Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
Olvasónapló | Mozaikból ikonok Kádár Zoltán: Bizánci művészet 1971-től még eleinte évenként követték egymást az európai művészet nagy korszakait, egyben stílusáramlatait tárgyaló kötetek: római, román kori, gótikus, itáliai reneszánsz, klasszicista és romantikus, historikus, realista, impresszionista művészet. .. TMagyar szerző műve mind, ezért is a lassúság — nagyobb országok ilyen sorozathoz nemzetközi szerzőgárdát toboroznak, igaz, meg is tudják fizetni őket. Nálunk viszont az utóbbi években az is komoly gond, hogy legyen valuta jogdíjakra és eredeti fényképekre a világ műalkotásairól. Világot mondhatunk. mert a hellenizmusról szóló kötettel a sorozat már túllépett az európai határokon, a barokk kötet szerzője is felvillanthatta volna Latin- Amerika barokkját. A bizánci művészet sem tiszteli az európai határokat, hiszen már maga Bizánc — a mai Isztambul — is két földrész érintkezésénél fekszik. s hét dombokon, akárcsak Róma. Fontos kötete ez a sorozatnak. mely tizenhat éve folydogál, és bármilyen szép a borító, nem tűnik egészen szerencsés ötletnek, hogy eltér a többiétől. A könyvek azonos külsejükké) vonzzák egymást maguk mellé a polcon. Márpedig ennek a könyvnek rég ott volt a helye a Castiglione László római és Marosi Ernő román kori művészettörténete között. A bizánci birodalom művészete igen fontos fejezete az európai kultúrtörténetnek. Akkor is, ha nem az egyetlen láncszem az antik kultúra és a középkor között. (Sőt, talán még érdekesebb is az a pre-román, népvándorláskorhoz, arab iparművészethez, ír miniatúrához, népvándorlási barbárok díszítőművéhez kötődő formakincs, amely Európa „sötét korszakát” jellemezte.) Bizánc a maga kísérleteivel és merevségével, újításaival (képrombolás) és hagyományőrzésével, a világi és egyházi hatalom összekapcsolásának nagyszabású koncepciójával és végül egész Kelet-Európára kisugárzó, voltaképp máig is élő hatásával kikerülhetetlen fejezete a művelődéstörténetnek. Hogy a magyarországi kultúra fejlődésében is fontos a szerepe — a X. századi pogány előkelők keleti ri- tusú keresztel kedésétől kezdve —. azt mondani sem kell. Az olvasó tehát csak hálás lehet Kádár Zoltánnak, hogy magyar nyelvű kézikönyvet adott kezébe, melynek segítségével különböző részfeldolgozások után az egész. témát áttekintheti. Nem a folyamatos olvasás tanácsos, inkább lassú, fejezetenkénti. Néhol fel kell frissíteni vallástörténeti ismereteinket is, hiszen a bizánci művészet elsősorban egyházi, s ebben a világban, igen komolyan vették a hit kérdéseit. A térképre sem árt időnként odanézni. — Bizánc nagy és bonyolult birodalom volt. Épp ezért félrevezetők azok az egyszerűsített jelzők is. amelyekkel annyiszor jellemezzük. például a „merevség” és hasonlók. Bizánc olyan volt, mint Prokopiosz életműve. Ez az irodalmár arról nevezetes, hogy míg nappal az uralkodó építkezéseit dicsőíti, éjjel arról írt, hogy a császárné mekkora ribanc. . . A képző- művészetben is élt a táncosnők mozgalmas ábrázolása — Monomakhosz-korona a Nemzeti Múzeumban! — a nyársat nyelt előkelőségek portréja mellett. Ez az oka. hogy a Balkánon a bizánci művészetből sajátos korareneszánsz alakulhatott ki Bizánc is nagy lehetőségeket rejtett magában — a gazdag tartalmú könyv is érzékelteti, hogy a török hódítás, (mely egyben más. nem kevésbé jelentős kultúrát hozott) a művészet virágának új bimbóját törte le száráról. (Corvina) Sz. A. Nagy magyar mesterek Kovács Mihály Festészeti örökségünk ismerete műveltségünk részé, sajnálatos, hogy fehér foltjai között múlt századi mesterek életműve is szerepel. A művészet iránt érdeklődők jól tudják, hogy több mesterről mind a mai napig nem jelent meg monográfia se. A Képzőművészeti Kiadó 1980-ban fontos vállalkozásra szánta el magát. Ekkor indította útjára a Nagy magyar mesterek című sorozatát. Most ennek tizenkettedik kötete látott napvilágot. egv szép kivitelű művészeti album Kovács Mihályiéi (1818 —1892). Ludányi Gabriella monográfiája. Kovács Mihályt, a hazai akadémizmus e jeles alakját, aki a maga korában európai színvonalú festészetet művelt. nemcsak a közönség, hanem még a szakmai közvélemény sem igen tartja számon, legfeljebb a Vámbéri-képmást emlegeti portré- festészetünk java termése között. Különös az is. hogy a Nógrádban élők is többnyire elsiklanak a neve mellett, pedig a szomszédos Eger meghatározó szerepet játszott e múlt századi mester életében. hiszen, amint arról művei napjainkig tanúskodnak. Kovács Mihály az Eger körül tömörülő egyháziért é- szeli központ favorizált mestere volt. Érdemes megjegyezni. hogy a XIX. század második leiében alakultak meg a magyar vidék nevezetesebb képtárai is. köztük 1872-ben az egri érseki líceum képgyűjteménye, amely a későbbiekben éppen Kovács Mihály műveinek és másolatainak jelentős sorozatával bővült. S bár a festő Itáliában, Spanyolországban és Becsben élt. igazi hazája mindig Eger maradt. Kovács Mihály személye és munkássága alkalmas arra, hogy bepillantást nyerjünk egy egész korszak, ezen belül ,a reformkor művésziemberi magatartásformájába. E lehetőséget Ludányi Gabriella messzemenően ki is használja, monográfiájában párját rítkítóan gazdag kor- rajzzal is meglepi az olvasót. Festőnk azon hsgyo- mánvalapító művésznemzedék tagjai közé tartozott, amely valójában nem érhette meg munkája eredményének beérését. ezért olyan szívszorítóan sok az. egyéni tragédia. Miként írja: ..A század első leiében nemzeti művészetünk kialakításának és felvirágoztatásának szinte programszerű célkitűzéséi olyan exponált helyzetet teremtettek. amelyben minden teljesítmény felnagyítva látszik a történeti fejlődés folyamatában elfoglalt* jelentősége miatt. A szabadság- harc bukása után. az önkényuralom 'korában lasssan megszűnt a művészet sajátos, önmagában való. már puszta létezésében is előremutató reformkori szerepe. Az egész nemzedéket megrázó közös nagy élmény azonban a nemzeti művészet égiszé alatt tartalmi követelményeivel és az etikai magatartás oldaláról még egv időre közös nevezőt adhatott a stílusban. minőségben különböző teljesítményeknek. Mígnem a hatvanas evlized- tó] a fellépő nagy történeti festők romantikus akadémiz- musa jelölte ki azt az utat. amely művészetünk fejlődését hosszú időre meghatározta." Ez utóbbi irány nagy alkotóit és alkotásait egyébként a közönség is általában jobban ismeri. Sajnos, Kovács Mihály munkásságát kevésbé. Pedig termékeny festő volt, ismert műveinek száma is meghaladja az ötszázat s ez csak töredéke munkásságának. Az Abádszalókon 1818- ban született festőt, akit később az Orczy család karóit fel, jeles művészettörténészként is számon tartja a szakma. Korának meghatározó történelmi eseményeibe tevékenyen is bekapcsolódott, s bár. művészi munkásságában soha nem szakadt el az akadémizmustól. műveiben a század jóformán valamennyi művészeti áramlatának hatása föllelhető. Történelmi kompozíciói, portréfestészete — például önarcképsorozata — a korszak jeles mesterei között jelöli ki helyét. A kötet egyik érdekessége a Kovács Mihály híres naplójából történő gyakori idézetekben van. E naplóban sok ismert kortársáról található egyéni megjegyzés, csakúgy. mint a korabeli művészeti életről. . A művész hamvait 1929 végén hozatta haza Eger Város Tanácsa a Kerepesi temetőből, most is a hatvani temetőben nyugszik egy grá- nitobeliszk alatt. Hagyatéka egy része a Nemzeti Múzeum Képtárába került, másik része pedig az egri érseki líceum képtárába. Kovács Mihály művei először 1893-ban kaptak nyilvánosságot ez utóbbi helyen. Ludányi Gabriella jelen monográfiája a gyűjtök örömére most a maga teljes gazdagságában rajzolja tel e kevésbé ismert mester életét es munkásságát. A kötetet 29 színes reprodukció, valamint 114 fekete-fehér katalóguskép és német nyelvű ösz- szetoglaló teszi teljessé. Az 1893-as első nyilvánosság sikert hozott a líceumi képtár egyik termében. Meg is jegyezte Vincze Alajos hajdani múzeumi őr jelentésében : ........ a szemlélőnek oly é lvezetet, nyújtván, mely majdnem elragadónak mondható". Ezt a hatást a festő színkezelése. karakterizáló- képessége egyaránt létrehozhatta. (Képzőművészeti Kiadó, 19S7) T. E. Beszélgetés Jevtusenkoval — Hogyan tekint ön a Szovjetunióban most folyó demokratizálási folyamatra, a nyíltság megszilárdulására és miben látja azok nehézségeit? — A dolog azért bonyolult, mert nem mindenki támogatja ezt a folyamatot. Mert a nyíltság mindenekelőtt nyílt verseny, amelyben minden, ami tehetséges, élenjáró magától értetődően legyőzi azt, ami harmadrendű, megcsontosodott és zavarja előrelépésünket. Érthető, hogy ellenzik a nyíltságot és az egész átalakítást a tehetségtelen emberek, akik érdemtelenül foglalnak el magas tisztségeket. Ez a tiltakozás szerintem nem annyira ideológiai, mint — hogy úgy mondjam — biológiai jellegű. és nem kell rá tekintettel lennünk. — A nyugati rendszerekkel ellentétben valóban nyitott társadalma^ igazi és nem látszatdemokráciát kell teremtenünk. Ehhez le kell küzdeni a különféle formákban jelentkező ellenállást. De gondoljunk csak az elmúlt nehéz időkre, amikor a liatal szovjet államot körbevették ellenségei, belül pedig a polgárháború és a pusztulás emésztette. Lenin akkor is teljesen nyíltan beszélt a bürokráciáról, a vesztegetésről. a spekulációról, és ezzel megfosztotta ellenfeleinket ezektől az érvektől. Ma. amikor államunk a világ egyik nagyhatalma, még kevésbé kell tartanunk az önkritikától. — A szembenállásnak van egy másik formája, amely társadalmunk több rétegének passzivitásával magyarázható. Nincs károsabb annál. amikor mindenki egyformán szavaz, mintha tehetetlenségből tenné. Az ilyen formális szavazás aztán akarva-akarátlanul az egységesen elfogadott határozatok szabotolásába fordul. — A nyilvánosság természetesen nem lehet öncél, nem válhat olyan emberek eszközévé. akiknek nincs mit mondaniuk. Az értelmetlenül fecsegő semmitmondásnak nem vagyok híve. Azt a nyilvánosságot becsülöm, ami cselekvési energiává válik, — Nem gondolja, hogy a Szovjetunióban ma lanyhult az érdeklődés a költészet iránt? — Nem hiszem. A gyenge verseket nem olvassák és annyi vers „nem szól semmiről". úgy is mondhatom — ..ritmusos makulatúra” csupán. — Néha rám hivatkoznak, lám, Jevtusenko is abbahagyta a versírást. De én Jevtusenko portréja nem azért írok prózát, forgatok filmet, mert: csökken az érdeklődés a költészet iránt, hanem az önkifejezés vágyától vezéreltetve. Egyaránt megvannak az előnyei a versnek, a prózának és a filmnek. , — Nemrég olvasta fel közönség előtt új elbe- szélőkölteményét Hátunkba nézve címmel. Közéleti töltésű poéma ez, de van olyan vélemény is. hogy ön túlságosan is nyíltan feltárja magánéletét. — Az elbeszélőköltemény még nincs kész. Azért olvastam fel, mert érdekel a közönség reagálása. Lehet, hogy sok sort kihúzok még belőle. Én nem szeretem, ha egy költő csak a mások leleplezésében bátor. A világ könyörtelen elemzését mindig önmagunkon kell kezdeni. Ehhez nagyobb bátorság kell. mint például a vesztegetők leleplezéséhez. — A költőnek fel kell készülnie arra. hogy a gyónásáért adóznia kell. De kelbe önvallomás? Szerintem igen. Ügy gondolom, hogy az emberiség átformálását annak első sejtjével, a családdal kell kezdeni. Mielőtt az emberiségről beszélünk. nem hasznosabb-e egy konkrét emberről, gondjairól, köztük magánéleti problémáiról beszélni? A költő nem állhat oda mentori pózban okítva, hogyan lehet boldoggá tenni az életet. Hiszén ezt maga sem tudja. Csak saját sorsát elemezve képes önnön hibáin keresztül valamire megtanítani másokat. — Ha például a költő válásának tragikus történetéről szól. az okulásul szolgálhat sok házasulandónak és amolyan láthatatlan segítségül szolgálhat. — A Santiago galambja című elbeszélőkölteményemben szó van az öngyilkosságról. A teremből, ahol a poémát felolvastam olyan megjegyzést kaptam: „Hogy lehet ilyet írni? Az öngyilkosságról nem meditálnak, azt vagy végrehajtják. vagy hallgatnak róla”. Én azonban nem húztam ki ezeket a sorokat. Miután a poéma megjelent több európai nyelven, mintegy 300 levelet kaptam különböző országokból, amelyekben azt írták, hogy vallomásom és a chilei kisfiú, Enrique öngyilkosságát olvasva letettek arról, hogy önkezükkel vessenek véget életüknek. Az elbeszélőköltemény mondanivalója az, hogy az öngyilkosság nemcsak egy ember életének kioltása. hanem egyidejűleg önnön tehetségünk megölése. sőt azoké is. akik felneveltek. ez minden emberbe vetett remény meggyilkolása. — ön sok országban, köztük az Egyesült Államokban járt. Mennyire ismerik ott a szovjet uodalmal? — Az Egyesült Államokban jól ismerik a szovjet költészetet. Könyvesboltokban láttam Voznyeszenszkij. Ahma- dulina meg a magam köteteit. A közelmúltban jelent meg — nagy késéssel Jurij Trifonov Az öreg című regénye. Meggyőződésem, hogy az amerikaiaknak nincs módjuk megismerni az irodalom segítségével a szovjet ember arculatát. Az amerikai kiadók rendszerint üzleti okokra hivatkoznak: „Nálunk —• úgymond — nincs igény az önök irodalmára". De hogy lehet meghatározni az igényt vagy annak hiányát, ha egyszerűen nem fordítják le a könyveket ? Ez bűvös kör. — Néhány évvel ezelőtt zajlott le az amerikai és a szovjet kiadók találkozója, ahol megállapodtak, hogy megjelentetik a XX. századi amerikai és szovjet klasszikusok sorozatát. A szovjet kiadók állták szavukat, az amerikaiak sajnos nem. Ahhoz. hogy népeink jobban megismerjék egymást, bővíteni kell a filmcserét is. A film gonosz varázsló is. jó tündér is lehet. Amerikában sajnos nem kevés film terjeszt hazugságot a Szovjetunióról és népéről. A filmvásznon nem látni pozitív szovjet embert. Az Egyesült Államokban is van igazi, erőteljes filmművészet és az alkotások cseréje egyaránt hasznos lenne a költészetben. a zenében és a színház- művészetben is. >. V. VARSA ZOLTÁN: JOPLIN IMÁJA esténként a rock és a füst ringatása gyerünk. Janis! gyerünk! dobd be magad!. zuhanj a lüktető tömegre, gyerünk. .. ! kivérzik hangot, átüt gitárok villamain. a zene gyűrött drapériáin, ezen az ócska éjszakán, jajgató imákon és káromkodásokon gyerünk. Janis! gyerünk! mutasd meg nekik! érintsd meg őket! oldozd fel őket! hiszen szabadnak születtek, higgyek, hogy szabadok, sirasd el őket. . . ez a blues értük zokog gyerünk. Janis! vinnyogj es sikolts, szorítsd magadhoz őket, légy fuldokló reményük, agyongyötört vágyuk, féiholtra vert magányuk szájukon csók, arcukon űzött mosoly... gyerünk, Janis! gyerünk! te árva kócbaba még, még! gyerünk! zihal a föld, az ég.. . alvad a fény, tekintetedben fűzik a szeretet, sikolts meg, sikolts még, sikolts. gyerünk. Janis. . . !