Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
4 NOGRAD 1987. szeptember 12., SZOMBAT Tizenhét késszúrás a lakókocsiban Juhászok, ha összeakaszkodnak Huszonegy éves, csendes, szelíd arcú fiatalember ült a vádlottak padján kedden Balassagyarmaton. A legsúlyosabb vádak egyike hangzott el: a Nógrád Megyei Bíróság büntetőtanácsa előtt az ügyész különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja Be- szedics István dömsödi lakost. Móriczi világ Azt mondják —, s a tárgyaláson az egyik tanú is így fogalmazott —, befelé forduló, magányos emberek a juhászok. A vádlott, Be- szedics István juhász. Magába zárkózó, visszahúzódó ember — ezt megint csak a tárgyaláson fogalmazta meg Beszedics húga a vádlottról. — Nálunk juhászoknál, ha összevesznek, nem engednek. Kizsigerelik egymást — tolmácsolta egy tanú a bíróság előtt a vádlott szavait. A kiragadott mondatokból azt hihetnénk: Milyen kegyetlen, mondhatni móriczi világ a konok, kemény juhászéletböl! A tárgyaláson látva a vádlottat, senki sem mondaná, hogy Beszedics juhász, mégpedig abból a konok juhászvilágból való. De, ha kibontakozik a történet. . . Nos; meginog az ember. Még egészen fiatal volt, 13—14 éves, amikor már gyakorta megkóstolta az italt. Az általános iskolában öt osztályt végzett. Szülei különváltak, tanyán éltek, ő az anyjánál maradt, ahol még most is hét testvére van. A családban az élet nehéz, az anya iszik, még a kisebb testvérek nevelése is csorbát szenved. Beszedics István 18 éves, amikor rongálás miatt a bíróság próbára bocsátja, később járműlopásért pénzbüntetést kap. Nemigen tudná kifizetni. Gyakorta váltogatja munkahelyét, aztán egy jó ideig nem is dolgozik. Ekkoriban találkozik a ráckevei állatorvossal, aki munkát ad neki, kifizeti a 14 ezer forint büntetést. Juhásznak alkalmazza, Üavi háromezer forintot kap érte és élelmezést. Tavaly júniustól tehát Beszedics juhász volt. Talán megtalálta a neki tetsző munkát. — Szerettem a jószágokkal foglalkozni — mondta. — Általában békés természetű, humoros ember vagyok. Alkalmazója is azt mondta róla, meg volt elégedve a munkájával, s úgy észlelték, ha iszik is néha Beszedics, azt mértékletesen teszi. Gyakorlott, ügyes kezű, jó juhász volt. \ Ketten összezárva Juhászkodása közben ismerkedett meg Botos Ferenccel, későbbi áldozatával, aki szintén juhász volt: Aztán rövidesen szétváltak, külön-külön legeltettek. Decemberben azonban együtt dolgoztak az egyházasdengelegi határban. Szállásuk egy szűkös lakókocsi volt. Két ággyal, egy asztallal, sarokban lámpával. Esténként kártyáztak, iszogattak a rideg szálláshelyen. Együttlétük nem volt felhőtlen. Botos kétszer annyi idős volt mint Beszedics, és ivott is rendesen. Azt mondták róla: szikár, kemény, inas ember. — Féltem tőle. Amikor lefeküdtünk, vártam, mikor alszik el. Csak akkor nyugodtam meg — vallotta Beszedics. Mondogatta is munkaadójának, hogy Botos nagyon iszik, sőt olykor „kú- tyázza” is a juhokat. Botost figyelmeztették, de nem változott. Beszedics azt mondta, meg is fenyegette őt, ha még egyszer szólni mer az alkalmazójuknak. Azon a tragikus napon, január 7-én reggel, egy- egy deci pálinkával kezdtek, majd hoztak még egy fél litert. Napközben az is elfogyott. Este bementek a községbe, hoztak még két liter bort. Iszogattak, kártyáztak. Botos már alig állt a lábán. Beszedics a szemére hányta, hogy ezen a napon is „kutyáztatta” a juhokat, nehezebben tudta ezért összeterelni őket. „Hegöltem a munkatársamat..." Szóváltás után Beszedics kapott egy pofont. Erre ő felkapott egy lábast és ütlegelni kezdte Botos fejét. Egészen addig, míg le nem tört a lábas füle. Botos a földre zuhant. Beszedics, újabb lábassal rontott rá, majd ütött a 12 kilós gázpalackkal is. Ezzel sem érte be. Kést fogott a kezébe, és tizenhét szúrást ejtett juhásztársa1 hátán, nyakán. Tíz-tizenöt percig tartott a dühödt támadás. Az áldozat kivérzett. Beszedics ült a