Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

Naptár Évforduló 1987. május 5. Kedd. Györgyi napja. A Nap kel 5.22 — nyugszik 20.00 órakor. A Hold kel 11.42 — Kilencven éve szüle­tett Kenneth Burke amerikai kritikus, filo­zófus és író. nyugszik 2.15 árakor, Várható időjárás Ma már hosszabb időszakokra is kisüt a nap. A változó irányú szél időnként megélénkül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 15 fok, kele­ten 20 fok körül várható. Távolabbi kilátások szerdá­tól szombatig: Eleinte gyakran borult idő lesz ismét­lődő esővel, záporral. Péntéktől megerősödik az észak­keleti szél és csökken a csapadékhajlam. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 6 és 11 fok között vár­ható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 millimé- ter/nap) csapadék az ország területének 80 százalé­kán várható. — Az elmúlt öt év mun­káját és a következő idő­szak feladatait foglalták össze hétfőn a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazda- sági Szakközépiskola ifjúsá­gi Vöröskereszt-alapszer ve­zetőnek ülésén. Az összejö­vetel fontos témája volt a dohányzás és az alkoholiz­musellenes küzdelem. — Nyitott a strand. Má­jus első vasárnapján meg­nyitotta kapuját a salgótar­jáni hideg-meleg vizes strand­fürdő. A továbbiakban az intézmény a hétfők kivéte­lével, naponta 9-től 19 óráig várja a vendégeket válto­zatlan belépődíj mellett. Az első alkalommal mintegy százan fürödtek a huszonhá' rom Celsius-fokos vízben! — Sikeres akció. Buda­pesten április 29-én, este, a XVIII. kerület, Zsira utca 18. szám alatti családi ház­nál a rendőrség igazoltatni akarta Turcsányi Ferenc 46 éves alkalmi munkást, Ka­lina Mihály 41 éves laka­tost, Dobos Ferenc 31 éves alkalmi munkást — vala­mennyien büntetett előéle­tnek —, valamint Szőke Ri­ta Márta 15 éves intézeti növendék budapesti lakoso­kat. Ekkor Kalina egy cső­re töltött pisztollyal fenye­getőzve, intézkedésüket megakadályozta, majd vala­mennyien bezárkóztak a családi házba. A BM Forradalmi Rend­őri Ezred akciószakasza és a Budapesti Rendőr-főka­pitányság ügyeleti csoportja rövid időn belül elfogta őket. A Fővárosi Főügyész­ség mind a négyüket előze­tes letartóztatásba helyezte, felfegyverkezve, csoporto­san elkövetett hivatalos sze­mély elleni erőszak miatt, és folytatja az ügy vizsgá­latát. Megnyílt Budapest egyik látványossága, a Kossuth gőzhajó. Az 1913-ban épí­tett, tavaly felújított luxus­gőzös — a Top Coop Ide­genforgalmi és Vendéglátó­ipari Kisszövetkezet keze­lésében — múzeumnak és étteremnek berendezve áll a látogatók rendelkezésére. A patinás hajó a város egyik közkedvelt dunai partszakaszán, a Széchenyi, rakparton, a Lánchíd pesti hídfőjénél horgonyoz. — Gobelinpályázat. A Salgótarjáni Városi Tanács épülő új székhazának ta­nácstermébe egy nagymére­tű gobelin készítéséhez ír­tak ki tervpályázatot. Négy művész munkája közül a bí­rálóbizottság — kisebb mó­dosítást javasolva — Nagy Judit textiltervező pályá­zatát fogadta el. — Vezetékes ivóvízháló­zat építési munkálatai kez­dődtek meg hétfőn Homok- terenye és Nádújfalu köz­ségekben. A kivitelező az Észak-magyarországi Regio­nális Vízművek. — Rendőrségi közlemény. Mint azt korábban hírül adtuk, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyo­mozást rendelt el ismeret­len tettes ellen, aki Szek- szárdon április 27-ére vir­radóra megfojtotta Miklósi György Jenő 34 éves segéd­munkás budapesti lakost. Az ügy felderítése érdeké­ben a rendőrség a lakosság segítségét is kérte Kovács Béla, 29 éves segédmunkás, szekszárdi lakos felkutatásá­hoz. A keresés eredményre vezetett, április 30-án