Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-19 / 15. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 15. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1987. JANUÁR 19., HÉTFŐ Munkásőrnek lenni politikai hitvallást jelent mm Ünnepi egységgyűlés Bátonyterenyén György Gáspár egységparancsnok a beszámolóját tartja ü próbatétel Nagymező környékén a vasárnap arra járt autós különös látványban részesült: csaknem embermagas hófalak mellett közlekedhetett. A táj szelíd és békés, a környezet a temérdek hóval is csodálnivaló. A csaknem függőlegesre mart hófal azonban emlékeztet néhány nappal ezelőtt itt a gép és a technikát uraló ember erejét egyaránt próbára tette a rendkívüli időjárás. A közúti igazgatóság salgótarjáni üzemvezetőségének van olyan dolgozója, aki a kritikusabb időben egy teijes napot is a nagymezői fennsík környékén töltött. Csaknem a lehetetlenre vállalkozva, amikor járhatóvá akarta tenni —, s járhatóvá is tette — a közutat. A hosz- szú szolgálat alatt pedig önmagára gondolhatott a legkevesebbet, adtak munkát a könnyelműség áldozatai, a hóba szorult autósok épp eleget. Az elmúlt hét gondját és baját kár volna eltúlozni, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ezekben a napokban sokan voltak olyanok, akik példás helytállással tették a megszokottnál is több és nehezebb dolgukat. S, amint igaz, hogy az általában tapasztaltnál nagyobb meny- nyiségű hó gondjainkat és mulasztásainkat nem takarja el, úgy az is tény: január harmadik hete a próbatétel ideje volt. A próbát pedig állta tiszteséggel a szervezés gondját viselő vezető, a szállító- és úttakarító gépek pilótája, a hosszú szolgálat után a hó miatt pluszfeladatot vállaló kiskatona és határőr épp úgy, mint a nehezebb körülmények között többet és feszültebb hangulatban tevékenykedő kereskedő. Vagy a szomszéd és jó ismerős, aki minden buzdítás nélkül is tudta: el kell mennie a saját magukkal nehezebben boldoguló idősebb és beteg honfitársaikhoz, hogy levegyék vállukról az élelmiszer- beszerzés gondját, felvágják a tüzelőt, elvégezzenek más hasonló feladatokat. Emberségből.' Hasonló akcióra szervezetten is sor került, hiszen Pásztón például már a baj legelején egy kölcsönkért terepjáróval indultak a tanács hatósági osztályának munkatársai az elzártabb utcák idősebb lakóihoz a segítséggel. Nógrád azon megyék közé \ tartozik, amelyeket ezúttal jobban kedvelt a természet, a bajból kevesebb jutott. S, hogy a kézlegyintéssel azért el nem intézhető rendkívüli időjárás csak az ismert következményekkel járt, az a névtelenek ezreinek köszönhető. A Volán gépkocsivezetőinek például, akik a hómaró által kiszabadított munkásjárattal is megérkeztek a gyárba; a pékeknek, akik bőségesen sütöttek kenyeret, sőt még a nehezebb próba előtt állt fővárosnak is jutott Nógrádból elég tekintélyes mennyiség. Az élet immár lassan a megszokott mederben zajlik, még egy kis idő és nem beszélünk azokról sem, akik erejükön felül is dolgoztak. A hóra azonban egy darabig még emlékezni kell. Azért is, mert az értékmentést az értékteremtésnek kell követnie, pótolnunk kell mindazt a kiesést, am; a rendkívüli időjárás számlájára írható. S, ha az elkövetkezendő napokat, heteket és hónapokat is az a tettvágy jellemzi, amellyel a rendkívüli időjárásban oly gyakran találkoztunk, akkor minden esély megvan arra, hogy pótoljuk a kieséseket. Talán még azt is, amiben nem az időjárás a ludas. K. G. Ünnepi gyűlést tartott szombaton Bátonyterenyén a Nógrádi Sándor munkásőr egy ség. Az. egységgyűlés elnökségében ott volt Kovács László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Skoda Ferenc, a megyei pártbizottság titkára, Péter Balázs, a Munkásőrség megyei parancsnoka, Tóth József, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának alosztályvezetője és Tőzsér Gáspár országgyűlési képviselő Jelen voltak Bátonytere- nye és körzete állami, társadalmi és gazdasági szerveinek képviselői. Az egységgyűlés kezdetén