Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
Barátok, ^ö'dielr között Rendhagyó bányásznap az úfförőházban Törékeny szépség, maradandó hangulat Tányérfestő asszony Pásztoréi Nógrád megye és Salgótarján, illetve Budapest III. kerülete és Óbuda között régi keletű a kapcsolat. A felszabadulás után közvetlenül találtak egymásra az említett helyek, amikor a második világháborúban megtépázott ország lakói társakat, segítő kezeket kerestek maguknak, megélhetésükért, a lakások melegéért. Aztán múltak az évek, változtak az idők, változtak az emberek, s a baráti szálak meglazultak. Mígnem elkezdődtek a nyolcvanas évek ... — A Hazafias Népfront III. kerületi bizottsága felkarolta kezdeményezésünket, és 1982- től hivatalosan is létezik Nógrád megye barátainak köre — meséli Kovács János, az óbudai kör egyik titkára, megalakulásának szorgalmazója. — Ez a mostani már a tizen-valahányadik rendezvényünk, találkozásunk az otthoniakkal. Kovács Jánost Kazárról sodorta a sors a fővárosba. Jelenleg a Közlekedési Múzeum muzeológusa. A hatvanas években a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum alkalmazottja volt, s már akkor — másokkal egyetemben — felvetődött benne a gondolat: kapcsolatot keresni másokkal, olyanokkal, akik a megyéből más vidékre származtak el. Mert úgy érezte, kell nekünk a „hátország”, s hiányozhatnak a gyökerek az elszármazottaknak is. A hét elején a Nógrádi Szénbányák dolgozóit fogadta Óbuda. A bányászok — kiváló öntevékeny művészeti csoportjaikkal együtt, a salgótarjáni férfikarral és fúvós- zenekarral, a bátonyterenyei kamarazenekarral és a hollókői asszonykórussal — a Vár- konyi Györgyről elnevezett úttörő- és ifjúsági házban mutatkoztak be. Zsuffa Miklós vezérigazgató átfogó képet rajzolt a szénmedence 125 éves múltjáról, jelenlegi erőfeszítéseikről és jövőbeli elképzeléseikről. A hajdani nógrádiak — tanárok, művészek, közéleti személyiségek, mérnökök és mások — nagy érdeklődéssel és szelíd nosztalgiával hallgatták az otthonról jöttek szavait, lelkesen megtapsolták az együttesek jól szerkesztett, színvonalas produkcióit. S miközben magam is néztem, öröm töltötte el szívemet, meg a büszkeség: Az ismeretlen környezetben fokozottabban éreztem, hogy jelentős kulturális hagyományok őrzői, számottevő művészi értékek teremtői vagyunk. Érdeklődést keltett a méreteiben szerény, tartalmában, színvonalában gazdag kiállítás. Fényképfelvételek mutatják be a föld alatti bányászkodást, s néhány bájos gyermekrajz vall az ifjúkori fantáziáról és elképzelésekről. A bemutatott szobrok — idős Szabó István és Csáki Pál alkotásai — szintén a bányász- kodást és ünnepeit idézik. Amiként a videofelvételek, amelyekre a sok-sok beszélgetés között igencsak kevés figyelem jutott. A műsort, a bányászok bemutatkozását dr. Jakab Sándor. a nógrádi baráti kör elnöke köszönte meg, hangsúlyozva a szülőföld iránti sze- retetet. Erről beszélt — személyes társalgásunk alkalmával — a nyolcvan esztendőn túl járó László Imre bácsi, aki az SBTC mindenese, illetve budapesti képviselője volt egy időben. Lelkesülten elevenítette fel a múltat, hajdani 18 éves sráckorát, amikor újjászervezték a focicsapatot. Az akkoriak közül már egyedül csak ő van életben. A baráti találkozó meglepetést is tartogatott. Kaczan- der Károly mérnök muzeális értékű bányászati írásos dokumentumokat adott át, a baráti kör nevében a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatójának. László Imre, aki húsz évig volt az SBTC budapesti képviselője, Szőke István egykori kapuvédővel beszélget. Becze Lajos vezetésével sikert arattak a fúvósok. A hollókői asszonykórus az otthon hangulatát teremtette meg palóc dalaival. (Fotó: Kulcsár József) Majd elkezdődött az oldott hangulatú, kötetlen beszélgetés. Régen látott ismerősök borultak egymás nyakába, tu- dakolódtak az otthoniak, a közös ismerősök hogyléte felöl. örültek a jónak, vigasztaltak, bátorítottak a rosszat Hosszú sorok kígyóznak a megyeszékhely mozijának