Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
Megújul a felsőoktatás Történelem-film-valóság Mészáros Márta legújabb filmjének megtekintése után A Szovjetunióban megállapították, hogy a felső- oktatás elmarad a tudomány és a termelés támasztotta követelményektől, a képzésnél nem vették figyelembe a valós igényeket. Az iparban például minden második mérnök olyan munkát végez, amihez nem volt szükség ilyen képzettségre. így alakult ki a pazarlás az értelmiséggel és csökkent a diplomás presztízse. A felső- és középfokú szakoktatásban elkezdődött az átalakítás. A,z átalakítás fő iránya és mozgatórugója az oktatás, a termelés és a tudomány szoros integrációja, a szerződéses kötelességen1 alapuló új együttműködés, amely számol a céltudatos felkészítéssel és átképzéssel. Az utóbbi két évben a felsőoktatási intézményekben 40 különlegesen kiválasztott és felkészített csoport tagjai kaptak diplomát. A csoportokat moduloknak nevezték el. Szervezeti felépítésük megfelel azoknak a vállalatoknak, tervezőirodáknak, vagy tudományos intézeteknek, amelyekben a leendő szakemberek dolgozni fognak. Az oktatás a vállalat igényeivel összhangban folyik. Számolnak azokkal a funkciókkal, amelyeket a modul keretében minden végzett hallgatónak teljesíteni kell, s azokkal a feladatokkal, amelyekkel a munkahelyen szembe találják magukat. Az egyetemeknek 1990-ig már 1400 ilyen csoportot kell szárnyukra bocsátaniok. A modulcsoportokat az jellemzi, hogy egyforma súly- lyal kapnak elméleti és gyakorlati képzést. így a kezdő szakember meg tud majd oldani bármilyen termelési vagy kutatási feladatot. A vállalat által megrendelt konkrét témák kidolgozása, szervesen illeszkedik az soktatásba. A tudományos intézetek leendő kutatóinak oktatási formája amit a moszkvai fiziko-teehnikai főiskolán dolgoztak ki jól bevált. Ennek kergében már a 3. évfolyamtól bevonják a hallgatókat az egyre hosszabb és egyre bonyolultabb gyakorlatba. A mérnökök és technológusok számára szemeszterenként változik az esti oktatás és a leendő munkahelyen végzett munka. Az Egyesült Államokban ez a forma —•_ kooperált program, Angliában és Kanadában — szendvicskurzus, az NSZK-ban pedig — szakmai akadémia néven működik. Könyvek, filmek sora szól jó néhány esztendeje már az „ötvenes évek”-ről, amelyekről Szabó Bálint könyve után már a legtöbben tudják, hogy nem az évtized fordulójával kezdődött, hanem korábban, és nem tartott 1960-ig. Salgótarjánban országos premier előtti bemutatón vetítették, ankéttől egybekötve, az „ötvenes évek”-ről: Mészáros Márta tervezett trilógiájának második részét, a Napló szerelmeimnek. Vannak, nem is kevesen, akik e hír hallatán negatív indulatba jönnek: mit akarnak már megint (vagy: még mindig) ezekkel az időkkel? Volt, túléltük, elmúlt, kész. Mások viszont úgy gondolják, hogy sohasem lehet eleget beszélni egy olyan korról, amely hamis, demagóg jelszavakkal vitte harcba és félemlítette meg emberek millióit, amelynek vezetői közösségi célok és szándékok mezében önös hatalmi törekvéseiket valósították meg, saját félelmeik csitítására zárták börtönbe, internálták, öl- dösték le az embereket. Az igazat akarni kell! Számomra az utóbbi gondolkodásmód a szimpatikus. Hiszen annyi megpróbáltatás és csapás érte már a mi tájainkon — csupán jelenkori századunkban is — a népeket, embereket, hogy a történéseket elhallgatni, nem alaposan, őszintén és hitelesen feltárni, konzekvenciáit nem kellően levonni és hasznosítani