Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
i Egy boldog költő Hetven éve született Devecseri Gábor Találóan választott Goethé* tői idézetet a pályatárs-barát, Somlyó György, Devecseri Gábor hátrahagyott verseihez írott előszavában: „Az a legboldogabb ember, aki életének végét össze tudja kapcsolni a kezdetével.” Hiszen a kezdet boldogsága De- vecserinél vitathatatlan. Tizenévesként jelentkezett (1932- ben) Karinthy Gáborral közös verseskötetben. A bevezetőt a nagy példakép, Somlyó Zoltán írta, Somlyó, aki kedvtelve mondogatta, ha tehetséges költeményre bukkant: „ez a vers, sőt vers- versversversvers!” Aztán megnyílt Devecseri előtt a Nyugat című folyóirat is. Babits egy ízben arra érdemesítette, hogy a saját írógépét fölkínálva tisztáztatta le Devecserivel azon melegiben az ifjú poéta legfrissebb verseit, melyek — ahogy fölolvasta őket — meg- nverték a költőfejedeiem tetszését. S fölfigyelt rá József Attila. kit Devecseri a mesterének tartott; a Szép Szó is közölni kezdte munkáit. E kapcsolatnak volt szomorú mozzanata — de nem lezárása — József Attila halálakor Devecseri Gábor emlékverse, melyben a „zárt s nyitott” fiatal költő immár a boldogok közé sorolta példaképét. Görög mértékben, alkaioszi strófában íródott Devecserinek ez a költeménye. Nem pusztán görög—latin tanulmányai ösztönözték erre, hanem az antik verselés- rői folyt közös beszélgetések is. S emlékezhetett Devecseri; hajdan József Attila is ebben a versformában köszöntötte Juhász Gyulát, a mesterét, és Petőfi születésének centenáriumán József Attila Petőfi tüze című verse ugyancsak Alkaiosz mértéke szerint lüktetett. Örömmel fedezte föl Devecseri Gábor a bizonyítható kölcsönhatást József Attila s a maga költészetében: az alku nélküli helytállás közös motívumát. Boldogan indult el a pályán Devecseri, s boldogan távozott, pedig iszonyú betegség sodorta őt a halál felé, amikor A hasfelmetszés előnyei című — részint írott, Devecseri Gábor írószobájában részint diktált vagy hangszalagra mondott — könyvében így vallott: „ez a legyengült, de alkotásra kész, szinte semmi mást, mint a lelket és az alkotóerőt épségben tartó állapot engem feltétlenül jóindulatúvá tett, hogy csak a szépet, a jót, csak a gyöngédséget lássam meg és terjesszem.” Nem tudta őt legyőzni a Sors — melyet Karinthy Frigyes az övével mélyen rokon szellemében Sor- socskának becézett — élete végén Devecseri Gábor megint az alkotás igazi csúcsaira jutott. A Sors — SorsocsDEVECSERI GÁBOR: Megszülettünk hirtelen Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kérünk, szép jelen: meg ne büntess érte. Kérünk, kurta pillanat, ne vess tűzre, lángra, szép olajfa-lomb alatt várhassunk halálra. Hadd teljék az életűnk — mint lehet — szelíden, gyolcsban zengjük életünk, ne csalános ingben. — ka — mintha gunyoros fintorral cserélgette volna a számjegyeket Devecseri Gábor földi létének határpontjain: 1917—1971. Ami az emberi-alkotói boldogság e két szélső időszaka közé esett, nem kevésbé jelentős, csak talán az arányok módosultak, s a súlypontok helyeződtek át. Versei zenéje, világlátásának mozarti derűje mit sem változott — miközben egy új társadalom építésébe vetette magát a költő szenvedélyesen —, de a tudós, a műfordító Devecseri Gábor teljesítménye lett a meghatározó. Az, ahogyan magyarra ültette át Homérosz hőskölteményeit, vi. lágszerte csaknem páratlan fegyvertény — s emellett még hány, egész fordítói életművel fölérő munkája volt! Catullus az ő nyelvén szól hozzánk, görög és római vígjátékok sorát ajándékozta nekünk magyarul; az angolt Shakespeare, a perzsát Fir- dauszi kedvéért tanulta, és kortárs nagyságok tolmácsaként is sokat tett a költészet egyetemes ügyének szogála- tában. Számos alkotása — az Odüsszeusz