este, a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság XI. kerületi rendőr- kapitányságának járőre el­fogta kovács Bélát. devizaárfolyamok Érvényben: 1987. május 5-én Devizanem vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 7860,25 7875,99 Ausztrál dollár 3302,14 3308,76 Belga frank 127,02 127,28 Dán korona 700,35 701,75 Finn márka 1081,22 1083,38 Francia frank 789,14 790,72 Holland forint 2337,46 2342,14 ír font 7047,17 7061,27 Japán yen (1000) 336,11 336,79 Kanadai dollár 3503,56 3510,58 Kuvaiti dinár 17301,84 17336,48 Norvég korona 702,87 704,27 NSZK-márka 2637,63 2642,91 Olasz lira (1000) 36,82 36,90 Osztrák schilling 374,96 375,72 Portugál escudo 33,91 33,97 Spanyol peseta 37,54 37,62 Svájci franl- 3220,25 3226,69 Svéd korona 753,46 753,96 Tr. és cl. rubel 2697,30 2702,70 USA-dOllár 4687,07 4696,45 ECU (Közös P.) 5478,11 5489,07 VALUTA- (BANKJEKY- ÉS csekk-) Árfolyamok Érvényben: 1987. május 5-től 11-ig Devizanem vételi eladási ári. 100 egys. Ft-ban Angol font 7632,08 8104,16 Ausztrál dollár 3206,29 3404,61 Belga frank 123,34 130,96 Dán korona 680,02 722,08 Finn márka 1049,83 1114,77 Francia frank 766,23 813,63 Görög drach. a) 34,45 36,59 Holland forint 2269,61 2409,99 Ír font 6842,59 7265,85 Japán yen (1000) 326,36 346,54 Jugoszláv dinár 7,60 8,06 Kanadai dollár 3401,86 3612,28 Kuvaiti dinár 16799,59 17838,73 Norvég korona 682,46 724,68 NSZK-márka 2561,06 2719,48 Olasz líra (1000) 35,75 37,97 Osztrák schill. 364,08 386,60 Portugál escudo 32,92 34,96 Spanyol peseta 36,45 38,71 Svájci frank 3126,77 3320,17 Svéd korona 730,61 775,81 USA-dollár 4551,01 4832,51 ECU (Közös P.) 5319,08 5648,10 a) vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Elismerés a Lovász József úti lakásszövetkezetnek Pelyamatosan Jól gazdálkodnak M egyénikben két lakás­szövetkezet érdemelte ki el­múlt évi tevékenysége alap­ján a SZŐ VOSZ dicsérő ok­levelét. Mindkettő salgótar­jáni, közülük a Lovász Jó­zsef úti hétfőn vette át a magas elismerést a Salgó­tarjániban megtartott ünnep­ségen. A 66 tagot számláló kol­lektíva eredményeit Balogh Gábor, a Fogyasztási Szövet­kezetek Nógrád Megyei Szö­vetsége lakásszövetkezeti tit­kárságvezetője méltatta'. Mint elmondta, több éve fo­lyamatosan jóil gazdálkod­nak. Mind a felügyelőbi­zottság, mind az igazgatóság felelősséggel látja el hivatá­sát. Tavalyi társadalmi munkaakciáik értéke 850 ezer forint, lefestették az épület homlokzatát, járdát építettek, parkosítottak. A dicsérő oklevél mellett a szövekezet elnöke, Németh Zoltán Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést vett át. Nógrádi rejtvényfejtőle sikere Május 2-án rendezte meg a rejtvényfejtők egyesü­lete — a Babits Miháily Mű­velődési Központ szervezésé­ben — a Gemenc Kupa rejtvényfejtő csapatversenyt Szekszárdon. A mester- és haladófokon zajlott küzde­lemben két Nógrád megyei csapat vett részt az utóbbiak versengésében. A Balassa­gyarmat II. csapata három hibaponttal a 3., az Acél- törő I. csapata öt hibapont­tal 8. helyen végzett. Májusban további verse­nyekre kerül sor; 9-én En- csen rendezik meg az Aba- új Kupa csapatversenyt és 16-án Budaörsön az orszá­gos csapatbajnokságot. Ezt követően június 6-án, a sal­gótarjáni Kohász Művelő­dési Központban zajlik majd az egyéni bajnokság északi területi döntője, melyen há­rom megye — Borsod, He­ves, Nógrád — legjobb rejt- vényfejtői vesznek részt. Legveszélyesebb a 21-es A közúti balesetek ada­tainak elemzéséből kitűnik, hogy hatvanöt százalékuk lakott területen fordul elő. Az összes baleset 28,3 szá­zaléka a megye főbb útvo­nalain történt, s a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács figyelemfelhívó ösz- szegezéséből, az is kiolvas­ható, hogy változatlanul a 21-es számú főútvonal — annak is Salgótarjánon ke­resztül vezető szakasza — a legveszélyesebb. A balesetek gyakorisága szempontjából „veszélyeztetettnek” minő­síthető a 22-es számú főút is. Szakmunkások kerestetnek Mintegy husizonnégyezer lakos, csaknem négyezeröt­száz aktív kereső tartozik a Nógrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda szécsényi kirendeltségéhez, amely ép­pen egy esztendeje kezdte meg működését. Azóta négy- százötven munkahely-beje­lentés történt, zömmel szak­munkásokat kerestek a mfumikál'tatók, elsősorban hi­ányszakmákban. Másfelől csaknem kétszáz dolgozó érdeklődött munka- léhetőségék iránt, közülük száznegyvenketten helyez­kedtek el, a többiek egyelő­re nem találtak kedvükre való munkát. Egyébként a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási szintje meg­közelíti a nyolcvanszázalékos arányt, ugyanakkor több mint ötven százalékuk kényszerül ingázásra. Mit fizet a totó? 13 taláJatos szelvény 1 darab, nyereménye 6 670 580 forint. 12 találatiig szelvény 45 darab, nyereményük egyenként 98 823 forint. 11 találatos szelvény 763 da­rab, nyereményük egyenként 5828 forint. 10 taláJatos szelvény 8305 darab, nyere­ményük egyenként 803 fo­rint. Teherautónak ütközött egy busz Vasárnap az éjszakai órákban súlyos közúti baleset történt Püspökladányban, a 4-es szá­mú főúton. Egy munkásokat szállító Volán-autóbusz — ame­lyet Bakk László garbóid la­kos vezetett — egy pótkocsis teherautóba rohant, amely mű­szaki hiba miatt az út szélén parkolt. A baleset következté­ben az autóbusz utasai közül többen megsérültek. Okét a karcagi kórház baleseti osztá­lyára szállították. A kórház tá­jékoztatása szerint Orgován György, magosligeti lakos hét­főn reggel sebesülésébe bele­halt. Három sérült állapota sú­lyos, nem életveszélyes. To­vábbi három utas könnyebb sé­rülést szenvedett. Újra otthon A nagylóci általános is­kola gyermek néptánccso­portja a hét végén érkezett vissza kéthetes törökorszá­gi turnéjáról. Ispán Anna tanárnő vezetésével egy hé­tig az ankarai világfesztivá­lon vettek részt, majd egy hetet Isztambulban töltötték — itt táncos felvonuláson szerepeltek. Huszonegy or­szág gyermeknéptáncosai kaptak meghívást erre a ta­lálkozóra. A meghívottakat — így a nagylóci gyerekeket is — családoknál helyezték el, ami külön élményt jelentett mindenki számára. Az EU- RÓVIZIÓ ötperces felvételt készített a nagylóci néptánc­csoport produkciójáról. Borsodi műszaki hetek rendezvénysorozat kezdő­dött hétfőn Miskolcon. Ren­dezője ismét a BAZ megyei MTESZ és hasonló a Nóg­rád megyében is népszerű műszaki és közgazdasági hó­nap sorozatához. Az elektro­technikával foglalkozó elő­adások résztvevője az ÉMÁSZ salgótarjáni üzem- igazgatóságának 8 szakem­bere; valamennyien tagjai a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. Minőség­ellenőrzés az SVT-ben A minőség javításával kapcsolatos teendőiket foglal­ja össze az az új szabály­zat, amelyet a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár minőség-ellenőrzési főosztá­lya dolgozott ki, és április végén véleményezte a vál­lalat vezetése. A minőség­biztosítási rendszer nagy­részt a már korábban is megfogalmazott követelmé­nyeket tartalmazza — egy­séges formában. Alkotói széleskörűen meg­határozták a tervezéstől a kereskedelmi tevékenységig mindazokat a teendőket, amelyek hozzájárulnak. a korszerű termékgyártáshoz; szerepel benne a meós vizs­gálati módszere, a mérőmű­szerek hitelesítésével össze­függő tudnivalók, az egysé­ges tervezés, a gyártásközi ellenőrzés és még