Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
1987. augusztus 20., CSÜTÖRTÖK NOGRAD 5 Nemcsak kenyérrel... Nemcsak kenyérrel él az ember, de legfőképp azzal, átvitt értelemben is. Szent István királyunk, alkotmányunk, új kenyerünk régi ünnepén vajon tudunk-e felhőtlen homlokkal és könnyű szívvel örvendeni életünk, békénk, munkánk nyárutóján, egy olyan időszakban, amelyet maga a kormány is az utóbbi három évtized legsúlyosabb gazdasági helyzetének nevezett? Tudjuk-e ünnepelni a drágább kenyeret, örülni annak a nemsokára kétezer esztendőnek, amióta itt a Kárpát-medencében őseink megvetették lábukat, s elvetették az első gabonát? Kétezer év? Ebből a távlatból tekintve a mi röpke éveinkre, hetven emberöltőből persze csupán egy a miénk: a jelen, melynek minden gondja eltörpül régi s nem is olyan régi bajok, veszedelmek, nyomorúságok mellett. S a magyar nép mindent elviselt, életben maradt, vesztes háborúk, szabadságküzdelmek, levert forradalmak, megosztottság ellenére vagy talán éppen ezekért. Himnuszunk költője is azt mondja: „Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!" De jó is volna, ha már valóban megbűnhődtük volna! A történelem ítélőszékéről ugyan szoktunk beszélni, az emberiség utólag kollektív tudatában többnyire megemlékezik bűnökről és érdemekről, de jól tudjuk: nekünk itt és most kell helytállnunk, ezekben a gondterhelt, szürkének tetsző években éppen mi képviseljük a folytonosságot, az országot, a nemzetet, s minden mulasztásunk időzített bomba a jövendő nemzedékeinek, minden bűnünk és ha* nyagságunk gyermekeink, unokáink öröksége is. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem tiszta szóval, igaz szóval is. A történelem legnagyobb pillanatai tanúsítják, még fongyo- san, korgó gyomorral is csodákra képes az ember, ha igaz szóval, szabad gondolattal, értelmes közösségi feladatokkal legalább betelhet. Hányszor és hányszor született, épült már újra ez az ország, olyan időkben is, melyekhez képest mi most joggal lehetünk akár nyugodtak és gazdagok is! Igaz, megtorpa- tunk az elmúlt években, de élünk, dolgozunk, lépni akarunk! Ez a lépéskényszer talán még jót is tesz nekünk. Ha megtanuljuk, hogy semmit sem kapunk ingyen, hogy senki sem pótolja a mi mulasztásainkat, az újra erős közösséget faraghat belőlünk, igazi nemzetet. Ha megszokjuk, hogy nevén nevezzük a dolgokat gazdaságban, társadalomban, politikában! Mert lépéskényszer van! Nemcsak többet és főleg jobban és okosabban kell dolgoznunk, hanem jobban meg kell fogalmaznunk céljainkat. A holnapit is, az ezredforduló céljait is. Hogy - mondjuk 1996-ban, amikor számunkra megkezdődik a magyarság harmadik milenniuma, elégedetten tekinthessünk vissza ezekre az évekre. Hogy azt mondhassuk: ünnepelhetünk. Nehéz volt, keményen megdolgoztunk, de megérte. Szentmihályi Szabó Péter Lehet, hogy akadnak a gyárban is, akik különös em- tbernek tartják Földi Józsefet, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakmunkását. Néha ír róla ,az újság, képei, rajzai rendszeresen szerepelnek az amatőr képző- és iparművészeti kiállításokon, és — úgy tetszik — ebből a művészkedésből semmi látható „haszna" nincsen. Akkor miért csinálja? A kérdés csak látszólag indokolt, csak akkor, ha haszonnak kizárólag annak materiális megjelenését tartjuk, s megfeledkezünk arról a nyereségről, amit nem a nyereségrészesedéskor osztanak, hanem ami a személyiség gazdagodásában, a munka- és lakóhelyi közösség, a tá- gabb környezet esztétikai kultúrájának formálásában, szemléletének alakulásában mutatkozik meg. A többi között erről is szó volt azon ez országos amatőr képző- és Acélgyári pillanatok iparművészeti fórumon, amit július elején rendeztek Kecskeméten, s például olyan kérdésekre keresték a választ, mit jelent manapság amatőrnek lenni, minőségi kategóriát jelent-e elsősorban az amatőr jelző vagy életformára utal? Magyarországon ma legalább 150 ezer ember folytat valamilyen képzőművészeti tevékenységet, Nógrádban is jelentős az amatőr képzőművészek száma. Földi József úgyszólván gyermekkora óta fest és rajzol. Később igen sokat tanult Iványi Ödön festőművésztől, akiről korábban szép portrét is festett. .Csaknem másfél évtizede tagja a megyei amatőrstúdiónak. A csoportos kiállításokon kívül több kamaratárlatot is rendezett, a gyárban tiszteletnek örvend. Számára tehát a művészeti tevékenység az életforma része, állandó tanulásra, szakmai ismeretei gyarapítására ösztönzi. Itt bemutatott rajzain mindenekelőtt a munkahely hétköznapjai jelennek meg. A rajzok acélgyári pillanatokat örökítenek meg, olyan munkafolyamatokat, amelyeket Földi József belülről ismer. Egy dolgozó jegyzetei ezek a rajzok önmagáról és a gyárról. Értékük elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a munkát, minden érték — s végső soron az élet — alapját dicsérik. Ki ismerné jobban ezt a világot, mint az, aki maga is benne él, mint Földi József is... (te) Az oktatási törvényről egy év távlatában U azánkban a társadalmi ** fejlődés, az átfogó reform szerves részeként valósul meg a közoktatás tartalmi és szervezeti korszerűsítése. A hosszabb ideje tartó folyamat jogi keretét az 1985 tavaszán elfogadott és a múlt év szeptemberében hatályba lépett új oktatási törvény képezi. E dokumentum — szinkronban a közoktatásra vonatkozó párthatározatok, korábbi állami döntések, távlati programok követelményeivel — a nevelő-oktató munka minőségi megújítását tűzi ki célul. A szocialista nevelő iskola intézményét szorgalmazza, amelyben magas színvonalú oktatás folyik. Kiterjed az oktatás egészére, s lényegesen egyszerűsíti, át t ek i nt h e többé teszi az idevágó paragrafusokat. Szemléletmódja a jövőre orientált, s számos elemét csak hosszabb távon, fokozatosan, a társadalmi, gazdasági, tudati feltételek alakulásával összhangban lehet megvalósítani. Egy év során is felhalmozódtak azonban fontos tapasztalatok, amelyek összegzése tanulságokkal szolgálhat az oktatási törvény további kibontakoztatásához, s egyáltalán a közoktatás fejlesztéséhez. Ennek tudatában tűzte napirendre e témát a . közelmúltban a megyei párt-végrehajtóbizottság, értelemszerűen a politikai szempontok elemzésére helyezve a hangsúlyt. A törvény érvényesítésének alapfeltétele, hogy az intézményekben, illetve a társadalmi környezetben mennyire ismertek új vonásai, elvárásai, milyen volt fogadtatásuk. Az elmúlt tanév egyik kiemelt — politikai és szakmai — feladataként több szinten és sok fórumon nyílott alkalom arra, hogy főként az intézményvezetőségek tagjai, a pedagógus-pártszervezetek, szakszervezeti és KlSZ-bi- zottságok tisztségviselői, aktívái értelmezzék az oktatási törvényt és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat, végrehajtási utasításokat. Az állami szakirányítás gondot fordított arra, hogy a tanácsok vezetői is megismerjék az új rendelkezéseket. Sajnálatos, hogy a segédletek kései és kis példány- számú megjelenése éppen azt nehezítette, hogy a pedagógusok derékhada is időben és alaposan ismerje meg feladatait. Bár a n'e- velési értekezletek, a központi és helyi kiadványok is a ráhangolást szolgálták, a kollektívák szemléleti egysége egyelőre nem teremtődött meg. Vannak, akik az iskola stabilitását, nyugalmát, belső rendjét féltik az újabb beavatkozásoktól. Nem sikerült még valameny- nyi nevelővel megértetni a törvény progresszív jellegét, a közoktatási reformtörekvésekkel vájó szoros összefüggéseit. Kedvezőbb az új követelményrendszer ismerete, visszhangja a kommunista pedagógusok körében, hiszen ők a pártrendezvények keretében is foglalkoztak egy-egy részkérdéssel. Elégedettségre azonban e téren sincs ok, hiszen a pedagógus-pártszervezetek ez irányú munkája sem volt elég célratörő, bizonytalanságokat is tükrözött. Legkevésbé a szélesebb közvéleményben tudatosodtak az új ismeretek, a tennivalók, pedig a „nevelés-oktatás fejlesztése, anyagi és erkölcsi Az esztendős tapasztalatokat összegző, a tanulságokat is megfogalmazó írást azzal a szándékkal bocsátjuk útjára, hogy olvasóinkban — mindenekelőtt a pedagógusok körében — újabb gondolatokat ébreszt, amelyeket ugyancsak érdemes közkinccsé tenni Valamennyinek szívesen adunk helyet a következőkben a NOGRAD hasábjain. ,támogatása< az egész társadalom ügye”' kell, hogy legyen a törvény betűi szerint is. A dokumentumok megismertetésének folyamata tehát nem zárulhat le. Az oktatási törvény legfontosabb új eleme, hogy növeli az intézmények —, s ezeken belül a nevelőtestületek, munkaközösségek és nem utolsósorban az egyes pedagógusok önállóságát, biztosítja az uniformizáltság felszámolását, differenciált, sajátos arculatú pedagógiai műhelyek kialakítását. Annak ellenére, hogy a pedagógustársadalom már régen igényli a nagyobb szabadságot saját szakmai ügyeinek intézésében, s a törvénytervezet vitájában a nógrádi nevelők is erre voksoltak, a „belső vezérlésű önfejlesztés” érvényesítése — éppen újszerűsége miatt — nem zökkenőmentes. A legtöbb kérdés az önállóság értelmezése határai körül merül fel. A 'gyakorlatban egyaránt találkozni az anarchiától való félelem és a túlszabályozásra való törekvés jeleivel. " Nehezíti a helyzetet, hogy a gazdasági önállóság teljes eszköztára még nem funkcionál. Az nem lehet vitás, hogy a tantestületek érettek arra, hogy a helyben felmerülő problémáikra maguk keressék a legjobb megoldásokat, de e. másfajta magatartás meggyökereztetéséhez — úgy tűnik —, több időre van szükség. Természetes, hogy az intézmények önállósága nem lehet parttalan, nem lehet független sem a központi és helyi oktatáspolitikai, szakmai célkitűzésektől, igényektől, sem a közvetlen társadalmi feltételektől, főként a családi, szülői háttértől. Az is nyilvánvaló azonban, hogy az új helyzetben az óvodákat, iskolákat fenntartó, „kívülről” irányító szervek szemléletében, módszereiben is #lapos megújulásnak kell bekövetkezni. Az intézményi tevékenység mechanizmusában a legnagyobb változást a működési szabályzat, mint teljesen új dokumentumforma bevezetése jelenti. Ebben az általánosan érvényes jogokat és kötelességeket meg kell viszont fogalmazni — az adott óvoda, iskola konkrét helyzetére, körülményeire ^építve — a helyi orientációt jelentő, a tanévi és a mindennapi munkát koordináló legfontosabb elemeket: az intézmény belső szerkezetét, a munkamegosztás és a vezetési struktúra rendjét, a különböző közösségek (diákönkormányzat, pedagógusok, szülök), viszonyát, a tanulók ösztönzésének, felelősségre vonásának elveit, a névadó kultuszának, a hagyományok ápolásának formáit, a létesítmények használatát. A működési szabályzatot ^ a most iriduló tanév első hónapjában kell véglegesíteni, elfogadtatni. A tapasztalatok szerint valamennyi intézményben foglalkoztak e dokumentum előmunkálataival, de a készültségi fokban jelentős különbségek vannak. Az új feladat