nem egyszerűen vétek, de bűn. S ennek a gondolkodó elme nem lehet a részese. Igenis beszéljünk a személyi kultusz éveiről, beszéljünk megtörettetés^jnkről, sebeinkről és fájdalmainkról; beszéljünk arról, ami jó volt, ami előbbre vitt, ami nélkül nem jutottunk volna idáig, egy belső nehézségei ellenére is stabil és szilárd szocializmusig. A történelem tudomány, a múlt politikája. Voltaire, a francia felvilágosodás egyik géniusza hirdette már, hogy a történeti munkának jogainkra és kötelességeinkre kell tanítania, anélkül, hogy ezt a szándékát kimutatná. A történelemhez — a fentiekből világosan következik — érdekek fűződnek. Azaz nem mindenki azt veszi belőle észre, ami a jelen, a fejlődés számára a legfontosabb, nem azt tárja fel, terjeszti, népszerűsíti. Tehát nem mindegy, ki vagy kik, illetve mikor, milyen körülmények között merítenek a letűnt idők történéseiből. S ha nem tudunk függetlenedni szubjektív meghatározóinktól, akkor minden bizonnyal a történelmet sem tudjuk a maga teljes valóságában és igazságában megjeleníteni. (De előfordul, éppen a már említett érdekek miatt, hogy ezt nem is akarják...) Az alkotó tisztessége Mészáros Márta filmje az ötvenes évek Magyarországán és Szovjetuniójában játszódik. A rendező hosszú éveket töltött Moszkvában, szobrász édesapja a sztálini koncepciós perek egyik áldozata lett. Kint tanulta a filmrendezést. Jól ismeri az ottani viszonyokat. Filmjében pontosan arról mesél, ahogyan ő — természetesen számos fiktív elemmel dúsítva — megélte azokat az éveket, barátságokat és szerelmeket, politikai eseményeket. A filmrendező „látomásai”, filmjének jelenetei, árnyaltsága, gondolatainak gazdagsága, valóságfeltáró és igazmondó hevülete — a leírójelleg erőteljes érvényesülése ellenére is — mindvégig ébren tartják a néző figyelmét és érdeklődését. Főleg azokét, akik felnőttként vagy ifjúként maguk is átélték a kort. De érdekes azoknak is, akik nyiladozó szemű gyermekként tébláboltak riadt tekintetű szüleik körül, és a félelmen kívül alig ismertek többet. A ma tizen- és huszonévesei számára — erről a vetítés utáni ankéton többen is szóltak — kisebb élményt jelent. Bizonyos utalásai idegenek és érthetetlenek a számukra, mivel egészen más társadalmi és gazdasági, szellemi közegben nőttek fel. Ez a tény — mármint, hogy a film a mai fiatalság körében kevésbé hatásos — amennyire érthető, annyira szomorító és elgondolkodtató. Jelentős művészi, eszmei érték rekesztödik ki így a nevelésből, a személyiség pozitív építéséből. Kinek a hibája mindez? A filmrendezőé? A fiataloké? Az iskoláé, a pedagógusoké? A szülőké? Az első kettő nem hibáztatható. A filmrendező jól végezte a dolgát, a fiatalok pedig úgy fogékonyak, ahogyan tanítják őket, arra érzékenyek, amire képessé tették. Így bizony nem másban, mint a felnőttek keiében volt és van a helyzet kulcsa — nem csak a tanárokéban, a szülőkében, hanem minden érett emberében, aki — akár tetszik, akár nem — puszta létezésével, bármely tettével vagy cse- lekvéstelenségével hat az ifjúságra. S minthogy sokáig tabuként kezeltük a személyi kultusz mélyebb rétegeit, logikus és egyenes a következmény. Megosztott taps A Napló szerelmeimnek okkal-joggal kapta meg tavasszal a nyugat-berlini nemzetközi filmfesztivál Ezüst Medve-díját. S bármennyire is értékes alkotás, lesznek — tán még éles hangú is — ellenzői. Kifogásolják egyes jeleneteinek hitelességét, mondjuk a ruházatra vonatkozóan, mert elfelejtik, hogy a művészet