jegypénztáránál. Szuperprodukciót adnak — külföldről vásárolták keményvalutáért. A nézőtéren — kiemelt helyárú székeken — gyári munkások, diákok, hivatalnokok, értelmiségiek ülnek. Hüledezés- re késztető látványok és kalandok, körömrágás, borzongás, lázas tekintetek a mozivászonra tapadva. Néhány érdeklődő entel- lektüel, egy-két betévedt kis- katona az előtérben. A kortárs magyar fiiművészet egyik alkotását hirdeti erre a délutánra a filmszínház. Alap- helyár, hazai ízek, szokások, gondolatok. A történet napjaink konfliktusát az átlagpolgár életén keresztül tükrözted. A nézőtéren halk sustorgás, zizeg a föltépett cu- korkáspapír. Jelenség ___ Amelyről évt izedek óta beszélünk.... A kommerszimádat kiszolgálása egyfajta patthelyzettel teremt — művészi érték ide vagy oda, azt kell vetíteni, ami telt házat vonz. Optimális esetben Értelmes munkamegosztás jellemzi a tömegközlés egészét. A televízió és a rádió az otthon falai közé viszi a nagyvilágot. A karosszék kényelméből nézhetünk szét országhatárainhallván. Senki nem maradi magára. S, újra felvillant a gondolat: jól határoztak azok, akik létrehozták Óbudán a nógrádiak baráti körét. Hiszen az ember a gyökereivel, a múltjával teljes, és vállalásával csak erősödik. A pásztói családi ház belülről olyan, mint egy miniatűr kiállítóterem. A faiakon tányérok sokasága — a színek és motívumok kavalkádjába belefárad a szem. A szekrények vitrinéiből csuhébabák integetnek, az asztalokon és a sarkokban szárított virágok ízlésesen elrendezve. Vendéglátónk Tari Istvánná, halvány mosollyal nyugtázza őszinte meglepődésünket: mi tagadás az első ízben nyilvánosság előtt bemutatkozó amatőr képzőművész kapcsán szerényebb gyűjteményre számítottunk. — A somogyi dombok közt nevelkedtem, az erdész édesapa és a természetet rajongva szerető édesanya védőszárnyai alatt. — A háziasszony a nappali szoba festett kincsei között emlékezik a múltra: — Telente lovas szán röpített a világtól elzárt kis falu hóbuckái közül a távoli iskolába: a megkapó környezet és a gyermekkor fantáziája hamarosan a rajzolásban, a színes ceruzákkal való kimeríthetetlen játékban öltött testet. — Később képeket festettem, majd a csurgói érettségi után jelentkeztem az iparművészeti főiskolára. Sajnos, azok az idők — az ötvenes évek közepén — nem kedveztek a továbbtanulásnak de mind a mai napig őrzöm azt a papirost, amelyet a főiskoláról kaptam: menjek, vigyek be néhány alkotást, felvesznek. Közben a házasság is elterelte a figyelmet a művészi ambíciókról: a Pásztora kerülő fiatal menyecskét új élmények. új szokások formálták, alakították. Gyűlt a munka is a ház körül, a kertben, a szőlőben, s nevelni kellett a eseneredő gyerkőcöket is. A mélyen gyökerező vonzalom a festés, rajzolás, formázás után azonban mégis utat talált magának, s ezelőtt tíz esztendővel tört ismét a felszínre az alkotói vágy. — Egy balassagyarmati üzletben nillantottam meg először néhánv csodaszép festett tányért; s egy csapásra vége szakadt a nyugalmamnak Hazaérkezve nekiültem, próbálgattam miként lehetne a csupasz tányért vagy korsót díszíteni, hívogatóbbá tenni. Tanulmányozni kezdtem a palóc, a székely a habán és a kalocsai motívumokat, beszereztem egy csomó szakirodalmat. Vásároltunk ecsetet, festéket. s a többi jött magától Változtak a szokások — változnak a nézők Moz/zásró/ — Nógrádban NÓGRÁD — 1987. január 31.. szombat kon kívül. A feljövőben lévő videokultúra az ínyenc, a kuriózum tárháza. A mozihálózat a közművelődés spe- ciáli bázisaként juttatja el a nézőhöz a magyar és a külföldi filmművészet alkotásait. Differenciáltan, arányaiban és módszereiben más — és másként. A mozibajárás, mint a ki- kapcsolódás egyik változata, Nógrád megyében is átalakult az életmód újszerűségével párhuzamosan. Míg a hetvenes évek végéig — az országos tendenciával ellentétben — emelkedett a mozinézők száma, addig a nyolcvanas években megyénkben is stagnáld) a létszám. A kulturális szolgáltatások drágulása a mozihálózatban is