Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-07 / 56. szám
Az erlangenivárosi galéria fotódokumentációs kiállításai Salgótarjánban Újból a törökök — sof< képpel Hegyi Klára—Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában Az NSZK-beli erlangeni városi galéria két fotódokumentációs kiállítása volt látható március elejéig Salgótarjánban. A kiállítások gazdag anyagát múlt év decemberétől Budapesten a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeumban mutatták be, megérdemelt érdeklődéstől kísérve. Szó se róla, egyáltalán nem „közönséges” fotókiállításokról van szó. A „páros” kiállítás egyik részét a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Nógrád megyei székházéban lehetett megtekinteni. Éz a fotódokumentációs tárlat A hatalmas proletariátus és a nagy gépezet címet viselte, alcíme szerint a munkásosztály ábrázolása fényképészetben a kezdetektől napjainkig. Az alcím pontosan fedte a tárlat tartalmát. A kezdetek megjelölésén a múlt század közepe értendő. A fényképezés ugyancsak XIX. századi fölfedezése után hamarosan megjelent a világ proletariátusa a fotográfiákon is, a fényképészet tárgyaként és alanyaként. A „hamarosan” azért mégis körülbelül ötven évet jelentett. A mostani kiállítás nem egyszerűen csak élményt kínált, hanem kiválóan ösztönzött a többi között az újabb kori, benne meghatározó folyamatként a munkásmozgalom-történet ismételt áttekintésére igen széles spektrumban. A hatalmas anyag áttekinthetőbbé tétele érdekében tájékoztató igazította el a látogatót. Érdemes röviden idézni belőle néhány mondatot amely egyúttal megvilágítja a kiállítás lényegét is. Eszerint: „A történelmet a hatalmon levők írják. A fotótörténetet pedig legtöbb- nyire fölöttébb egyoldalúan polgári szemszögből ismertetik és interpretálják- Ez a kiállítás a munkásosztály nézőpontjából próbálja elbeszélni a fotótörténetet... A kiállítás azt mutatja be, hogy a munkásosztály hogyan sajátítja el fokozatosan ezt az ábrázolás- módot. Hogyan válik a fényképészet tárgyából annak alanyává. Hogyan válik fokozatosan ábrázoltból ábrázolóvá. Megismerkedhetünk azzal a fotótörténeti fejlődéssel, amely párhuzamos a politikai fejlődéssel.” Nyilvánvalóan szinte áttekinthetetlenül hatalmas anyaghoz kellett nyúlni a rendezőknek ahhoz, hogy a munkásság történetét a fényképészet eszközeivel bemutathassák. a fő folyamatokat érzékeltethessék. Ez teljes mértékben sikerült. A tárlat fő fejezetei szerves egységet alkottak. Ezek tárgyszerű ismertetésére már csak a terjedelem szűkös volta s főként a kiállítás gazdagsága miatt sem térhetünk ki. Inkább annak hangsúlyozása látszik indokoltnak. hogy ezt a fotódokumentációs tárlatot a gazdag munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező Salgótarjánban különösen fontos volt megtekinteni. A mai munkásság az effajta elkötelezett fényképészet segítségével személyes élményeket szerezhettek az elődök életmódjáról, küzdelmeiről. Bár köztudott, mégis szinte megdöbbentő, hogy Európa- szerte mennyi azonosság volt a proletariátus életének és harcainak a'akulásában. Soksok szociofotó szinte Salgótarjánban is készülhetett volna, s ha nem olvastuk volna a képek aláírását, úgyszólván a régi Tarján egyes sikátoraiban, kolóniáiban érezhetnénk magunkat- Továbbá külön ajánlottuk a kiállítást az iskoláknak. Reméljük, mind több diák számára lehetővé tennék a kiállítás kollektív megtekintését „rendhagyó” történelem- órák keretében- Annál is inkább, mert erre sajnos csak március 5-ig volt lehetőség. Mégoly jól megírt tankönyv, koncepciózusán vezetett tör. ténelemóra hatása sem ér föl Tánc a küzdőtéren Sokszor halljuk, hogy a népművészet „új hulláma” elülőben van. Aki szívén viseli e korántsem