szerelmei című színdarab, A meztelen istennő és a vak jövendőmondó című, bájosan erotikus esszéregény, Homéroszi utazás című útikönyve, kötetnyi pompás tanulmány — mind-mind e világirodalmi bolyongások következménye. S persze a magyar irodalomról, főként az általa személyesen megismert írókról, költőkről is volt tartalmas mondanivalója. Ezek az anteuszi találkozások növelték meg erejét az 1960-as évektől. Spanyolországi út — s végül is egy film élménye — késztette őt a Bikasirató megírására. Különös oratórium ez, világirodalmi színtű; tiltakozás az újra fenyegető erőszak ellen. „Bikapárti”, mégsem „torreádorellenes”; közös kiszolgáltatottság forrása magának a bikaviadalnak az intézménye. Utolsó verseskönyvének címadója, A múlandóság cáfolatául, az értelem és szépség lebirhatatlanságát, az öröm törhetetlenségét hirdeti. Devecseri Gábor legfontosabb üzeneteként. K. Zs. M agyar katonai egyenruhák A Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítása Magyar katonai egyenruhák címmel várja az érdeklődőket március 16-ig a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban az a kiállítás, amelyet a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyagából rendeztek. A magyar múlt tudós kutatói számára a letűnt korok tárgyi emlékei, köztük a katonai egyenruhák „beszédes” emlékanyagot jelentenek, hiszen — utalva a régi latin mondásra —, a kövek beszélnek, de nemcsak a kövek. S miután az emberiség s benne a magyarság történelmén is úgyszól. ván megszakítatlan vörös fonalként húzódik végig a hadakozás, s vannak, akik — sajnos, nem is olyan nagy túlzással — az emberi nem történetét háborúinak történetével „azonosítják”, nem meglepő az érdeklődés, ami a katonai dolgok iránt mindenütt és minden korban megnyilvánul, nemcsak a hadtörténészek részéről. Különösen a romantikus történetírás egyenesen az élvonalba állította mitizált hőseit, és az ugyancsak romantikus nemzetkarakterológia kedvenc témája volt az úgynevezett magyar katonai erények mértéken felüli fölna- 'gyítása. Nem mentesek ettől más népek sem. Ma már természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nemcsak háborúk és háborúk között van elvi különbség (lásd igazságos és igazságtalan háború), hanem az emberiség történelme sem írható le pusztán a fegyveres harcok történeteként. A modem történetírás nagyon helyesen rendkívül nagy súlyt helyez például a gazdság-, a társadalom-, a politikatörténet, sőt az életmód és művelődéstörténet-kutatás eredményeinek szerves egységként való kezelésére, hogy csak ezt a néhány példát említsük sok más mellett. Nem a történelem dehe- roizálásáról van szó, amikor ezt teszi, hanem a történelem lényeges folyamatainak reális megmutatásáról, a folyamatok lényegi hatóerejének föltárásáról a helyes történelemszemlélet alakítása jegyében. Erre változatlanul szükség van, hiszen komoly identitászavarok léteznek, a nemzeti tudat hiányai és egyoldalúságai még távolról sem sorolhatóak a múlt relikviái közé. Nem lehet vigasz, hogy ennek jeleivel határainkon kívül is találkozunk. Ellenkezőleg, éppen ez ösztönözhet bennünket arra, hogy mind reálisabban értsük meg és tudatosítsuk önmagunkban gazdag történelmünk tanulságait, a jelen és a jövő számára föltárjuk a haladó hagyományokban rejlő energiákat, tévedéseinkből, sőt az elkövetett bűnökből pedig levonjuk a szükséges tanulságokat. Pontosan ez az, amit más nem tehet meg helyettünk, s örvendetes, hogy a jelenkori hazai történettudomány ezzel tisztában is van. Magyar katonai egyenruhákat állítottak ki Salgótarjánban. Köszönet jár a hadtörténeti intézetnek és múzeumnak, amiért lehetővé tette e kétségkívül látványos anyag itteni bemutatását. Dicséret illet: a kiállítás rendezőit a történetiség elvét jelen tárlaton