Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-13 / 10. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP! nógrAd megyéi bizottsága és a megyei tanács lapja XLIII. ÉVF., 10. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1987. JANUÁR 13., KEDD Munkásgyűlés Gödöllőn Gödöllőre látogatott Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója. Elsőként a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézetet kereste fel, ahol előbb a város életéről, az itt folyó gazdasági és politikai munkáról hallgatott meg tájékoztatót, majd a kutatóintézet tevékenységével ismerkedett. Ezt követően találkozott a gödöllői agrárkutató és -fejlesztő intézmények vezetőivel, s — ha csak a program engedte rövid időre is — bepillantott az agrártudományi egyetem több tanszékének mindennapi életébe. Aczél György délután az egyetem aulájában munkásgyűlésen találkozott a gödöllői kutató-fejlesztő, oktatási és egészségügyi intézmények, üzemek és vállalatok vezetőivel, a munkáskollektívák képviselőivel, a város vonzáskörzetében levő települések pártós tanácsi aktivistáival. A gyűlést — amelynek elnökségében helyet foglalt Krasznai Lajos, a Pest megyei pártbizottság első titkára, Balogh László, a megyei tanács elnöke és dr. Bíró Ferenc, az egyetem rektora — Herczenik Gyula, a gödöllői városi párt- bizottság első titkára nyitota meg, majd Aczél György mondott beszédet. Elöljáróban azokra a bizonyító erejű tényekre emlékeztetett, amelyek mindenki számára cáfolhatatlanul igazolják: fél évezredes történelmünk legsikeresebb időszaka volt a legutóbbi három évtized izmc*sodó iparával, szocialista útra lépett mezőgazdaságával, az iskolázottság, a kultúra, az egzisztenciális biztonság soha nem látott-tapasztalt voltával. Eredményeinket — folytatta — azonban csak úgy tudjuk megőrizni, ha továbblépünk, ha minőségileg változtatunk életünkön, munkánkon. Társadalmunk — hangsúlyozta a Politikai Bizottság tagja — éhes az okosan gondolkodó, bátran cselekvő, észszerű kockázatot vállaló emberekre. Aczél György felhívta a figyelmet arra, hogy minél erősebb a demokrácia, annál inkább előtérbe kerülnek az olyan emberek, akik nem a kényelemben, hanem az önmagukért és a társadalomért való cselekvésben látják az élet értelmét, ez nyújt számukra igazi kiteljesülést. Jól dolgozni ma már nemcsak azt jelenti, hogy többet dolgozni, többet termelni, hanem azt, hogy tegyük ezt okosabban, célszerűbben, értelmesen, a munkát, a termelés minden mozzanatát ésszerűbben megszervezve. Nem elsősorban szaktudásban, hanem a munka szervezettségében van elmaradásunk — mondotta végezetül Aczél György. Szigorító intézkedések o munkafegyelem javításáért Küzdelem a hó ellen II fontos munkában mindenkinek részt kell venni Embert és technikát egyaránt próbára tesz a rendkívüli időjárás: a többnyire folyamatos országos havazás, valamint a viharossá fokozódó szél hótorlaszokat épített az utakon. Hétfőn több alkalommal ülést tartott a feladatok egyeztetésére alakult tárcaközi koordinációs operatív bizottság, amelynek délelőtti ülésén elhangzott, hogy Csöngrád volt az ország egyetlen megyéje, ahol valamennyi úton közlekedhettek a járművek. A közlekedési miniszter hétfőn közzétett nyilatkozatában a tárcaközi koordinációs operatív bizottság nevében megértést, türelmes magatartást és fegyelmezett viselkedést kér a lakosságtól a rendkívüli időjárás okozta közlekedési és ellátási gondok miatt. Bár a központi és helyi köz- igazgatási szervezetek mindent megtesznek a helyzet normalizálására, igazán csak akkor lehetünk úrrá a természet erőin, ha mindenki részt vesz a most legfontosabb munkákban, az utcák és utak tisztításában. A közúti igazgatóságok, az intézmények, üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek — a magyar és szovjet katonai alakulatok, valamint a belügyi dolgozók segítségével — jelentős eredményeket értek el a mentésben és a közellátás biztosításában. A mellékutak, utcák, terek, járdák takarításában azonban segítenie kell a lakosságnak is. A jelentős munkában közreműködők elismerése után a közlekedési miniszter kérte, hogy a. magánautósok ne használják személygépkocsijaikat, mert az elakadt járművek több helyütt akadályozzák a mentést. A bizottság végezetül felhívta a figyelmet arra is, hogy a mentésben és az ellátásban közreműködőknek elsőbbségük van a közlekedésben. A Pásztó és Szécsény közötti út különösen nehéz feladat elé állította a BKI salgótarjáni üzemmérnökségét. Nagymező környékén a hótorlaszok magassága néhol meghaladta a másfél métert, s a folyamatos Hómarás ellenére vasárnap éjjel sok autó elakadt, de nappalra már járható volt a két várost összekötő út. A 2I-es főúton fegyelmezetten közlekednek az autók. A helyenkénti 10—15 centiméteres hó és jégbordák óvatosság, ra intenek. — Képek: Bencze — Mógrádban kedvezőbb a helyzet Rendelkezések az ellátás és közlekedés érdekében Nógrád megyében kedvezőbb a havazás következtében kialakult helyzet, mint az ország sok más vidékén, a nehézségek megelőzésére számos intézkedést tettek. A vasárnapi ügyeletet követően meg a hétfőre virradó éjszakán megalakult a megyei operatív bizottság. Éjféltájban rnár hívtak telefonon a nógrádi városok tanácselnökeit, hogy információkat kérjenek az időjárás okozta helyi gondokról. •ttMiutHmimi Az államigazgatási jogalkalmazásban —, miként a büntető, a polgári és más jogági területeken — február elsejétől lépnek hatályba a jogpolitikának az Elnöki Tanács által jóváhagyott elvei. Az államigazgatásban az egyik alapvető tennivaló, hogy lépjenek fel a bürokratikus jelenségek ellen. Kiemelt feladat a szervezeti és hatásköri decentralizációs folyamatok társadalmi előnyeinek kibontakoztatása, a jogalkalmazó munka feltételeinek fejlesztése. A főbb elvek közé tartozik, hogy az államigazgatási jogalkalmazás mozdítsa elő a központi célok és helyi feladatok megvalósítását, a központi szervek irányító tevékenysége erősítse a helyi önállóság és öntevékenység kibontakozását. A törvényességi felügyeletet, a piacfelügyeletet, az ellenőrzést ellátó szervek — a gazdálkodó szervezetek önállóságának tiszteletben tartásával — gondoskodjanak a gazdaság eredményes működéséről, a piaci egyensúly irányába ható folyamatok erősítéséről. Az államigazgatási szervek íordítJogpolitikai elvek az államigazgatási jogalkalmazásban sére feljogosított, lakossági szolgáltatásokat végző szervek —, köztük intézmények, közüzemi vállalatok — tegyék lehetővé, hogy az állampolgárok az ügyeik egyre szélesebb körét munkaidejükön kívül intézhessék. Következetesen érvényesítsék azt a jogszabályi előírást, hogy az ügyféltől nem szabad olyan adatok igazolását kérni, amelyek valódiságát a saját nyilvántartásukból, vagy az ügyfél rendelkezésére álló okmányokból —, személyi igazolványból, közjegyzői okiratból és más hivatalos iratból — megállapíthatják. Az is a követelmények közé tartozik, hogy a hatósági ellenőrzés váljék szakszerűbbé és rendszeresebbé, előzze meg és időben tárja fel a jogsértéseket, a jogszabályoknak és a hatósági előírásoknak — személyre, beosztásra és befolyásra tekintet nélkül szerezzen érvényt. a megyei operatív dizok- ság — amely Havas Ferenc, a megyei tanács általános elnökhelyettese vezetésével dolgozik — mindenekelőtt elrendelte, hogy a