Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

2 NOGRAD 1987. májusi., PÉNTEK Várakozás és elöntés H a nem emelkedik az életszínvonal, sőt kisdbb mértékű csökkenése várható, az embereket jobban érdeklik a gazdaság ügyei, mint azelőtt. S, ha azt olvassák az újságban, hogy alig nő az ipar, a nemzeti jövedelem termelése, — fokozódik a vára­kozás. Annyit ugyanis már mindenki ért a gazdasághoz, hogy felismerje: valami nem stimmel, ha így állunk. Ha pediig nem stimmel, akkor bizonyos dolgokat másképp, talán egészen másképp kell csinálnunk, mint azelőtt. A kér'dés ilyenkor így hangzik: konkré­tan höl, és persze, miilyen változtatásokra van szükség? Már a múlt év novembere előtt átéltük ezt az érzést, és légkört, mielőtt akkor a párt Központi Bizottsága összeült. Az el­múlt hetekben ismét fokozódott a várakozó kíváncsiság, már azért is, mert a párt veze­tő fóruma még a múlt esztendő őszén je­lezte: visszatérünk az ügyekre még! Ez történt meg április 28-án. S bár az ülésről kiadott közlemény sorai nem mond­hatók szívderítőnek, mégis fellélegeztünk, mert ma már lényegesen többet tudunk, s a gondok ellenére is nyugodtabbak va­gyunk, mint azelőtt. A nem éppen örömhírekkel kezdve: saj­nos, gazdaságunk helyzetében nincs lénye­ges változás. Igaz, arról Olvashattunk, hogy az ipari termelés — ha ágazatonként egyen- • lőtlenül is — 3,4 százalékkal nőtt az év el­ső három hónapjában, amelyre nagyon rég volit példa már. (Gondoljunk csak az év végi hajrákat követő, szokásos lazításokra.) Egy ilyen szigorú tél után, a társadalom erőfeszítéséről tanúskodik ez a hír! Csakhogy az ipari termelés csupán egy mutatószám. a 3,4 százalék mögött még ke­vés olyan termék rejlik, amely — a kor­szerűségét, minőségét tekintve — csere­arány-nyereséggel értékesíthető a világpia­con. Sajnos, a szerény részsikerek ellené­re, inkább a fordítottjáról van szó. ezért külkereskedelmi és pénzügyi kormányza­tunk arra számít, hogy több száz millió dolláros passzívummal, illetve 30—4Q mil­liárd forintos költségvetési hiánnyal zárjuk az idei gazdasági évet. Erről kertelés nélkül beszéltek annak ide­jén az Országgyűlésen. Vezető gazdaságpo­litikusok húzták alá, hogy egy év alatt nem lehet gyökeres fordulatot elérni a gazda­ságban: már az is nagy erőfeszítéseket kö­vetel a társadalomtól, hogy a várhatónál kisebb — lehetőleg jóval kisebb — mérté­kére szorítsuk le a hiányokat. Megvan er­re minden lehetőség — ez derül ki a KB legutóbbi határozatából is. Hogy többre, merészebb célok elérésére vállalkozhassunk, ahhoz egy kicsit hosszabb időre, s — ahogy a közvélemény fogalmaz — ■,további konkrét intézkedésekre, a gaz­daságszervező tevékenység lényeges erősí­tésére van szükség”. S bár a legutóbbi ha­tározat még nem ad — nem adhat — tel­jes keresztmetszetet ezen intézkedésékről, főbb vonalakban már kezd kirajzolódni, mi várható. A legfontosabb tálán az adó-, és árreform, illetve a személyi jövedelemadó bevezeté­sének ügye. Noha egyikben sincs még dön­tés (ez a köziem ínyből kiviláglik), az a tény. hogy a párt vezető fóruma társadal­mi vitára bocsátja ezt a témát, önmagában is jelzi a gazdaságirányítás terveit és szán­dékát. Legfőképpen tálán azt, hogy olyan adó- és árrendszer alakul kli majd, amely lehetőséget nyújt annak a félreérthetetlen kimutatására, hogy mely vállalat gazdál­kodik jól. vagy