is korrekten érvényre juttató rendezéséért. Nemcsak a lehetséges ideológiai csapdákat kerülték el, hanem a vizuálisokat is, ami szintén nem könnyű, hiszen egészen bombasztikus bemutatásra is meg lett volna a potenciális lehetőség. Jó, hogy nem éltek vele, és mégis a 6zó szoros értelmében színes, izgalmas tárlatot rendeztek. Így ez a múzeumi kiállítás a gyönyörködésen túl alkalmas arra, hogy történelmünk e sajátos metszetét szemlélve mind szélesebb rétegek, s mindenekelőtt az ifjúság tudatformálásában szerepét betöltse a szocialista hazafiság erősítése jegyében. Utalásai a ku- ruckorra, az 1848—49-es szabadságharcra, a haza védelmének mai, változatlanul szent kötelességére minden száj- barágó momentum nélkül hatásosan szolgálják e nemes célt. Mintegy két és fél évszázad katonai egyenruháit mutatja be a kiállítás, a kuruc, kortól napjainkig. A kuruc egyenruhák rekonstrukciók, a többi döntő többségében eredeti. Az egyenruhák színesek, „szürkülésük” világszer. te a század elején kezdődött, hazánkban ez a folyamat az első világháború tájékán indult, szoros összefüggésben a haditechnika fejlődésével és a gazdaságossággal (milliós létszámok, konfekcionálha- tóság stb). A csukaszürke tábori ruházatot az Osztrák—Magyar Monarchia hadseregében 1908- ban vezették be, ezt egyenruhaként a Magyar Tanács- köztársaság Vörös Hadserege is hordta. A tábori (keki) színű egyenruházatot az ellenforradalmi rendszer hadserege az 1920-as évek elején kapta meg. Érdemes még néhány adatot idézni a kiállításhoz készült tájékoztatóból az egyenruhák történetéhez. E szerint: „A korabeli szóhasználattal mundérungnak nevezett, előírásokkal szabályozott katonai egyenruha mintegy három évszázada jelent meg Európában. Egyidős az állandó hadsereggel. Elterjedését elsősorban központi ellátás tette lehetővé. A magyar országgyűlés 1715-ben iktatta törvénybe az állandó hadsereget. Ez időtől a magyar katona — két évszázadra — a Habs* burg-birodalom soknemzetiségű hadseregének katonája lett, többnyire huszár, vagy gyalogos... Az 1848—49-es honvédsereg és az 1869-es magyar királyi honvédség egyenruházata, a nemzeti jelleg tüntető hangsúlyozásával ideológiai szerepet is betöltött.” Kiegészítőként eredeti zászlók, rajzok, metszetek, festmények, katonaszobrok láthatók a kiállításon, amely mértéktartó látványossággal, de egyértelműen hatásosan szól nemzeti történelmünk évszázadairól, s bizonyos fölüdülést is jelent a múzeumba látogatóknak a képzőművészeti tárlatok hosszú sorának „szünetében”. T. E. Oluasonaplő Titkos értelmű rózsa örtíisgli Szilveszter regénye Régi János vitéz Döcög a szekér, de... Működik O Ördögh Szilveszter első könyve, A csikó című elbeszéléskötet 1973-ban jelent meg, és sikert, elismerést kapott érte. Aztán múltak az évek, s az újabb könyvekre kevesebb figyelem esett. Ördögh Szilveszter útja nem volt látványos, az írói műhelymunka azonban egyre pontosabb lett. Jó kritikát kapott már a Lázár békéje című regénye, 1985-ben, s most bizonyára a Titkos értelmű rózsa is sikert arat. A két regény egyébként szorosan összetartozik, voltaképpen ikerregények. Az előbbiben Fekete Lázár életútjá- val ismerkedhetünk meg, a másodikban feleségével, született Hajnal Etelkáéval. A Titkos értelmű rózsa egyetlen nap története, nagycsütörtök estéjétől nagypéntek estéjéig, de ebben a huszonnégy órában egy egész élet benne van. Etelka már idősödő asszony, 55 éves, s élete holtpontra jutott. Falusi gazdalány, akinek életét a paraszti munka töltötte ki, bár néhány éve a téesz tésztaüzemében dolgozik. Férje a téeszszervezéskor bejárómunkás lett, az évek során elhidegültek egymástól, egy éve el is váltak. Fiuk elidegenedett a szülőktől, s a válás után az anya marta el otthonról, mert mindig lánnyal jött haza látogatóba. Az asszony egy végigdolgozott élet után teljesen «gyedül s marad. Keresi élete értelmét, keresi a maga „békéjét”, de nem találja. Családja széthullott, a munka elvesztette célképzetét. Rádöbben, hogy ő soha nem volt boldog, legfeljebb régen, akkor is percekre. Hitét is elveszti, számára „meghalt az Isten”. Kételyeit, kérdéseit a falusi plébánosnak gyónja meg, de segíteni az se tud rajta. Sőt a pap is elveszti hitét, s épp azzal indul a történet, hogy a pap elhagyja hivatását és a falut. Ez érleii meg az asszony elhatározását: ha már boldog nem lehet, akkor befejezi az életét, öngyilkos lesz. A Titkos értelmű rózsa egy asszony sorsát mutatja be, megdöbbentő lélektani hitelességgel. Ez az asszony paraszt, mégsem parasztregény- nyel van dolgunk a szó leszűkítő értelmében. Egy ember a főhős, aki itt élte le 55 évét, a századközépi Magyar- országon, s a regényben nemcsak az asszonyról, hanem az őt körülvevő világról is meggyőző és pontos képet kapunk. Németh László nőregényei — a harmincas évekből a Gyász — juthatnak eszünkbe. Kurátor Zsófi belemeredt a gyászba és a magányba, Hajnal Etelka épp e magány elől menekül a nemlétbe. Ördögh Szilveszter mindent tud arról a világról, amelyet megír. Regénye az elmúlt év kiemelkedő irodalmi eseménye. (Magvető Kiadó, 1986.) V. G. Üj rendezésben és szereposztásban felújítják az Erkel Színházban Kacsób János vitéz című daljátékát. Ebből az alkalomból emlékezünk egy híres régi János vitézre. Jávor Pálra. Salgótarjánban több mint másfél évtizedes múltja van az 'amatőr könnyűzenei mozgalomnak. A ’70-es évek elején több alkalommal is országos beat-, tánczenei és jazz- fesztiválok zajlottak- A jelen vagy a közelmúlt ismert előadói közül megfordult ezekken Som Lajos, Bódy Magdi, az Apostol együttes, de a Rock Színház igazgatója, Vár- konyi Mátyás is nyert itt aranydiplomát zenekarával. Rajtuk kívül is vannak még jó néhányan, akiknek pólyáján jelentős, netán sorsdöntő állomás volt a salgótarjáni szereplés. A legújabb könnyűzenei kezdeményezés a pár hónapja popstúdió, amelyen a megye amatőr zenészei vesznek részt. Az országban egyedülálló stúdió az Országos Szórakoztatózenei Központ és a helyi szak. emberek közös munkájával jött létre. Az oktatást a salgótarjáni zeneiskola jazz- tanszakának tanárai vállalták. A foglalkozásokat az ifjúsági házban és a zeneiskolában tartják. A tapasztalatokról kérdezem Sülé Lászlót, aki zeneelméleti órákat tart és az énekesekkel foglalkozik: — Sajnos a hallgatók különböző okok miatt meglehetősen rendszertelenül járnak, így nehéz folyamatos munkát végezni. Az egyik órán elhangzottakat a hiányzók miatt ismételni kell, hogy haladni tudjunk. popsfúc/'ó — Csak feleannyian jelentkeztek és fizették be a tandíjat, mint amennyire számítottak. Mi lehet ennek az oka? — Voltak, akik iskolai vagy munkahelyi elfoglaltsággal indokolták távolmaradásukat, de olyanok is akadtak, akik nem érzik szükségét a részvételnek. Ügy látszik, mindent tudnak már. — Magas netán a tandíj? — Az nem lehet probléma, hiszen vannak olyan munka- közösségek és egyéb lehetőségek, ahol ennek többszörösét kell fizetni. Vannak azért itt is lelkes fiatalok, akik élnek a kínálkozó alkalommal. A salgótarjáni BITOX együttes tagja Vankó János: — Én társaimmal eddig minden foglalkozáson jelen voltam. Ügy érzem, az ott tanultak nélkül nehéz volna tovább fejlődnünk. Kitartásban, szorgalomban nincs hiány. Talán lesz majd mfnél több szereplési lehetőség i^ és szerencse, hogy valaki föb> figyel ránk. Mit lehet mindehhez még hozzáfűzni ? Mindenképpen azt: nem is olyan régen volt Salgótarjánban egy zenekar, amelyik a csúcs közvetlen közelébe tornászta föl magát. Lehet követni, de túl is lehet szárnyalni... Szabó László
