Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

1987. augusztus 20., CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 H kibontakozás feltetele a Haladéktalan és egységes cselekvés Irta: Géczi János Az MSZMP Központi Bizottsága, július 2-án fogadta el állásfoglalását a gazdasági- társadalmi kibontakozás programjáról. Az azóta eltelt hetekben Nógrád megye köz­véleménye megismerkedett a dokumentum­mal., a megye pártszervei és szervezetei kibővített testületi üléseken, taggyűléseken kaptak tájékoztatást. Ezeket a rendezvé­nyeket a korábbiaktól nagyobb aktivitás, őszinte, nyílt légkör jellemezte, a pártta­gok felelősséggel mondták el véleményü­ket, s kifejezték készségüket a program­ban foglaltak megvalósítására. Ezzel lezá­rult a munka első szakasza, amelynek leg­fontosabb célja az volt, hogy a közvéle­mény ismerje meg és értelmezze a prog­ramot, alakuljon ki benne valós kép az ország helyzetéről, a tennivalókról, vallja magáénak elveit, a legfontosabb célkitűzé­seket. Megértéssel fogadták A Központi Bizottság állásfoglalását nagy várakozás előzte meg. Ez szorosan összefügg azzal, hogy az emberek érzékel­ték a társadalmi feszültségeket, közvetlenül tapasztalták, hogy a gazdaság teljesítménye elmarad a tervtől, többet fogyasztottunk, mint amire lehetőségünk adódott. Az ér­deklődés megnyilvánult az előkészítés so­rán is, amikor a tervezetet különböző fó­rumokon megvitatták, az állami, társadal­mi szerveknek lehetőségük adódott az elő­zetes véleménynyilvánításra. Erről általá­ban elismeréssel szóltak a párttagok, de akadt olyan nézet is, amely fontosnak tar­totta volna, hogy e nagy jelentőségű do­kumentumról még szélesebb körben foly­tassanak eszmecserét. A legfőbb tapasztalat, hogy megyénk la­kossága igényli és támogatja a változáso­kat, amelyek révén a szocializmus anyagi, szellemi erőforrásainak hatékonyabb ki­használásával előbbre juthatunk. Őszinté­nek és felelősségteljesnek tartotta 1 a Köz­ponti Bizottság értékelését hazánk helyze­téről. Egyetért a programban megjelölt feladatokkal, tisztában van azzal, hogy a népgazdaság gondjainak megoldására az egyetlen lehetőség a gazdasági-társadalmi kibontakozásért megfogalmazott célok ma­radéktalan és következetes végrehajtása. A célkitűzéseket reálisnak, megalapozottnak, a végrehajtás megkezdését halaszthatat­lannak ítélte. Ezért gyors, határozott in­tézkedéseket várnak a központi és helyi szervektől egyaránt. Az emberek is úgy gondolkodnak, hogy a megújulásra minde­nekelőtt a gazdaságban van szükség. A gazdaság teljesítőképességétől függ elsősor­ban a kibontakozás és a későbbi fellendü­lés. A lényeges változáshoz azonban arra is szükség van, hogy az emberek másként gondolkodjanak, cselekedjenek. Jobban "érezzék például, hogy saját sorsuk alaku­lásáért személyesen is felelősek. Ez azért is fontos, mert akadtak vélemények, ame­lyek a megújulást kizárólag csak a gazda­ság területére értelmezték. Mint a doku­mentum nevében is hordozza: gazdasági- társadalmi program, amely más minőségű követelményeket támaszt az élet minden 'területére, minden szinten és mindenkivel szemben. Feltételezi a szemlélet és a gya­korlat egyidejű változtatását. Mindehhez nélkülözhetetlen, hogy a politikai intéz­ményrendszer, az irányítás is korszerűsöd­jön. A pártrendezvényeken szigorú kriti­kával, őszintén szóltak munkánk gyengéi­ről, a kibontakozási program megvalósítá­sával kapcsolatos aggályukról, kételyeik­ről. Több helyen felvetették: miért nem je­lölt meg még konkrétabb tennivalókat a Központi Bizottság? A kérdés összefügg ai korábbi, helytelen gyakorlattal, amikor a párt átvállalta a kormányzati