rosszul. Olyan vállalati —, s tegyük hozzá: lakossági — jövedelemsza­bályozás került napirendre, amely lehetővé teszi a jó, a kiemelkedő teljesítmények fo­kozottabb anyagi elismerését. S mindezek ellenpontjaként persze, annak megakadályo­zását is, hogy a rosszul gazdálkodó, veszte­séges —, de a protekaiókérásben idáig na­gyon ügyes — vállalatok valósággal elszív­hassák gazdaságunk életerejét­A gazdaságirányítás, a reálpolitika szán­dékát tükrözi a nyugdíjrendszer reformjá­nak ezután következő társadalmi vitája is. Kíváncsian várjuk, elfogadja-e a hangadó közvélemény, hogy amióta a jelenlegi nyug­díjrendszert megalkották, vagy egy évti­zeddel nőtt az átlagos emberi életkor ná­lunk, következésképp mind több az olyan férfi és nő> aki meglehetősen életerős álla­potban vonul Vissza 55—60 éves korában. Nem is részletezve az olyan „apróságot”, hogy a legtöbb —. s nálunk jóval gazdagabb — nyugat-európai országban évtizedek óta 65 év a férfiaknál a nyugdíjkorhatár. Bár az adó-, ár- és a nyugdíjrendszer korszerűsítésének látszatra nem sok köze van egymáshoz, valami mégiscsak közös bennük. Mind a kettő (vagy inkább mind a három) azt jelzi, hogy a párt nemcsak egyszerűen folytatni akarja, hanem mar­kánsan ki akarja terjeszteni a gazdaságirá­nyítás reformját. Kiaknázva a kedvezőbbé vált nemzetközi lehetőséget is, vagyis azt, hogy —, amint a határozatban olvasható — legnagyobb külkereskedelmi partnerünk­nél. a Szovjetunióban is mind jobban ki* bontakoznak e folyamatok. V árakozás és döntés — irtuk cikkünk címében, a határozatból az is kivi­láglik. hogy még mindig nincs vége a várakozásnak, hiszen a KB legközelebbi, soron következő ülésén ismét megtárgyal­ják majd az adó- és ár-, illetve a nyugdíj- rendszer reformjának alapvető, elvi kér­déseit. De már most tudjuk, hogy akkor ál­lásfoglalás^ döntés várható. Magyar László Kádár János Angyalföldön Kitüntetések:, elismerő oklevelek o legjobbaknak Kiváló a Szondi Ipari Szövetkezet A szövetkezet elnöke átveszi az elismerő oklevelet az OKISZ elnökhelyettesétől. — kép: kulcsár — (Folytatás az l. oldalról.) ha mindenki a maga helyén pontosan ismeri a feladatát, érzi a felelősségét, s azt, hogy az új feladatok más­fajta gondolkodást más hoz­záállást igényelnek. A FORCON Szerszámipari Tröszt budapesti válla­latánál folytatódott a prog­ram. Az MSZMP főtitkárát, valamint a kíséretében lévő budapesti és kerületi veze­tőket Gulyás Imre, vezérigaz­gató és Kovács István, a budapesti gyár pártvezetősé­gének titkára fogadta. Be­számoltak a Forgácsoló- szerszámipari Vállalatból 1986. július 1-én alakult tröszt, illetve az angyalföldi vállalat munkájáról, a párt- szervezet tevékenységéről. Mint elhangzott: az ország egyik legnagyobb szerszám- gyártó üzeme 1800 dolgozót foglalkoztat, közülük négy­százan a fővárosban gyárt­ják a forgácsoló szerszámo­kat, a különböző alkatrésze­ket, rögzítőgyűrűiket, kom­presszorszelepeket. Termé­keiket az iparban, a mező- gazdaságban, a közlekedés­ben és a javítószolgáltatás területén egyaránt használ­ják. A gyár vezetői a tröszt eredményeiről szólva elmond­ták hogy az elmúlt eszten­dőben egymilliárd forint ter­melési értéket könyvelhettek el, és sikeresen teljesítették az idei első negyedév ter­veit is. A tájékoztatót üzemláto­gatás követte. Ezután az MSZMP főtit­kára részt vett a vállalati kollektíva ünnepi röpgyűlé­sén. Kiss Ferenc szakszer­vezeti főbizalmi meleg sza­vakkal köszöntötte a gyári dólgozókat és a vendégeket, majd Kádár János lépett a mikrofonhoz. Megköszönte a szívélyes fogadtatást és hangsúlyozta, hogy szívesen jött ide, jpl érezte magát, a munkások körében, s nemcsak a tröszt eredményeiről látottak­hallottak, hanem az itt ta­pasztalt bensőséges légkör, jó munkaszellem hatására Is. A tavalyi termelési sike­rek különösen értékesek — tette hozzá —, mert azokat a mindig sok gonddal-baj­jal járó átszervezés köze­pette érték el. Ugyanakkor igaz az a gyakran hallható megállapí­tás, hogy nehéz az ország helyzete. A korábbi évek lendületes fejlődése lelassult, munkánk sok tekintetben bonyolulttá vált. Hol vannak a mai problémák gyökerei? Mindenekelőtt ott, hogy ösz- szességében nem termelünk annyit, amennyit felhasz­nálunk. Fordítani kell a gon­dolkodásunkon, a gyakorla­tunkon: akkor lássunk hoz­zá , az elosztáshoz, a java­ink elfogyasztásához, ami­kor már megtermeltük azo­kat. Szükséges, de érthető­en népszerűtlen intézkedések jelezték már ezt a felisme­rést; ilyen volt például a béremelések áprilisig történő elhalasztása, ami többéves gyakorlatot próbált megvál­toztatni. Mi, szocialista kibontako­zást keresünk! — szögezte le hazai gondjainkra visszatér­ve Kádár János. Határozott lépésekre van szükség ennek érdekében — folytatta —, s ezek között van sok kény­szerű intézkedés is. Programunk, előrehaladá­sunk követelménye az is: úgy dolgozzunk, hogy az ed­dig elért életszínvonal biz­tos alapokon álljon. Célja­ink eléréséhez minden lehet­séges eszközt fel kell hasz­nálni — hangoztatta —, épí­teni a: szocialista elveinkben rejlő erőre, ugyanakkor — rriivel az öntudat csak las­san, a termelési viszonyok változása mögött járva for­málódik — jobban kell ala­pozni a kollektívák, az em­berek érdekeltségére. Annak tudatában kell munkálkodnunk, hogy nap­jainkban kiélezett verseny folyik a világpiacon. A gyorsan változó igények szer rint kell a termelési szer­kezetet átalakítani, termék- váltást végrehajtani. Nemzetközi kérdéseket érintve a párt főtitkára ki­emelte, hogy melegen üdvö­zöljük a Szovjetunióban ki­bontakozott változásokat, amelyek célja egybeesik a mi törekvéseinkkel. Az át­alakítás folyamata a szo­cialista országok közötti együttműködésre, így a ma­gyar—szovjet kapcsolatokra is hatással van. A béke, a nemzetközi biztonság megszilárdításá­hoz a magunk lehetőségei szerint mi is igyekszünk hozzájárulni, keresve az együttműködés lehetőségét más társadalmi rendszerű államokkal — ahogyan ez most, a svédországi láto­gatás alkalmával is történt. Csütörtökön ünnepi kül­döttgyűlést tartott a Drégely- palánki Szondi Lakatos és Szerelőipari Szövetkezet, ab­ból az alkalomból, hogy elnyerték az OKISZ kiváló szövetkezete megtisztelő cí­met. Az egybegyűlteket és a meghívottakat — köztük Baíázs Miklóst- a megyer pártbizottság gazdaságpoli­tikai osztályvezetőjét — dr. Dobsonyi László, a szövet­kezet elnöke köszöntötte, majd megtartotta ünnepi megemlékezését. Elmond­ta, hogy a kollektíva 313 ban a több mint 313 millió forint árbevételi ter­vét csaknem 451 millióra teljesítette. Ebből az összeg­ből 350 milliót képviselt a dollárelszámblású export, amely döntően meghatározta a szövetkezet egész évi te­vékenységét. A dinamikus növekedésnek megfelelően alakult a nyereség is- A ter­vezett 35 millióval szemben 154 millió lett. A gyors üte­mű fejlődésben meghatá­rozó szerepük volt a szocia­lista brigádoknak. Rátérve az idei, esztendő­re. a következőket mondta: ..