György Gáspár, a Nógrádi Sándor munkásőregység parancsnoka tett jelentést Cze- ne Józsefnek, a városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkárának. Majd az egységparancsnok az évzáró-évnyitó gyűlésen a testület har. A népgazdaság fejlődésében egyre növekvő szerepet tölt be az export. Ezért nagyon fontos, hogy már az új esztendő első napjaiban felgyorsuljon a külföldre szánt termékek kiszállítása. Figyelembe véve az elmúlt napok kedvezőtlen időjárását, a megye- székhely néhány jelentős üzeméből arra kértünk választ, hogy az év elejétől kezdve milyen mértékben sikerült külföldi kötelezettségeiket teljesíteni, mi szükséges az ütemesebb exporttermékek kiszállításához. TELE VANNAK A RAKTÁRAK A Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a megye második legnagyobb tőkésexportot lebonyolító vállalata, januárban 1972 tonna exportképes áru legyártását irányozta elő. Ennek teljesítéséhez rendelkezésre áll a szükséges rendelésállomány, amely 2500 tonnára szól. Január 15-ig 420 tonna exportképes áru került ki a gyáregységekből. Ebből a mennyiségből csupán 70 tonna szeget sikerült elszállítani a Német Szövetségi Köztársaminc évvel ezelőtti megalakulásáról, három évtizedes munkájáról emlékezett meg. Felidézte a harminc év előtti eseményeket, az önkéntes fegyveres testület létrehozásának szükségességét Beszédében hangsúlyozta, hogy a Munkásőrség létrejöttének forrása volt annak a sok tízezer forradalmi szellemű munkásnak, dolgozónak belső késztetése és igénye, akik munkájuk mellett akár fegyverrel is meg akarták védeni a nép hatalmát, a szocializmus vívmányait, saját maguk és családjuk biztonságát. Ilyen körülmények között alakult meg salgótarjáni járási 3. zászlóaljként a bátonyterenyei egység. Ebben —, mint annyiszor a forradalmi munkásmozgalom során — a döntő szerepet a kommunista bányászok vállalták. Ezt követően György Gáspár a munkásőregységnek a társadalom építésében végságba. A többi a raktárakba került. A tárolási lehetőségek bezárultak, a vasút sem tudott vagonokat biztosítani, ezért átmenetileg felfüggesztették az exportmegrendelések teljesítését, s helyébe a belföldi igények kielégítését hozták előbbre. Arra nem tudtak választ adni, hogy a MÁV mikorra tud részükre újra exportvagonokat kiállítani. urh-rádióállomások A SZOVJETUNIÓBA A BRG salgótarjáni gyára januárra 75—85 millió forint értékű árbevételt tervezett az általuk programba vett URH- rádióállomások előállításából. A tervezett készülékek 90 százalékát exporttermékként a Szovjetunióba szállítják. A lényegében azonos gyártmányszerkezetet megtestesítő havi programból január 15-ig 17 millió formt értékű exportárut szállítottak a Szovjetunióba. Belföldre másfél millió forint értékű termék került. A múlt hét péntekéig, a folyamatos termelést nem akadályozta az anyaghiány. Amenriyiben a hét elején zett munkáját értékelte. Már egy évvel a megalakulás után a bátonyterenyei munkásőrök élenjáró, kezdeményező szerepet töltöttek be a szocialista brigádmozgalom kibontakoztatásában, s ma is az állomány háromnegyede vesz részt a versenymozgalomban. A Munkásőrség nevelő ereje kifejeződik abban is, hogy a fegyveres testületbe kerüit fiatalok több mint egyharma- dát egy-két éven belül valamilyen közéleti tisztségbe választják meg. Szólt Bátonyte- renye és körzete fejlődéséről, s arról, hogy az egység bányász munkásőrei az elmúlt években pihenőnapjaik nagy részét föld alatti műszakban -töltötték. Kiemelte a munkásőrök példamutatásának jelentőségét mind a társadalom fejlesztésében, mind az állampolgári fegyelem erősítésében. A Munkásőrség tennivalóit az (Folytatás a 2. oldalon.) nem érkezik meg a Budapestről megígért alkatrészszállítmány, akkor nem kívánatos lemaradás következhet be. AZ ÚJ ESZTENDŐ ELSŐ NAPJAIBAN A salgótarjáni öblösüveggyár kihasználva az új esztendő első munkanapjait rögtön megkezdte az exportképes termékek kiszállítását. Az első, héten a Német Szövetségi Köztársaságba 50 ezer darab