Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

1987. július 25., SZOMBAT NOGRAD 5 /■ / r f" a I ■ rr | r ­Hazafisag es fizikai eronlet A XII. honismereti vándortábor tapasztalatai Cifra idők nyomában Gólyának négy fia Július leiében rendezték meg a már hagyományos­sá vált Nógrád megyei hon­ismereti vádortábort. A részt­vevők a megye történelme iránt érdeklődő középisko­lás diákok közül kerültek ki, s ez évben főhadiszállásuk a balassagyarmati Madách Imre fiúkollégiumban volt, innen indultak el naponta a 15—20 km-es gyalogtú­rákra. — Idén az volt a célunk, hogy az irodalmi hagyo­mányokkal. a megye nagy íróival, költőivel ismerked­jenek a gyerekek — mond­ja dr. Kovács Anna tábor­vezető. muzeológus. — Fel­kerestük Csesztvén, a Ma­dách Múzeumot. jártunk Horpácson, a Mikszáth-em- Jékházban. Szklabonyán Mikszáth szülőházában, de a túrákon kívül előadások is segítették az ismeretszer­zést. A beszélgetésben részt vevő gyerekek szinte míndü annyian harmadszor, ne­gyedszer vannak már eb­ben a táborban. Andráska Csaba, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium most végzett tanulója is négy éven keresztül járt vissza, állí­tása szerint a jó társaság miatt. — A történelem nem érde­kelt. mint iskolai tárgy, de a táborban nagy kedvet kaptam a régészethez. — meséli a magas, vékony fiú. —- Zsárhbékon is dolgozom ásatásokon nyaranta, amiért fizetnek is persze, így aztán nemcsak érdekes, de hasz­nos időtöltés is ez a mun­ka. lvicz Erika szintén pász­tói gimnazista volt most felvételizett Jászberénybe, a tanítóképző főiskolára ma­gyarból és történelemből: — Mindenképpen vissza akarok jönni a megyébe ta­nítani. ha végzek. Csécsén lakom, s írtam egy dolgo­zatot is Madách Imre és a szülőfalum kapcsolatáról. Az iró ugyanis a csécsei templomban kötött házas­ságot Fráter Erzsébettel — magyarázza a szőke hajú lány. Közben a táborvezető fi­gyelmeztet. hogy vacsora­idő van. Ügy látom, a gye­rekek még tudnának mesél­ni az élményeikről, csak hát a házirend az komoly do­log. a kedvemért nem lehet áthágni. — Hadd búcsúzzam azzal — összegzi a beszélgetést dr. Kovács Anna, — hogy amit örömmel tapasztaltam a két hét alatt, az: a mai gyere­kek többsége is rendelkezik megfelelő fizikai erőnléttel, és a jó értelemben vett ha­zafias hevület sem hiányzik belőlük. Figyeltem az arco­kat, amikor az emlékhelye­ken elénekeltük a Himnuszt. Ezekre a percekre érde­mes lesz visszaemlékezni... — már — ötven évvel ezelőtt írta Sza­bó Zoltán Cifra nyomorú­ság című szociográfiáját. Sokáig gondolkodtam — a vidéket járva és mai meg­változott (minden szempont­ból) életünket egy régvolt­hoz hasonlítva, ugyan kihez fordulhatnék, alki hitelt ér­demlően tudna beszélni a gyerekszületések körüli hely­zet alakulásáról... Körzeti orvos? Kismama-tanács­adó. vöröskeresztes aktíva ? Tanácsi vezető, népfront-tit­kár? ök valamennyien való­ban ismerik saját környe­zetük változásait, a születé­sek és halálozások (ez utób­bi nemzeti szinten előbbre jutott jelenleg!) riogató ará­nyait. Fogy a lakosság, ke­vesebb az élveszületés ( — miközben nem romlott a, gyermekhalandóság aránya —, mint a halálozás... Pedig sok körülmény együtthatá­sában az időskorúak is to­vább élnek, mint régen. A kis és nagy számok­kal. a faluközösséggel és az ország közösségével, a nem­zettel foglalkozó statisztikák azonban mindenki előtt is­mertek többé-kevésbé. A hivatalos vélemények szigo­rú tárgyilagosságára ezúttal nem voltam igazán