Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-12 / 9. szám

Isaura Budapesten Vasárnap este Budapestre érkezett Lucélia Santos, 'a ha­zánkban is bemutatott Rab­szolgasors című brazil filmso­rozat főszereplője — Isaura. A Ferihegyi repülőtéren az If­júsági Rendező Iroda képvi­selői és az érdeklődők soka­sága virággal fogadta a nép­szerű művésznőt, aki 4 éves kisfiát is magával hozta ma­gyarországi vendégszereplésé­re. Első ízben január 13-án, a Budapest Sportcsarnokban lép fel. Emelkedik a kávé fogyasztói ára r A kávé fogyasztói ára 1987. Január 12-től átlagosan 18 szá­zalékkal emelkedik. A pör­költ kávé fogyasztói ára átla­gosan 18,6 százalékkal, a gyor­san oldódó (instant) kávé ára pedig 16,9 százalékkal nő. A kávékeverékek áremelésének ínértéke 16,6 százalék. Az áremelkedés termékcso­portokon belül is differenci­ált. Jelentősebb mértékben, 44,10 forintról 56 forintra emelkedik a 100 grammos cso­magolású Omnia, 54 forint­ra pedig a 100 grammos cso­magolású Arany Mokka ára. A 100 grammos Konzum és Karaván kávé ára kisebb mér­tékben, a jelenlegi 33,60 fo­rintról 39 forintra növekszik. A kávékeverékek ára mér­sékeltebben emelkedik. A 200 grammos csomagolású Otthon kávé ára 29,50 forintról 33 fo­rintra, a Mokkáé 32 forintról 36 forintra nő. A pörkölt ká­véhoz hasonló mértékben »emelkedik a hazai előállítású kávészerek fogyasztói ára. Ezzel egyidőben intézkedés történt, hogy a kávé fogyasz­tói ára — tartósnak ítélhető ármozgások esetén — lefelé és felfelé is kövesse a beszerzési árakat. ☆ A költségek emelkedése, egyes tevékenységeknél pedig a támogatás megszüntetése kö­vetkeztében a lakosság által igénybe vett árufuvarozási ta­rifák díja január 12-én átlago­san 10 százalékkal nő. Eltérő időpontban a Ifi. és IV. osztályú vendéglátó-ipari egységekben az ételárak mint­egy 10 százalékkal emelked­nek. A munkahelyi vendéglá­tás és előfizetéses étkeztetés ára átlagosan 4 százalékkal nő. Ez utóbbit a szakszervezetek­kel való megállapodás alap­ján a munkáltatók a kollektív szerződésben rögzített mérték­ben átvállalják. (MTI) NÓGRÁD Nógrád négy városábon Lakások terven felül A tervezettnél több, lakás épült Nógrád megye négy vá­rosában. Salgótarjánban, a tavalyi terv 415 lakás meg­építésével számolt, december végéig 423 épült a megye- székhelyen. Ezeknek több mint egynegyede — 120 lakás — tanácsi szociális bérlakás. Ezenfelül húsz bányakolónia- pótló bérlakást is átadtak 1986-ban Salgótarjánban. Többszintes telepszerű la­kás OTP-beruházásban, ösz- szesen 174 épült, ebből 136 a Pécskő utcában. Csoportos korszerű családi ház 46 ké­szült el a városban. Az 59 hagyományos családi ház zö­mében a Rózsafa, a Virágos úton és Somoskőújfalun épült a múlt évben. Balassagyarmaton a tavalyi tervben, 138 lakás megépíté­se szerepelt, s az év végére 171 készült el a városban. A tervben nem szerepelt, ennek ellenére négy tanácsi szociá­lis bérlakást is átadtak ta­valy. A magánerős építkezé­sek jelentősen meghaladták a tervezettet, negyven helyett, hatvankilenc lakásra adtak ki december végéig használatba­vételi engedélyt. Jó évet zártak a lakásépí­tők Pásztón is, terven felül létesültek itt is a lakások. Közülük a legtöbb hagyomá­nyos családi ház. Tavaly, összesen 131 lakás épült fel a városban. A központban el­készült garzonházban 36 szo­ciális bérlakást utaltak ki. A tervezett 43 hagyományos családi ház »helyett, 78 építése fejeződött be a múlt évben. A megye legfiatalabb vá­rosában, Szécsényben 1986- ban még nem épült telepsze­rű többszintes lakóház, de a középtávú tervben már 72 ilyen lakás megépítésével számolnak. Az elmúlt év so­rán Szécsényben, összesen 73 magánerős építkezés fejező­dött be, ezek közül 42 a cso­portos korszerű, 31 a hagyo­mányos családi ház. A város kedvelt építési területe a sportliget melletti rész volt, többek között azért is, mert itt folynak mostanában az út-, a vízvezeték- és csatorna­hálózat-építések is. 23,6 milliós haszon Újítók és újítások a kohászatban Növekszik az újítási kedv a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben. Az elmúlt évben 613 ötletüket vetették papírra az újító kedvű dolgozók, 121-gyel többet mint az előző esz­tendőben. Különösen sikeres­nek bizonyult az októberben megrendezett újítási hónap, amikor 176 újítást adtak be a kohászok. Az év során 384 újítást valósítottak meg a gyakorlatban. Az újítások kalkulálható haszna, 23 mil­lió 600 ezer forint, szemben az előző év nem egészen 23 milliójával. Megtalálták szá­mításukat az újítók is, hiszen csaknem 2 millió forint ju­talomban részesültek. Akik naponta utaznak a munkahelyre Nógrád megye foglalkoz­tatásának sajátossága az ak­tív keresők jelentős ingázá­sa. Jelenleg, közel hetven százalakuknak van a munka­helye a lakóhelyen, a többi­ek naponta ingáznak. A na­pi utazás a megyén belül és a megyék között egyaránt jel­lemző. Nógrádból más me­gyék területére több mint tíz­ezren járnak dolgozni, ennél lényegesen kevesebb a más megyéből Nógrádba ingázó munkavállalók száma. Az „ingázási veszteség” kilenc­ezer személy körül van. A lehetőségekkel számot vetve, a napi ingázás további fenn­tartásával számolnak, a költ­ségek növekedése azonban a távolsági ingázás mérséklő­dését eredményezheti. A tárgyalóteremből Ajtóstól a házba Mór feledésbe merült régi vélt sérelem fakadt fel vacso­ra közben a 26 éves bátonyte- renyei fiatalemberben, Kcr már Istvánban, s ettől erősen indulatba jött. Még aznap — tavaly október 24-én este —, elindult, hogy elégtételt ve­gyen. Az jutott ugyanis eszé­be, hogy évekkel ezelőtt, ép­pen akkor tűnt el édesapjának tízezer forintja, amikor rövid ideig együtt élt egy özvegyasz- szonnyal. Várakozott a ház előtt, mert az asszonynál éppen egyik rokona volt látogatóban, aki tizenegy óra tájban távozott. Ekkor következett Kómár Ist­ván önkényes akciója. Bekopog­tatott. Az asszony nem nyi­tott ajtót az éjszakai látoga­tónak, csak kikiáltott: „Ki az?” — Én vagyok — felelte Kó­már István. — Add ki a ru­hákat ! Hiába mondta az asszony a fiatalembernek, nincsenek ott semmiféle ruhák, az nem tá­gított. Követelte, hogy nyissa ki az ajtót, mert különben betöri. Áz asszony félt, nem nyitott ajtót, de Kómár be­tartotta a szavát. Szinte tel­jesen szétrugdosta az ajtót: összetörte az ajtó üvegét, be­rúgta az alsó részét, majd' zárral együtif kiszakította a bejárati ajtót. Az asszony a konyhába me­nekült, belülről támasztotta, tolta a konyhaajtót, s lábá­val is igyekezett megtartani azt. Kómár azonban erősebb volt: egy erőteljes lökéssel kinyílt a konyhaajtó. Ám ekkor' az asszony jobb láb­feje az ajtó éle és a padló közé szorult. Fájdalmában és félelmében segítségért kiálto­zott. Nemsokára meg is je­lent az egyik szomszéd, és erre Kómár István kereket oldott... És mi maradt utána? Szét­rúgott ajtódarabok, összetört üvegcserepek a folyosón, vér­folt a bejárati ajtón és da­rabos törés, zúzódás az asz- szony lábán. Kómár István ellen ma­gánlaksértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat, és e bűncselekmények­ben mondta ki őt bűnösnek a Salgótarjáni Városi Bíró­ság, s mint visszaesőt egy év két hónapi börtönbüntetésre ítélte, a közügyek gyakorlásá­tól két évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. — zs — Kiállításra készülnek A balassagyarmati bútorgyár Senator ülőgarnitúrát, do­hányzóasztalt és videoáíivanyt mutat be majd a jövő hónap­ban megrendezésre kerülő londoni kiállításon. A gyár­tók reménykednek benne, hogy a kiállított ' termékek megnyerik az üzletemoerek tetszését, s exportra is szállít­hatják azokat a jövőben. Naptár 1987. január 12. Hétfő. Ernő napja. A Nap kel 7.30 — nyug­szik 16.15 órakor. A Hold kel 13.30 — nyugszik 5.52 órakor. Kilencven évre született Ti­hanyi Ernő (1897—1967), a munkásmozgalom harcosa, író és költő. Havazás Várható időjárás ma estig. Folytatódik a kemény téli idő. Az erős szél nyomán hófúvások. Legmagasabb nappali hőmérsék­let mínusz 5, —8 fok között. Hármas ikrek Debrecenben Hármas ikrek születtek szombaton este a Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján. Szoboszlai Mihály- né tetétleni pedagógus — aki­nek már van egy 7 éves kis­fia — két fiúnak és egy kis­lánynak adott életet. Dr. Lam_ pé László egyetemi tanár, a klinika igazgatója az MTI munkatársának elmondotta, hogy a terhesség 34. hetében levő kismamánál császármet­széssel indították meg a szü­lést. A beavatkozás után egészségesen látott napvilá­got a három gyermek, az 1700 grammos Mihály, az 1500 grammos Zsuzsanna, és az 1450 grammos Balázs. A gye­rekek és édesanyjuk egészsé­gesek. A DOTE szülészeti klini­káján nem ritka az ikerszü­lés. A múlt évben három al­kalommal születtek hármas ikrek, decemberben pedig négy újszülöttnek adott életet egy fiatalasszony. fi Ráhajtottak” a romhányíak A romhányi kerámiagyár­ból az elmúlt napokban tíz konténer, összesen 17 ezer négyzetméter falburkoló csempét indítottak útba Szaúd- Arábiába és az Arab Emír­ségekbe. Az üzlet 2 millió forint bevételt jelent a gyár­tóknak. Januárban, várhatóan 11 millió forint lesz a tőkés­kivitel. Nagyobb mennyiségű csempét szállítanak a rom. hányiak az NSZK-ba és Ausztriába. Színezőanyagot rendeltek Irakból és Olasz­országból. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyinál kedvezőb­ben kezdődött a tőkéskivi­tel a gyárban. Az idei export egyébként a tervek szerint, 84 millió forint lesz. HETELÖ A hírt etöször az elmúlt hét egyik tévéhíradójában hallottam: a napokban ke­rül a könyvesboltokba az 1987. évi felsőoktatási fel­vételi tájékoztató, valamint a Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben 1986. című kiadvány. A pályaválasztás előtt állók közül bizonyá­ra sokan felkapták a fe­jüket. hiszen a rossz fülűek is hallhatták: a felvételi feladatokat magába foglaló kiadvány tartalmazza a té­teleket és a javítási útmu­tatókat is. Csemetéje pályáját egyen­gető ismerősöm rögvest át is kopogott hozzám, kiegé­szítendő a hallott informá­ciót. Mint mondta, némi borravaló révén máris si­került szereznie az említett kiadványból — miért ép­pen ehhez ne lehetne hoz­zájutni baksis ellenében —, de csalódott. Nem találja ugyanis a könyvecskében a tarifát, mármint a zökke­nőmentes felvételiért fize­tendő jattot. „Attól félek, felmegy ennek is az ára, elvégre az év elején emel­ni szokás” — sóhajtotta. Erre mondják, hogy a hír igaz, csak... Azok a téte­lek nem azok a tételek, mert a tavalyiak, ily módon legföljebb eligazíthatnak. Ami pedig a tarifát illeti: jó szomszédom összekeveri a felvételi tájékoztatót a Legfőbb Ügyészség vádira­tával. Bizonyára merő vé- letlenségből, két nappal ké­sőbb ugyanis napvilágot lá­tott az utóbbi dokumentum is. Ebben olvasható, hogy a könnyű pénzszerzés re­ményében árusították né­melyek a felvételi vizsgák írásbeli feladatait és a ja­vítási útmutatókat. Termé­szetesen nem az egy évvel korábbiakat, mert abban semmi üzlet — ilyen vál­lalkozástól haéznot legföl­jebb egy kiadóvállalat re­mélhet. Gyanítom, hogy a vád­irat ismertetését többen ol­vassák. mint a felvételi tá­jékoztatókat. így ma már ország és világ előtt ismert, hogy egy fejlődésben visz- szamaradt káposztafejet is be lehetett ültetni egyetemi polgárnak a jogi karra, vagy más egyetemre. A mai versenyt tekintve pedig az ellenszolgáltatás bagó, nem kellett hozzá csak 5000- töl 50 000 forintig terjedő összeg. Ami azt illeti, elég tág a határ. El is képzelem az életképet, a középiskolát végzett, de a vállon felüli képességeiben nem bízó ifjú odamegy az apucihoz: „Adj ötezer (vagy tíz-, esetleg tizenötezer) forintot, eny- nyibe kerül a felvételim. Apucit pedig elönti a pulykaméreg: „Mondd meg az adjunktus úrnak, hogy szégyell je magát, ha csak ennyit néz ki belőlünk! A városban csicsergik, hogy másokat ötvenezerre be­csül. ..” A példa minden­esetre lehetne ragadós, a különböző árakat az ad­junktus úrék módszere sze­rint lehetne esetleg a ké­pességekhez — mármint az anyagi képességekhez — igazítani. A lelemény, úgy látszik, határtalan, a kapzsiságról