városokban és a városi jogú nagyközségekben ugyancsak operatív bizottságokat kell alakítani, az éjjel-nappali ügyeleti szolgálat megszervezésével együtt. A megyei ob a továbbiakban arról intézkedett, hogy a hó- eltakarítási munkálatokba az ipari és mezőgazdasági üzemek gépeit is be kell vonni, s aktivizálni szükséges erre a munkára az ingatlankezelő szervezeteket és a lakosságot is. A rendelkezés sarkalatos pontja, hogy a lakosság alapellátását — tej, kenyér, fűtés, egészségügyi ellátás — minden eszközzel biztosítani kell. Eszerint például abban az esetben, ha elmarad a tejszállítás, a helyi téesztől- állami gazdaságtól átvett kannás nyers tejet kell értékesíteni, a „Forralva fogyasztható” felhívással. Az intézkedés arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi tanácsoknak — a lakosság bevonásával — gondoskodni kell az idős, a beteg és az egyedülálló személyek ellátásáról. Minden eshetőségre felkészülve a rétsági honvédség közreműködésével mentőosztag alakult, amelyet a megyei ob életmentés, orvosi ellátás esetére vehet igénybe. Az iskolai oktatásban az országos közleményt kell irányadónak tekinteni — hangsúlyozza az ob rendelkezése. Mint ismeretes, a Művelődési Minisztérium felhívása a szülők mérlegelésére bízza a gyerekek iskolába indítását, a helyi körülmények függvényében Az említett felhívás szerint az iskolák igazgatói a helyi tanácsokkal egyetértésben tanítási szünetet rendelhetnek el, ameny* nyiben azt a rendkívüli időjárás indokolja. Elrendelték a kétórán- kénti jelentési kötelezettséget a megyei operatív bizottságnak, természetesen a rendkívüli eseményről azonnal információt kell adni. Végezetül: a városi és városi jogú nagyközségi tanácsok kötelesek továbbítani a rendelkezéseket a helyi tanácsokhoz, a végrehajtás és a ozer- vezés irányítása is az ő feladatuk. Húsz-huszonöt centiméteres hó borítja a megyét, mínusz 15—18 fok a hőmérséklet, a szél sebessége pedig 15—30 méter másodpercenként, s ez utóbbi viszonylag kedvező. Ezek a tények- amelyekhez az is hozzátartozik, hogy helyenként 150—180 centiméter magas hófalak is vannak a megyében, elsősorban Nagymező térségében. — A legveszélyesebb helyzet Pásztó környékén, Ecseg, Csécse, Kozárd vidékén alakult ki — tájékoztatott a megyei operatív bizottság vezetője. — Itt több járművet is ki kellett szabadítani a hó fogságából, az autósok közül sokan ugyanis nem fogadják meg a tanácsot, hogy nem ajánlatos útnak indulni. A hó fogságába került autó külön gondot is okoz, akadályozza a mentést, a járművek közlekedését. Éppen azért az ob úgy döntött, hogy az elhagyott járműveket egy helyre szállíttatja. Ennek természetesen zsebbevágó következménye is lesz. A szélsőséges esetektől eltekintve az útjaink nagy része — ha nehezen is — de járható, a helyzet azonban gyorsan változ. hat S a további teendők? Havas Ferenc elmondta: (Folytatás az 5. oidaiomj lem fontosságát. A Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz-ben például fel sem vesznek olyan jelentkezőt, akinek munkakönyvéből kitűnik: szereti a változatosságot.' Ennek jegyében, a tsz szerződést kötött a város és a környék ipari és mezőgazdasági üzemeivel: kölcsönösen elutasítják a náluk munkára jelentkező vándormadarakat. A Karancsla- pujtői Karancs Tsz-ben az eddig szerzett jó tapasztalatok nyomán kiterjesztik szerződéses rendszerüket, miszerint a tsz-dolgozó vállalja meghatározott nagyságú bevétel, nyereség „előállítását”, es a rábízott berendezések karbantartását, amihez a közös gazdaság biztosiba a megfelelő anyagi, tárgyi feltételeket. Amennyiben a dolgozó a kikötött bevételen, illetve nyereségen túl többletet —, vagy megtakarítást — ér el, az is az övé. Minden korábbi intézkedésnél — ez a munka- és az egyéni érdekelt ség összekapcsolása — vált leginkább a munkafegyelem javára. ben a munkafegyelem megszilárdítását az anyagi érdekeltség tökéletesítésével kapcsolják össze. A munkacsoportok például önálló bérgazdáikodá- si rendszerben dolgoznak, a munkahelyi vezető rendelkezik beosztottai alapbéremeléséről, -csökkentéséről, premizálásáról és jutalmazásáról. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban az átlagon felüli mummt végzett dolgozó azonnal beváltható csekket kap munkahelyi vezetőjétől. A salgótarjáni öblösüveggyárban igen sok munkafegyelmi mulasztás forrása a helyenként gyengélkedő munkaszervezés. A vállalat évente, mintegy három és fél ezer féle-fajta terméket állít elő. A termékátállítást meggyorsítandó, most különpremizálják azokat a dolgozókat, akik — ácsorgás helyett — együttműködnek az anyagbiztosításban, gépállításban, s ezzel csökkentik a veszteségidőt. Nemcsak az ipari üzemek, mind több termelőszövetkezet ismeri fel a munkafegyeA munka- és technológiai fegyelem, a munkaszervezés megszilárdítása érdekében több szigorító intézkedést alkalmaznak 1987-től a Nógrád megyei vállalatok. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezérigazgatójának utasítása például a minimálisra csökkenti a munkaidő alatti kikérések, rendezvények számát. A vállalat megkapta a hivatalos ezervek ügyfélfogadási rendjének nap és óra szerinti beosztását, minek ismeretében megtiltotta, hogy magánügyben bárki is elhagyhassa munkaidőben a gyár területét. Igen sok fegyelmi vétséget okoz a munkahelyi alkoholfogyasztás. Az ittas dolgozót azonnal hazaküldik; ez igazolatlan mulasztás. Bércsökkentés, jutalommegvonás, ismétlődés esetén elbocsátás is lehet a büntetése. Szigorúan ellenőrzik a k:- és belépést a salgótarjáni rádiótelefon-gyárban. Ha réndész veszi észre valamely dolgozó ittasságát, közvetlen felettesét is megbüntetik. A nagyüzemsanak különös figyelmet a kiemelt társadalmi célokra, a szocialista együttélési szabályok megtartására, a család védelmére, a szülőkről, a gyermekekről, az időskorú- akról és a többszörösen hátrányos helyzetben levőkről való fokozott gondoskodásra, az alkoholizmus, a kábítószerek és más káros jelenségek elleni küzdelemre. Jogalkalmazó munkájukkal az államigazgatási szervek segítsék elő a települések fejlődését, a város- és községrendezési célok megvalósulását, különös tekintettel az építésügyi hatósági követelményekre. a környezet-, természet- és műemlékvédelmi érdekekre. Segítsék az állampolgárok hasznos gazdasági tevékenységét, törekvéseit és kezdeményezéseit. Az állam- igazgatási szervek vezetői biztosítsák, hogy a tanácstagok és az elöljáróságok jogosítványaikkal megfelelő módon élhessenek és azokat érdemi módón gyakorolhassak. Az ügyfelek érdekében végzett tevékenységükkel az államigazgatási szervek biztosítsák a jogok érvényesítését, a jogos igények kielégítését, az állampolgári kötelességek teljesítését. Az eljárásokat gyorsan, körültekintően folytassák le, s döntéseiket közérthető, meggyőző indokolással támasszák alá. Főleg a településellátási, a környezetés természetvédelmi, a szociális és egészségügyi kérdésekben bátrabban éljenek a hivatalból való eljárás lehetőségével. Következetesen lépjenek fel a rosszhiszeműség ellen, és ne engedjék meg határozataik végrehajtásának halogatását. Legyen összhang a hatósági jogalkalmazás és az államigazgatás más tevékenységei —, mint például az irányítás, szervezés, nevelés, felvilágosítás — között. Az államigazgatási, valamint az ilyen ügyek intézé-