valósága nem azonos egy tudományos történelmi mű, egy történelemkönyv valóságával. Nyilván fontosak a részletek, de alapvetőnek az egész hitele, hangulata, meggyőző ereje számít, s mindenekfö- lött a gondolat igazsága. Erre tanít Mészáros Márta filmje, s ezért kell(ene) megnézni sokaknak. Ne bénítson meg a tudat, hogy nem fog egyformán tetszeni. Épp az Országgyűlés őszi ülésszaka a legfrissebb példa rá, hogy a vélemények megoszlása a természetes. Ámbár tudni kell a véleményeket egyeztetni is. Ezért kellenek az eszmecserék, a demokratikus ütköztetések. A politikában, a filmben, a művészetben, egyszóval: valamennyi közös dolgunkban. Sulyok László Épülhetnek tovább tájról tájra, embertől emberig érő ivek, amelyek kiadnak aztán egy valóságos kis „katedrá- list”. Ezek a boltívek — Be- ke György utazó-író, erdélyi patrióta kedvenc kifejezésével — valóban nagy te- herbírásúak lesznek. Antal Károly, szécsényi honismereti kutató személye az egyik legjobb példa erre. Embertől emberig így vezet az út, hogy csak a legújabb szakaszát mutassam; egy héttel ezelőtt ugyanezen a helyen a szécsényi születésű „titokzatos” ágasvári remetéről, Némethi Kálmánról írott sorokban idézett s ugyancsak szécsényi illetőségű Galcsik Zsolt is abból a „fészekaljából” való, amelynek nevelgetésében része van a hosszú ideje Szécsényben élő Antal Károlynak. Galcsik Zsolt azokat a híres-neves szécsényieket gyűjti sajátos adattárába, akik valahol, valamilyen módon említődnek a nyomtatott világban (akármilyen régiben, újban). Ez a szenvedély ép- penhogy a fiatal múzeumbarátok köréből vette erejét, amelynek Zsolt már ötödikes korában tagja volt, s amelyhez az egyébiránt alsótoldi születésű (1921) Antal Károlynak meglehetősen sok köze volt és van is feltehetően. Majd erről máskor; most itt tornyosul csodálatos gazdagsággal egyetlen ember tájak Historizáló hűséggel rajzában a Cserhát völgye, a régi szentiványi kultúráiét néhány kiváló alakja; Palásthy főjegyző, üdülőszervező, strandépítő, könyvtáros, falumindenes, Szigethy tanító és sok mindenki más is, aki így vagy úgy meghatározta személyes példájával a megye honismereti munkájának egyik kiemelkedő buz- galmú, szakértelmű résztvevőjét — Antal Károlyt. Félő, hogy nem marad majd tér a végefelé, ezért gyorsan mondom; párját ritkító kiadvány van készülőben, amelyet Antal Károly készíteti;. A címe ez — Szemelvények a Cserhát-völgyi községek történetéhez 1265— 19S5. Kiadja a helyi tanács a honismereti kör közreműködésével, előszót maga a tanácselnök, Klátyik András írt hozzá Alsótoldról, nyo- matik Tarjánban, megjelenés jövőre, terjedelem vagy háromszáz oldal. Az első számot követi majd a második és a többi, erről az anyagiakban talán nem túlzottan gazdag, de hagyományban-ápolásban krőzusként is fellépni tudó környékről. A Garábon folyó ásatást menet közben pártolta Tel nemrég ez a kis tat nács és a .helyi szövetkezet; adott annyit, amennyit tudhatott, de meg is találta a régészcsapat az ősi monostor főfalait... ! Hogyan lesz szenvedélyes kutató valakiből? Antal Károly elődjei között volt kisbágyoni juhász, aki felesben legeltetve akkora nyájat gyűjtött, hogy már ott helyben nem akadt elég legelő. Átjött Tóidra, a Veres-féle birtokra, itt úgy mondjáKj^az innen származó híres Veres (Veres Pál például) família nevét, hogy „Veresi”, de ez másban, máshol is tapasztalható. A palóc, talán hogy könnyebb legyen kimondani — hozzáragaszt e|P» i-t, amihez lehet; fent a