Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-09 / 108. szám
4 NOGRAD 1987. május 9., SZOMBAT BRLRSSRGYRRMRTI TÖREKVÉSEK Fórum az értelmiségnek Nem először veselkedtek neki 1985 végén Balassagyarmaton a város vezetői és értelmiségijei, hogy fórumot teremtsenek az egyetemet és főiskolát végzettek számára. A korábbi kezdeményezések azonban, bármennyire is tisztességesek voltak, valamilyen oknál fogva nem jártak sikerrel: a klubok munkája az alakulás után röviddel mindig megfeneklett, majd teljességgel abbamaradt. A legutóbbi (kísérlet már sokkal hosszabb életű; januáriban múlt megalakulásának egy esztendeje, és ez a jövő szempontjából reményekre jogosít. Az értelmiségi klub létrehozásában szerepet vállalt a népfront is, az oroszlánrész azonban a Mikszáth Kálmán Művelődés;! Központra maradt. Lényegében ez az intézmény működteti ma is a kiscsoportot: szerdánként helyet ad a klubnak. Az érdeklődők véleményt cserélhetnek egymással, tévézhetnek. videózhatnak, olvashatnák, társasjátékozhatnak. Ugyanakkor időnként kötött programokat szerveznek; előadót hívnak meg egy-egy aktuális. sokakat érintő témában és az előadás után kérdeznek, vitatkoznak. —- Olyan időszakban élünk — vallja Versényi György, az értelmiségi klub ' elnöke —,, amikor hallatlanul megnőtt az értelmiség szaktudásának a szerepe. Rengeteg az olyan téma, amelyet csak többféle értelmiségi réteg közös megközelítésével, lehet megbízhatóan vizsgálni. Például az alkoholizmus. Ez nem egyszerűen orvosi kérdés, sokkal bonyolultabb annál. Az értelmiségi klubban e gondolat szemelőtt tartásával szervezik a programok javát. S gondot fordítanak az előadók személyére is, mivel tudják — a részvétel mindezt igazolja—, hogy egy-egy neves tudós, művész, közéleti személyiség gondolatai sokakat érdekelnek. Így járt már náluk például Hankiss Elemér szociológus, Czine Mihály irodalomtörténész, Mako- Vecz Imre építész. A klub elnöke, Versényi György 35 éve él a városban, s mindenkinél hosz- szabb ideig, 18 évig igazgatta a Balassi Bálint Gimnáziumot. Jól ismeri az itt élő értelmiségieket. — Szeretnénk olyan programokat összeállítani, amelyek kedvcsinálók, és azokat is közénk csalogatják, akik eddig még nem jöttek el. Törekvésünk, hogy kapcsolatot építünk ki a városban élő, más értelmiségi tömörülésekkel, különböző egyesületekkel. Ennek egyik jele volt, hogy nemrégiben a Komjáthy Irodalmi Társaság mutatkozott be nálunk. Igyekeznek tagtársaikat is megnyerni egy-egy előadásnak. Februárban például Faludi Gábor orvos diaképes vetítését szervezték meg közelmúltbeli kínai útjáról. Ezt később — szándékaik szerint — kiegészítik egy ismeretterjesztő előadással; ekkor olyan személy vall Kínáról, aki hosszabb ideig kint élt. Egy-egy összejövetelre — a 80—90 beiratkozott közül — harmincan-negyvenen jönnek el. A közösség magját 6—12 ember jelenti. Ez nem sok, éppen ezért törekszenek a tagság megerősítésére. Tervezik azt is — miként dr. Kecskeméthy Gyulámé, a. működtető művelődési központ igazgatója elmondta —, hogy megpróbálják klubszerűbbé tenni a klubot, s netán — ha találkozik sok-sok értelmiségi igényével — egyesületté szervezni majdan. Siker koronázza-e a törekvéseket, nem tudjuk, ez a jövő titka. Mindenesetre jó volna, ha a jelenlegi értelmiségi fórum nem jutna elődei sorsára. Sulyok László TISZTR FORRÁSBÓL Népi iparművész Szügifbcn Arról nem szól a fáma, hány álmatlan éjszakán forgolódott kételyek közt: vajon néki sikerűbe az, ami a rég’ feledett elődök erénye volt? Keverte rendületlenül a szivárvány tarka színeit, kísérletezett az ecsettel sokáig. S a kékre alapozott menyasszonyládán ma már ott díszelegnek a szemkápráztató, feslő rózsák, egyetlen ecsetvonással odakanyarítva, amint azt az egykori palóc bútorfestők megálmodták. A szügyi családi ház falán cégtábla hirdeti, itt a műhelye Sasvári János fafaragó és festő kisiparosnak. Persze önmagában ennyi nem csigázná fel a látogató érdeklődését, az viszont annál inkább: hogy művészi fokon űzi a mesterséget! Alig egy hónapja, hogy a tinta megszáradt az igazolvány lapjain. Ez dokumentálja, hogy tulajdonosa népi fafaragó és festő iparművész. — Mindig vonzódtam a képzőművészethez; feste- gettem, szabad időmben. Tíz esztendeje múlt annak, hogy fára pingáltam az első motívumokat, és ízlelgettem a fafaragás örömét — emlékezik a kezdés éveire a fiatalember. — Gépésztechnikusként végzett, munkavédelmi vezetőként dolgozott a balassagyarmati Ipoly Cipőgyárban... Hogyan kerültek munkái a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije elé? — A hobbim megszabta a jövőmet — mondja lakásának szobájában, ahol a falat festménye díszíti a fafaragások mellett. — Nem volt szabadulásom többé a fától. Harmincnyolc esztendősen úgy döntöttem, ezzel foglalkozom csak. ez az, amit igazán kedvvel csinálok. — A gépésztechnikus, ho- gyon boldogult a fával? — Nem ijesztett meg a fa illesztése, s lassan belejöttem a megmunkálás fortélyaiba. Volt, amit magamtól tanultam, másokkal idősebb szakik ismertettek meg. Tavaly bútorasztalos Szakvizsgát tettem, _. így azt mondhatom, hogy az alapokkal tisztában vagyok, de, hogy mikor ismerem meg a szakma csínját-bín- ját, úgy istenigazából? — teszi fel önmagának a kérdést, amire gyorsan meg is adja a szerény feleletet: — Talán majd nyolcvanesz- tendősen. A szakember útját a balassagyarmati Králik János, Fekete István és Mócs Sándor, az após egyengette. A népművészét pedig a balassagyarmati múzeum igazgatója és a lelkes munkatársak, akik meglátták az értéket Sasvári fafestésében és a faragványókban. — A palócok bútorfestése nem olyan volt, mint a képeskönyv ábrái, különleges módon használták az ecsetet. Miközben beszél, csuklómozdulataival jelzi az ecset képzeletbeli útját. — Egyetlen ecsetvonással készülnek például a rózsák, s olyan rafinált módon, hogy mégis több szín keveredik benne — magyarázza hévvel. — Művészi ambíciókkal hogyan lett mégis kisiparos? — Költséges hobbi a fafaragás, s idő sem kevés kell hozzá. Élni pedig keli valamiből... — A mesterember és a művész nem hadakozik egymás ellen? — Kevés olyan megrendelés adódik, amikor a művész ágál a mester ellen. Igyekszem kicsit az emberek ízlését is formálni, amikor javallok valami módosítást, akár bútorról vagy kerítésről legyen szó. Keze alól sorra kerülnek ki a szebbnél-szebb darabok; tálas, fogas, lóca, téka. A vadkörtefába faragott filungjai, (betétjei), s a festett ládán pompázó virágoskertet idéző motívumok bízvást rangos hírmondói lesznek a palócföldi faművésznek az Észak-magyarországi kaláris elnevezésű népművészeti napok rendezvényein, ahová május végére kapott meghívást a szügyi mester. — tuza katalin — Óvodások örömére A tervek szerint szeptembertől nem ingáznak Nőtincsre az ősagárdi óvodások. Egy üresen álló szolgálati lakást alakítanak át az apróságoknak. Mint minden beruházás, e’z is jelentős társadalmi összefogással készül el. Az ősagárdiak ösz- szesen 123 munkanap ledolgozását vállalták és 50 ezer forintot fizettek be erre a célra. A Nézsai Május 1- Termelőszövetkezet 200 ezer forinttal segíti az átalakítást. — Maguk elmehetnek — mondta Martinho a törvényszolgának és a két rendőrnek, akik a kapu előtt várakoztak. — Nincs szükség többé magukra. Semmi kétség — folytatta önmagában — itt meg lehet duplázni a tétet, akár a kártyában. Ez a rabszolgalány egy valóságos aranybánya, amelyet még nem aknáztam ki eléggé. És eltávozott, elégedetten dörzsölve a kezét. — Nos, mire jutottál ezzel az alakkal. Álvaróm? — kérdezte Geraldo, amint Martinho eltávozott — Egyezségre — mondta Álvaro — ötletem elérte a kívánt hatást, sőt többet is annál. Álvaro néhány szóban beszámolt barátjának Martinhóval kötött alkujáról. — Milyen megvetendő és alávailó jellem ez a Martinho! — kiáltott fel Geraldo. — Ilyen hitvány emberi szerkezettől nem lehet megbízható munkát várni. Ügy véled Álvaro, hogy legutóbbi lépéseddel valami érdemlegesre jutottál?... — Nem sokra, de valamire azért igen. Legalább egy Időre sikerül megállítani a cselszövényt és, amint a közmondás mondja, Geral- dóm: ki időt. nyer, életet nyer. Ha Leóncio meggyőződik arról, hogy a rabnője nincs itt - Recifében és máshol keresi őt égre-földre, addig Isaura itt marad nyugodtan védelmem alatt, és szabadon- vad zsarnoka mindenféle üldözésétől és bántalmazásától. Közben lesz elég időm aara, hogy kitaláljam a megfelelő lépéseket, ée, PRÁGÁI PILLANATOK Beucze Péter felvételei hogy beszerezzem azokat a bizonyítékokat és dokumentumokat, amelyek igazolják majd a szabadsághoz való jogát. És egyelőre nekem ennyi elég. Ami meg a többit illeti, mivelhogy látom, vállalkozásomat menthetetlenül elveszettnek tartod, az isteni igazságosság megvi- lágoisít majd a tekintetben, hogy mit is kell tennem. — Mekkorát tévedsz, szegény Álvaróm! Azt hiszed, avval, hogy Martinhót éltávolítottad, te és a védenced megmenekültök a további üldöztetéstől és kutatásoktól? Micsoda vakság! Nem fognak hiányozni a további besúgók, akik hasonlóan pénzóhesek és akik ötezer milreisért, ami nekik hatalmas összeg, az értékes zsákmány nyomába erednek? Főleg most, hogy Martinho fellármázott mindent, és hogy ez az ügy hírhedtté vált, nem egy, de száz Martinho fog a szép szökevény nyomába eredni és nem lesz más dolguk, csak az első által kitaposott ösvényt követni. — Szörnyen aggályoskodó vagy, Geraldo és az ügylabtzeUjanő (Í9.) nek csak a rossz oldalát látod. Valószínűbb, hogy a Martinho által kitalált hazugságok nyomán senkinek nem fog többé eszébe jutni Isaurát, a rabszolganőt e nékem kedves lány- nyál azonosítani. Keresheti bár ezer besúgó a világ négy sarkában, engem nem érdekel. Mindenképpen időhöz jutok, ami igen hasznos lehet még számomra. — Rendben van, Álvaro, tegyük fel, hogy így történik. De nem látod, hogy ez az egész dolog nem méltó hozzád? Hogy így valóban ki leszel téve azoknak a gyalázkodó jelzőknek, amelyekkel egyébként ez a Leóncio már megtisztelt, és hogy visszavonhatatlanul más rabszolgáinak csábítója és rejtegetője leszel?... — Bocsáss meg drága Geraldóm, de nem tudom elfogadni dorgálásaid. Ezek csak a közönséges ügyekre érvényesek, . nem pedig olyan egészen különleges körülményre, amelybe én és Isaura kerültünk. Én nem adok sem védelmet, sem menedéket egy rabszolganőnek: angyalt oltalmazok és segítem az ártatlan áldozatot kegyetlen hóhéra ellenében. Azok az , okok, amelyek engem ösztönöznek, valamint annak emberi tulajdonságai, akiért mindezt teszem, megnemesítik cselekedeteimet és elégségesek ahhoz, hogy bátran nézzek szembe lelkiis- merétemmel. — Nos, jól van, Álvaro, tégy, ahogy akarszt. Nem tudom, mi mást mondhatnék még neked, hogy eltántorítsalak egy olyan eljárástól, amely — úgy vélem, —, nemcsak meggondolatlan, de, hogy őszinte legyek, nevetséges is és méltatlan hozzád. Geraldo nem tudta elrejteni elégedetlenségét azon vak szenvedély láttán, amely barátját olyan cselekedetekbe sodorta, amelyeket ő nevetséges értelmetlenségnek és minősíthetetlen ostobaságnak tartott. Ezért azután nemhogy segítette volna | őt tanácsaival — arra nézve, hogyan segíthetné elő Isaura szabadulását —, ellenkezőleg, azon volt, hogy minden képességével eltántorítsa céljától. Még az ügy várható nehézségeit is sokkal sö" tétebb színekkel ecsetelte, mint amilyennek valójában mutatkoztak. Ha megtehette volna, a legszívesebben visz- szaadta volna Isaurát, jogos tulajdonosának, csak azért, hogy megmentse barátját attól a szörnyű kísértéstől, amely Álvarót a legnevetségesebb különcködés mélységébe készült taszítani. (Folytatjuk)
