Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
4 NOGRAD 1987. augusztus 20., CSÜTÖRTÖK MINDENNAPI KENDERÜNK Van-e vajon életünknek természetesebb, magától értetődőbb része, mint maga a mindennapi kenyér? S, van-e vajon varázsosabb szertartás a kenyérsütés rítusánál? A kenyérsütő asszony, miközben gyakorlottan, sorjában végzi a cipókészítés műveleteit, a eleinket idéző mesék birodalmában jár. Mert mindig is igy sült a tisztelettel megszegett kenyér, ünnepi asztalaink királya. A távoli múltba vesző ősöké a kenyérsütés koreográfiája, mellyel évszázadokon át, hozzánk is szól az üzenet: a aranyló táblákon könnyedén ringó élet, a patyolatfehéren pergő liszt, s majdan a pirosán mosolygó, illatos cipó fáradozásunk jutalma. Kiss Vincéné Nógrádsipeken asszonytársaival, Király Jánosnéval és Keresztúri Vincénével kenyeret süt. .. — Rigó Tibor képriportja — FÜSTBŐL LETT TERV „Adó ász" lett a porleválasztó? Számtalan cikk, publicisztika foglalkozott már az ötvözetgyár egykori „híres- hírhedt” porszennyezésével. A füsttel kiszabadult szilícium szürke lepelként borította el a gyár környékét, de jutott az „áldásból” Salgótarján belvárosának is. Aztán megépült a porleválasztó berendezés, amely méltán vívta ki a környezetvédők — és a helyiek elismerését. Ennyi pénzért — 140 millióba került —, nem kunszt dicsőséget szerezni, mondhatnánk. Hogy mégsem így van, azt szeretnénk most bebizonyítani. Előbb csak egy állandóan visszatérő újságírói kérdés, történetesen a Búvár című folyóiratból: „És addig mit kezdenek a porral?” (Tud- niildk a hasznosítását megoldó üzem felépültéig.) Fél évvel ezelőtt még így válaszolt az igazgató, dr. Ta- máskovics Nándor: „Átmenetileg zárt helyen tároljuk, hogy az üzem megépültével hasznosíthassuk.” Nézzük sorra az eseményeket. Joggal vélem, hogy az ötvözetgyári porsztori a vége felé közeledik és ilyenkor nem tanulság nélküli a történeti áttekintés. — A hatvanas évek elején már érezhető volt a ránk nehezedő nyomás — emlékszik vissza a beruházási osztályvezető, Szikora József. — Tény, hogy a porködtől időnként méterre sem lehetett látni, de bennünket talán ennél is jobban aggasztottak az itt dolgozók rendkívül mostoha munkakörülményei. Odáig jutottunk, hogy már nem kaptunk embert, aki a kemencéknél lapátolta volna az anyagot. Akkoriban a felettes szervünk, a Kohó- és Gépipari Minisztérium is alaposan tanulmányozta a kialakult helyzetet. Egy csehszlovák prototípust vásároltunk. . . A gyár a NIKEX-et bízta meg az üzlet nyélbeütésével. A 64 millió forintos beruházás 1971-ben lett kész, ám az eredmény elmaradt, mivel az elektrofilter berendezéstípus nem alkalmas ferroszilíciumporok leválasztására. — A tanulságot természetesen levontuk, hiszen akkoriban már javasolták a zsákos leválasztást. Üjabb kísérletbe vágtunk, amelyre nyolc vállalat jelentkezett. A legreálisabb ajánlatot a francia Filter-Media cég adta, így velük együtt valósítottuk meg az impozáns porleválasztót. A határidőt tartva, 1983. december 31-re végre eltűnt a por a gyár és a Város fölül. A történet margójára kívánkozik, hogy a környezet- védelemben nyújtott kimagasló munkájáért dr. Tamás- kavics Nándor igazgató megkapta a Pro Natúra-dí- jat. A gazdasági széljegyzetek közül pedig nem maradhat ki, hogy a francia cég a munkálatok egy részét a helyiekre bízta, így a deviza jelentős részét megtakarították. A mért porszennyezés a vártnál jóval kevesebb, mindössze 10 milligramm nagyságrendet ért el a garantált 50 milligramm helyett. És most térhetünk rá az elején idézett kérdésre: mi lesz a por további sorsa? Kell-e törődnünk vele egyáltalán? Hiszen a már zsákolt anyagot ki lehet szállítani a közeli meddőhányókra és „spongyát rá”. Igen, ám, de a finom szerkezetű szilícium nem ismeri a szándékainkat, ezért a legkisebb fuvallatra újra szennyezné a környezetet. Megkötésére egy sor javaslat érkezett, melyeket alaposan fontolóra vettek az ötvözetgyárban. Csakhogy van itt egy igen nyomós érv, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, s ez a rendkívül magas állóeszközadó. A porleválasztó értéke a gyár eszközeinek 44,5 százalékát teszi ki, ami után évente 3 millió forintot fizetnek — szinte már úgy érzi az ember: büntetésként! Nem is beszélve a hitel visszafizetéséről, a fenntartásról. Szikora József ceruzát ragad és némi számolgatás után megjegyzi: — Évente 25—28 millió forintba kerül az üzemeltetés, ehhez jön a vagyonadó, na és nem feledkezhetünk meg az egyszer kifizetett 140 millióról sem. Ezek után azt hiszem érthető, hogy törni kedtük a fejünket, miként lehetne hasznosítani a hulladékot. Hozzáteszem, hogy a francia üzlet során már felvetődött ez a kérdés, de akkoriban nem volt kiforrott technológia a feldolgozásra. Kutatni kezdtünk hát és a dosszié szerint 30 helyen végeztünk kísérleteket, elsősorban építőanyag-ipari hasznosításra. Említhetem a lengyelekkel folytatott közös kutatást: ezek a műanyag Salgótarján egyik legújabb kori szimbóluma is lehetne az ötvözetgyár porleválasztója. lapok, amiket a kezemben tartok, a mi porunk hozzáadásával készültek. A TAURUS nem látott benne fantáziát. .. Hogy kik kapcsolódtak még be? Többek között a Szilikátipari Kutató és Tervező Intézet, a Kemi- kál Építőanyagipari Vállalat, a Beton- és Vasbeton- ipari Művek, az Energiagazdálkodási Intézet és a Mosonmagyaróvári Timföldgyárban is ismerik a port, hogy csak a jelentősebbeket említsem. Végül is a Kemikáliái jött létre a szerződés idén áprilisban. A leválasztott por egy részének a hasznosítására Gyula-rakodón építettek közösen egy keverőüzemet, ahol az év végétől kezdődően szárazhabarcsot fognak előállítani. — A hat silóból kerül a keverőberendezésbe az anyag — mutatja az impozáns csarnokot az osztályvezető. — Túl azon, hogy a por jelentős részét ily módon hasznosítjuk, lehetőséget akartunk teremteni az újabb kutatásnak is. Tudniillik az építőipar még nem, vagy kevéssé ismeri a készülő terméket. Ezért feltétlenül több irányban kell próbálkoznunk. Sőt, az is megeshet, hogy nem lesz rá kereslet. Ez viszont az előbbi gondolatomat erősíti meg. A porsztori lassan véget ér. Keserves, ugyanakkor mégis szép az eltelt több mint két évtized. Keserves az iskolapénz megfizetése miatt, szép az eredmények, a szellemi tapasztalatok sokasága miatt. A legszebb pedig a bátorság, hiszen ma még számtalan üzem, szeny- nyező vállalat gondolkodik másképp Magyarországon. Inkább vállalják a bírságot, mondván: még évtizedeken keresztül is gazdaságosabb így, mint beruházni! S, mire észreveszik, hogy környezetükben elpusztultak a fák, az élővizekből eltűntek a halak, az emberek pedig sorra megbetegedtek, már késő. Ma az egyik legfőbb kényszer a gazdaságosság. Íme