divathullámnak, sokkal inkább életmódformálásnak tekinthető mozgalom sorsát, egy pillanatig sem hiheti, hogy minden jól halad, de azért reménységet és erőt meríthet az olykor mégiscsak megélt sikerekből. Ezek közé sorolhatjuk az országos táncháztalálkozókat. Igaz, hogy ezek a rendezvények a budapesti tavaszi fesztivál záróeseményeként az idegenforgalmi programkínálatba illeszkednek, történetük hat esztendeje alatt mégis elsősorban a magyar népművészeti mozgalom ünnepnapjaivá lettek- Az idegenforgalom és a kulturális mozgalom törekvéseinek szerencsés kapcsolódásaként a találkozó valamennyi hazai és külföldi (magyar és nem magyar) vendégét egyetlen cél hozza a Budapest Sportcsarnokba: a népművészet értékei iránti vonzalom. Az 1986-os ötödik táncháztalálkozón harmincezren fordultak meg az épületben, s nyitástól záróráig tömegfűtötte légkörben játszhattak a zenekarok mind a küzdőtéren, mind az emeleti kamaratermekben. Az évek során egyre csiszolódott és színesedett a műsor. A jobb ötletek tovább élnek, a gyengébbek kihullanak. A múlt esztendő leleményeinek jó része életképesnek bizonyult. Idén is a legjobb hagyományőrző együttesek vállalják a „házigazdaságot” a küzdőtéren. Egymást követő műsoruk többnyire valamilyen népszokást, táncalkalmat idéz föl. A bemutatók szinte észrevétlenül oldódnak tánctanításba, hogy az egész közönség belekóstolhasson a különböző tájak szokásaiba-táncaiba. Az emeleteken ez évben is meg lehet hallgatni a legjobb együtteseket és szólistákat, akik tanításra is vállalkoznak. Külön táncház várja a gyerekeket, s a játszóházban is kiki megpróbálkozhat különféle kézművesmesterségekkel. Akik el akarnak rriélyedni a néprajz kérdéseiben, archív filmeket és újabb keletű videofelvételeket láthatnak kát különteremben. Az 1987-es, hatodik találkozó újdonsága lesz a „Kocsmafórum”- E fogalom nem mást takar, mint afféle népzenei tehetségkutató vetélkedőt. Kiötlője, Székely Levente, a köz- művelődési információs intézet, (magyarul: Selyemgombolyító) munkatársa, így vázolja e fórumot: — Eddig is hozott magával hangszert néhány „hívatlan” zenész vagy zenekar. E jelző nem elutasítást jelent. Sőt! De, a rendezőség nem ismer mindenkit, és ezt megint csak jó értelemben kell mondani: azt jelenti, több népzenész van, mint ahányról tud a mozgalom. Hát, most hadd jöjjenek! Mutassák meg, mit tudnak. Ha sikerük lesz, a közönség elfogadja őket, hadd szerezzenek nevet maguknak. Ha igazi tehetség bukkan föl, annak talán a pályáját is egyengetni tudjuk már. Hisz, szükség van az efféle zenészekre. Gondoljunk csak például arra, hány jobb sorsra érdemes gyerektáncegyüttes nem tud előbbre lépni megfelelő kísérő zenekar híján. Persze, ez a fórum nemcsak afféle zenekarokra számít. Lehetőséget kínál bárkinek, akinek produkciója valamiképpen kapcsolatban áll a népzenével. Ennyit a tervekről- A pálya tehát nyitva áll. A „hozadé- kot” meglátjuk március 29-én. 8 NÓGRÁD — 1987. március 7., szombat azzal a hatással, ami az effajta vizualitásban rejlik. „Páros” kiállítást emlegettünk. Az MTESZ székházában rendezett kiállítás párját a Nógrádi Sándor Múzeumban találja meg az érdeklődő. Ez az Előkelő emberek címet viselte, s ugyancsak az erlangeni városi galéria gyűjteményéből fényképeket mutatott be 1979-től 1985-ig az úgynevezett „finom emberek”, egyszerűbben szólva a felső tízezer életéből. A fényképeknek nevezett fotókat Herlinde Koelbl készítette. Neve és munkássága nemcsak az NSZK-ban, hanem világszerte ismert. Lin- dauban született 1939-ben. Divattervezői tanulmányai után 1975-ben kezdett fényképezni. Híres fotóriportjai láttak napvilágot a Sternben, a Zeit magazinban és a New York Timesban. Az évek során sok rendkívül sikeres kiállítást is rendezett, magas színvonalú fotóalbumokat adott ki. A német nappali és A nép szolgálatában címmel rendezett kiállításai különösen nagy föltűnést keltettek 1980-ban, illetve 1982-ben, Férfiak című sorozata pedig 1985-ben. A mostani kiállításának képeit 1979-től 1985-ig készítette. Hazája ismert személyiségeit fényképezte, a politikai és gazdasági élet személyiségein kívül a művészeti világ, a sajtó nagyjait. Mindezt azonban „belülről”, az intimitás szféráit sem kerülve ki, így olyan fényképek egész sorozatait mutathatta be az érdeklődőknek, amelyek segítségével az „utca embere” egy általa egyébként sohasem ismert világhn és életformába pillanthatott be. Olyan világ-» ba, amelynek legföljebb csak visszfényét érzékelheti, azt is csak ritkánA két kiállítás megtekintése maradandó élményt kínált a salgótarjáni közönségnek is. T. E. DEÁK MÓR: GYÖ IGYSOR A szerelem gyöngysora bőrödön elveszti medálját, ajkamat. A bánatom neked öröm. Mindegy már, ki megy, ki marad. A félelem ellaposodik, ha lehűti a megszokás. Ha mindig félünk egy kicsit, hogy jöhet, jön valami más. a szerelem gyöngysora bőrödön felizzik, égetve ajkamat A bánatod nekem öröm. S a reggelek: csak fagyra fagy — a tudás zöld almáját, a Földet is megfeleztem veled. S lehullt a hó. És a nekem ítélt felével se könnyebb. És nem döntöttük el, mire való. Mostanság Buda felszabadítása s a török kiűzése évfordulója okán sokat beszélünk, olvasunk a hajdani oszmán birodalomról. Könyvekben, filmekben, képekben elevenednek meg a számunkra győzelmet hozó, a török uralomnak véget vető csaták. De egyre többet hallunk arról is, hogy a török nemeseik hódított, nemcsak pusztított Európában. Másfél évszázados uralma alatt jelentős műveket hozott létre — építészetben, (fürdők, mecsetek), irodalomban, a tudományokban, a művészetekben. Megtudjuk, hogy az oszmán krónikák szerint mindössze négyszáz családból álló törzsük oguz—török eredetű volt, s a mongoloktól üldözve jutottak a XII. században Turkesztán sztyeppéiről Kisázsiába. A szeldzsuk szultán telepítette őket birodalma peremére, Burszától délkeletre, a meggyengült Bizánc szomszédságába — s ez kiváló lehetőséget nyújtott a terjeszkedésre. Nyilván ez az emlékezés adta az apropóját a Corvina Kiadónál megjelent Az oszmán birodalom Európában című munkának, amelynek szerzői, Hegyi Klára és Zimányi Vera érdekfeszítően és sok szép reprodukcióval mutatják be az oszmánok múltját, történelmét, hódításait és bukását. „Az új jövevények — írják a szerzők — élnek a lehetőséggel; a majdani dinasztiának és birodalomnak nevet adó Oszmán (1299—1326) vezetésével sorra foglalták el a határ menti kisebb bizánci településeket. Egy évtizedes zaklatás után 1326-ban megadja magát az első jelentős város, Bursza, az államalapító fia Orhán (1326—1362), itt rendezi be az új állam első székvárosát.” Írnok És ezután már csak újabb területi hódítások, s az államszervezetben a nagyhatalom megalapozása következnek. 1361-ben kezükbe kerül Drinápoly, amely Edirne néven újabb fővárosuk lesz. S innen és a környező területekről indulnak pusztító hadjáratokra, nyugat felé. Sorra török kézre kerülnek a balkáni államok, Bulgária, Szerbia (rigómezei csata 1389), majd tovább terjeszkednek Görögország, Havasalföld, Moldva felé, s Magyarország is elesik. De még mindig nincs vége a hódításoknak: 1529- ben Bécset ostromolják, miközben a Földközi-tengeren is dúl a háború Velencével. El is hódították a törökök Lepantot, az égei-tengeri szigetvilágot, s eljutnak Algírba. Tuniszba, Egyiptomba. S rettegésben tartották Dél- Itáliát, Szicília és Korzika part menti településeit. Am a törököket is elérte a Tata világhódítók végzete, birodalmuk hanyatlása, területvesztése. Azonban a fél évezredet átfogó történelem mögött megannyi kultúrtörténeti, művészeti emlék sorakozik. A könyvben megismerkedhetünk az oszmán államszervezet kialakulásával és intézményeivel, a hadsereg felépítésével, vallásukkal, gazdálkodásukkal, viseletűkkel, hétköznapjaikkal és ünnepeikkel. A pazar képanyagot a londoni British Múzeum, az osztrák és a párizsi nemzeti könyvtár, a Louvre, a velencei nemzeti könyvtár, a Correr Múzeum, a Topkapi Seray Múzeum, az isztambuli egyetemi könyvtár és számos magyar múzeum és könyvtár anyagából válogatták. Köztük gyönyörű korabeli térképek, csatajelenetek, városképek, miniatúrák találhatók, s különlegesek a viseletábrázolások. a szőnyegek, a sátorbelsők, kincstárak féltett remekei, kerámiák, fürdők, mecsetek. dzsámik, rajzai, fotói. S. E. A szultán első felesége, a trónörökös anyja, szolgálóval Török szerenád ...................................................................................mim....mum.................................................mim..................................................imimmimmu M úzeumi közművelődés A városban, a városért kiállításról kiállításra Évről évre visszatérő lehetősége a megye szocialista brigádjainak a vizuális kultúrával való mélyebb ismerkedésre a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum által meghirdetett Kiállításról kiállításra című művelődési programsorozat. Az immáron ötéves múltra visszatekintő játék 1987-ben két részből tevődik össze: a Magyar katonai díszegyenruhák, a Tavaszi tárlat, a Lipcsei üvegek és a Nógrád megyei képzőművészek című tárlatok folyamatos megtekintése és a hozzájuk kapcsolódó tesztlapok megoldása adja a feladat első felét. A játék során Mikszáth Kálmán születésének 140. évfordulójáról is megemlékeznek majd a benevezett kollektívák, a nagy magyar író egy- egy művének elolvasása révén. A múzeum több ízben is szervez olyan videofilmvetítést, amely Mikszáth-re- gényekből, -elbeszélésekből készült, s külön felhívja a szocialista brigádok figyelmét a Múzeumi Mozgó ilyen tárgyú vetítéseire. A játék döntőjére 1987 decemberében kerül sor. Ide az esztendő legaktívabb és legeredményesebben szereplő kollektíváit hívják meg. Más formában, de egyazon ihletésből népszerűsíti és terjeszti a múzeum kínálta rendezvényeket, s a vizuális műveltség alapjait a megyeszékhely múzeumbarátköre. Az 1983-ban jogi személy- lyé vált, alapszabály és munkaterv előírta célkitűzésekkel tevékenykedő társaság olyan műhellyé nőtte ki magát, az idők során, amely alapvető kötelességének a településhez való kötődésen túl, a múlt emlékeinek feltárását és a jövő számára való megóvását tekinti, s ennek érdekében jelentős feladatokat vállal. Idetartozik az a nagyszabású tárgyi, dokumentum- és fotógyűjtés, amely kapcsolódván a múzeum alapkutatásaihoz nem egy értékes relikviát hozott már a felszínre. A baráti körön belül működő munkabizottságok — ipar- és kereskedelemtörténeti, irodalom- és művelődés- történeti, helytörténeti, valamint környezetvédő, természetvédő — figyelmet érdemlő kutatásokat végeznek az adott területen. Példaként citálhatjuk az Iványi Ödön festőművész munkásságát feltáró, vagy a régi amatőr színjátszás hagyományait felelevenítő gyűjtőtevékenységet. Bár nem önképzőkör- jellegű, az egyesületi élet mégis tág lehetőséget biztosít a település történetének feltérképezéséhez. A jelenleg 77 tagot számláló múzeumba- rátkörben a nyugdíjasok, a szocialista brigádok éppúgv kitűnnek aktív jelenlétükkel, mint az értelmiségi és alkalmazotti réteg képviselői. Vonzódásuk a szülőhelyhez, a munkát és életteret nyújtó városhoz, a művészetekkel és természeti szépségekkel hívogató megyéhez töretlen, a lelket nemesítő.