Árbevételi tervünket 30 millióval növeljük 1986-hoz képest, nyereségünket pedig 130 millió forintban határoz­tuk meg. Annak ellenére, hogy a szereidében és a la­katosüzemben megrendelé­si gondok akadályozták a folyamatos termelést- a7- el­ső negyedévet sikerrel zár­tuk.” Ezután Gröger József, az OKISZ társadalmii elnök­helyettese, a Budapesti Elektronikai Szövetkezet elnöke köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hog-y sok olyan szövetkezetre volna szükség az országban, mint az itteni kollektíva. Ahol ilyen jó a piaci munka- ott a jövő mi­att sem kell nagyon aggód­ni1. Megérdemelt helyre ke­rült az elismerés — mond­ta. majd’ átadta a Kiváló szövetkezeti címet tanúsító oklevelet. Varga József, a rétsági vá­rosi jogú nagyközségi párt- bizottság első titkára felszó­lalásában elmondta, hogy a további fejlődés is össz­hangban van a Központi Bi­zottság tavaly novemberi határozatában megjelölt fel­adatokkal. Felhívta a veze­tőség figyelmét a belföldi vevőkör hosszabb távú ki­alakítására- Befejezésül Fe­kete Nándor, a KIOSZ me­gyei elnöke a közelgő anyák napja alkalmából meleg szavakkal megköszönte az itt dolgozó édesanyák mun­káját. A legjobbak pedig át­vették a Kiváló Munkáért miniszteri és a Szövetkezet kiváló dolgozója kitüntetése­ket. ☆ A május 1-je előtti na­pokban megyénkben másutt is kitüntetéseket vehettek át azok a termelő, gazdálkodó kollektívák és egyének, ame­lyek és akik 1986-ban az át­lagnál jobban dolgozták, több területen kiváló ered­ményeket értek el, a szocia­lista munikaversenyben pediig meghaladták korábbi önma­gukat, versenytársaikat. Kiváló gyár kitüntetést kapott a Magyar Kábel Mű­A műszaki fejlesztés meg­gyorsításához kapcsolódó ifjúsági. cselekvési program­ról, a fiatalok politikai kép­zési rendszerének továbbfej­lesztéséről, valamint a „Jö­vőnk a tét!” mozgalom ed­digi eredményeiről tanács­kozott csütörtökön a Ma­rék balassagyarmati gyára. Kiváló termelőszövetkezet címmel ismerték el múlt évi jó munkáját a mátramind- szenti Mátragyöngye Ter­melőszövetkezetnek. Miniszteri dicsérő okleve­let kapott a Nógrád Volán Vállalat• az OKISZ dicsérő oklevelét vette át a Káliói Építőipari Kisszövetkezet. Miniszteri elismerő oklevél­ben részesült a Karancs Húsipari Szövetkezeti Közös Vállalpt. Miniszteri dicsérő okleve­let kapott a Drégelypalánki Szondi, a Nógrádi Béke Ter­melőszövetkezet és a moho- rai Drogunion Gyógynövény Termeltető Vállalat. A SZÖVOSZ-elnöikség di­csérő oklevelét vette át. a Salgótarján,i Lovász úti és a Haladás Lakásszövetkezet­A Centrum Áruházak di­csérő oklevelét kapta a sal- gótrjáni Centrum Aruház. A Nógrádi Szénbányáknál Élüzem-kitüntetést vett át Ménkes-aknaüzem kollektí­vája. A KISZÖV megyei ván- dorzászlójával tüntette ki a Salgótarjáni Faipari, a Pász­tói Faipari Kisszövetkezete­ket, az Érsekvadkerti Epítő- és Szerelőipari Szövetkezetei, valamint a szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezetei. A nemzetközi munkaver- seny élenjáró brigádja cí­met kapta a Nógrád Volán Május 1. Szocialista Brigád­ja. A Posta kiváló brigádja címet a Nógrád Megyei Táv­közlési Üzem Szondi műsze­részbrigádja kapta meg. A nemzetiközi munkaverseny élenjáró dolgozója kitünte­téssel Horváth Ferencet> a BRG salgótarjáni dolgozóját jutalmazta. A Mezőgazdasági ágazat kiiváló brigádja címmel tün­tették ki a palotóshalmi ter­melőszövetkezet Ságvári End­re, a Salgótarjáni Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat (AGROFIL) Technika Szo­cialista Brigádját. A Nógrádi Szénbányák kollektívái az elmúlt évben is részt vettek a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete és a Szénbányászati Igazgató Tanács által meghirdetett szénbányászati ágazati műn. kaversenyben, s munkájuk alapján öten kaptak elisme­rést. A kis aknák kategóriá­ban Dicsérő oklevélben ré­szesült a ménkesi bánya. A Szénbányászat Kiváló bri­gádja címet érdemelte ki a gyár Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga. Az ülésen felszólalt Pál Lénárd, az MSZMP KB tit­kára, ott volt Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjú­sági és Sporthivatal elnöke. Az ifjúsági szövetség ve­zető testületét Hámori Csaba, Szorospatakon dolgozó Kiss Antal, valamint a nagybáto- nyi anyagraktárban tevé­kenykedő Koplányi Istvánná munkásközössége. Dicsérő oklevelet vehetett át a szo­rospataki Nováki József, to­vábbá a központi műhely Ujj Jánosné brigádja kép­viseletében. A megye több vállalatánál május 1-je tiszteletére él- üzemavató ünnepségeket tar­tottak, így többi közit a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­nél és a Nógrád Volánnál. A Nógrád Megyei Mozi­üzemi Vállalat múlt évi ki­emelkedő teljesítménye alap­ján elnyerte a Művelődési Minisztérium film-főigaz- gatóságának dicsérő okleve­lét. Az elismerést hétfőn Budapesten, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségé­nek székházéban Korill Fe­renc igazgató vette át. Kitüntették a megye vál­lalatainál. üzemeiben, intéz, ményeiben kiemelkedő szak- szervezeti munkát végző tisztségviselőket, aktívákat. A Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa díjat alapí­tott a’ megye közéleti, kultu­rális és szakszervezeti mun­kájában kiemelkedő ered­ményt elérő személyek, il­letve kollektívák számára, az SZMT-díjat ezúttal első íz­ben adták ki. A díjat a sal­gótarjáni Petőfi Kohász Színpad továbbá Bibók László, az SZMT nyugalma­zott szociálpolitikai osztály- vezetője, valamint Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának titkára vette át. Szakszervezeti munkáért arany fokozatú kitüntetés­ben részesült: Bernáth Mik­lós, a Mátraaljai Állami Gaz­daság szakszervezeti főbizal­mija, Dudás Lászióné, a salgótarjáni síküveggyár szakszervezeti bizalmija, Ki­rály József, a Vegyépszer salgótarjáni gyárának szb- el-nöke. Kozik Emil, a Palóc- ker szb-elnöke, Rákos Jó­zsef, a Nógrádi Szénbányák bátonyterenyei gépüzemének szb-tiitkára, Olaj Pál a Sal­gótarjáni Városgazdálkodá­si Üzem szb-sportfelelőse, Irfrág Lajos, a Pásztói Szer­szám- és Készülékgyár szb- ta.gia. Szakszervezeti mun­káért ezüst fokozatú kitün­tetést kilencen kaptak, Szak- szervezeti munkáért okleve­let mintegy 200 tisztségvise­lő, szakszervezeti aktíva vett át. a KISZ KB első titkára tá­jékoztatta az MSZMP KB április 28-i üléséről. Ezt kö­vetően Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára terjesztett elő javaslatot a műszaki fej­lesztésben a KISZ által vál­lalt feladatokra. Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents