Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

1987. május 9., SZOMBAT « NOGRAD 3 Dicsőséget hozott iskolájának a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium két di­ákja, a harmadéves Pulay Gábor és a negyedikes Balázs Róbert. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a Mikroszámítógép Magazin által közösen meghirde­tett országos pályázaton harmadik helyezést értek el mindketten számítástechnikai prog­ramjaikkal. Az Ipoly-parti város középiskolájában évek óta működik eredményesen a Fűrész Ist­ván matematika—fizika szakos tanár által vezetett oktatókabinet, ahol különféle sze­mélyi számítógépeken szerezhetnek jártasságot az érdeklődő fiatalok. Tantervi fakul­táció keretében a harmadik, negyedik osztályosok heti öt órában, a szakkörök tagjai heti rendszerességgel ülhetnek a komputerek mellé, sokan minden szabadidős-program­jukat feláldozva készítik a számítástechnikai programokat maguk és mások örömére. Képünkön Fűrész István tanár úr irányítása mellett Pulay Gábor és Madarász Pé­ter harmadikosok a számítástechnikai kabinetben grafikai programot készítenek. — kulcsár — Új legyen és haladó A salgótarjáni MTESZ­székházban ötletvásárt ren­dezett a rétsági Börzsöny Áfész innovációs irodája. A megyeszékhelyen csupán négy ötletet vásároltak fel az ÍNNOVENTURE képvise­lői, egy ötödiket pedig bizo­mányba vettek. — Miként lehet egy elgon­dolást bizományba venni? — kérdeztük dr. Szimán Lászlót, az átvételi bizottság vezetőjét. — Roppant egyszerűen. Mivel a helyszínen nem tud­tuk eldönteni, hogy a kez­deményezésben van-e ráció, a leírt ötletet Rétságon szak­emberekkel átvizsgáltatjuk. Ha hasznosítható, egy levél­váltás után megküldjük az illetőnek az ezer forintot, ha nem, akkor ezt írjuk meg neki. — Mi alapján döntik el, hogy megvásárolnak-e egy ötletet? — Két szempontot ve­szünk figyelembe — vála­szolta. — Az ötlet legyen új és haladó — ez a fontosabb, és. hogy elfogadható-e az elgondolás. — Hány újító kedvű fiatalt utasítottak el ilyen indok­kal? — Minden másodikat — felelte dr. Szimán László. — Azért a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy legalább két ötlete van minden je­lentkezőnek. — Milyen sikere van a rétsági KISZ-esek kezdemé­nyezésének? — Miskolcon és Budapes­ten sikerült a legjobban a helyszíni ötletvásár. Mind­két helyen sorbaálltak a változtatni akaró fiatalok, száznál is több javaslat hang­zott el. Azt tapasztaljuk, hogyha az egész városra szervezzük a megyei KISZ- bizottságokkal közösen a vá­sárt, mint például Pécsett, vagy Salgótarjánban, akkor kevésbé jól sikerülnek az akciók. Ám a főiskolákban, egyetemeken óriási az ér­deklődés. — Hogyan zajlik maga a vásárlás? , — Akinek valamilyen el­gondolása van, elmondja, le­írja elképzeléseit — csak írásban rögzített ötletekkel foglalkoztunk — mi átgon­doljuk. Ezután aláírja az il­lető, hogy eladja az elkép­zelését, így a továbbiakban semmi köze sincs hozzá, akár milliós hasznot hoz válaki- nek. akár ráfizetésessé vá­lik a gyakorlatban. Miután aláírta a szerződést, a hely­színen kifizetjük az ezer forintot — és hallgatjuk a további elképzeléseket. Ugyanez a vásárlás postai útja: elbíráljuk a levélben érkezett ötletet, ha jó. meg­küldjük a szerződést, és ami­kor visszakaptuk, megy a pénz. — Mekkora az ötletforga­lom Rétságon? — Elég jól indult az iro­da. Az ötleteket számítógé­pes feldolgozás után száza­sával csoportosítva, egy kö­tetben kinyomtatjuk. Az első könyv már májusban vár-- ható. A száz ötlet ára ezer forint, s akit érdekel, egy- egy újítás: a részletes in­formációkért megkeres ben­nünket. (romhányi) Szövetségben S zűkös évek járnak a hazai gazdaságra, a napi gondok szorításában vergőd­ve bizony ritka vendég a siker. Túl­élésről, talpon maradásról hallani lépten- nyomon, márpedig a gazdasági közvélemény effajta kicsengése inkább az óvatos, túlon­túl megfontolt, apró léptekkel való előre, haladást helyezi kilátásba, mintsem a lát­ványos eredményekkel kecsegtető, kocká­zatvállalástól sem ódzkodó gyorsulóst sej­tetné. Ezért is volt olyan jó hallani, hogy a me­gye ipari szövetkezetei az. elmúlt esztendő­ben egészen kiváló teljesítményt produkál­tak. fették ezt azok a nógrádi szövetkeze­ti kisüzemek, melyek tőkeerejükre sohasem lehettek büszkék, melyek a kívánatos ^ fe­gyelmet csaknem teljés egészében nélkülö­ző partnerkapcsolatokban fokozottan kiszol­gáltatottak, s melyek gazdálkodósát már egyetlen üzletben elszenvedett veszteség is akár alapjaiban rázhatja meg. A kisüzemi méret azonban nem minden szempontból hátrányos helyzet. Velejárója az a frissesség, mözgékonvság, a gyors vál­tásra való készség és alkalmasság, mely se­gíti a szövetkezeteket abban, hogy a foly­vást változó képlékeny piaci keresletben nemcsak megtalálják a nekik való helyet, hanem azonnal le is csapjanak rá. Gyorsak voltak, amikor módjuk nyílt a döntésre: maradnak a hagyományos, meg­szokott működési keretek közt, vagy élnek az alkalommal, és új szervezeti formák közt igyekeznek boldogulni. Az első fecs­kék merszét az idő igazolta. A kisszövetke­zeteik nemcsak hogy életképesnek bizonyul­tak, hanem sok tekintetben ügyesebben, jö­vedelmezőbben gazdálkodnak, termék-, il­letve tevékenységválasztékukat rugalma­sabban alakítják, rpint hagyományos test­véreik. A faipari kisszövetkezetek például olyan profil mellett horgonyoztak le, mely sok egyéb munka mellett csak rájuk jellem­ző. Az egyik a kisbútorgyártás mestere, a másik a tanintézeti berendezések előállítá­sának specialistája, a harmadik a belső építészetben szerez mind jobban csengő ne­vet. A kisszövetkezetekre általában is jellem­ző, hogy megtanulták a ma gazdálkodásá­nak egyik nagyon fontos játékszabályát: belső szervezetüket, létszámukat mind pon­tosabban igazítják a rendelő megbízásai­hoz. Megszabadították saját szervezetüket a tehetetlenségi nyomatéktől, a szabály alkal. mazását most már „csak” gyakorolni kell. A I,.kicsik” stílusváltásának láttán okulnak a hagyományos szövetkezetek is: a STÉSZ — enyhítendő nehézségeit — most határoz­na el a belső szervezeti megbízásokhoz al­kalmazkodó rugalmas alakítását. Az átalányelszámolásos működési forma előnveit ugyancsak jócskán lefölözik a szö­vetkezetek. , Bevezetésében úttörőszerepet vállalt a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetke­zet, s noha már kezdetben sem erőltette rá az új formát egyetlen üzletére sem. az ola­jozott működés bizonyult a leghatásosabb propagandának. .Ma már szinte saját lendületénél . fogva halad előre a belső szervezet az átalakulás útján — s nemcsak a meglévő üzlethálózat tér át az átalányelszámolásos formára, ha­nem új szolgáltatóegységekkel is gyarap­szik általa a szövetkezet. S ha már a szolgáltatóknál tartunk, ér­demes megemlíteni gazdálkodásuk egy igen szimpatikus vonósát: sikerült megtalálni­uk azt az arany középutat, melyen haladva a biztonságot nyújtó haszon mellett is ele­gendő pénzt tudnak fordítani az üzíetek folytonos korszerűsítésére. A személyi szol­gáltatás ugyanis tipikusan az a terület, ahol az azonnali bőségesebb jövedelem oltárán nem szabad feláldozni az üzletek kulturált­ságát. A szövetkezeti szektor tavalyi „megtálto- sodásának" okait ilyen és hasonló jelensé­gekben lehe| keresni. A szövetkezeti kis­üzemek értik, tudják: nem várhatnak arra, hogy mások tegyenek mankót a hónuk alá, sorsuk javításának módját saját erejükben kell keresniük. Akad példa arra is, hogy igen komoly ex. portüzletet utasítottak vissza, mert szokat­lanul riasztó volt az üzleti rizikó, s ehhez mérten nem elég erős az önbizalom. A Bá- lassa Ruházati Kisszovfetkezet beruházása viszont arra példa, hogy a kollektíva koc­kázatos vállalkozásba is belefog, ha abban jövőjére, exportképességének megteremtésé­re lát garanciát. A nagyobb mozgékonyságot nyújtó kis­üzemi méretek mellett a vállalkozó szellem kibontakozását segíti a szövetkezetek együ­vé tartozásában ■ rejlő erő^is. S ez egyálta­lán nem szólam csupán. Gyakorlati példák sora igazolja, hogy a szövetkezetek számít­hatnak egymásra akkor, ha egy-egy nagyobb munkához keresnek partnert, akkor is, ha a gazdálkodás átmeneti nehézségei folytán gyűlnek sötét felhők a kollektíva fölé. de akkor is, amikor egy-egy nagyobb értékű gép kapacitásának jó kihasználásáról van szó. A közösség erejének kamatoztatása ter­mészetesen nem újkeletű lehetőség. Sokáig mégis az volt divatban — s ez nem kimon­dottan az ipari szövetkezetek sajátja —, hogy előbb remélt partnert megyén vagy szektoron kívüli gazdálkodóban, mintsepi szövetségbeli társában. Az egymás iránti bizalom jó ízeit megkóstolva, számottevő átrendeződés tapintható le partnerkapcso­latokban is, valamennyi résztvevőjének ja­vára szolgálva. I gaz meggyőzőbb lenne az ipari szövet­kezetek elmúlt évi kiváló teljesítmé­nye akkor, ha korszerű műszaki ka­pacitás, sokoldalú szellemi felkészültség ad­ná hozzá a hátteret. Ilyenről egyelőre nem beszélhetünk. Sem a valóban modern gépi berendezések hiányát, sem a felső fokon képzett,- tehetségek, mérnökök, közgazdák rendkívül alacsony számát nem lehet tartó­san piacérzékenységgel, rutinnal, rugalmas vállalkozáspolitikával pótolni. Az ipari szövetkezetek közös menedzser­irodája létrehozásának minap bejelentett terve azonban várhatóan e gondon is eny­hít majd. S oly módon, ahogyan újabban egyre gyakrabban küzdik le nehézségeiket a szövetkezetek: a szövetséghez tartozók egvüttes erejével. Sz. M. 4 SZIIAS VÖICVÉBCN Aki többet szeretne... Kissé fárasztó, de lát- rüi ványosságban egy percig sem szűkölködő utazás után érkeztem Szilaspogonyba. A bükkfák errefelé még fölö­sen bontogatják zöldjüket, a vörösfenyők annál merészeb­ben mutogatják megújult, pompás lombjukat. Tavaszt hirdető langyos napsütésben nyújtózik a fa­lu. Három idősebbnek tűnő asszony közeledik felém, őszinte kíváncsisággal mére­getnek. de szívesen szóba elegyednek velem. az idegen­nel. Szatyorjaikból barnára sült kenyérvégek kandikál­nak ki. — Nemrég hozták — mu­tat a sajátjára Gál Ignácné —. Puhá, friss, mint mindig. — Szavaiból elégedettség érződik: az egyetlen vegyes­bolt jól kielégíti a hatszáz lelket számláló kisközség igényeit. A legközelebbi kispadra letelepedve folytatjuk a be­szélgetést. Egyikük mentege­tőzve elbúcsúzik, kendőjét igazítva megszaporázza lép­teit. — Szinte csak középkorú és idős embereket látok. Hol vannak a fiatalok? — kér­dezem a két névrokon — Gál Ignácnét. — A gyerekek tanulnak — kezdik egyformán, sóhajtva — az iskolában. Az alsó ta­gozatosak Zabaron, a felső tagozatosak Cereden. Igaz. a Ceredii Községi Közös Tanács fedezú a gyerekek buszkölt­ségeit. A többiek pedig dol­goznak, ki erre, ki arra. A férfinep inkább Tarjánba. Bátonyba, Egercsehibe, Ce- redre jár. Az asszonyok közül .jó néhánynak nyújt munka- lehetőséget a varroda Tótúj­falun. Majd ráncokba szaladt, tű­nődő arccal, kissé kesernyés hangon az idősebb Gálné így folytatja: — Vagyunk is, leszünk is, az igaz. De nagyon sokan el­mennek ebből a faluból. Messze van a város, „elhúz­za” őket a munka, vagy egy szép. .életre szóló ismeretség. Nekem is van három lányom, Szécsényben, Tarjántjan él­nek a családtagjaikkal —, teszi hozzá, s már mosolyog. Talán egy feltoluló emlék­kép a kicsi unokáról, egy kedves emlék űzi el a gond felhőit homlokáról. — Hol szórakozhatnak itt a helybéliek? Mozi, klub, biztosan van itt is. — Mozi, az van. Aki pedig ennél többet szeretne, az felül a buszra, és irány Cered, vagy Salgótarján. Szerencsé­re sűrűn járnak a buszok — hangzik a felelet. Az útbaigazítás után to­ronyiránt folytatom utamat, mész- és vakolatszagú új há­zat egyet sem, de annál több virágot látok az udvarokon, a kiskertekben. Az öregek napközi ottho­nát nem nehéz megtalálni az iskolaépületben, az óvoda, a posta, az orvosi rendelő tő- szomszédságában. Véletlenül épp a konyhába toppanok be, ahol a langyos tűzhelyen ott az ebédmaradék: a leves, s néhány jókora mosolygós fánk. A huszonöt férőhelyes óvoda tizennyolc kicsinye épp alváshoz készülődik. A kony­ha másik oldalán a társalgó fekhelyein az idősek is most pihennek. Az ebéd utáni fürdés, a meleg elbágyasz- totta őket. — Mind a húsz férőhe­lyünk foglalt -7- mondja Bóna Tibomé, az 1981-ben létesített intézmény vezető­je. — Még többen is jönné­nek, csak lenne hely. Pedig kezdetben sokan a gondola­tától is idegenkedtek, hogy idejöjjenek. Ilyenkor, dolog­időben kevesebben vannak bent, mert. aki csak bírja magát ültet, gyomlál, a kert­ben, vagy kint a határban. De, ha kevesebb a munka, jönnek, olvásgatnak, varro- gatnak. televíziót néznek. Végigjártuk a helyiségeket, majd visszatérünk a konyhá­ba- ahol a három asszony végzi a tennivalókat: moso­gatnak. az uzsonnát készítik elő. Van közöttük egy ked­ves ismerős is, Gál Andrásné. Az ő fia Bátonyterenyére ke­rült. a lányáék is most ké­szülnek költözködni . Ce­hedre, vagy Tarjánba. — Bizony nem maradnak itt a fiatalok. A város kö­zelében építkeznék, vagy^ la­kást vásárolnak. Talán hat évvel ezelőtt lett kész ' itt egy új ház, azóta egy sem épült. / Majd emlékeznek: az ő fiatalkorukra, amikor vasár­naponként benépesült a falu. Négy-öt fős csapatokba ve­rődve sétáltak a lányok, s kísérték őket a „jövő nyári legények”. Ilyenkor tavasszal melyikük ne kóstolta volna meg a fiatal nyírfa megcsa­polt törzsének édes nedvét, a nyírvizet, vagy ahogyan errefelé mondják, a viricset. S. folytatják még tovább. Derűsen, egyféle mindent megoldó beletörődéssel. A holnap —, ahogyan eddig — biztosan tartogat számukra jót is, rosszat is. Mihalik Júlia Fontos feladat a salgótarjáni ötvözetgyárban az alapanyag, a gyártásközi termék és a kész ötvözőanyag laboratóriumi vizsgálata. Naponta közel félszáz elemzést végez a labora* tórium Martos Flóra aranykoszorús szocialista brigádja. — bp —-

Next

/
Thumbnails
Contents