kíváncsi, maradt a „véletlenszerű” megközelítés, egy találom­ra kiválasztott típusosán női kisüzem (egyik gazda­ságunk melléküzemági rész­lege) asszonyaival történő találkozás. Miközben a téma kényes? voltára tekintettel már az elején megígérhettem a tel­jes névtelenséget helyben, személyben. mindenben. Nem is a nevek érdekesek, de ez ettől még nem lesz úgynevezett ,.fiktív''-ki talált riport. Ám például arról nyíltan beszélni és ezt még az újságban is ..kiszerkesz­teni", hogy kinél, hogyan történnek a családtervezési gyakorlatok; ki dönt példá­ul abban, hogy egy-egy csa­ládban ma hány gyerek szü­lessen — a férfi vagy a nő? Nos, ezek valóban olyan kér­dések és válaszok, amelyek (kérésre) indokolttá tehetik a névtelenséget. Legelőbb nézzük azon­ban. mit mutat az 1937—38- as magyar valóságból vett. Szabó Zoltán-i kép. Ma már szinte hihetetlen drámaiság feszül minden pontján: leír egy esetet, ami a nyári summásmunkára, annak közvetlen idejére vetít fényt, s éppen mert Nógrád (pél­dául Rimóc, Varsány) is erősen kúltiválta szegény­nincstelen paraszti körökben a hónapos-két hónapos sum- másvilágot valahol a déli területeken — ránk úgyan- úgy érvényes volt mint a szomszédos Borsod agrár­proletár lakosságára. Egy birtoktalan jnatyó szegényparaszt (mezőköves­di. de mondom, éppúgy le­hetne rimóci, varsányi, si- peki a régiek közül) nyomo­rék fél karral nagy nehezen felvételt nyert egy nyári summásmunkára, igen nagy boldogságára, hiszen felesé­ge és hét! gyereke volt már. De mivel bérét csak a hó­nap végén kapta ki és ott­hon nem maradt az élhetés- re úgyszólván semmi — a hét gyerekből ötöt becsem­pészett társai "közé a lakó­vagonba és saját ellátmányá­ból táplálta őket. Miközben keményen robotolt megyed- nyolcad koszton. .... .Az a két kenyér, amit egy hétre kapok, nagyon kevés hat­nak. . .” — írta haza felesé­gének, aki a nyolcadik gye­rek szülése közben halt meg és a levelet már nem olvashatta. A mai asszonyok erre ter­mészetesen szörnyülködve gondolhatnak csak. A ször­nyülködésben első helyen a nyolc! gyerek képe áll előt­tük. akik képtelenek is lennének mai, megnöveke­dett és nagyot változott tár­sadalmi feladataik (és akkor ott van még a család) mel­lett, nyolc gyereket szülni. Egyszerűen szólva nem te­hetik meg akkor sem. ha esetleg akarnák. Köti őket sok minden, de talán első­sorban az a társadalmi mo­dell, amelyben a „mindent megadni" a két (egy) gye­reknek a legerősebb vonás! Az áldatlan gazdasági helyzetben és az általános szociális nyomorban ötven évvel ezelőtt úgy döntött a szülőképes korú lakosság, hogy csökkenti a családta­gok számát a kevesebb él- veszületéssel. Szabó Zoltán leírja, hogy 1921—24 között állandóan csökkent a gyer­mekszületések száma ezer lakosra vetítve, míg tíz év alatt (1925—35) negyven! százalékkal szültek keveseb­bet a nők. Két ok — ugyan­az az eredmény: ma bizo­nyos szinttartás és igény csökkenti egyre kisebbre a szülések számát, fél évszáza­da a nyomor tette ugyan­ezt. Magas, szőke, rövid hajú, nyílt tekintetű asszony áll velem szemben, kezében kis pohár, vizet inni indult a munkaasztaltól, ainikor az első kérdéssel megállítot­tam. Neki két fia van fér­jével közösen döntöttek így, hogy kettő legyen. Érti a szándékot, hogy összemérjük a régvoltat a mával és mert érzi talán azt is, hogy nem a nőket okolom (körülmé­nyeiket inkább, amikor nem választhatnak igazán szere­peik között!) a kevés gye­rekért, egész beszélgetésünk alatt, amelybe bevonunk másokat is. teljes nyíltság­gal segít, közreműködik. Együtt számolunk: az üzemecske asztalainál ülő nők közül kettőnek van há­rom gyereke, tizenötnek kettő és négynek-ötnek egy, de ök még nagyon fiatalok. Az ágazatvezető (ugyancsak hő) nem lehef jelen mert az óvodai szünet miatt ott­hon kellett maradnia. Ez egytíen meghatározó értékű tény is, arra .nézvést; mi­lyen általános feladatok kö­zepette kell a mai nőknek gyereket szülni, nevelni stb. A másik a színvonal. Min­dent megadni az egy-két (ritkábban három), gyerek­nek, mindent, amit mások megadnak. A „mások" azonban eset­leg jobb körülmények, anya­gi létezések között teszik ezt. esetleg még kevesebb gyerekkel (egy gyerek is gverek), de a mindent min­denki meg akarja adni min­dentől függetlenül. Termé­szetes emberi törekvés? Egé­szen biztosan az. Korunk és nemzeti sorsunk egyik csap­dája. hogy természetesnek mondott emberi törekvések nyomán csonkul a nemzet .. .„Ki fogja a szükséges nemzeti jövedelmet megter­melni nekünk, mai felnőt­teknek. . .? Lesz nyugdíjunk, igaz. de milyen lesz az ak­kori öregek és a mai gye­rekek (fiatalok, ^felnőttek) aránya?” Nincs válasz ér­demleges. Megvonjuk a vál­lunk. Majd akkor meglát­juk. .Közben a házak zugai­ban gondok ülnek, a .falu fö­lött a halál uralkodik, s a nyomorult kicsi földeken sok az ember, kevés a bú­za”. írta ötven éve Szabó Zoltán. A házak zugaiban ma mik ülnek, milyen gon­dok? minőségiek? A halál uralkodhat úgy is, hogy meg sem születnek az élők, amiként ma történik. A föl­deken (nagyokon) ma az ember kevés, de arról még nem esett szó. hogy talán mégsem lehet majd mindent vegyszerekkel megdolgoztat­ni! Hogy a bio-mezőgazda­ság termékeiből meg lehetne tölteni a bécsi utcák üzle­teit. . . Az asszonyok teszik a dolgukat és elszántak. Sok a teher rajtuk. Szinte végszóra villan fel a ludányi gólya fészke, négy fiókával. Nagycsaládos, sze­gény. T. P. L. Művészet, vonulj albérletbe? Túlontúl ismeretesek gazdasági nehézsé­geink, semhogy illúziókat táplálhatnánk a jelenlegi szerepét illetően. Fegyverek között hallgatnak a múzsák — vélték a rómaiak. Nálunk — szerencsére — nincs szó ilyes­miről, ám a művészet — mégoly jogos — igényei kétségkívül hátrább szorultak, s. ha nem hallgatnak is az istenasszonyok, de ,.takarékon üzemelnek". A kultúrára költ­hető pénz oroszlánrészét az oktatás ügyé­nek juttatja a kormányzat —, tehát a mű­vészet „hátrányos helyzetét" még ez az aránymódosítás is hangsúlyozzza. Ám éppen ez az a pozíció, mely — egy távlatos elgondolás jegyében — a művé­szet jövőbeli fokozottabb támogatását sza­vatolhatja. Egybecsengett ezzel kapcsolat­ban a Magyar Zeneművészek Szövetségé­nek legutóbbi közgyűlésén Vass Lajos és Köpeczi Béla felszólalása. A népszerű kar­nagy a társadalom művészeti nevelésétől várja a majdani fordulatot. Kulturált, mű­vészetkedvelő emberek fölnövekvő milliói tehetik rendbe a gazdaságot is. A művelő­dési miniszter az- alsó fokú zeneoktatásban részt vevő száztízezer fiatalban reméli az új közönséget, mely, nélkül valódi művé­szet. alkotó folyamat elképzelhetetlen. Érzékeli tehát a művészetpolitika is " az ország súlyos gazdasági helyzetéből adódó ,,kihívásokat”. Érzékeli mégpedig kritiku­san és önkritikusan. Nem tagadva önnön elbizonytalanodását, útkeresését, igényelve eközben a művészeti terület szakmai testü­letéinek — a művészeti szövetségeknek — a segítségét. Mit támogassunk. tűrjünk, Vagy tiltsunk? összhangzik ezzel