nem is beszélve. Az ember eddig azt hitte, hogy némi borravalóért hozzá lehet jutni színes tévéhez, jobb szénhez, kifogástalan kon­fekcióhoz, az étteremben egy jobb kávéhoz és egy (a megszokottnál) jobb szóhoz. Igaz, ezentúl ehhez is mé­lyebben kell a zsebbe nyúlni, mert „Jön Isaura és a drágább kávé”, s az idő­zítésnek köszönhetően leg­alább az előbbi feledteti az utóbbit. Mindemellett kétségkívül jó hír, hogy az emelkedés mellett van árleszállítás is, a Legfőbb Ügyészség köz­belépésének köszönhetően a felvételik ára ismét lemegy a megszokottra, a hétköz­napi tudásra. S bár a vád­irat kivonata nem részlete­zi a szabadlábon védeke­ző tizenkilenc személyt, re­mélhetőleg köztük vannak azok, akik fizettek a ma­gabiztos tudásuk helyett. Különben isten mentse meg az embert attól, hogy vét­kezzen. Még megérheti, hogy a majdani diplomás azt mondja: „Meg kell kér­nem (kennem) valakit a döntés előtt. Nekem csak papírom van. . Kelemen Gábor Felújított és átrendezett kozmetikai részleg fogadja a szeb­bik nem tagjait Pásztón a Sál gótarjáni Szolgáltató Szövet­kezet részlegében. — bp — — Sikeres rajt. Kedvező eredménnyel zárta első évét a Generál Bau Kisszövetke­zet. Az 1985. decemberében alakított gazdálkodó egység az elmúlt esztendőben 18 mil­lió forint árbevételt ért el, a tervezett 10 millió helyett. — A Balatonból kikotort iszap alkalmas a gyenge föl­dek termőképességének ja­vítására. A közelmúltban el­végzett elemzések szerint az üledék a tó egyes helyein 35 —60 százalék meszet tartal­maz. Az új talajjavító iszap kitermeléséhez már tavasszal hozzákezdenek a balatoni vízügyi kirendeltség dolgo­zói. — Megkezdték a sziki nád aratását a Hortobágyon. Eb­ben az esztendőben a Horto­bágyi Nádfeldolgozó Gazda­ság dolgozói a halastavak, mocsarak, a Hortobágy folyó, valamint az ország keleti ré­szében levő kisebb vizek te­rületéről mintegy kétmillió kéve nádat takarítanak be. — Jobb a bolti ellátás a pásztói városkörnyék apró- falvaiban a községek átlagá­nál. A városkörnyéken 75 bolt és 34 vendéglátóüzlet mel­lett 30 magánkereskedő is dolgozik — így ellátatlan te­lepülés nincs. Megkezdődött a madár$2«smlálás Vasárnap országszerte meg­kezdődött a madárszámlálás. A madártani intézet külső munkatársai: diákok, peda­gógusok és más szakemberek — mintegy 150-en — az idén is két héten át figyelik: meny­nyi madár tölti a telet ha­zánkban- A vízimadarakat többek között a szegedi Fe­hér-tónál, a hortobágyi halas­tavaknál, a Balatonnál, a Dunánál veszik számba. A réce- és lúdfélék, a hattyúk, a szárcsák általában nyílt te­repen tartózkodnak, ezért számuk könnyen felbecsülhe­tő. A vízimadarak számlálása kiterjed az őszi—tavaszi vo­nulási időszakra is: a madár­védők területükön számba veszik az átvonuló fajok mennyiségét. A szakemberek megállapí­tásai nemcsak a tudományos ismereteket gazdagítják, ha­nem elősegítik a madárvédel­met is: az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hi­vatal — ismerve a madárál- lomány-alakulást — gondos­kodhat a fogyatkozó fajok fokozott védelméről és a na­gyon elszaporodottak gyérí­téséről. ügtfdZefo} ff ívható 13—16 6ra kőzrttt. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács iap|a. Főszerkesztő: VINCZF 1ST VAN NE. Szerkesztősig: Salgótarján, Palóca Imre tér i. telefon: 10-97?. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelői kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc? Imre tér «. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 1101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelv hírlap kézbesítő postahivatalnál a bírlapkézbesftőknél. a Posta hírlapüzleteiben és » Rtrianetöfizetesi és Lap- ellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEI.IR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, negyedévre _ i29 forint, egy évre; 516 forint. Előállítja; a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér A. Pf.; 9«. Felelős vezető; KELEMEN GABOB igazgató, HU ISSN 0133-135Ä 4 Taksa

Next

/
Thumbnails
Contents