Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-24 / 147. szám
SALGÓTARJÁN A VÁROSUNK Hova menjenek? Mit csináljanak? Szünidei programok gyerekeknek Nyáron a fiatalok kedvenc szabadidős-programja a városi strandfürdő Szolgáltatások a Családi Intézetben Hléuodöra, eskü «főre. temetésre törekvése, hogy a társadal- Szerényebb az intézet mi névadók családiasabb jel- • részvétele a polgári gyász- legűek, bensőségesebb hangulatúak legyenek. Ezért is Véget ért az iskolai tanév. a gyerekek már a nyári szünidőt élvezik. A családok többsége egy-két hétre elmegy pihenni, üdülni, e rövid kikapcsolódás után azonban a gyerekeknek megnő a szabad idejük. Sokan nem tudnak ezzel mit kezdeni, . esetleg strandra, vagy moziba járnak. A szünidő napjainak, 'heteinek eltöltésére ellenben számos lehetőség kínálkozik városunkban. Főképp az általános iskolások számára szerveznek programokat, hogy a közösségi foglalkozásokkal tehermentesítsék a dolgozó szülőket, hogy a gyerekek szervezett keretek között tölthessék idejüket. Á városi szünidei lehetőségeket gyűjtöttük össze az alábbiakban. Szabadidőssportnapok Már harmadik esztendeje szervezi meg ezt az akciót —, melynek népszerű neve: „eszesen” (SZSN) — a városi tanács ifjúsági és sportosztálya. idén június 29-től augusztus 7-ig biztosítanak mozgási, edzési lehetőséget az érdeklődő kisdiákoknak. Egyhetes turnusokban kerülnek sorra a sportági táborok. Június 29—júlis 3. között a kosárlabda, július 6— tói 10-ig és augusztus 3—7- ig úszás, július 13—17. között az atlétika, ugyanebben az időben az asztalitenisz. A kézi lafodatá borra július 20i— 24-ig, a labdarúgásra július 27—31-ig, a teniszre augusztus 3—7. között kerül sor. A tenisz és az úszás turnusainak részvételi díja 600 forint, a többi sportágé 500. Ezért a gyerekek napi kétszeri étkezést — ebédet is — kapnak, s felkészült szakemberek irányításával sajátíthatják el az adott sportág alapjait. Noha a szervezők még a tanév folyamán értesítették az iskolákat, a gyerekeket a lehetőségekről, s összeírták az érdeklődőket, jelentkezni még mindig — és folyamatosan — lehet a városi tanács-sportosztályán. Az egyhetes turnusokban állandó programok is szerepelnek, melyeket bárki — ellenszolgáltatás nélkül — látogathat. Hétfőnként túrákra kerül sor. A kisdiákok városunk és környékének nevezetességeivel ismerkednek. Szerdánként a grundfoci- bajnokság küzdelmeit, rendeAz óvodai beiratkozás Salgótarjánban június 1—5- ig tartott Ezen a héten a város 13 óvodájában 430 gyermek felvételét kérték. Előzetesen hatvanan jelentkeztek; áz édesanyák gyermekgondozási ideje (gyes) tanév közben jár le, így csemetéik ekkor kapcsolódnak be az óvodai életbe. Minden felvételi kérelemnek eleget tudtak tenni az intézmények. A korosztály létszámadatainak ismeretében állapították meg a művelődési osztályon, hogy néhány körzetben néhányan még nem iratkoztak be. Ilyen körzet például Somoskő, Károly- akna és Idegér. A létszámok alapján —- az oktatási törvény szellemének megfelelően — optimális, 20 fős csoportokat tudnak általában szervezni az óvodák. Ennél nagyobb lesz zik. Ezen bármilyen közösség, utcacsapat, raj, őrs stb. indulhat, függetlenül attól, hogy résztvevője-e a szabadidős-sportnapoknak, vagy sem. Amennyiben egyébként valamelyik sportág iránt a vártnál nagyobb lenne a jelentkezés, a szervezők újabb időpontokban pluszturnusokat indítanak! Kerti programok A József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ is gondolt a nyárra, a kisdiákok foglalkoztatására. Noha az intézmény zárva tart, mert felújítási munkálatokat végeznek, a „ház” udvara az általános iskolások rendelkezésére áll, Július elsejétől augusztus közepéig — a munkaszüneti napok kivételével — délelőtt 10-től délután kettőig kerti gyermekprogramokat szerveznek. A kínálat gazdag: póri iumműsorral kedveskednek az érdeklődőknek. Az már biztos, hogy július 14-én és augusztus 18-án a budapesti „Lekvár” együttes lép fel, s vidám, játékos, zenével fűszerezett előadásával szórakoztatja majd a kicsiket. Lesznek a kerti programokban szabad játszónapok is. Ezeken mindenki a kedvére való időtöltést választhatja. Lehet lengőtekézni, kártyázni, „társasjátszanii”, asztalifocizni, sakkozni. Természetesen a videózás, a filmvetítés is a választható lehetőségek között van. Amennyiben igény van rá, a hetek egy meghatározott napjain kézműves-foglalkozásokat szerveznek. Ezeken a kerámiázás és a textilfestés viszont a csoportok létszá ma a zagyvapálfalvai körzetben, a Lovász József úti intézményekben és , a Besz- terce-lakótelepen. Ugyanakkor ezekben az óvodákban is várhatóan csupán 25 fős csoportok kezdik meg a munkát, ami rendkívül kedvező a korábbi 30-on felüli létszámhoz képest. Talán lehetőség nyílik arra is, hogy az eddig zsúfolt IV. számú —- Bartók Béla úti — intézményben egy csoportot megszüntessen a tanács. Megvizsgáljuk egyúttal, vajon lehetséges-e Zagyva- pálfalváról óvodai csoport beutaztatása a városközpontba. Ezt azért mérlegelik, mert a városi művelődési osztálynak az a törekvése. hogy a jó körülmények közt működő kát telítsék, és a kevésbé jó elhelyezést biztosítókat lehetőség szerint felszabadítsák. alapjaival ismerkedhetnek meg. A kerti programokról a VMMK műsorfüzetében is olvashatunk, s szórólapokat is készítenek az érdeklődőknek, akik részletesen meg szeretnék ismerni a kínála- tot. Táborok A művelődési központ — más együttműködő szervekkel — néhány speciális tábort is szervez a nyár folyamán. Már megkezdődött, s július 1-én véget is ér a KÖJÁL egészségnevelési osztályával közösen rendezett „Legyünk karcsúak és egészségesek” elnevezésű tábor, melyen 45 kisiskolás vesz részt, A körzeti orvosok és védőnők javaslatai alapján megyénk minden részéről, összesen 45-en próbálnak meg rászokni a helyes táplálkozásra, próbálják leadni a felesleges kilókat. Építőtábori jelleggel szervezik —, s középiskolások részvételével — július 6—11- ig és 13—18-ig a városvédő- városszépítö tábort. A városi főépítész segítségével, irányításával felmérik, hogv az iskolás korú gyerekek mit és milyen mennyiségű munkát tudnának ■ végezni a. megyeszékhely szépítéséért, építéséért. S. amit végezetül meg kell említeni: a VMMK a megyei cigánykoordinációs bizottsággal és a megyei cigány- és nemzetiségi korreferenssel közösen Visegrádon rendezi meg a cigánygyerekek művelődési táborát, melyen a részvétel ingyenes. Időpontja: augusztus 10—19. — kori — A csökkenő gyermeklétszámot felhasználva szeretnék megoldani két speciális réteg óvodai elhelyezését is. Az egyik a mozgáskorlátozottak részére szervezett óvodai csoport. E csoportnak az a célja, hogy gyógy- testnevelés, gyógyúszás szervezésével a mozgáskoordinációs zavarokkal küzdő gyermekek fejlődését óvodai közösségben is biztosítsák. A csoport elhelyezése a tervek szerint — az I. számú óvodában, a Május 1. úton történik. A másik speciális csoportot az értelmi fogyatékos gyermekek részére szervezik meg. Egyelőre azonban kevés a jelentkezők száma — mindA salgótarjáni Családi és Társadalmi Ünnepeket Rendező Irodának (népszerű ne- vén CSÜRI-nek) május közepe óta új neve van, egyszerűen Családi Intézet az új elnevezés. Hivatása, feladata azonban nem változott. Sőt, szolgáltatásainak javítását, bővítését tervezi. Elsődleges feladata továbbra is a névadások, házasságkötések és polgári gyász- szertartások szervezése, rendezése. Az intézet munkájának, a családi események — alkalomhoz illő — társadalmi megrendezésének anyagi feltételeit a tanácsi költségvetési támogatás biztosítja. Ugyanakkor az intézet saját bevételével is hozzájárul működéséhez. Nemcsak az iroda elnevezése új. hanem vezetője is: Csank Csaba az idén tavasz- szal lett a Családi Intézet igazgatója. — A névadóknál, a házasságkötéseknél és a polgári gyászszertartásoknál is még többféle szolgáltatást kell bevezetnünk, mégpedig reális, megfizethető áron — mondja Csank Csaba. — Az intézet az utóbbi években fokozatosan bővítette szolgáltatásainak körét. A névadó ünnepségek szervezése jó színvonalú volt, s színesebbé váltak a társadalmi esküvők is az új közreműködők bevonásával. Végigtekintve a szolgáltatásokat: a Családi Intézet Évek óta nyomon követ- . hetik a városlakók, az itt dolgozók és a városba látogatók Salgótarján központjában a többemeletes irodaház építését. S az építkezés elhúzódását így, vagy úgy, szóvá is tették. A tágas, kényelmes, modern irodaház azonban azoknak hiányzott legjobban, akik szűk, homályos folyosókon állva várakoztak ügyeik intézésére. ' (Nem is beszélve az ügyintézők szűkös munkakörülményeiről.) Úgy tűnik, rövidesen kulturáltabb környezetben intéződnek Salgótarjánban különböző ügyeink. De mi is épül a megyeszékhelyen, a múzeum mögött, a litkei út mellett, szemben a csillag- házakkal, a templommal? Az épület földszintjén és az első-második emeleten a városi tanács kap helyet. A teljes harmadik szint a Hungária Biztosítóé lesz. míg a negyedik emelet helyiségein a vadászok megyei szervezete. a postaigazgatóság, a KISOSZ megyei titkársága és a városi polgári védelmi parancsnokság osztozik. Az ötödik, szinten a PM Ellenőrzési Főigazgatósága és a megyei statisztikai hivatal kap helyet. Ugyancsak a KSH megyei igazgatóságáé lesz a . hatodik emelet is. — A városi tanácson ügyeit intéző állampolgár maga tapasztalhatta, milyen szűkös az elhelyezésünk, milyen kényelmetlen körülmények között kellett várakozniuk, helyben különböző iratokat kitölteniük. A város lakosságának kulturáltabb ügyintézését sz°lgálja az új irodaház, ami remélhetőleg nemcsak a nevében lesz városháza, hanem valóban a városé lesz — mondja dr. Sándor Gyula, a Salgótarjáni Városi Tanács vb-titkára. — Célunk az, hogy a tanácsot felkereső ügyfelek a lehető legegyszerűbben, leggyorsabban, kényelmes, kulturált körülmények között intézhessék ügyeiket. Természetesen mindehhez kevés lenne csupán egy tágasabb épület, ám már makivánjak a jövőben népszerűsíteni az egyes, vagy kettes névadókat. És a családias hangulatba illő olyan új szolgáltatási formák bevezetésére gondolnak, mint az élő gitár- és orgonazene, szavalatok. — Terveink szerint a jö- • vőben egyszerre legfeljebb négy gyermeknek szervezünk névadót — teszi hozzá az intézet igazgatója. — Természetesen a jövőben is szerepeltetni kívánjuk ezeken az ünnepségeken az óvodás és iskolás gyermekcsoportokat. ’ A társadalmi esküvők színvonalának további emelése érdekében a Családi Intézet célja, hogy ezeken a szertartásokon nagyobb hangsúlyt kapjon a művészeti jellegű szolgáltatás, a művészeti közreműködőkkel szerkesztett műsor. Orgonazene mellett. vagy azzal együtt gitárszóló. vagy a fúvóskvartett játéka is megrendelhető áz esküvői szertartásra. — Hamar népszerűvé lett az esküvőkön a videofelvétel, intézetünk ugyanis vállalja, hogy a harmincperces szertartásról videokazettára felvételt készít. Júniusra máris több mint tíz ilyen megrendelésünk van — tájékoztat Csank Csaba. gában az is kedvező változást hozhat, hogy az épület földszintjén ügyfélfogadó teret építenek ki, ahol —egy helyen! — az ügyfél minden illetékes ügyintézőt megtalál! Ebben a földszinti fogadótérben lesznek elhelyezve azok az ügyintézők, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatban vannak az ügyfelekkel. — Ügyfélszolgálati osztályt szervezünk a földszinti fogadótérben, ahol a legrátermettebb. legkvalifikáltabb dolgozókat kívánjuk foglalkoztatni. Itt lesz elhelyezve a legnagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító adócsoport minden ügyintézőjével, és iratanyagával, s az adóbevallási problémák is gyorsan tisztázhatók lesznek így — tájékoztat a vb-titkár. — K földszinti fogadótérben az ügyfélszolgálati osztályon foglalkozunk majd a lakásigénylés, -csere intézésével, s a tanács lakásügyi dolgozóján kívül, az IKV ingatlanközvetítő részlegének szakemberei és a lakásügyi társadalmi bizottság képviselői is itt adnak választ, útbaigazítást. Az ügyfélszolgálati osztályon, a földszinti fogadótérben intézhetjük építési ügyeinket, és be sem kell menni a fogadótérig, hanem külön álló helyiségekben gyorsan, egyszerűen intézhetjük anyakönyvezési dolgainkat, a lakcímek ki- és bejelentését. S itt lesz a Családi Intészertartásokon. Ennek egyik oka a technikai feltételek hiányossága, ehhez a szertartáshoz ugyanis ki kell mozdulni az épületből. Másrészt szükség van a szónoki gárda növelésére, fiatalítására is. Ez utóbbi részben már megtörtént, s tervbe vették egy közös hasznosítású mikrobusz beszerzését is, hogy a város külterületén, vagy a városkörnyéki községekben tartandó szertartásokra is időben kijuthassanak. — A polgári gyászszertartásoknál díjtalan szolgáltatásunk a zenekar megrendelése és a búcsúztató szónok biztosítása. Díjazás ellenében pedig megrendeljük a gyászjelentést, a koszorúkat, csokrokat, gondoskodunk a gyászzenéről, terveink szerint ehhez hordozható orgonát szerzünk be — mondja az intézet vezetője. A Családi Intézet továbbra is nyitott minden olyan kezdeményezésre* ami elősegíti a családi ünnepek társadalmi megrendezésének fejlődését, kiszélesítését. Ez is és megbízható, színvonalas szolgáltatásaik eredményezik, hogy egyre többször veszik őket igénybe: június közepéig 172 temetésnél, 118 házasságkötésnél és 36 névadónál működtek közre. zet és a házasságkötő terem is. Az ügyfélszolgálati osztályon a hivatali idő kezdetétől zárásig tart majd , as ügyfélfogadás. Ä földszinti fogadótél ügyintézői szervezete hasonlít majd az OTP-nél ével óta megszokott formákhoz kérelmének, ügyének elő adásakor az állampolgár a; ügyintézővel szemben fog laihat helyet. Túl azonban i formán, a szétszabdalt ügy intézést szünteti meg ez ; megoldás, s az úgynevezet együtt intézhető ügyek kö re bővülne ezzel, aminél feltétlenül együtt kell járni: az egyszerűbb, gyorsabb, bü .rokráciától mentes ügyinté zéssel. S. ha az ügyfélnél mégis várakoznia kell. ebei ső tér kiképzése olyan, hog közben akár itt az újsá gokba is beletekinthet. . . S még ekkor nem is be széltünk a technikáról;! A ügyfél tájékozódását a föld szinten számítógépek segí tenék, erre most készülne’ a programok. A telefonüze net-rögzítőn pedig hivat»] időn kívül is megrendelhe tők azok a nyomtatványol amelyek egy-egy ügy elbí rálásához szükségesek, vág ugyanígy például igazolá sok, anyakönyvi másolato is kérhetők. Be sem kell eh hez menni a tanácsra. Rövidesen elkészül az c városháza, és — az elmon dottakból az is kiderül készülnek az őszi átköltözés re a tanácsiak is. össze 3 fő. Amennyiben vi- óvodá- „ szont ez megváltozna, s a létszám végül is indokolná, szeptembertől ez a csoport is megkezdené tevékenységét. Minden jelentkezőt felvettek Az óvodai beiratkozás helyzetéről Milyen lesz az új városháza? Az épülő városi tanács vb-termében a belső szakipari munkákat végzik a NÁÉV szakemberei.