Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

BÓDOGANYA Közművelődésünk lehetőségei Tönköt József verseiről Nyugat-Dunántúl csücské­ben, amely Tönköl József személyében megint kitűnő költőt küldött a magyar' iro­dalomba, évszázados megfi­gyelés jelzi, honnan jön az égi áldás vagy az átok. Az ószél délről jön, enyhet és jó esőt adó, tavasszal ez a kukszél. A főszél az északi a hűvös és a hideg áramlatok szele. Ezen a tájon főként északnyugati szél fúj, óceáni csapadékkal terhes, viharo­kat, zivatarokat hordoz. Ha tavasszal keleti, azaz „román szél” jár, aszályos időre le­het számítani. Július második felében, Anna-Magdolna tájékán ér­keznek a „haragos napok”, idén is így volt. A földi, a történelmi és társadalmi fo­lyamatokat, fenyegető bajo­kat, veszedelmeket már nem ilyen könnyű előre jelezni. Gyakran úgy vagyunk ezzel, mint hajdan a falumbéli Gál úr, a forgalmista, aki csak nézte a rá vicsorgó kutyát és Kiss Sándor nyugtatására, miszerint: „Ne féljen, Gál úr, kivan vágva”, azt felel­te: „Nem attól félek, hogy megb.hanem hogy meg­harap.” Tönköl József, a Sárvár város környéki Nyögér, a „szőlőkarós Hegyhát” szülöt­te miként a közvetlen idő. ben nagy szellemi elődei, Kormos István és Nagy László, parasztünnepek és paraszthétköznapok átkozott­áldott terhével jelentkezett Bódoganya címmel megjelent első verseskötetében. Köny­ve elején cím nélkül mottó­ként e sorok állnak: „Aki itt született óvatos mint a róka bundás istállók tartják számon ismét-szűz öregasszonyok kigombolt ingű suhancok lakodalmak bölcsök temetők aki itt él fújja a füttyöt vendége a legvadabb nohának arról nyárfás páskom őriz képeket annak csak keresztneve van az csak a néném húgom bápyám öcsém,' lehet” Nyőgér eldugott vasi falucs­ka, a XIII. századig nyúló múlttal, egykor török nyelvű népcsoporttal, Szent Imre- búcsúval, sok hajdani sze­génységgel, zsugorodott lehe­tőségekkel az itt élők számá­ra, egyszóval a középkelet- európai régióban oly meg­szokott kevesebb élettel. A költő érthetően mégis tün­dökletesnek látja. Az indító és a városból is máig visszavágyott — gyaní­tom, néha már csak versben létező — közösséget, a kime­ríthetetlen szellemi tartalé­kot jelenti számára, az ősök és a ma élők egységét a századok során oly sokszor „harapós” történelem folya­matosságát, a nyájmeleget is a szétesett időben, ebben az identitászavarokkal küzdő világban. Természetesen tudom, hogy a hűség, a szűikebb haza, sőt, általában az ember sze- retete nem esztétikai kategó­ria- Csak a líra állítólagos szerepválságát figyelmen kí­vül hagyó, az intellektuális szintézisteremtésre képes, a versen kívüli világért, az életért felelősséget érző, az önismerettel és önértékelés­sel rendelkező, a pillanatban a teljes időt átélni képes, a lét intenzitását megélő köl­tő avathatja azzá. S mert borzalmas századot éltünk és roppant morális eróziókon ment keresztül Eu­rópa e szögletében is az em­ber, s mert most sem múlt el fejünk fölül a veszély, fontos, hogy költők éljenek közöttünk, akik félnek a ha­láltól, mert szeretik az éle­tet. Nem a környezet, hanem a lélek pusztulásától kell legjobban tartanunk száza­dunk végén, ami az előbbit csupán megelőzi. A -művé­szetek — benne a költészet — jelentősége éppen az em­beri azonosság tudatosításá­ban van, ami egyenlő az ember méltóságának erősíté­sével. Tönköl József lírája egy­fajta népi szürrealizmus je­gyében született, a folklór fekete ballada! és festőién izzó rétegeit tárja föl egyet­len számára adott, hagyo­mányhoz kapcsolódóan, amely a jeles napok közép- európai keresztény hagyo- mányvilágán túl az ősi ma­gyar hitvilágba, a „pogány- kodásba” gyökerezik, mintha újkori tátosként csodásán, emberfogakkal jött volna a világra 37 évvel ezelőtt. Költészete regionalizmu- sával tartalmi és nyelvi ér­telemben egyaránt egyetlen tájhoz megtartó kis közös­séghez kötődik. Tudni kell azonban, hogy ez a jelző nem pejoratív, hiszen az európai irodalmakban a regionaliz- mus napjainkban is jelen van. Tönköl József versei az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött archaikus népi imád. Ságokhoz hasonlatosak, évez­redes sámánkodások és . kö­nyörgések, varázsoló