véres, feldúlt lakókocsiban. Aztán elindult Egy- házasdengelegre. A segélykérő telefonon felhívta a pásztói kapitányságot. — Megöltem a munkatársamat. Italoztunk, összevesztünk. .. A telefonfülkénél várta be a rendőröket. ☆ Kedden az első tárgyalási napon a vádlott védője további két tanú meghallgatását indítványozta. A bíróság a tárgyalást elnapolta, s elrendelte a vádlott orvosi vizsgálatát is. Az ügyben szeptember végén várható ítélet. Zsély András Fotó: Bábel László 04 — MENTŐK Van egy telefonszám, amelyet mindenki fejből tud, s ha álmában felköltik, akkor is azonnal megmondja : a mentőké. Az is ismeri, akinek soha nem volt dolga velük, aki olyan szerencsés, hogy mindeddig csak kívülről látta a száguldó, fehér gépkocsikat, hallotta szirénázásukat, amikor súlyos beteghez vagy baleset helyszínére rohantak. Nekik a legdölyfösebb úrvezető is köteles helyet adni kocsijával az utcán, vagy az országúton, s ha ritkán is öntjük ezt szavakba: tiszteljük azokat, akik a nap és az éjszaka minden órájában emberéletek megmentéséért küzdenek. Kereken száz esztendeje, hogy az első magyarországi mentőkocsi elindult, s a bizony alig-alig képzett mentők keserves közelharc árán ártalmatlanná tettek egy dühöngő elmebeteget. A korhoz képest is igen elmaradott eszközökkel kezdte működését Kresz Géza tisztiorvos javaslatára és irányításával a magyar mentő- szolgálat. Csupán a szerencse szegődött mellé — humánusan gondolkodó, hivatásuknak él^ emberek alakjában. Ök voltak az első mentőorvosok és ápolók, akik a szó legszorosabb értelmében éjjel-nappal látták el önként vállalt feladatukat. önkéntes mentőegyesületek szerveződtek a városokban már a múlt század végén. s ezek többsége csupán az ugyancsak önkéntes tűzoltóság része volt. Ma is élnek még a mentőszolgálat veteránjai, akik tűzoltóként teljesítették kiképzési és — ha kellett — vagyonvédelmi feladataikat reggeltől estig, — s az éjszakát mentőként virrasztották végig, hogy egy nap pihenő után kezdjék mindezt elölről. A Vármegyék és Városok Országos Mentő- egyesülete mentőautójának makettje — az eredeti az t»24-es párizsi világkiállításon nagydijat nyert. (MTI—KS) Köteteket töltene meg, ha egyszer megírnák a mentők részletes történetét, benne mindazt, amit a két — s különösen a második :— világháború idején cselekedtek. Senki nem számolta össze, hány égő házba rohantak be, hogy az életveszélybe került embereket kimentsék onnan, hányszor kerültek két tűz közé, mert sebesülteket szedtek össze a „senki földjéről’, mennyien köszönhették életüket a mentőknek akkor, amikor nyilas pribékek golyóitól félholtan hevertek az utcaköveken. Sokáig lehetne folytatni a sort: milyen sokszor nyújtottak elsősegélyt, hoztak vissza az életbe betegeket, akikről már hozzátartozóik is lemondtak. A mentők mindmáig bajtársnak szólítják egymást, mert társak a bajban, amiből minden erejükkel meg akarják menteni embertársaikat. Nincs köztük ranges címkülönbség, amikor segíteni kell valakin, az orvos, az ápoló, a gépkocsivezető együtt siet életet menteni. Hiszen mentőnek lenni — ma is éppúgy mint egy évszázaddal ezelőtt — nem foglalkozás, hanem szent hivatás. Régebben Szilveszter napja a mentőké volt, jelszavuk: „Mindenkit érhet baleset!” Mostanára ez valahogyan feledésbe merült, a mentők javára rendezett év végi gyűjtést felváltotta a hivatalos támogatás — ám a lényeg mit sem változott: ma is ugyanazzal a tisztelettel nézünk rájuk, mert tudjuk, ha baj ér, ha váratlan betegség, baleset miatt segítségre szorulunk, ők jönnek menteni. Legtöbb városunkban ma már korszerű körülmények között működnek a mentő- állomások. s a fehér kocsik a legtávolabbi tanyákra is gyorsan eljutnak. Még akkor is — s a századik évfordulón a legközelebbi múltra is emlékeznünk kell —, amikor méteres hóban, orkánerejű széllel dacolva kell betegért menniük. Nem zászlódíszes ünnepléssel köszöntjük a századik évfordulót. Egyszerű hétköznapon