a példa, így sem lehetetlen... T. Németh László Kofroczó József fogadalma Uol van az emberi telje" sítőképesség határa? — Nem tudhattam, hogy a nádújfalui beszélgetés erre a tűnődésre is alkalmat ad. A takaros házak között tudakozódva a kérdésre kérdést kapok: „Melyik Kotroczót keresi?" „A bányásznépfron- tost”. Így már világos az úticélom mintha csak valakinek a ragadványnevét mondtam volna. Kotroczó Józseffel azonban nem egyszerű a találkozás. Beszélgetésünk pillanatában még abban sem volt bizonyos. hogy az augusztus 20-a előtti kitüntetési ünnepségen személyesen veheti át a mozgalom elismerését. A népfrontmunkáért kitüntető jelvényt. — A sorsom úgy hozta, hogy most jobbára az ORFI lakója vagyok. Baj van a meszes csigolyáimmal, ezen próbálnak segíteni. „Hogy bírta?” — a kurta kérdést feltették Kotroczó- nak az ORFI dicsért orvosai is. Az életrajz számai ugyanis arról vallanak, hogy az egészséggel, pontosabban az érte való viaskodással is, negyvennyolc esztendejéből harminchármat töltött föld alatt a ménkesi vájár. Hoéíf bírta? A megismételt kérdésre gondolkodás nélkül feleli: — Néha elgondolkodtam azon, hogy mennyit vehet a vállára az ember, de fáradt nem voltam soha. A válasz talán a munkatársak dicsérete is.; Kotroczó József minden bizonnyal külön fejezetet szentelne a Nagy Pál Máté vezette kollektívának. Mondandójának tartalma, hangsúlya egyaránt erre vall. Munkát azonban nemcsak a löld mélye, hanem a fényes-szép napszínt is bőséggel adott vendéglátómnak, aki ma ezt a titulust viselt: a körzeti népfrontbizottság elnöke. A gyökerek a sihe- derkorba nyúlnak vissza, amikor a falu fiataljaival színdarabokkal tájoltak, hogy ily módon keressék meg a balatoni kirándulás költségét. S hogy erre olyan kiválóan emlékszik ma is, annak jó oka van. — Akkor, ..ott ismertem meg a feleségem. A mellénk telepedő háziasszony a szűkszavú emlékezést kiegészíti: — Mintha mesét mondana az ember, már a színdarabokban is férj és feleség voltunk. Rendszerint a dobogón is cívódtunk. mint ahogy a valóságos életben is hozzátartozik a széphez az időnkénti zsörtölődés. A véleménykülönbség szülte keményebb szó természetesen nemcsak Kotroczóék sajátja. A férj KlSZ-titkár- ként, tanácstagként, népfrontosként mindig is együtt élt a faluval, példatára fölöttébb gazdag. — Szorgalmas, igyekvő ember a nádújfalui, mindenki meggyőződhet erről, aki körülnéz a településen. A munkát sem restelli. Ha értelmét látja, akkor egy emberként fog hozzá a teendőkhöz. A szava csak akkor hangos. ha nem nyílt a szó, ha becsapva érzi magát, ha csalódott. Mi tagadás, az utóbbira is volt már példa. Akkor is, amikor abban a hiszemben éltek, hogy Homokterenye, Mátraterenye és Nádújfalu egyesülésekor valami megmarad a helységnévtáblán az utóbbiból is. „Mátraújtere- nye” lesz az új név — ez a hír járta. S amikor bizonyossá lett a döntés, Kot- róczó Józsefnek, a faluval együtt felnőtt és megöregedett asszonyt, e mondat után kellett nyugtatni: „Te, Jóska, akkor én már nem Nád- újfaluban fogok meghalni?” — Kár volna tagadni, csalódás volt — folytatja az emlékezést. — Az élet azonban haladt, tenni kellett a dolgunkat. Ahogy annak idején saját magának épített a falu kultúrházat, iskolát, tanácsházat, most a jó vízért kellett és kell fáradozni. A munka mellett az anyagi áldozat sem csekély, családonkén huszonötezer forint az ára, hogy a falu hét kilométernyi utcájában elkészüljön a vezeték, s 1989-ben j.ó vizet adjon. A szervezés, a munka mellett mennyi kétkedést kell még addig eligazítani a népfrontelnöknek? Már ma is ezzel a kérdéssel állítják meg: — Az utca túloldalán megy a vezeték. Hogy jön át az út alatt hozzánk a víz? Részletkérdés. A népfrontmunkás azonban a részleteket sem hanyagolhatja, kiváltképpen, ha a közérzetről, a hangulatról van szó. „Ki kell menni a nép elé” — mondja az elnök, de gyanítom, majd meg is bizonyosodom felőle, hogy így érti: együtt kell élni a néppel. Otthon, az utcán, a boltban, a kocsmában. Apropó, kocsma. A népfrontelnöknek a falu idős emberei most éppen a „gazdagodást” panaszolják : — Tehetnél valamit. Jó dolog, hogy nekünk már Hiltonunk is van, de arra a mi nyugdíjunkból nem futja. A sirám mögött egy átalakítás és az azt követő osztálybeli átsorolás van. Nád- újfaluhoz pedig, akár a legtöbb településhez hozzátartozott, hogy a parasztember esetleg egy pipa és egy sör mellett élte a közéletet is. A táblacsere révén azonban drágább a sör, ritkább a vendég — gyérebb a disputa. „Ez ügyben nem sikerült semmit sem tennem” — így a sokaság bizalmasa. Igen, bizalmasa, mert akkor is hozzáfordulnak, ha a buszcsatlakozást sérelmezik. — Ha az ember el akar indulni valahová, keresni kell a legjobb utat. Az előbbi esetben Tőzsér Gazsit, az országgyűlési képviselőnket választottam. Számíthattam rá, segített. Bár minden ilyen simán menne. Az élet azonban ennél bonyolultabb. Az már egy népfrontelnök képességeit is meghaladja, hogy — példának okáért — déli tizenkét óra előtt is mindig lehessen kenyeret kapni. Az ellátás gondjait mellesleg nemcsak hírből ismeri Kotroczó József, az ő kezéhez épp úgy hozzátartozik a bevásárlószatyor mint a bányászszerszám. — Réges-régen abban a dalban vagyok, hogy amikor nem nappalos műszakban dolgozom, akkor enyém a bevásárlás gondja. Néha nem is látja az asszony a pénz egy részét, mert én viszem a boltba. Ö ugyanis az erdészetnél dolgozik, s hiába változott az életmód a nők munkavállalása révén, ehhez nem igazodott a kereskedelem. Így aztán, ha mind a ketten nappal dolgozunk — vásárolnak a szomszédok nekünk is. E fényeket nem véletlenül emlegeti Kotroczó József. Azt mondja: a munkával mindig a körülményekből kell kiindulni, a módszer a helytől el nem választható. Sok az eljáró dolgozó? Akkor az a kályha, onnan kell már a tervezésben is elindulni, hogy mikor jönnek haza. így lett jó hírű tekeegyesület, saját pályával, s Kotroczóné maga adta a meszelőt a most már határőr Kotroczó fiú kezébe: menj, te is dolgozni. A nádújfalui ember pedig megy. Legföljebb akkor keserű a szájíze, ha azt látja: másutt azért is pénzt adnak, amit ők a két kezük munkájával hoznak létre. A népfrontelnököt foglalkoztató gondolatokból természetesen még így is csak szemelget- tünk. Szívfájdalma, hogy nem megoldott 110 iskolásgyerek buszra várakozása; hogy a közösen épített nagy kultúrház nem úgy szolgál, ahogy kellene. S ehhez jön ezernyi napi apróság: „Segíts. Jóska... ” __ Ezt akarom tenni erőm ^ és képességem szerint, amíg csak élek. Fogadalmam van rá. 1959. áprilisában egy tüdőműtéttel visszahoztak az életbe, segítettek rajtam. Fogadalmam szerint ezt igyekszem törleszteni azóta — s addig, amíg tehetem. Kelemen Gábor