regölé- sek, szentgyörgyharmatért való fohászkodások, pogány- ékesség után kutató indula­tok, a keresztény Mária-ün- nepeken túl tündöklő po­gány magyar Bódoganya utáni fohászkodások egymás után sorjázó ősi-modern megtestesülései. Jövendölések és könyörgé­sek is a jövőért, rontás el­leni ráolvasások, „zúzmarás Polaroid”-ok, „kitalált” apok­rifek, de egy mai m.agyar, középkelet-európai költő versei, akitől messze van Buenos Aires tangója, de közel a Gógánerdő, és sok újkori történet. A panella­kás konyhájábán forog a Bee Gees-lemez, örök sláger a Massachussetts (az is mesz- sze van, mint a szilícium­völgy), szaporodó számlák zizegnek körülöttünk, jó len­ne hazatalálni; „Hazafelé hazafelé veres az ég arrafelé” A Bódoganya négy ciklus­ra tagolt, mégis egy tömbbe faragott ez a kötet. Első könyv. Fogalmam sincs, mi­lyen színekkel tündö'klik föl ezután majd a második. Kí­vánom, jó színekkel. (Kozmosz Könyvek, Buda­pest, 19S7) Tóth Elemér A sok egyéb eszköz mellett statisztikai ada- Az elvek azonban csak akkor válhatnak tokkal is lehet bizonyítani, hogy a művelt- valósággá, ha azok színtereit is megteremt- ség állapota nagymértékben meghatározza a jük, s folyamatosan gondozzuk: például a tudományos-technikai fejlődés irányát és ütemét; a gazdaság előrehaladásának lehető­ségeit. Már-már unásig ismételjük a kézen­fekvő tapasztalatot, hogy az alig-alig művelt, az igények tekintetében is visszamaradott emberekkel minőségi terméket előállítani .nem lehet. Ügy sem, ha az embereknek nincs le­hetőségük arra, hogy, munkaidejük után kel­lő módon és mértékben kikapcsolódhassa­nak, hogy a következő napra akkumulálód­janak, szellemileg és érzelmileg feltöltődhes­senek. A közhangulatot — ha úgy tetszik: a politikai közérzetet — tudja kedvező vagy kedvezőtlen irányba befolyásolni a fenti fel­tételek léte vagy hiánya. A megoldás el­odázására nem lehet indok, sem mentség. A klasszikus mondás szerint, aki fát ültet, az a jövőre gondol. Manapság kevés fát ül­tetünk. A ma, a pillanat a fontos, az azon­nal (jövedelmet eredményező gaz­dasági ’ siker. így aztán a ter­melőüzemek — enyhén szólva — nem sokat törődnek a mindennél nagyobb hasznot hozó (kétségtelen, hogy nem holnap, hanem két-három, akár öt-tíz év múlva megtérülő) beruházással, a szellemi tőkebefektetéssel. Ha a világ műszaki-technikai színvonalá­tól végérvényesen nem akarunk elma­radni. akkor a műveltségre is hangsúlyt kell helyeznünk. Megfellebbezhetetlen tényekkel lehet bizonyítani, hogy ma is a tudás a leg­jobban konvertálható befektetés. Minden te­kintetben. Sorokon keresztül lehetne most azoknak az országoknak a nevét felsorolni, amelyek az. elmúlt évtizedekben úgy döntöt­tek, hogy ö.t-tíz évig elsősorban azzal foglal­koznak, hogy megalapozzák a műveltség alapokra ható felépítményét, és hozzá a kel­lő színvonalú, a világ ilyen irányú változásaira érzékenyen reagáló infrastruktú­rát. Ennek megteremtése után soha nem lá­tott ütemben indultak el, s tudták meghódí­tani a gazdasági világpiacot, lehettek érdemi meghatározói az egyetemes tudományos­technikai forradalom előrehaladtának. Hogy ezt mi is megtegyük, még nem teljesen késő ugyan, de lehetőségeink ennek véghezvitelé­hez szinte óráról órára csökkennek. Nem vi­lágrengető dolgokról van szó, csupán arról, hogy az emberi kultúra társadalomépítő, a fejlődést elősegítő és alapjaiban meghatározó erejét mindenhol és mindenki megértse. közművelődési házakat. De hát egyáltalán kell ma művelődési ház? Ha más névvel illetjük, talán mindenki fi­gyelmét felkelti, szimpátiáját elnyeri. A mű­velődési háznak ugyanis mára igazi közössé­gi házzá kell 'Változnia. A helyi közélet fóru­mának foglalatává. Ahol a község, a városi kerület minden nagyobb tömeget vonzó ren­dezvényét illő környezetben meg lehet,tarta­ni. Tanács- és falugyűlést, párrtértekezletet és közérdeklődésre számot tartó ismeretter­jesztő előadást, tüdőszűrést és tanácsi vá­lasztást, ünnep előtti zsibvásárt és mozi­előadást. A művelődési házak jelentős há­nyada ilyen feladatok ellátására nem alkal­mas... Mégis viszonylag minimális költség­gel meg lehetne teremteni modernizálásuk feltételét. A kialakított közösségi házakat a csendes hétköznapokon is tartalommal, ha úgy tet­szik: élettel szükséges megtölteni. A fenntar­tó tanácsok az elmúlt években — hol drasz­tikusan, hol csak mérsékelten, de — költség- vetésünkben elsősorban a művelődésben ta­karékoskodtak, miközben a helyi tanácsok kötelessége és felelőssége, hogy az állampol­gárok művelődéshez (kultúrához, szórakozás­hoz stb.) való jogát hogyan és miképpen (s főleg: miből!) biztosítsák. A korábbi évek­hez, évtizedekhez képest széles körű önálló­sággal gazdálkodhattak, a kérdés csupán az, jól tudnak-e ezzel a szabadsággal élni, sá­fárkodni. Az is kérdés — és meggondolandó —, hogy mindezeket a feladatokat kivel hajtja, haj­tatják végre? A közművelődés az a terület, amely (iskolai és szakmai tekintetbert) ugyan felsőfokú végzettséget követel, ezt azonban eddig csak részben tudták megvalósítani. A helyi tanács tehet a legtöbbet azért, hogy rá­termett, tapasztalt, a feladatot ellátni képes népművelőt, könyvtárost alkalmazzon. S, hogy miből? Sok helyütt meg tudták már oldani, korábban is. Mert le kell szögezni: a közmű­velődésben dolgozni politikai munka. Ezt csak hivatásszerűen, felkészülten lehet tenni. S rá­termettséget is igényel. Sok év tapasztalata igazolja, hogy másképpen nem megy. (Közi­művelődésünk jelenéről, jövőjéről; vala­mennyiünk jövőjéről van szó! N. L. Tóth-Máié Miklós : Rózsaszín yérsejtek ftohánka Pálnak a véré­■ ben volt a tekintély- tiszteiét. Valahol a vörös és fehér vérsejtek között ró­zsaszín vértestecskék for­májában. Ha valaki mik­roszkóp alatt vizsgálja meg a vérét, erről biznyára meg­győződhetett volna-, de tehet­te ezt kevésbé időigényesen is. Elég volt Pohánka kétrét görnyedt alakjára, hű ku­tyaszemére vetnie egy pil­lantást, ha az valamelyik felettesét hallgatta. Olyan­kor még a feje is úgy rin­gott, mint lenge szélben a mákgubó. — Derék 'ember, eszmé­nyi munkaerő... — ismer­ték el a felettesek, és mun­káját, de főleg rendkívüli tekintély tisztetetét jutal­makkal, oklevelekkel hono­rálták. Persze minden örömbe üröm is vegyül. Ä tisztelet­tudó Pohánkának többször is a fülébe jutott, hogy irigy kollégái alpári kifeje­zésekkel illették a háta mö­gött. Legenyhébb esetben is talpnyalásnak titulálták a tekintély tiszteletét, és sok­szor úgy néztek rá, mint egy falevélen araszolgató hernyóra. — Aljasok! — fakadt ki Pohánka a feleségének. — Ezek el sem tudják képzel­ni, hogy létezhet tekintély­tisztelő ember érdek nélkül is. Márpedig én az vagyok. Előttem a pozíció szent és nagy dolog. Ha belépek a munkahelyemre, katonának érzem magam és tisztelgek a rangban fölöttem állók­nak. — Nem viszed olykor túl­zásba?— kérdezte aggódva az asszony. — Hogy gondolhatsz ilyet? Nekem ez olyan természe­tes, mint a levegővétel. Csak azok szemében túl­zás, akik képesek úgy oda- pofátlankodni az igazgató elé, mintha az is olyan em­ber lenne, mint ők. Ezek a szerencsétlenek tévesen ér­telmezik a demokráciát! Ha én az igazgatómnak fel­segítem a kabátját, kinyi­tom előtte az ajtót, nem neki, de a pozíciójának adom meg a tiszteletet. Előtltem ő a vállalatot kép­viseli, mind az ezerötszáz dolgozójával. És, ha tájé­koztatom néhány tisztelet- len kartárs igaztalan meg­jegyzéséről, amit azok a háta mögött tesznek, csu­pán vállalati érdekből cse­lekszem, és nem személyes ielőbbrejutásomat egyen­getve. Édes szivecském, ez olyan mint a magasabb matematika, és akik csak az egyszeregyet bújják, ezt sohasem fogják megérteni. És Pohánka Pál tovább­ra sem zavartatta magát az intrikáktól. Mámoros ön- feledtséggel herdálta tiszte­lettartalékait, hiszen akadt herdálnivalója bőven. És ki tudja, meddig herdálja még, ha egy váratlan ese­mény meg nem akadályozza ebben. A nyugdíjba vonult igazgató helyébe őt nevezték ki igazgatónak. Pohánka örömét rögtön bekerítette az aggódás is. Mi lesz ezután? Kit tisztel­jen ezentúl? Mit kezdjen a temérdek rózsaszín vérsejt­jeivel? I^fég szerencse, hogy az igazgatói kinevezés­sel nemcsak rang, de munka is járt. Ez elvonta figyelmét a saját problémájáról. Intéz­kedett, tárgyalt, reprezentált és már csak olykor villant fel benne tiszteletköröktől sűrűn bekarikázott beosz­tottmúltja. i Makrisz Zizi grafikái

Next

/
Thumbnails
Contents