komoly követelményeket jelentett a tanintézetek számára. Problémát okozott a szabályzat tartalmi kereteinek kijelölése, stílusának, nyelvezetének megválasztása. Nem véletlen, hogy eleinte valamilyen modell, vagy minta kiadásában is reménykedtek. E helyett sok segítséget, konzultációs lehetőséget kaptak a művelődési osztályoktól, a pedagógiai intézettől. Az oktatási törvény szelleme szerint a pedagógiai intézmények munkájában, légkörében is érvényesülnie kell a társadalmi léptékű demokratizálódás követelményének. Ennek egyik konkrét megnyilvánulásaként az igazgatói pályázatok elbírálásában tovább nőtt a nevelőtestületek jogköre, hiszen csak többségük egyetértésével lehet a vezetői álláshelyeket öt évre betölteni. A pedagógusok alapvetően kedvezően fogadták az új eljárást, amelynek eddigi gyakorlata — az apró értelmezési, egyeztetési gondok mellett — komolyabb problémákra is felhívta a figyelmet. A megyében meghirdetett 31 vezetői állásra 39 pályázat érkezett. . Huszonhatan saját helyüket pályázták meg. 23 esetben csak egy fő pályázott. Másik véglet: az egyik középfokú intézetbe négyen adták be a pályázatukat. Az adott tantestületen kívüli pályázók száma 9 volt. Más megyéből mindössze ketten pályáztak. Egy pályázatra nem volt jelentkező. Két helyen történt meg, lfogy a jelöltek, egyike sem kapta meg a nevelő- testülettől a szükséges támogatást. A pályázók alacsony szá" ma, az óvatosság azt igazolja, hogy nincs elég vonzereje, presztízse az igazgatói, a vezetői munkának a pedagógusok körében. Ebből az következik, hogy nem lehet csupán a spontaneitásra hagyatkozni, s több tudatosságra, tervszerűségre van szükség e folyamat irányításában is. Jobban kell ösztönözni az alkalmas, rátermett fiatalokat a pályázatok benyújtására. Nyíltabban, határozottabban szükséges a politikai érdekeket érvényesíteni — mind a párt-, mind az állami szervek részéről egy-egy jelölt támogatásában. Figyelmeztető az is, hogy a pályázók által benyújtott vezetői programok színvonala — intézménytípusonként, személyenként — rendkívül vegyes volt. A tanulmányszintű, igen alapos „pályaművek” mellett lehetett találkozni igénytelen, átdolgozásra javasolt tervezetekkel is. A demokratikus, közéleti magatartás megalapozását jól szolgálja az oktatási törvény törekvéseinek és a KISZ-kongresszus elhatározásainak találkozása. Ez kedvező feltételeket teremt az öntevékeny diákmozgalom fejlesztéséhez. A megye középfokú intézményeinek fogadókészségében azonban nagy Különbségek vannak, s ugyancsak eltérő módon segítik az ifjúsági mozgalom megújulását a pedagógus-pártszervezetek. Az oktatási törvény — egyebek közt — az iskola- tanácsok életre hívásával kívánja elősegíteni az intézmények és a tömegszervezetek, vállalatok kapcsolatát, együttműködését, a nevelőoktató munka társadalmi kontrollját. Az új javaslat- tevő, véleményező fórum létrehozásában, a Hazafias Népfront kapott kezdeményező, keordináló szerepet. Bár, az iskolatanácsok szervezése néhány intézményben már megkezdődött, összességében e folyamat a megyében még nagyon az elején tart. Napjainkban a figyelem értelemszerűen a gazdaság- politikai kérdésekre összpontosul. A gazdasági-társadalmi kibontakozás politikai programjait azonban az a helyes felismerés hatja át, hogy a társadalmi, gazdasági megújulás hatékonysága nagymértékben függ a magatartást, a teljesítményt befolyásoló általános műveltség,' politikai ismeret, a korszerű szakmai tudás színvonalától. Ez felértékeli a közoktatás szerepét, s várhatóan újabb lendületet ad az oktatási torvény következetes megvalósításának -is. Dr. Csongrády Béla