érződött; nyugdíjasok, nagycsaládosok, alacsony jövedelemmel rendelkezők kétszer is meggondolják, hogy a család 200-ért a „Cápát” nézze-e meg, vagy a hét végi elemózsiát szerezze be. A „futok a pénzem után” szindróma mellett a csökkent szabad idő sem kedvez a rendszeres mozilátogatásnak- Vajúdnak is tőle a filmklubok, a bérletes sorozatok, az egyszeri alkalomra hirdetett filmtörténeti előadások. Mégis, mivel lehet kimozdítani az embereket, mi az a téma, forma, alkalom, amely csábítólag hat a nézők szélesebb rétegeire? Feljövőben megyénkben a kamaramozi. Sikeres megmozdulás például Salgótarjánban a „Múzeumi mozgó”, amely az intézmény jellegének megfelelően elsősorban archív, filmtörténeti alkotásokat mutat be a közönségnek. A salgótarjáni József Attila, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kamaramozija — főleg a fiatalság körében — népszerű. Január elsején kezdődött a salgótarjáni November 7. Filmszínházban a kamaramozi előadássorozata. Egy héten keresztül egyazon film megy műsoron- így nagyobb az esély arra, hogy „el is keljen”. A kistelepülések és aprófalvak filmszínházai, a 90 százalékban bérelt helyiségekben zajló vetítések a helyben való szórakozást segítenék elő- Ezzel szemben az ott élők szívesebben járnak Az eredmény: több mint ezer zománcfestékes tányér, tál étkészlet, kávés- és teás- csészés összeállítás. De rajzol fára is — a sötét alapon piros. zöld, kék virágmotívumok a művész szín- és arányérzékét dicsérendő pompáznak a konyha, az előtér fabe a kisvárosok vagy nagyközségek . technikai és esztétikai szempontból előnyösebb mozijaiba. Főleg Balassagyarmat vonzáskörzetéből áramlik a nézőközönség a patinás városba, érthető okokból. A gyakorta kezdetleges eszközökkel, elhanyagolt termekben történő vetítés kikezdi a legedzettebbek türelmét is. Akkor inkább a távirányítós színes tévé odahaza, vagy fél óra kocsival, autóbuszon a legközelebbi kulturáltabb intézménybe. A mozizási szokások az utóbbi időben megváltoztak- Nem mindig pozitív előjellel Sok még a tennivaló, a befogadást, az értékek feldolgozását és elfogadtatását illetően. Sajnos egyre kevesebb helyütt élnek a film előtti bevezetők, viták nyújtotta lehetőséggel, holott hasznuk nyilvánvaló. A film hordozta valóság- élmény darabkáiból ki-ki szépérzékének megfelelően találja meg a maga katarzisát. A megye közművelődési szakemberei, pedagógusai eddig is példás összefogással segítettek abban, hogy filmértő közönség nevelődjön a filmnapokon, stúdiókban. ankétokon egybegyűltekből. Fáradozásuk gyümölcse — az ellentmondások ellenére is — érőben, s a jövő biztatóbbVas zári Erika Ián. S akkor még nem beszéltünk a népi alakokat, foglalkozásokat, korstílust megörökítő kukoricacsuhébó! készült babákról; a rőzsehordó öregasszonyról, a somogyi parasztlányról, a rokokóruhás hölgyről. — Kellő hangulat és nyugalom szükséges ahhoz, hogy leüljek a konyhában elkerített kis műhelyben, s nekilássak a festésnek vagy kitaláljak egy újabb motívumot. e?v valósítandó ötletet Leginkább késő este szoktam rajzolhatni. az elcsöndesülő házban jólesik a magányos szórakozás. Hiszen annak tekintem a tányérfestést — megnyugtató kikapcsolódásnak. Tari Istvánnénak néhány éve van még hátra a nyugdíjig. Ez idáig csak ajándékozásra szánta a festett lámpaernyőket. a fa- és cseréptányérokat. az aprólékos gonddal megalkotott tojáscsodá'-at, a pillekönnyű csuhébabákat: A gyógyszertári kollégák és a he'vi művelődési központ ösztönzésére a pásztói amatőr' kiállításra beküldött egy-két munkát. s a siker nem sokat váratott magára. — A hivatásom mellett szeretnék minél több időt a hob-, bimra — vagy inkább szenvedélyemre — fordítani. Nvugdíiasként remélem, ennek semmi akadálya sem lesz Ügy tervezzük, hogv a sikeres és kiállított alkotásokból küldünk egv válogatást a Művészeti Alaphoz: nem titkolt - célom hogv megpályázzam a Népművészet mestere címét. S hogy bírom-e türelemmel, energiával, odafigyeléssel — ez a még homálv- ba burkolózó jövendő titka. Vaszari Erika Fotó: Rigó