emlékezünk meg róla, és tisztelgünk az alapítók előtt éppúgy, mint mai követőik előtt. Ahogyan ők is mindennapi munkájuknak tekintik a minden körülmények közti helytállást, a,szünet nélküli küzdelmet emberéletek megmentéséért. Várkonyi Endre Népfrontelnök a gépgyári körzetben „Az adottságokhoz igazított teendőket..." Salgótarjánban a Hazafias Népfront bányagépgyári körzetének elnöke egy fiatal állatorvos, dr. Csábi Mihály. Munkahelyén, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás szerológiai laboratóriumában találkozom vele. Mondanivalóját a népfrontmozgalomban szerzett tapasztalatainak, a körzet sajátosságainak említésével kezdi. — Az emberek érdeklődése megnőtt a közügyek iránt. Rendszeresebbé váltak a részvételek a közösségért végzett társadalmi munkában. Az én körzetemben a lakosság nagy része cigány. Vannak köztük törekvő, s lendületes, -jó érzésű emberek. Sokan azonban nem becsülik a környezetüket. A rongálások már szinte mindennaposak a játszótereken, parkokban, ahol a mi buzdításunkra jó néhányan fákat ültettek, festettek, szépítettek. Nincs ennél lehangolóbb látvány — különösen az önzetlen, másokkal is törődő- nek. Rövid, lélegzetvételnyi szünet után így folytatja a megkezdett gondolatsort. — Azok, akik éreznek némi felelősséget embertársaik iránt, bizonyára eltöprengtek már ezen, s velem együtt keresték a miértekre a valóságot leginkább megközelítő választ. Én úgy vélem, kell a győzködés, a személyes példamutatás. Lehet, hogy két generáció felnő addig, amíg jelentkezik a hatása. A szavai nyomán érezhető feszültség is enyhül, amikor az ellenpéldát hozza szóba. — Dolgoztam én a Kishar- tyáni Egyesült Erő Mezőgazdasági Termelőszövetkezet üzemi állatorvosaként js, s ott nemegyszer meggyőződhettem arról, hogy a közelben lakó cigánycsalád milyen példásan gondozza az állatait. Friss alomról, takarmányról sohasem feledkeztek meg, s ha felütötte a fejét bármilyen betegség, a házigazda már ott volt a sarkamban, s türelmetlenül várta, hogy kigyógyítsam a nyavalyából az állatot. Ugyanakkor ismertem olyanokat is, akiknek a jószágai szomjaztak, s baj esetén fordultak csak hozzám, amikor már késő volt. Közélet és hivatás örökzöld témáját tovább boncolgatva, most ismét gondokról és eredményekről szól dr. Csábi Mihály. — A népfrontmozgalom mozgástere jóval szűkebb lenne a lakóhely szeretetének élesztése nélkül. Ügy vélem, ebben a városban, s itt a mi körzetünkben is, találunk jó példát arra, hogy az emberek szeretik szépíteni környezetüket. A bányagépgyári szocialista brigádok időről időre megjelennek a területhez tartozó óvodákban, játszótereken, és elvégzik a szükséges javításokat. A „csapattagok” között erős az összetartozás érzése. Akik például egy távolabbi városrészbe költöztek, visszavág.ytak, s ma is a gépgyáriakkal dolgoznak A népfrontelnök szerint szívesebben „mozdulnak’’ azok a családok, ahol gyerekek is vannak, s ha látványos, reális célok eléréséért kell tenniük valamit. A környezetvédelem legégetőbb feladatainak elfogadtatása, megoldása is könnyebb azoknak, akik ennek nevelő jellegét is figyelembe veszik. A felnőttek — de főként a gyermekek, az ifjúság. — szemléletének formálását is fontosnak tartják. — Talán színvonalasabban menne mindenféle munka, ha a terület sajátosságaihoz, adottságaihoz jobban igazítanánk terveinket. Figyelembe kellene venni az itt élők érdeklődését, felderíteni a nemtörődömség, az érdektelenség okát. Ehhez sok idő, energia, és még több őszinte elbeszélgetés szükséges. Dr. Csábi Mihály, az intézmény szerológiai és parazi- tológiai laboratóriumának a vezetője. Magánéletéről, hivatásáról a következőket mondja: — Két kisgyermek apja vagyok, s én sem büszkélkedhetek azzal, hogy sokat vagyunk együtt. De ha eltelik itt a napom, s utána a szervezés, a kapcsolatteremtés sokrétű teendőinek elvégzéséhez látok, arra gondolok, hogy ezt értük is teszem. (mihalik) Bíróság előtt