szervek fel­adatait is. A kormány által készített, s hamarosan az Országgyűlés elé kerülő munkaprogram, a' helyi feladattervek bizo­nyára hozzájárulnak majd ahhoz, hogy kor­szerűbben értelmezzük a párt irányító, po­litikai szerepét is, s mindenütt megértsék, hogy a konkrét teendők meghatározása az adott gazdasági egységek és intézmények vezetésének feladata. Több helyen szóltak arról, hogy koráb­ban is voltak időtálló, jó határozatok, amelyek végrehajtása elmaradt, mert hi­ányzott a határozottság, a következetes­ség, a keletkező feszültségek felvállalása. Mi a garancia arra, hogy nehezebb körül­mények között tudunk-e változtatni be- idegződött, rossz gyakorlatunkon, képesek vagyunk-e másként cselekedni? Figyelmeztető azonban, hogy a , pártren­dezvényeken, az állásfoglalás ismertetése mellett kevés szó esett, a helyi 'kérdések­ről, a vállalat, a szövetkezet, az intézmény gazdálkodásának problémáiról, a tudati té­nyezőkről. Természetesen az sehol sem várható el, hogy kész, helyi programmal rendelkezzenek, de az előrelépés feltétele­zi a működési terület helyzetének folya­matos elemzését, a fejlődést szolgáló és akadályozó tényezők feltárását. Tapasztal­ható volt bizonyos várakozás is. Majd konkrétabb intézkedések hatására mi is cselekedni, változtatni fogunk. Ennek a szemléletnek talaja a többi között a ké­nyelmesség, a kezdeményezőkészség hiánya, az önelégültség. Nyilvánvaló, hogy a politikai munka ak­kor lesz igazán hatékony, ha a megyei, a városi,, üzemi, területi pártbizottságok, az alapszervezetek tennivalóikat igényesen dolgozzák ki, nem általános fogalmakat is­mételgetnek, hanem reális lehetőségeik számbavételével olyan politikai feladato­kat határoznak meg, amelyek ösztönzik, segítik a célkitűzések megvalósítását. A taggyűléseken is elfogadták a kibon­takozási program legfontosabb céljait, kö­vetelményeit és az azt szolgáló eszközöket, módszereket. Döntőnek tartják a népgazda­ság külső és belső egyensúlyának megte­remtését. Ehhez pedig nem vezet más, út, mint a termékszerkezet átalakítása, a gaz­daságtalan termelés megszüntetése, az ex­port dinamikus növelése, a versenyképesség javítása, a műszaki-technikai haladás gyor­sítása, az irányítás színvonalának emelése, a jövedelmeknek, a munkán alapuló és teljesítmény szerint differenciált elosztása. n változás szándékával Kedvező volt a fogadtatása annak, hogy a Központi Bizottság állásfoglalásában megfogalmazódott: legyen kiszámítható a szabályozás, legyen áttekinthető és tiszta a kép arról, hogy a vállalatok hogyan, mi­lyen eredményességgel gazdálkodnak a rá­juk bízott anyagi és szellemi erőforrások­kal. Egyetértéssel találkozott az a szándék is, hogy mielőbb meg kell teremteni a ter­melés és fogyasztás összhangját. A cselekvést valóban nem lehet ha­logatni. Erre figyelmeztetnek a megye gaz­daságának első féléves tapasztalatai. Ipa­ri üzemeink összességében elmaradtak alapvető célkitűzésüktől. A kiemelt ipa­ri üzemek termelése változatlan áron szá­mítva csupán 1,9 százalékkal bővült, az első negyedévi nekirugaszkodást döntő többségben megtorpanás, követte. Ennek okai iparunk hagyományos és előnytelen, szerkezetében, az anyagellátás bizonyta­lanságában, a tartós és biztos piacok megszerzésének, megtartásának hiányá­ban, a termékek nem kielégítő verseny- képességében találhatók. Rendkívül ked­vezőtlen, hogy az üzemek többségének jö­vedelmezősége romlott. Ez csak részben indokolható alapanyag- és energiaár­emelésekkel. az optimálistól eltérő szériák jövedelemcsökkentő hatásával, néhány költségtétel kényszerű növekedésével. A lemaradásban jelentős mértékben játsza­nak közre szubjektív tényezők is. Helyen­ként joggal bírálják a szervezetlenséget, az igényes, évközi elemezés hiányát, a ma­gas költségtényezőket, az elégtelen piaci munkát. Az előző fél év tapasztalatai is bi­zonyítják, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol gyorsan, rugalmasan alkalmazkodtak a piac változó igényeihez, jobban haszno­sították az emberi tényezőkben rejlő lehe­tőségeket, bátran vállalkoztak, az ered­mény nem maradt el. A megye iparának exportja az első fél . évben dinamikusan fejlődött. Érdemes vi­szont arra is figyelni, hogy az exportter­mékek versenyképessége átmeneti, elsősor­ban olcsóbb árukról van szó, s a kivitel jelentős része nagy állami > támogatást él­vez. Lassan valósulnak meg a műszaki fej­lesztési célok is. Kevés az új, korszerű termékek részaránya. Az üzemek többsége nem él a központi fejlesztési programok­hoz csatlakozás lehetőségeivel. A szerény erőforrásaikat sem mindenütt átgondoltan, szelektálva használják fel. A mezőgazdasági üzemek az átlagos­nál kedvezőtlenebb időjárás mellett, fe­szített pénzügyi körülmények között dol­goztak az év első felében. Árbevételük kevesebb a számítottnál, költségeik a terv szerint alakulnak. A növénytermesztés ho­zamai várhatóan az előirányzotthoz köze­liek lesznek. A állatállomány viszont — ha mérséklődő ütemben is — tovább csökken. A kiegészítő tevékenység szerkezetét folya­matosan korszerűsítik. A pártszervezetek, gazdasági vezetők többsége úgy ítéli meg, hogy az esztendőre megjelölt, fő célkitűzéseket teljesíteni tud­ják. Ehhez viszont az eddigieknél nagyobb erőfeszítésekre van szükség. Az eredmé­nyes gazdálkodás mindennapi tennivalóit előtérbe kell állítani. Nem lehet közömbös számunkra a gazdaság jövedelemtermelő képességének, a műszaki-technológiai ha­ladásnak, az idei exportteljesítéseknek alakulása. A kibontakozási program szellemében, követelményei alapján a szeptemberi párt­bizottsági ülésekre, taggyűlésekre el kell készíteni a helyi feliadatterveket. Kulcs­kérdés, hogy az ipari, mezőgazdasági üze­mek milyen gyorsan ismerik fel a prog­ram követelményeit, milyen igényesség­gel veszik számba saját lehetőségeiket és milyen gyorsan változtatnak szemléletü­kön, gyakorlatukon. Ennek szellemében valószínűnek tűnik, hogy a VII. ötéves terv céljait ismételten át kell gondolni. A kibontakozás programjának megvaló­sítása hatékonyabb, következetesebb ma­gatartást, határozottabb irányítást igé­nyel. A taggyűléseken kifejezésre jutott az az igény, hogy a megalapozottabb tudomá­nyos tervezés mellett váljanak egyértel­műbbé a végrehajtást szolgáló, támogató, kényszerítő intézkedések. A szelektív fejlesztés, a hatékonyság javítása azt kö­veteli, hogy változtassunk a korábbi hely­telen gyakorlaton. Kapjanak nagyobb le­hetőséget, anyagi-erkölcsi megbecsülést azok a vállalatok, szövetkezetek, intézmé­nyek, kollektívák, amelyek eredményeseb­ben tevékenykednek. Indokolt megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy a veszteséges vállalatok a jól dolgo­zók rovására részesüljenek az állami tá­mogatásból. Azokra a helyekre ésszerű többet adni, ahol a befektetés a leggyor­sabban kamatozik, s mielőbb megtérül. Ugyancsak nem lehet tovább kitérni a tel­jesítmény szerinti differenciálás elől az egyes dolgozók esetében sem. Lényeges, hogy a fő munkaidőben azok jussanak na­gyobb jövedelemhez, akik munkájukat be­csületesen, a legjobban látják el. Sor kerülhet a megyében üzemek diffe­renciált fejlesztésére, esetleges bezá­rására, a munkaerő szükséges ésszerű átcsoportosítására. Az emberekben tudato­sítani szükséges, hogy ha a társadalmi ér­dek úgy kívánja, újabb szakmákat sajá­títsanak el. Ezek új ellentmondásokat szül­nek, feszültségeket hoznak felszínre, ame­lyeket fel kell vállalni. Az állásfoglalás nyíltan és felelősen rög­zíti. hogy a kibontakozás első szakaszában mérsékelni kell a fogyasztást, várhatóan stagnál az életszínvonal, a reálbér, a reáljö­vedelem csökkenésével kell számolni. A vál­lalatok, szövetkezetek teljesítményének függvényében eltérően alakul a dolgozók boldogulása. Ez eltérő módon érinti a kü­lönböző társadalmi rétegeket, családokat. Az ismétlődő, jelentős fogyasztói árszínvo­nal-növelés, különösen az alacsony kere­setű rétegeknek növeli az aggodalmát. Ugyanakkor a közvélemény jó néven vette, hogy a Központi Bizottság a nehéz idő­szakban is megkülönböztetett figyelmet for­dít a hátrányos szociális helyzetűekre, pél­dául a nyugdíjasokra, a nagycsaládosokra, a fiatalok gondjainak enyhítésére. Egyet­ért azzal is, hogy váljék igazságosabbá a közteherviselés. Ezt szolgálja a tervezett személyi jövedelemadó bevezetése is. Úgy éljünk, ahogy dolgozunk A megújuláshoz, a kibontakozáshoz alap- vetőek a társadalom tagjai tudatában végbemenő változások is. A párttagság, a társadalom széles rétegeinek egyetértésével találkozik az a követelmény, hogy úgy éljünk, ahogy dolgozunk. A szerint része­sedjünk a javakból, ahogyan, s amilyen mértékben munkánkkal hozzájárultunk. Azt igénylik, hogy határozottabban lép­jünk fel a fegyelmezetlenséggel, a közös­ség megkárosítóival, a protekcionizmus­sal szemben. A józan közvélemény azt várja, hogy mindenki a maga területén fe­lelősebben végezze el munkáját. Mindany- nyiunkkal szemben közös igény, a felelő- sebb gondolkodás, az aktívabb, eredménye­sebb cselekvés. A nehezebb körülmények között erre van szükség. Az emberek mindenütt elvárják, hogy ’ nagyobb lehetőséget kapjanak bele­szólni közös ügyeinkbe, legyen szó válla­lati tervről, vagy településfejlesztési célok­ról, az intézmény munkájáról. Számtalan példa igazolja, hogy ahol a demokratikus fórumok nem csupán formálisan működ­nek, ott új, alkotó energiák szabadulnak fel, a döntésben résztvevő dolgozó élenjá­rói a tervek, célkitűzések végrehajtásának és ellenőrzésének is.. Megújuld, hatékonyabb pártmunkával Az emberek a felmerülő kérdéseikre igaz választ várnak. Nem véletlenül fogalmazó­dott meg az alapszervezeti taggyűléseken: ezekben az esztendőkben még inkább szük­ség van a pártmunka megújulására, a po­litika melletti határozottabb és bátrabb ki­állásra. az őszinte, nyílt eszmecserére, az emberek véleményének, javaslatainak hasz­nosítására. Az állásfoglalás tartalmáról szóló tájé­koztatással csak a kezdeti lépés történt meg. A továbbiakban személyre szóló politizálás szükséges ahhoz, hogy a párttagság a gaz­dasági-társadalmi kibontakozás programját mélyebben megértse, még inkább azono­suljon vele, teljes meggyőződéssel képvisel­je környezetében, érvényesítse tevékeny­ségében. A párt munkájának középpontjá­ba* az alapszervezeteknek, pártcsoportok­nak kell kerülniük. Nagyobb türelmet és ene -giát igényel a meggyőzés, annak elfo­gad atása, hogy a gazdasági-társadalmi ki" bontakozás programján kívül nincs más lehetőségünk. Tevékenységünk megítélésé­nek mércéje kivétel nélkül csak az lehet: miijen eredményességgel végezzük mun­kánkat. A kibontakozási program megvalósítása szükségessé teszi a pártmunka gyakorlatá­nak továbbfejlesztését. Létfontosságú a párton belüli demokrácia szélesítése, a nagyobb nyilvánosság a helyzet, a problé­mák feltárásában, több politikai öntevé­kenység, kezdeményezés, a végrehajtás ér­dekében. Rendkívül nagy szerepe van a párton belüli egységnek is. A kommunis­ták személyes példamutatása, a politika melletti nyílt kiállása egyik lendítője a ki­bontakozásnak. Határozottabbá kell tenni a pártellenőrzés, a számonkérés gyakorlatát. A megújulás, a reform, a korszerűsítés programja frissebbé teszi a közgondolko­dást, segíti a jobb, ésszerűbb megoldásokat. Tudnunk kell azonban azt is, hogy nem minden új jelent egyben korszerűt, a lé­nyeg a tartalmon van. Hiba lenne tehát ma­gát az újítást, mint formát egyoldalúan előnyben részesíteni. Számolni kell viszont azzal: a rutinszerűség, a konzervatív gon­dolkodás máról holnapra nem szüntethető meg. n személyi feltételekről A kibontakozás személyi feltételeiről szé­les körben szóltak. Sokaknak az a vélemé­nye, hogy e területen a várakozás, az en­gedékenység, az elnéző magatartás újabb feszültségek forrása is lehet. Az irányítás különböző posztjain az emberek bizalmát egyre inkább csak azok bírják, akik mun­kájukkal, életvitelükkel erre rászolgálnak, az általuk irányított egység eredményesen tevékenykedik, s ennek hasznát és előnyét az egész kollektíva, a társadalom élvezheti, A politikailag érett közvélemény tisztá­ban van azzal, hogy a gazdaság, a társa­dalmi élet, a pártmunka megújulása csak jó képességű- korszerűen gondolkodó, al­kotó szellemben dolgozó vezetőkkel valósít­ható meg. Ez egységes követelmény az élet minden területén a káderekkel szemben. Természetesen a párt kellő felelősséggel, elvszerűséggel és megfontoltsággal kezeli ezeket az ügyeket is. A vezető megbízatása, megválasztása nem mindenkorra szól, a bi- zalorp elsősorban annak függvénye, hogy a maga’ posztján miként felel meg a növekvő követelményeknek. Azok élvezzék a támo­gatást, akik igényesek önmagukkal szemben, értelmesen vállalkoznak, kezdeményeznek és vállalják az ésszerű kockázatot, megér­tik és meg tudják nyerni az embereket. Azoktól viszont akik visszaélnek beosztásuk­kal, egyéni érdekeiket a közösség elé he­lyezik, képtelenek az adott kollektívát a gazdasági-társadalmi kibontakozás prog­ramjából adódó helyi tennivalókra mozgó­sítani, meg kell vonni a bizalmat. A Központi Bizottság júliusi állásfogla­lását megyénk közvéleménye, a párttagok összességében megértéssel, bizakodva fo­gadták. Féltőén mondták el aggályaikat, szóltak a várható feszültségekről is. A meg­értés, a bizalom mindenekelőtt abból táp­lálkozik, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt az ország életének legsúlyosabb idő­szakában, az elmúlt harminc év társada­lomépítésének sikerével bizonyította, hogy képes a megváltozott követelményekhez al­kalmazkodni, képes megjelölni a célokat, a nehézségekből kivezető utal, képes irá­nyítani, szervezni azok megvalósítását. A gazdasági-társadalmi kibontakozás másik garanciája lehet, hogy munkások, szövet­kezeti dolgozók, értelmiségiek a legszéle­sebb társadalmi rétegek korra, nemre, vi­lágnézeti hovatartozásra való tekintet nél­kül, személyes ügyüknek tekintik a szocia­lista társadalom építését. Üj közmegegye­zés alapján részt kívánnak vállalni az új feladatokból. Ez a józan többség akarata, amely képes a változásokhoz szükséges erőket egyesíteni. Az is biztatást ad, hogy a kibontakozás folyamatához több vonatkozásban kedvez­nek a nemzetközi feltételek. A szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — sa­játosságaik figyelembevételével igyekeznek megtalálni azokat a módszereket, eszközö* két, amelyek hatására a legfejlettebb tár­sadalmi rendszer előnyei érvényesülnek. A bizakodás legfőbb feltétele azonban, hogy világos programmal rendelkezünk, s tudatában vagyunk annak, hogy problémáin­kat nekünk kell megoldanunk. Jövőnk a saját munkánkon múlik.

Next

/
Thumbnails
Contents