Galyavár közelében hatalmas élő fába vésve olvastam a minap a szíves útbaigazítást a mátrai rengeteg mélyében „Itt kell Almást felé lemenni”. De forduljunk vissza Bá- gyon, Told felé; az ősök között volt Robotka János is, akinek könyvei, kézzel írott vastag krónikája, meséi később Antal Károly kezébe kerültek. A juhászős töldi megtelepedésével aztán toldi lett a família, laktak több helyen is; azon a fenti, temető mögötti ponton, ahol megvetették a lábukat, most bontott kőhalom mutatja a szülőházat. Diákként egyszer előadták Alsótoldon egy kaposvári szűcsmester paraszti témájú színdarabját, ami a nehéz sorsról szólt, de amelyet, mert baloldali jelleget érzett benne a tisztelendő — tulajdonképpen itt helyben betiltottak. Szigethy tanító úr karácsonyra elutazott, Antalék meg álkulccsal kinyitották az iskolát és zsúfolt terem előtt nagy sikerrel eljátszották a drámát. Epizód lenne? Antal Károly ekkor találkozott Pa- lásthyval, aki később maga mellé vette a szép írású fiatalembert írnoknak. Vele járt még később a községekben (Szentivány körjegyzőség volt) és vitte ki az embereknek a cipőjegyeket, élelmiszer-utalványokat már a háborús időkben. Verseit közölte a kaposvári irodalmi társaság lapja, a Búzavirág. Szigethy tanító meg kiparancsolta a kezéből a filléres regényeket és Jókait adott olvasni neki még gyerekként, így „szokott rá” az irodalomra. A verseket később elhagyta, mert már Adyt is ismerte. Járták a kis falvakat ösz- szekötő vicinális utakat Pa- lásthyval és akkor minden zugát megismerte szülőföldjének. Éppen Palásthy szerzett meg valahogy egy százötven darabos vándorkönyvtárat, igényes szép dolgokat, köztük Pintér Sándor leírását Szécsény és környékének őstörténetéről. Pintér 1841- ben Etesen született, ügyvéd lett Szécsényben és történész, régész; kora elismert szaktekintélye, aki eredményes ásatásokat végzett, tanulmányokat írt, egy időben Szécsény és környékének országgyűlési képviselője is volt. Híres könyvtárat gyűjtött egybe, sokat tett a Palócföld megismertetése érdekében. Tőle olvasott 'először az ültetéstetői részről (ott nagyszámú történelem előtti cserepet találtak aztán), a Ke- rekdombról, ami ott magasodik Szécsény felől menet az út mentén Lóéhoz közeledve, s amiről több legen« da is járta; hogy talán mégis mesterségesen rakott domb lenne... Antal Károlyhoz Pintér Sándortól ívelt a gondolat és u szinte mindent meghatározni tudó erős szándék; kutatni, feltárni tovább, összegyűjteni mindent, ami mára ismeretlenné vált, rendszerezni az adatokat, dokumentumokat és használni, használni legelsősorban! Szécsény jó közeg erre. Jó volt régebben is, Pintér idejében és később nemkülönben, de nyilvánvalóan nem véletlen, hogy ott mások is éltek és élnek ma is, akik a múzeum köré elsőnek a megyében baráti kört szerveztek... A megyei honismereti mozgalom bölcsője is ott ringott, ott működött az első műemléki albizottság Antal Károly, a tanító Bállá Károly (Vácott él, nagybeteg) és a helybeli akkori vezetők, képviselő, szövetkezeti elnök, múzeumiak összefogásával. Ez a hagyomány is megmaradt, tovább gazdagodott a maiak által. Példát mutatva másoknak is. A Cserhát-völgyi világ valóságos kis decentruma lesz a megye honismereti-kutató munkájának. A boltívek épülnek tovább embertől emberig, a Sástótól a Skalin- káig és tovább, a Peleckétől a Tepkéig... T. Pataki László 1 Térdelve, tartva, védelmezve Z. KuiitBÉtie: Sarkvidéki ör ........ .................................j
