iskolát, legyen önálló tanácsa a falunak. íme, itt a gyűlés fóruma: határozza hát el! Némelyek személyeskedni kezdenek. Nincs erő, ami visszafogja az elszabadult poklot: az ülés 170. percében néhány fiatal tüntetőleg kivonul! Megdöbbenve nézek a távozók után. Állítólag 40 körüli a községben élő diplomások száma, a most elmentek közt is van tanult ember. Hogyan juthat ilyen sorsra egy közösségi bajok orvoslására hivatott falugyűlés?! Nem tudom, mikor kezdte meg a tanácselnök a hozzászólások megválaszolását, de nem irigyeltem. Pár évtizedes tanácsi múltjának minden diplomáciai érzékére szüksége volt. hogy ember maradjon. De ember maradt. Parlamentari- tás, kölcsönös tisztelet —, hogy is lehetne megmagyarázni másképp a mesterségesen felbújtott tömegnek, hbgy amit a fejébe vett, azonos az öngyilkossággal! Hogy a választót elöljáróság határozatait épp azok hozták, akikrg három éve még szinte egyhangúlag szavazott a község lakossága! Este kilenc óra lehetett, mire lezárhatta az elnök a falu e dicstelen fórumát. Az emberek meg — legalábbis akik végigülték — nem tudni, mikorra zárják majd le magukban az itt tárgyalt ügyeket. Remélhetőleg keveset kell hozzá aludniuk... Hubai Gruber Miklós