sorolhat­nánk. A véleményezést követően július 1-től vezeti be a gyár az új minőségbiztosí­tási rendszert. Balassagyarmat központjában a Nógrád Megyei Tanácsi Tervező és Építőipari Vállalat építi az oktatási nevelési központot. Az építkezés első szakasza 1988-ban fejeződik be. A száznyolcvanmillió forintos beruházás során tizenkét tantermes iskola, konyha, étterem, és kiszolgáló helyiségek készülnek el. Fogadónapok a tanácsokon A Nógrád Megyei Taná­cson május 11-én Berki Mi­hály elnökhelyettes, 18-án Romasz Adolf elnökhelyettes és 25-én Devcsics Miklós ta­nácselnök 8—18.30 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. ☆ A Salgótarjáni Városi Ta­nácson május 6^án dr. Sán­dor Gyula vb-tirtkár, 13-án dr. Balogh Miklós elnökhe­lyettes, 20-án C. Bedker Ju­dit tanácselnök és 27-én Győrffy Dezső általános el­nökhelyettes 8—12-ig és 15— 18-ig fogadja az ügyfeleket. Á Pásztói Városi Tanács tisztségviselői májusban az alábbi időpontokban tarta­nak fogadónapot; 6-án dr. Kovács Bertalan társadalmi elnökhelyettes, 13-án és 27" én a megbízott vb-tfiftkár, 20- án Fekete Attila tanácsel­nök. A fogadóidő 8—12-ig és 14.30—18.30-ig tart. A Bátonyterenyei Városi Jogú Nagyközségi Tanács tisztségviselőinek fogadási rendje: 6-án Klimó István tanácselnök-helyettes a ma. conkai párthelyiségben 16.30 —18.30-iig, 13-án Szabó Fe­renc tanácselnök 8—12-ig Kisterenyén, 16.30—18.30-ig Nagybátanyban, 20-án dr. Kós István elnökhelyettes Kisterenyén 16.30—18.30-ig és 27-én Gyetvai Györgyné dr. vb-titkár 8—12-ig Nagy­bátonyban, 16.30—18.30-ig Kisterenyén várja az ügyfe­leket. Igazi tavaszi idő: me. ■ leg napsütés, csípős szél. Vonszolom a piheka- bátomat; mikor elindultam, még arra volt ,szükség. Má­sok magukon hordják, s igen rácsodálkoznak selyemblú­zomra. 'Figyelni kezdek. A kép igen változatos, bár a többség nem ihiszi még a me. leget. Néhány pulóver, kar­ra vetett ballonkabát — ők a merészebbek. Magukra adó urak viszont be is gombol­ják magukon — szemükben némi irigység bátorságom láttán. A pénztárcám megnyugta­tóan lapos, de azért /irányt veszek a kirakatok {felé. Ci. pő — ha csinos és ordít ró­la, hogy ,puha — kétezer kő­TAVASZ rül. Reklámáron van négy- százötvenért, ’de, )ha ráné­zek is, sajog a lábam. • Modellház: még tizenhat­ezer alatt bevonhatom ima. gam bőrrel. Csodálatos! Ni, ott egy bőrnadrág: egyik szá­ra ötezer-ötszáz, a másik nyolcezer-hét. Hm! Az egyik cédula ialighanem a dzsekire vonatkozik. De miért van a nadrágszáron? Már háromezerért kapnék viszont garantáltan divatos — és ronggyá gyúródó \— kosztümöt. Nézzük ti másik oldalt! Nyolcszázhetvenért alhatnék lengében, s lehet­nének bordűrös álmaim. Esni kezd. Fölnézek a négyszögnyi égboltra. Előbb még sirályok közé tévedt gólyát ;csodáltam ott a kék­ségben, most komor szürke felhőkből hull a nagyszerű tavaszi eső. Bebújok la pi. hémbe — irány a busz. Tavasz van: szeszélyek, (ár)veszélyek, sóhajok évad­ja. Milyen jó, hogy 'vasárnap van, még megvenném *azt az aligrózsaszín blúzt három­százötvenért. Csak hogy ne legyen ott. Ügy kilóg a sor. bál! Vagy elsején felejtették ott azt az árcédulát?! Sz. Csáti Veronika ugk a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; VINCZE ISTVÁNNÉ. •■,0 V Ere1 Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kladő: BÁLINT TAMÁS, a Nőgrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrfapkézbesftő postahivatalnál, a hlrlapkézbesltóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hfrlspelőflzetasi ás tápellátási Irodánál (HELIR) Budapest V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató. HU ISSN 0133-1556

Next

/
Thumbnails
Contents