Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
4 NOGRAD 1987. augusztus 8., SZOMBAT Karos-parii hangulat Dél-Tiszántűi egyik igen vonzó pontja a Fehér-Kórós partján elterülő Gyula. A természetvédelem alatt álló ősparkban kiépített gyógyfürdőjét több százezren látogatják, köztük nógrádiak is. Kulturális létesítményeit, kultúrtörténeti emlékeit és a nevezetes várszínházát és vízi színpadát ugyancsak sokan felkeresik. Képeink Gyula hangulatát idézik Bencze Péter képriportja Aki nem tép egyszerre Avagy egy népművelő próbálkozásai Az. Országgyűlés öt esztendővel ezelőtt tekintette át a közművelődési törvény végrehajtását. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a megváltozott gazdasági, társadalmi és művelődési feltételek között újra kell gondolni — nem is a hosszú távra megfogalmazott célokat —, hanem inkább azokat a módszereket, amelyekkel eredményesebb lehet a közművelődés, a szemléletet kel úgy formálni, hogy a változáshoz igazodjék. Fontos volt — ma mégin- kább —, hogy a művelődési érdekeltség beépüljék a társadalmi gyakorlatba, s hogy a szakma valós szükségletekre alapozza tevékenységét. Az intézményvezetők többsége ma már mindezek figyelembevételével tervezi a művelődési házak programját. Kora tavasszal még intézményvezető híján árválkodott a mátraverebélyi kul- túrház. Pedig a tanácsi vezetés már akkor a helyi köz-, oktatási és közművelődési hálózat szervezeti kereteinek megújításáról gondolkodott, amely bevezetése hasznos lehetne az egész faluközösségnek, s az intézmények munkáját is kedvezőbben befolyásolná. — Szeptembertől az általános művelődési központot tervezzük bevezetni — mondja a községi tanács elnöke, s hozzá tette még: —• A vezetés élére az iskola- igazgató mellé azonban szakmáját szerető és értő ember kellene. Lemondás, rezignáltság nem érződött az elnök asz- szony szavaiban, mint annyi más helyütt, ha népművelő hiányáról szólnak, ellenkezőleg : a remény és lelkesedés hangján szólt: — Három irányban tapogatózunk, nem akarunk elhamarkodottan dönteni a vezető személyéről, hiszen közel háromezer verebélyi issza meg a levét, ha elhamar- kodjuk. A fenti beszélgetés óta eltelt négy hónap. Ahhoz nyilvánvalóan kevés idő, -hogy valakinek a munkájáról végleges ítéletet alkothassunk, ám ahhoz elegendő. hogy véleményt formálhassunk a kezdeti — de a jövő számára ígéretesnek mutatkozó — lépésekről. Tanácsi törődés S aki mellé voksukat tették Igényekhez igazodni S mindezt indokolja az is, hogy a tanács elnöke nemrégiben megelégedéssel nyilatkozott a fiatalasszony tevékenységéről, aki mellett végül is voksoltak. Mint mondja, ottléte óta számottevően pozitív irányba fordult a helyi kulturális élet, megnövekedett a közművelődési kínálat, a verebélyiek érdeklődése nem fullad közönybe. — Első dolgom volt tájékozódni az itt élők tevékenységéről, életkörülményeiről, igényeiről, egyszóval mindarról, ami nélkülözhetetlen ehhez a feladathoz — /tájékoztat Somoskői- né Berki Judit népművelő. Iparban, mezőgazdaságban dolgoznak az itteniek, sok az ingázó, sajátossága az is Verebélynek, hogy az átlagosnál több a cigány származású, aminek figyelembevételét nem hanyagolhatja a művelődés terén ténykedő. Arról most nem szólunk — mindannyian tudjuk jól, milyen feladatokkal kell szembenéznünk most és a jövőben, hogy beilleszkedési folyamatuk sikeresebb legyen az eddigieknél. Hálás és buktatóktól sem mentes munka a velük való törődés, érzi ezt So- moskőiné is. Hogy miért, arról azt mondja: — A falusiak nem mentesek még az előítéletektől, s inkább el sem jönnek egy-egy rendezvényre, ha ott sok a cigány. Márpedig ők jobban vonzódnak a közösségi alkalmakhoz, az együttlétekhez, mint a többiek. A szemléleten kell változtatni, ám ehhez az is nélkülözhetetlen, hogy kevesebb legyen az italozó, a munkakerülő közöttük. Sürgős teendőink vannak e területen, s teszünk is ellene, talán több sikerrel, mint eddig. Olyan programokat kínál a kultúrház az embereknek, amiben otthon nincsen részük, de értelmi és érzelmi világuk teljesedéséhez kellenek. — Ha kiszakadnak a hétköznapok szűkre szabott világából, ha kóstolót kaphatnak a szellemi örömökből, talán tágulhat a horizont, amely által a világra tekintenek —, ömlenek a szavak a fiatalasszony ajkairól. Tiniklub és videoklub az ifjabbaknak, játszóház a zsengébbeknek vagy a színjátszókör megannyi lehetőség mindarra, hogy az érdemibb érdeklődés is létjogosult legyen, teret kapjon. Tanfolyamok sora egészíti ki még a kínálatot, amelyek többsége ahhoz a társadalmi, gazdasági elváráshoz igazodik, amelyek mindannyiunk érdekét tükrözik. Betanító- és átképző- tanfolyamok, hogy akinek nincs szakmája az is el tudjon helyezkedni, nagyobb esélye legyen a munkahelyeken; esti iskola indítása azoknak a felnőtt fiataloknak, akik a legkülönbözőbb okok miatt nem fejezték be az általános iskolát, pótvizsgára felkészítő tanfolyam a bukott tanulóknak. Mindezek jelzik azt, hogy a vezetőnő felismerte, s felismerteti az érdekeltekkel, hogy ma már nélkülözhetetlen a képzettség. — Természetesen az sem mellékes, hogy bevétele legyen az intézménynek — mondja, s magyarázatként hozzáteszi: — Kétszázezer forint a költségvetés, de mind a fenntartásra megy, kell a bevétel, hogy több jusson a tartalmi munkára. A Zagyva-parti ütött-ko- pott vén épület felújítását 1990-re ütemezte a községi tanács. Bár addig még hátravan pár esztendő, a verebélyi ígéretes kezdetet remélhetőleg nem követi megtorpanás a kulturális életben, s talán segít ebben majd az ősztől életbe lépő működési szervezet, az ámk is. Tuza Katalin Szeptember 30-ig érvényes Búcsú régi érméktől Nagy a forgalom a salgótarjáni 1-es számú postán. Az egyes kalitkák előtt tucatnyian is várakoznak— Nyolc forint — mondja az üvegfal mögött ülő pénztáros. A levél gazdája régi fém tízforintost tart a kezében. A ndkkelezett korongon megcsillan a lámpák fénye: — Ilyen jó még? — Még jó. — Már csak szeptember harmincadikáig jó — tájékoztat Oravecz Lászlóné postaforgalmi osztályvezető. — Utána nagyon sokáig elhúzódhat égy-egy érme beváltása, tudniillik kérvényezni kell majd a Magyar Nemzeti Bank központjától. Még elég sok forog közkézen a régi, nagy öt- és tízforintosokból, ezért is hosszabbították meg a beváltási határidőt októberig. — Mi lesz a beváltott pénzdarabok sorsa? — Átküldjük őket a bankba, ahol összegyűjtik és leltárba veszik őket. Később megsemmisítik, tehát beolvasztják ezeket az érméket. — Hányán kérik a régi pénz beváltását? — Kevesen. Naponta körülbelül ötven forint értékben cserélik be az emberek. Beváltásukkal a bank foglalkozik, a postán — mint a boltokban, csak fizetnek vele. Igaz, az is előfordul, hogy más címletű pénzt kérnek a régi helyett és kapnak isÉrdekességként említhető, hogy a legtöbben 1971-ben, 76-ban és 79-ben vert tízforintosokat hoznak vissza. Sokan érdeklődtek az iránt is: vajon érvényüket vesztik-e a régi papírtizesek és húszasok? — Természetesen a papírpénzek továbbra is forgalomban maradnak — válaszolta Oravecz Lászlóné. (rt) Kiültek a véuasszouyok a padra... Állandóan zeneközeiben Rózsi néni és Mariska néni gyermekkori barátnők. Már az elemibe együtt jártak, együtt bérmáltak, egymásnak voltak koszorús leánnyai az esküvőn, mindig segítettek a másiknak, ha annak éppen szüksége volt rá. Nincsen ebben semmi különös, jó barátnők között így van ez rendjén. Most már estébe hajlott a nap. Meleg is volt a nappal. Jólesett a munka után megmosdani, és kiülni kedvenc helyükre, Rózsi néniék háza előtt a kispadra. Beszélgettek is, hogyne beszélgettek volna, amikor megjelent a „falu szája”, a náluk vagy tíz esztendővel fiatalabb Teruska. Amikor odaért, ők elhallgattak. Nem mintha valami titkolni valót beszéltek volna, de ami két jó barátnéra tartozik, az nem tartozik senki idegen emberfiára, hát még erre a falukürtjére! Terus megállt, csípőre rakta a kezét, és jó hangosan odamondta: — No, mi az a pletyka, amit én nem hallhatok?! Rózsi néniben megmozdult a kisördög: — Rólad beszéltünk lelkem, éppen rólad! Terust mintha vipera csípte volna meg: — És ugyan mit szájaitok? — Az már bizony, éppen nem terád tartozik —, vette a tréfát Mariska néni. Terus kifakadt: — Hát tudjátok meg, semmi közötök ahhoz, hogy ... és itt olyan dolgok következtek, amik csak őt meg a férjeurát érintették, meg a közvetlen szomszédjukat. — Majd adok én nektek, a más bajával telekürtölni a falut — tette a pontot Terus a szózata végére és elviharzott. Rózsi és Mariska meg egymásra nevettek: Hogy ez mjket mond! Hát bizony erről eddig sejtelmük sem volt. Most legalább van. (s — i) Ez a találkozó csak egy csepp a tengerben — mondja Falvay Sándor Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékének vezetője, amikor a balassagyarmati ikezdeményezés- ről érdeklődőim. Rákosy Andrást, a "KISZ KB kulturális osztályának munkatárséit» aki szintén zenét tanít, s akinek agyában megfogant a találkozó gondolata, arról kérdezem, mi a célja a táborinak, s vajon folytaitódiiik-e a kezdeményezés? — Atz volt a szándékunk, hogy az amatőr zenészek fejleszthessék hangszeres tudósukat, zenei műveltségüket. Idáig ugyanis csak hivatásos zenészek számára voltak hasonló továbbképzési lehetős égek — magyarázza a fiaital zenetanár. — Természetesen cél az is, hogy a résztvevők felnőtt korukban, sokasodó gondjaik közepette is megmaradjanak zenehallgató;, koncertlátogató embereknek. Itt a táborban a diákok nemzetközi hírű tanároktól kaipnak ehhez segítséget, inspiirálást. A tábor,vezetés számára fontos kérdés az is, hogy a fiatalok hogyan töltik el szabad idejűiket: a zenélés, illetve zenehallgatás aiz egyik legkellemesebb, leghasznosabb kikapcsolódási mód. A kezdeményezés kísérleti jellegű: ki kell pró- bálllnii, hogy a profi zenészeikhez szökött, zeneművészeti főiskolákon tanító tanárok hogyan tudnak együtt- működinii a zenével imlkáibb csaik kedv,telesből foglalkozó diákokkal. Nagyon jók a tapasztalatok, s a rendezőiknek az a szándékúik, hogy a itallá,Ikozónak folytatása lesz, hagyománnyá válik;. A zenekedvelő fiatalok szombatom este adnak nyilvános hangversenyt a zeneiskolában. — már —