csavarmentes burát szállítottak ki, konténerbe. Az előkészített újabb 210 ezer darabos szállítmány továbbítása még várat magára, mert a közbejött szokatlan időjárás miatt a MÁV beszüntette az exportvagonok kiállítását. Pedig az előbbiek mellett az Ausztriának szánt 500 ezer forint értékű üvegbúra is csak szállító- eszközre vár. Az államközi szerződéseknek megfelelően ugyancsak január első napjaiban, maid azt követően január 18-ig bezáróan 15 vagonra való 15 literes ballonokat küldtek a Német Demokratikus Köztársaságba. Az újabb szállítmányokhoz szükséges árumeny- nyiség itt is biztosítva van. Vagonra várnak az exporttermékek A tartalomból: Nem hóembert építenek! Négy építőipari vállalatnál érdeklődtünk arról, miként befolyásolta az eredeti elképzelést a vártnál zordabb időjárás. Összeállításunk a 3. oldalon található. Téli csend Hollókőn Bencze Péter képriportja a negyedik oldalon Iáhaló. Bútormeós Balassagyarmaton BNV- és közönségdíjas termékeknél kíváncsiak az emberek: ugyan miként meózzák ezeket a darabokat. Máth Sándor meós-csoportvezető 35 éve dolgozik a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárban. A róla készített portré az Akiről beszélnek rovatban olvasható az 5. oldalon. Csao Ce-iarag fofadta Havasi Ferencet Kádár Jánost kínai látogatásra hívták men Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt megbízott főtitkára, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke vasárnap fogadta a Pekingben tartózkodó Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen áttekintették a két ország, a két párt kapcsolatainak helyzetét, továbbfejlesztésük lehetséges területeit. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről, különös tekintettel a nemzetközi béke és a népek biztonságának védelmére, a fegyverkezési hajsza megfékezésének feladataira. Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának és Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának nevében meghívást adott át a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, hogy kölcsönösen megfelelő időben tegyen látogatást Magyarországon. Csao Ce-jang Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának szóló viszontmeghívást adott át. A találkozón jelen volt Kó- tai Géza, a- Központi Bizottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője és Iván László, hazánk pekingi nagykövete. ☆ Iván László, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövete vasárnap vacsorát adott Havasi Ferenc és kísérete tiszteletére. A vacsorán megjelent Jao Ji-lin, a KKP KB PB tagja, miniszterelnökhelyettes, An Csi-ven, á gazdasági rendszer átszervezésevei foglalkozó állami bizottság helyettes vezetője, Li Su- cseng, a KKP KB nemzetközi kapcsolatok osztályának helyettes vezetője és több más kínai pórtfunkeionáríus. Havasi Ferenc hétfőn vidéki útra indul, amelynek során látogatást tesz Kantonban és Sanghajban. Marjai József Moszkvába utazott Marjai József, a Miniszter- 122. ülésén. A kormány elnöktanács elnökhelyettese, hazánk helyettesének elutazásakor a állandó KGST-képviselője va- Ferihegyi repülőtéren jelen sárnap Moszkvába utazott, volt Borisz Sztukalin, a Szov- ahol részt vesz a KGST-VB ietunió budapesti nagykövete. Helyreállt a villamosenergiatermelés A hét elején bekövetkezett rendkívül kemény hideg miatt Visontán a Gagarin Hőerőműben a kazánokat közvetlenül kiszolgáló hombárokban a tüzelésre előkészített szén valósággal sziklává fagyott, a fűtőanyagot átmenetileg nem tudták a tüzelőtérbe juttatni. A hét végére helyreállt a villamosenergia-termelés, többVisontán napos küzdelem után ismét üzemképessé váltak a blokkok, így vasárnap már 600 megawattos teljesítménnyel dolgozott ez az energiabázis. (Az erőmű eredetileg 800 megawattos, ám az egyik 200-as blokkon több hóna^ óta átalakítás folyik, ezért számít teljes üzemnek a 600 kilowat- tos teljesítmény.) Vasárnap teli tömegsportnapot rendeztek Eresztvényben. \m erről szóló tudósításunk a 7. oldalon található.