egyik-má­sik művészeti szövetség — például a tánc­művészeké — belső elégedetlensége: fölöt­tébb viszonylagossá vált az értékrend ma­gában a tánemüvészetben. Szabadság és felelősség arányproblémáival küszködnek írók. fotóművészek, hiszen az irodalmi szo­ciográfia. a szociofotó olyasmit tükröz, amit a politika más területei például a tudomány híradásaiból is megismerhet, egybevethet a maga tapasztalataival. Me­lyik a hitelesebb? Mindenesetre bizonyos, hogy a művé­szet érzékletessége. tömeghatása, olykori friss reagálókészsége előnyként mutatko­zik a tudomány „rovására" — pedig ez a versenyhelyzet puszta kényszerűség, mindkét tukrözési forma önálló és nélkü­lözhetetlen a maga nemében. Filmeseink is attól tartanak, hogy ha az anyagi nehézsé­gek folytán kevesebb mii születik a nem­zet öntudata, önismerete szenved károso­dást. hiszen a mozivásznon az ország, a nép saját magával szembesülhet. Csakhogy mintha filmművészeink ez irányú törek­vései is lanyhultak volna. Ok és követ­kezmény szüntelen helycseréjének va­gyunk tanúi: „ördögi kör" alakult ki. Van-e megoldás? A művészetpolitika a tömegmúfajok, a szórakoztatás helyzeté­nek javítására voksol. Józanul és reáli­san. Ám persze, látni kell: mindeközben nem célszerű leszűkíteni a szórakoztatás­nak azt az egészségesen szélesre vont ha­tósugarát, mely a „nagy művészet" illeté­kességét e tekintetben is számon tartja; adott esetben Tnomas Mann és Rejtő Je­nő, Beethoven és Victor Máté egyenlő eséllyel szórakoztatja közönségét. Nemritkán ugyanaz az ember hol az egyikhez, hol a másikhoz folyamodik, ha szórakozni akar, aszerint, hogy milyen ter­mészetű feszültségekét akar önmagában íöloldani. S nyilvánvaló: a kísérletezés, a fiatal művészek bebocsátása ezután is indokolt keil, hogy legyen ott is, ahol ez kevésbé megoldott, például a színházmű­vészetben. Művészet és társadalom egy­másrautaltságát sem tagadja ma már ép elméjű művész: a szakmai házak hálózata a néptáncban, az amatőr néptáncosok tö­mörülése. ez országos filmklubszövet­ség létrehozása, az írók olvasótáborai, a képző- és iparművészek új művészeti tö­meglap iránti igénye mind-mind e kap­csolat elmélyítését célozzák. A további út világos: az állami mecénás mellett az egész társadalmat kell illetékes­sé tenni a művészet támogatásában. Kor­szerűsítve a művészet intézményrendsze­rét. csökkentve a hivatali kötöttségeket, javítva — megteremtve — a szakmailag kielégítő tanácsi ellenőrzés feltételeit. Mind több helyütt esik szó „vertikum” iránti igényről: fogjanak össze az adott művé­szeti ággal kapcsolatos intézmények, vál­lalatok. összegezzék a szétforgácsolódó anyagi lehetőségeket. Valós veszély a jelen körülmények kö­zött az úgynevezett kommercializálódás. Nem anyagi sikerekről hallunk. elszapo­rodtak a vállalkozások a művészetben is. Csakhogy a megdrágult könyv, színház­jegy korántsem mindig e művészi élmény minőségnövekedését fejezi ki. Kontárok, dilettánsok ..beszabadulását” panaszolják színház-, tánc-, képző- és iparművészek, írók. Nem a szakmailag legkiválóbbak ke­resnek legtöbbet, s ilyen módon az indo­kolatlan, egyoldalú pártfogásolás, a sztár­kultusz — például a köztéri szobrászatban — valóban megengedhetetlen. A művészet a nehéz időkben sem hú­zódhat! k albérletbe. Emberségünk teljessé­ge rajta is múlik. K. ZS. Pillantás a jövőre(?) Kulcsár József fotói Mai kép, nem családi albumból: az óvodaudvarról I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents