Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

1987. július 18., SZOMBAT NOGRAD 5 Politikai műsorszerkesztés a rádióban A168 óra, a Szorító és a Bagoly... Azt mondják: a rádióval két legyet üthet az ember egycsapásra. Azért, mert mellette nyugodtan elvégez­heti nagyobb figyelmet nem igénylő feladatait, s közben általa gazdagodhat is. Komo­lyabb és könnyebb riportok, híres zeneszámok, kommen­tárok nyújtanak hátteret a mindennapokhoz. A Magyar Rádió több műsora már- már eseménynek számít. Mást ne említsünk, mint például a havonta jelentke­ző Bagolyt, aztán a Mester Ákos nevéhez kötődő 168 órát, vagy éppen az Eco- mix című gazdaságpolitikai magazint. Valamennyi ko­moly, politizáló műsor, s mint ilyen a PAF, a Poli­tikai Adások Főszerkesztő­sége kebelében jön létre. — Talán egy esztendeje, hogy a Magyar Rádió új politikai elnökhelyettese hi­vatalba lépett, ön két esztendeje vezeti a főszer­kesztőséget. Változott-e a rádió politikai hangvétele az elmúlt időben? — kérdez­tük Réger Antalt a PAF vezetőjét. — Természetesen, de ez a változás nem annyira sze­mélyhez kötődik, inkább a felgyorsult köz- és poli­tikai élet következménye. A műsor akkor jó, ha tükrözi a változásokat, a napi éle­tet. Legkeményebb munká­juk a napi aktualitásokkal dolgozó krónikásoknak és a gazdaságpolitikával foglalko­zóknak van. Nem véletlen, hogy a krónikások körében a legnagyobb a fluktuáció. Mindkét szerkesztőségben nagy tudású, jól képzett új­ságírók dolgoznak. A kül- politikus Kulcsár István ne­ve fogalom, vagy itt van Bernát György. A gazdaság- politikai újságírók közül említhetem Farkas Zoltánt vagy Gálik Mihályt, aki most írja kandidátusi disz- szertációját. A főszerkesztő- ség egyik legsikeresebb mű­sora: a Szorító, Havas Hen­rik és Tarnói Gizella vezeti, _______s_____________________ m elyben kényes, olykor ta­bunak tekintett gazdasági, társadalmi témákat vi­tatnak meg. A Szorító elis­merést vívott ki magának szakmai körökben is. Idén, versenyeztetjük a Pri Itáli- án, a rádióműsorok nemzet­közi vetélkedőjében. — Meglepő és izgalmas témát választottak éjszakai műsoruknak, a Bagolynak, amikor a hazai antiszemi­tizmus létét vagy nem létét feszegették... — Űjabb politizáló műso­raink egyike, az általunk dühöngőnek nevezett Bagoly. Az antiszemitizmusról szóló műsor anyagát több újság szeretné közölni. A Világos­ság jelenteti meg először. Legutóbbi adásban neves politikusokhoz, közéleti sze­mélyiségekhez intéztünk kér­dést: mi a véleménye a po­litikai intézményrendszer re­formjáról. a reform szüksé­gességéről ? A válaszolók között volt például Berecz János, Pozsgay Imre, Ágh Attila. — Ismeri a szólás-mon­dást: a szó elszáll, az írás megmarad. Valóban köny- nyebb helyzetben van a rá­dió, mint a tömegkommuni­káció más ága? — Időnként áltatjuk ma­gunkat. A technika azon­ban lehetővé teszi, hogy a szó, a rádióműsor maradan­dó maradjon. Feltűnt az utóbbi időben, hogy a hall­gatók közül többen szalagra rögzítenek bizonyos műsoro­kat, amelyeket később hi­vatkozási alapként felhasz­nálnak. Nem igaz, hogy a rádió könnyebb helyzetben van. — Megítélése szerint me­lyik eszköz politizál job­ban? — Természetesen a rádió, mondja nevetve Réger An­tal — óriási előnye van: a gyorsasága. Természetesen a tv az első számú médium. Átmenetileg csökkentette a rádió hallgatóinak számát. De mi akkor dolgozunk rosszul, ha állandóan a te­levíziót figyeljük: mi törté­nik náluk? A rádió gyorsa­ságban verhetetlen. Hogy visszatérjek kérdésére: ki csinál jobb politikát? Az, aki reálisabban, valósághű­en tükrözi mindazt, ami az országban történik. Ez per­sze igen nehéz. Állandó kettősségben élünk: nem akarjuk riogatni az embe­reket, de ugyanakkor őszin­tén kell beszélni a gondok­ról, hogy ne csak a saját kerítésükig lássanak. Ehhez olyan újságírók kellenek, akik nem a fővárosi flasz­teren nevelkedtek. így is, sajnos, Budapest-centrikus a rádió. — A közeljövő tervei? — Különböző műsorszer­kezeti, szervezeti változáson töri a fejét a rádió vezeté­se. A PAF szervezeti felál­lása igen régi, egyre tart­hatatlanabb, hogy olyan szerkezetbe tömörítsük a munkatársakat, ami gátat szab mobilitásuknak. Akit egyszer felvettek a króniká­hoz, az ott is marad. Ez a gyakorlat merevíti a tartal­mi munkát is. Az a véle­ményem, a műsorpolitika, műsorszerkezet az elsődle­ges, az alap. Ennek kell alávetni mindent. Először meg kell határozni a mű­sorszerkezetet, tulajdonkép­pen a műsorok köré hoz­nánk létre, illetve szerve­ződnének a team-ek. E belső mozgással a gyengék, a kö­zépszerűek kiszorulnának a perifériára. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: első a jó műsor. A mai keretek felbontása irányába tavaly tettük meg az első lépést. Amikor összevontuk az ipa­ri és a mezőgazdasági szer­kesztőséget. Ezzel kialakul­hatott egy egységes gazda­sági-politikai koncepció a rádiónál. Horváth Teréz Szocializmus és kultúra Munkásmozgalom, munkásműyelődés Szocializmus és kultúra vitathatatlanul rokon fogal­mak. Ha e kettőre együtt gondolunk, óhatatlanul eszünkbe jut a munkás- mozgalom közel másfél év­százados kulturális tevé­kenysége, a meghatóan egy­szerű kezdetektől a hatalom megragadása után kibonta­kozott kulturális forradalo­mig. A történelmet megjelení­tő képzeletünkben látjuk a vendéglői kisszobákban, mű­helyekben, munkásklubok­ban összegyűlt, az iskolai oktatás hiányait pótló mun­kásokat, az olvasóköröket, az első munkáskönyvtárakat. Hallani véljük a dalárdákat, a közönséget magával ra­gadó —, s épp ezért gyakran üldözött szavalókórusokat, színjátszó együtteseket. Visz- szaidézhetjük emlékeze­tünkbe a szabadiskolákat, szemináriumokat, ahol a dol­gozókkal rokonszenvező el­kötelezett értelmiségek, tu­dósok, művészek, politiku­sok nemcsak a tudományos szocializmus eszméivel, ha­nem ezúttal a kultúra leg­java értékeivel is igyekeztek megismertetni a fárasztó napi munka után újra és új­ra összegyűlő hallgatóikat. Ez az áldozatos munka meg­teremtette a munkássorból felnőtt politikusok, gondol­kodók, művészek generá­cióit. Ha az alábbiakban a szo­cializmus és kultúra törté­nelmi kapcsolatáról szó­lunk, elsősorban arra a fo­lyamatra kívánunk utalni, amely a művelődés eszkö­zeivel segítette elő, hogy a proletariátus „önmagában valóból önmagáért valóvá váljék”, azaz, osztállyá szer­veződjék, felismerje és vál­lalja történelmi küldetését. Lenin hangoztatta, hogy a munkásosztály ab ovo nem rendelkezik forradalmi tu­dattal. Mint mondotta: „a munkásoknak nem is lehe­tett szociáldemokrata tuda­tuk. Ezt a tudatot csak kí­vülről vihették be”. Ezért hangsúlyozta Lenin, hogy a szocialista munkásmozga­lomnak három, egyaránt fon­tos harci formája van: a politikai, a gazdasági és az eszmei küzdelem. Ez utóbbi célja, hogy a munkásság mind szélesebb tömegeit tör­ténelmi feladata felismeré­sére ébressze. Többek közt a munkásművelődési moz­galom segítségével. Utalhatunk a balmazúj­városi földművelő egylet néhány kötetből álló „könyv­tárára”, amely az ifjú Veres Péter számára jelentett a társadalmi haladás útján életreszóló indíttatást. Ebben a közegben a kultúra fegyver volt, elkerülhetet­lenül azzá vált. Jellegzetes, hogy az elmúlt másfél évszázad szinte min­den, a munkássorból fel­nőtt szocialista politikusa olvasmányai, egyebek kö­zött a szépirodalom körébe tartozó könyvek révén került közel a munkásmozgalom­hoz. Egy-egy idősebb kol­léga, szakszervezeti, régeb­ben egyleti könyvtáros csak az első indíttatást adta. A munkáslélek igazi tűzirá- nyítói Petőfi és Csernyi- sevszkij, majd Jack London, Upton Sinclair és Gorkij voltak. Általuk jutottak el sokan életre szóló elköte­lezettséggel a marxizmushoz, majd a mozgalomhoz. Kende János Cifra idők nyomában ki egészség változásai ötven évvel ezelőtt írta Sza­bó Zoltán Cifra nyomorú­ság című szociográfiáját. Jó fél évszázada — csak­úgy, mint tájunkon. Nógrád- ban — a szomszédos Heves és Borsod megye vidékein kegyetlen, megállíthatatlan erővel pusztított a tüdőbaj. Ma, egy minden szempont­ból újnak számító, tbc-vel fertőzött beteg felfedezése — mondjuk laboratóriumi mik­roszkopikus vizsgálat köz­ben — valóságos ritkaság és nagy feltűnést kelt orvosi, asszisztensi körökben. Nyil­vánvaló, hogy eközben maga a beteg másként vélekedik erről a „szenzációról”. Mind­ez azonban természetes a maga helyén. A legtöbb fia­tal, vagy már nem egészen fiatal orvos, korábbi tanul­mányai során legfeljebb könyvbeli ábrákból, , színes mellékleteken ismerkedhe­tett a tbc kórokozójának ké­pével. ötven évvel ezelőtt egy, a mi tájainkhoz mindenben ha. sonlatos borsodi vidéken, a mezőkövesdi járásban a 12— 13 éves fiúk körében ötven­százalékos volt a fertőzött- ség, a lányok között még nagyobbra rúgott a tüdőbe­tegek aránya. Dr. Bielik Ti­bor, aki a kövesdi mintajá­rást vezette, akkor ezeket jelentette: a gazdasági és szociális körülmények vál­tozatlanul hagyása mellett a mintajárá.sban kifejtett kü­lönösen erős (Rockefeller- alapítványból!) orvosi te­vékenység a kór letörésére eredménytelen. Az átmeneti javulást újabb nagyfokú visszaesés követte ugyanis. A lakosság gazdasági és szoci­ális körülményeiben csak tíz év múlva, a történelmi sors­fordulót követő években állt be »alapvető változás, mint közismert, de éppen ez le­het példa mára abban is, hogy — úgy tűnik — nem- csak(l) szociális kérdésről, anyagi helyzetről van szó ez­úttal sem. Dr. Magyarfalvi András kisterenyei körzeti orvos éppen negyedszázada került Nógrád megyébe; kezdetben rövid ideig Salgótarjánban, majd Bárnán folytatott gya­korlatot, és annak is sok­sok esztendeje, hogy a kis- terenyeiek körzeti orvosa lett (1-es számú körzet). Az egészségügyiek idei országos ünnepségén kitüntetéssel jutalmazták kiváló tevé­kenységét — érdemes mai és tegnapi tapasztalatairól éppen őt meghallgatni; mi­ként változott a lakosság egészsége, betegsége, mi­lyen arányok alakultak ki a harmincas évekhez képest mára? Cseppet sem mellé­kesen itt jegyzem meg, hogy • a gyógyító-megelőző’feltá­ró munkában az általa ve­zetett körzeti rendelő a me­gyében a hetedik(l) helyen áll (a körzeték száma Nóg- rádban 67). Kizárólag néhány régeb­bi keleti tbc-megbetegedés- ről tudunk itt számot adni, a betegek minden tekintet­ben megfelelő ellátásban (szükség szerint átmeneti izoláltságban, szanatórium­ban) részesülnek. Üj meg­Dr. Magyarfalvi András: — „Sokan szenvednek az ér­rendszeri megbetegedéstől.” betegedések ezen az egykor oly súlyos terhektől, ember­áldozatok tömegétől rogya­dozó ágon nincsenek jósze­rivel. Sokkal érdekesebb vi­szont, amit negyedszázad alatt változásban a gyakor­ló orvos egy állandó közeg­ben tapasztal. Ezek között külön említést érdemel, hogy X községben (a pon­tos név úgyszólván elhanya­golható, mert sok más fa­lura érvényes lehet ez is) feltűnően gyakori férfiak körében az öngyilkosság. Nem múlik el egyetlen év ilyen haláleset nélkül. Az okok között első helyen áll az alkoholizálás és a vele párban járó lelki, társkap­csolati és minden más le­épülés, probléma, amely megváltozott élétünk és mai korunk egyik legfőbb gond­Követendő és elérhető példa a szabad idő egészséges el­töltésére ja-baja. A szociális és gaz­dasági körülmények és a kiterjedt, egyre hatékonyabb orvosi ellátás megszüntette ugyan a „magyar halált”, a tüdőbajt, de a halálozás végeredményben mégsem csökkent, sőt, egyes részeken ugrásszerűen növekedett. Ebben, a korábban is na­gyobbrészt bányászlakta körzetben, negyedszázada az emésztőszervi betegsé­gek voltak a leginkább jel­lemzőek, de már akkor is tapasztalható volt az alko­hollal összefüggő idegrend­szeri megbetegedések vonu­lata. Egy korábbi felmérés bizonyítási pontja lehet en­nek a nagyfokú veszélyalap­nak; a már említett község­ben havonta (nem a mai árak mellett!) minden la­kosra 700 forint értékű el­fogyasztott alkohol jutott. S ide beszámítódott a legki­sebb gyerek is... Mit írt ötven éve Szabó Zoltán? „...A halálozások fele rész­ben szociális okra vezethe­tők vissza és a szervezet (az emberi szervezet ugyan­is — a szerkesztő) népbe­tegségekkel válaszol a hely­zetre.” Miiyen szociális okok mű­ködnek ma, ennyi év távla­tából, miért lehet mégis új­kori népbetegség valameny- nyi érrendszeri baj, az in­farktus; miért tör előre né­hány gyógyíthatóságában minimális eredményt muta­tó súlyos kór, például a rák, de mi lehet az oka végered­ményben a nagy számú cu­korbetegségnek, és hogyan látja a gyakorló orvos a kivezető utat? A társadalom tulajdonkép­pen eljutott riasztó mai ké­pek nyomán a felismerésig: az életmód változásaival le­hetne csak tenni valamit, elsősorban közösen, és nem kizárólag a gyógyászatban és a gyógyszerekben bízva az egészségesebb emberért — általában. Dr. Magyar­falvi András tapasztalatai­ban, negyedszázados mun­kájában említésre érdemes körülmény, hogy a huszonöt évvel ezelőtti emésztőrend­szeri megbetegedések szá­ma mostanra az egynegyedé­re csökkent, miközben meg­ugrott például a cukorbete­gek, az érrendszeri megbe­tegedések aránya. „Kicsiny eszközökkel és kevés anyagi erővel az or­vos alig tud eredménnyel küzdeni a szociális bajok ha­tásai ellen és küzdelme töb- bé-kevésbé reménytelen” — írta a Cifra nyomorúság szerzője 1937-ben. Eszközhiány és anyagiak nemléte, szociális-gazdasági gondok ma egészen más ké­pet mutatnak számunkra. Az orvos reményei között nyilvánvalóan ma első he­lyen az áll, amit itt csak érinteni lehetett: egy min- denoldalúan célszerűbb, job­ban berendezett életmód ál­talános gyakorlata. Ideszá­mítva az alkohol értelmes visszaszorítását társadalmi szinten (de az okok, az em­beri körülmények változását is éppen itt kell élre he­lyezni!). továbbá a táplálko­zási kultúra általános elma­radottságának felszámolá­sát. Ezek mindannyiunk előtt ismert tények, képek, s nem is kell hozzájuk elektron- mikroszkóp, hogy láthatóvá váljanak a betegség „kór­okozói”. A hatalmas súly- feleslegek például. Az orvos ma sem tehet sokkal többet, mint régen, csak akkor, ha körülötte változik a szemlélet, a beteg keresi a közreműködést min­den módon orvosával saját gyógyulása érdekében... T. Pataki László Képek: Kulcsár József A mai gyerekek főként heveny fertőzéssel kerülnek a rendelőbe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents