Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

1987. május 1., PÉNTEK NÖGRÄD 5 Szakköröktől a szüretig — közösen Hárman a halápi művelődési körről Kökény László aknász ellenőrzi a íront levegőjének metántartalmát. Mellette Kollár József frontmesterhfelyettes. Kép: Bábel László Nincs még nagy múltja, mégis kezdenek 'kialakulni a hagyományai a cserháthalá­pi művelődési körnek. Egy népfrontos-tanácsfcozáson mondta ezt el nemrégiben a kör vezetője, Hatala Lász- lóné Salgótarjánban. Ami­kor munkahelyén, a ma. gyarnándori körzeti könyv­tárban felkerestem, ennél bővebben is szólt erről a szívéhez közel álló közös­ségről. — Halápi vagyok, azt hi­szem elég jól ismerem az ott lakókat, igényeiket, vá­gyaikat. Körzeti intézmény vezetője lettem, nincs tőlem távol egyetlen kis település élete sem. Nálunk a KISZ- esek kezdeményezésére, a Hazafias Népfront égisze alatt jött létre a művelődési kör. Itt a fiatalok és a kö- zépikorosztály tagjai az ak­tívabbak, ezt tükrözi a ve­zetőség összetétele is. — A KISZ-titkár, egy óvó­nő, a HNF-titkár, a MŰDÉ­KOR-szövetkezet vezetője, két gyesen lévő pedagógus vesz részt többek között eb­ben a munkában. Nem azért jönnek, mert a művelődési kör ma ..divatos” — komoly igény él bennük a közös dolgokra. A díszítőművész­körben gyerekek és felnőt­tek rajzolnak együtt, min­tákat eredeti népi motívu­mokra, makraméznak, köt­nék. A színjátszó csop'ort tagjai a Balassi Gimnázium­ba járó lányok — jelenetek­kel, műsorókkal készülnek, több korosztálynak is él­ményt szereznek. A szüreti mulatságra már év elején szinte elkezdődik a mozgó­sítás. A gyereknap, a nyug­díjasok találkozója el sem maradhat, az utcán is ránk kérdeznek, miikor lesz, mi lesz. . . Sándor István, a Magyar- nándori Községi Közös Ta­nács elnöke előtt sem isme­retlen — természetesen — a haűápiak tevékenysége: — A vezetőségi ülések köz­vetlen hangulata, a megbe­szélések, amikor 1 mindenki elmondja, mit tud vállalni egy-egy program sikeréért, s egyeztetik a feladatokat a mindennapi munkára vonat­kozóan is. Meggyőződhettem erről, amikor ott voltam a nógrádsipeki pávakör fellé­pését megelőző összejövete­len. Jó volt a mozgósítás, a kemény téli idő ellenére meleg volt a teremben — ami nem kis szó! A függöny széthúzásától a szereplőik szend v i cs ein ek elkészí léséig minden apró dolgot elvál­lalt valaki. A mindössze 465 lakosú településen megtelt a művelődési ház, s ez kö­szönhető annak a 30 aktív embernek, aki fontosnak tartja a művelődési kör ügyét. Közéjük tartozik Mészá­ros Sándorné adminisztrá­tor is, aki Cserháthalápról jár be Magyarnándorba dol­gozni. — Amikor szervezni kezd­ték a kört, még magam is a meggyőzendők között vol­tam. . . A MÜDEKOR-ban dolgozó férjem Szintén tá­mogatja az egyesületet. A telepen kommunista műsza­kot szerveztek, s „bevételét” Eczet Mária telepvezető a művelődési ház felújításá­nak segítségére ajánlotta fel. Én a szervezésben segítek, ahol tudok, szórólapok, meg­hívók készítésében, és együtt beszéljük meg a pénzügyi dolgokat Hatala Lászlónéval. Ötesztendős kislányom szí­vesen ott nyüzsög mindegyik rendezvényen. A sipekiek műsorára édesanyám és édesapám is eljött. Ha hozzátesszük: tavaly 53 program volt — 14 gye­rekeknek, 39 felnőtteknek — 3381 résztvevővel, hogy két KISZ-es pályázaton 90 ezer forintot nyertek, s a MÜDE- KOR-tól kapott 30 ezerrel és az Országos Közművelő­dési Tanács szintén 30 ez­res támogatásával összesen 150 ezer forint áll a műve­lődési kör rendelkezésére, túl rózsásnak tűnik a kép. Pedig van gondjuk is: a mű­velődési ház állaga igen rossz. A nagytermen kívül egy klubjuk van, esetleg a könyvtár helyiségét használ­hatják. A felújításra a ta­nácstól 460 ezer forint jut — sok társadalmi munká­val kell kiegészíteni ezt. Idén hozzákezdenek — re­mélve ebben is megmutat­kozik a település lakóinak segítőkészsége, közösségi Szelleme G. Kiss Magdolna Sípszerű hang figyelmez­tet : a szalag indul. A sötét­ségbe fúródó szállítóalikot- mány másfél kilométeren keresztül robog velünk Mén- kes-bányaüzem Nemes Ár­pádról elnevezett ereszlkéjé- ben. A bejárattól számítva hat kilométert teszünk meg — nagyrészt gyalog —, amíg elérjük az Alfa-bányamezőt, annak is legforgalmasabb he­lyét, a kapcsolófülkét. Kísé­rőnk, Kökény László ak­nász „megy a front ?”-kér- déssel közelít Varga Sándor­hoz, aki egyfajta diszpécseri feladatot lát el ezen a posz­ton. Mielőtt a válasz érkez­ne. már a hangosbeszélőből kiderül minden: hitelesítik a metánmérő késülékeket, s ezért éppen „levert” a front energiaellátását biz­tosító transzformátor. Az ál­lapotot nem éppen szalon­képes kifejezésekkel nyug­tázzák a szénfal előtt dolgo­zó bányászok, de mint ki­derül, más probléma is akadt. Földzárlatos a maró­berendezés kábelje, s egye­lőre nincs a környéken any- nyi villanyszerelő, hogy a hibát kijavítsák, illetve a hitelesítőknek - is segítsenek. A rövid szusszanáis jólesik, de indulnunk kell tovább, mert úti célunkig még jó fél órát kell megtennünk. A kifejezés valószínűleg nem tükrözi élethűen a kúszás, oldalazás kombinációjából eredő előrehaladást, hiszen a légvágat helyenként a fél méter magasságot sem éri el. — Munka után maradnák vissza talpalni — magya­rázza aknász kísérőnk a helyzetet —, melynek nyoma­it még csak néhány láb távol­ságon fedezzük fel. A 9-es számú frontfejtés dolgozói nap mint nap kétszer ara­szolnak ezen a folyosón, amíg az önjáró biztosítású munkahelyet elérik. A fronthomlok szélén, ahol a maróhenger mán nem tudja lefejteni a szenet, kéz­zel kénytelenek dolgozni. Robbantás után érkezünk; kétvagonnyi szén belapáto- lása Tolmácsi, Sándor és két társának a feladata. — Műszak végére megle- szünk — kacsint hamiská­san az elöljáróra, jelezve, hogy meg kell mozgatni a testet, ha valóban komolyan gondolják. Csak hát addig, amíg a villamos üzemzavart el nem hárítják, kényszer- pihenőt tart a lapát. Ami a szakember számára azonnal feltűnik: a nehéz vastámok helyett alig 40 ki­logrammos alumíniumosz- lopok tartják a fejünk felet­ti acéllemezeket. — Az elején még a régi biztosítást alkalmaztuk' — lép közelebb Bakos Sándor, akit a „zsíralja” ragadék- névvel különböztetnek meg a számtalan Bakostól. — Ahogy megkaptuk az újakat, úgy cseréltük le folyamato­san. — Közben — kihasználva az áramszünetet —, megér­kezik a frontmester, Nagy Pál máté és helyettese, Kol­lár József is. Inkább ta­pasztalata, mint látszólagos kora miatt lett a Lenin frontbrigád vezetője Pali bácsi. Ö már számon tartja bányászmúltját, s szinte azonnal válaszol: — Ha-rminc éve és tíz hó­napja lesz novemberben, hogy bányában dolgozom. Akkor megyek ugyanis nyug­díjba — telepszik le a ka- paróteknő szélére. —. Össze­sen 38 év és két nap jön ki addigra — meséli nevetve. Tisztelet övezi őt Ménke- sen, a szénmedencében, és' a csapat sikeréi alapján or­szágosan is. Egy darabig biztos beszédtéma lesz, hogy tavaly fél évkor még 20 ezer tonna lemaradása volt az üzemnek, s év vé­gére a „Lenin-fiúknak” kö­szönhetően —, behozták a tonnatervet, sőt... — Hat tonnával meg is ■győztük — mondja. — Á lendület nem fogyott el, mert épp most néztem meg a statisztikán: az első negyed­év ' 2000 tonna üzemi plusz­teljesítményét a brigád ter­melte ki. És nem hét vé­geken. Eredményeiket említve, keserűen állapítja meg a fromtmester: — Jártam Már- kus-hegyen. Ott kétszer eny- nyi az egy főre jutó ter­melés. De ott van ember, aki állandóan talpalja a vágatokat, nincs hiány sze­relőből és a beszállás sem tart annyi ideig, mint ná­lunk. Pedig a bányászkodás feltételei hasonlóak. Az országos ranglistán helyet követelt magának a kollektíva. S ebben. Pali bá­csinak kétségtelenül szerepe van. Ö kovácsolta ilyenné a harmadvezetőit. Kemény, de őszinte véleménye sokak­nak nem tetszett, csak mi­után. látták az eredményt. Néhány évvel korábbi meg­jegyzésekre mondja: — Gye­rek, bíró, malac, hízó sose volt jó. Bizony, gyakran vágták a fejemhez. Most mégis sokan meg vannak ret­tenve: ki lesz az utód. Nem kell aggódni, jó szakember veszi át a brigád vezetését: Draveczki Jenő. Én meg pi- hengetni, szeretnék már . . . Az 1963-ban megalakult Lenin frontbrigád a kezde­tektől máig annyi szenet termelt, hogy ha csillékbe töltve sorba állítanánk, 8 ezer kilométeres lenne a hossza. Ebből a nagyobbik részt — 1968-tól — Nagy' Pál máté vezetése alatt. T. Németh László A géptérben csak a lapát segít. Az egyszerre clrobban­tott két vagon szén Bencsik János és Tolmácsi Sándor lapátjairól fogy el műszak végére. Az idő sodrában A BIZALOM EREJE A sziráki vásárban a patakparton mezít­láb, klottgatyában apját kísérő gyereknek va­jon eszébe juthatott-e. Egy- házasdengeleg alatt: egyszer még a falu vezetője lesz? Erről még az apa sem ál­modhatott. Adott neki éppen elég gondot a ki­lenc gyerek, nagyra törő álmok helyett a summások hétköznapi gondjaival kel­lett megküzdeni: legalább órpakenyér kerüljön asz­talra. Mert búzát kölcsön­be még a nagykökényesi pap sem adott, mondván: az öreg Robotka nem jár a templomba. ' — Nyomasztó élményeim vannak a gyerekkorból — idézi ma Robotka János. — Hogy is mondjam... ha ab­ban az időben a család hoz­zájutott egy tehénhez, az olyan esemény volt, mint ma egy Zsiguli-, vagy ház­vásárlás. A tehénke tejének meg­szűrésére már nem volt idő, azon melegében elpusz­tította a sok éhes száj. A kilenc testvér egyike, — János — Hatvanban ta­nulta a lakatosmesterséget, a gépállomások szervezése­kor pedig Lőrincibe hív­ták. — Nagyon kedves munka­hely volt nekem, sok szer­vezett fiatallal. Ma is nagy élményként emlékszem a cséplőgépekre, a szérűkön végzett munkára. És a bizalomra. Így mond­ja Robotka János: sokat jelentett, hogy egy ifjú em­ber falujárásra indul, szán­tást szervezni, begyűjti a pénzt, későbbi elszámolás­ra. A bizalom próbatételé­vel pedig hamarabb talál­kozott ismét, mint gondol­hatta volna. — Párttagj előliként vo­nultam be katonának 1950- ben, s hamarosan is kopasz­ként ott ültem a tisztek kö­zött. Nem is akármilyen fel­adattal, hiszen az ifjú sor­katona tiszti beosztásban, századpolitikai megbízott­ként dolgozott. — Három esztendő után egy pénteki napon érkez­tem haza, szerdára volt ki­tűzve az esküvőm. Éppen ideje volt, hiszen a katona­ság miatt éppen öt évig ud­varoltam Erdőtarcsára. Ügy gondolta, a kézfogó után a gépállomáson foly­tatja a munkát. Csakhogy a pénteki leszerelés után szombaton látták otthon, jött az utasítás: hétfőn je­lenjen meg a pásztói járá­si tanácson. Sokat nem kér­dezett, nem is kérdezhetett. Csak felült a Fakaruszra és arra eszmélt, hogy a ke­reskedelmi csoport előadó­jaként övé a közétkeztetés gondja. A munkát épp, hogy megismerhette, Egyházás- dengeleg vb-titkári széke volt az ifjú emberé. — A pártszervezettel együtt akkor legtöbbet a téeszszervezésért dolgoz­tunk. 1955-ben — máso­dikként a megyében — ki is tehettük a táblát a falu szélére: „Termelőszövetke­zeti község.’” Az év másról is emléke­zetes. Akkor született Ró­bert nevű fia, s akkor kez­dett tanulni a tanácsakadé­mián. Egy év. múlva a tan­intézetben is lehetőség nyílt a próbatételre. — Az ellenforradalom napjaiban megjelentek ná­lunk a II. kerületi pártbi­zottságról: jelentkezzünk a pártbizottság védelmére. Robotka is elindult. Az otthoni ház ajtaját azonban zárva ta(lá:l:ta. Zsiga Gyulá­hoz, a csúcstitkárhoiz ment. Gyula felesége kétségbeeset­ten fogadta: — Azonnal menekülj, té­ged is kerestek, Gyulát ösz- szeverték. S amikor végre saját fe­leségével találkozhatott, ő is ezzel fogadta: — Még a dunnában is ke­restek ! A család viszontlátásának keserves az élménye. Ro- botlkánét összerugdalták, a kis Róbert pedig még évek múltán is a combja egy pontjára mutatott: „Itt mi­ért nem bámul le a bőröm?” Az ellenforradalom idején éppen egyéves gyereket ott szúrták meg szuronnyal... A következő napok törté­nete kész regény. A hit és felelősségvállalás regénye. Annak a dokumentuma le­hetne, hogy Szűcs (Ferenc pásztói rendőrkapitány uta­sításai alapján Robotka és néhány társa puszta kézzel, meg jókora leleménnyel, ho­gyan fegyverezte le az el- le n f or ra dal marokat. A párt újjászervezése, majd vb-titkárság Palotáson, téeszszervezés — ez a to­vábbi munlka, később ugyan­itt pártvezetőségi titkár. 1962-ben pedig az alapító munkásőrt arra kérik: le­gyen a pásztói egység pa­rancsnoka. — Hosszas vívódás után vállaltam, hiszen tiszti is­kolán sosem voltam. Végül igent mondtam, s ebben sze­repe volt az 1956-ban meg­élt napoknak is. Robotka János éppen ti­zenkilenc esztendeig volt a pásztói muriké sőregység pa­rancsnoka, a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tag­ja. A Gubis Ferenc munkás- őregység ez idő alatt hatszor érte el az Élenjáró címet. „Nem az én érdemem, so­kan dolgoztak érte” — mondja ma. — „Jó volt az összetétel.” Közben BM- akadémián, főtiszti iskolán tanult. Az utóbbi hat év alatt pedig a megyei mun- kásőrparancsnok kiképzési és szolgálati helyettese volt. Most nyugdíjba vonplt. A Munka Érdemérem ezüst fo­kozata, a Közrend-Közbizv tonsági Érdemérem arany fokozata, a Kiváló Szolgálat­ért Érdemrend, a kétszer el­nyert Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata a fegyverbarátok által ado­mányozott csehszlovák és szovjet kitüntetéseik mellé megkapta a Vörös Csillag Érdemrendet. Méltó elisme­réseként egy harcos életút- nak. — Valami befejeződött, de ez nem jelenti azt, hogy le lehet feküdni. , Máris megkerestek azzal, hogy szakmai tanácsaimra számí­tanak. Pártmunkámnak pe­dig továbbra is azt tekin­tem, hogy az üzemekkel és pártszervezetekkel minden­napi kapcsolatot tartva az állományépítésért dolgozzak. S emellett talán több idő jut a családra, az uno­kára. Márcsatk azért ■ is, mert az aktív pihenőidőt még csak Robotka János kezdte el. A hűséges társ, a feleség 21. éve dolgozik a Salgótarjáni Ruhagyár job­bágyi telepén, most vezető­ként. S hogy a családban ez­után is sok szó esiik a fegy­veres szolgálatról, annak más oka is van. Róbert hon­véd százados; Tibor, a MÁG autószerelője, munkásőr. Ép­pen annál az egységnél, ahol csaknem két évtizeden át Robotka János volt a pa­rancsnok. Kelemen Gábor Imn -. j |lg up A bányász- kenyér kovásza i.. •, • • . " ; v :ÍV' Avagy: nem a hét végeken dől el...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents