Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Tanácskozik a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa A mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa, pénteken délelőtt, az Építők Rózsa Ferenc székhazában megkezdte munkáját. A kongresszuson csaknem egymillió termelőszövetkezeti tag képviseletében 6G0 küldött tanácskozik. Az elnökségben helyet foglalt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Szabó István, a TOT-elnöke, a Politikai Bizottság tagjai, Pozsgai Imre. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Hetényi István pénzügyminiszter, Kapolyi László ipari miniszter, Markója Imre igazságügyi miniszter, valamint a szövetkezeti mozgalom, a társadalmi és tömegszervezetek számos képviselője. A tanácskozást Fülöp László, a TOT alelnöke nyitotta meg. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának írásos beszámolójához Szabó István, a TOT elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Szabó fstván beszéde Bevezetőben megállapította: a legutóbbi kongresszus óta további kedvező változás következett be a mezőgazdaság és a termelőszövetkezeti mozgalom szerepének és helyének megítélésében. Társadalmunk elismeri az agrárgazdaság, ezen belül a tsz-ek eredményeit, erőfeszítéseit. A mezőgazdasági szövetkezetek elmúlt ötévi gazdálkodási teljesítményét értékelve, a TOT. elnöke elmondotta: — A tsz-ek az előző ötéves időszakhoz képest növelték a termelést, és — ami jelentő^ eredmény — összességében teljesítették a VI. ötéves terv reájuk háruló feladatait. Qsz- szehasonlító áron számolva mezőgazdasági termelésük öt év alatt 13 százalékkal nőtt, úgy. hogy a ráfordítások csak kilenc százalékkal emelkedtek. Az elemzésben azonban itt nem állhatunk meg, látnunk kell, miképpen alakult a teljesítmények íve. Az 1984. ig tartó fejlődés után, az utolsó két évben, fordulat következett be. Mérséklődlek a teljesítmények, és sem tavaly, sem az idén nem sikerült maradéktalanul teljesíteni a termelési előirányzatot. A TOT elnöke foglalkozott a gazdálkodás differenciálódásának kérdésével, kifejtve: az eredmények létrehozásában a gazdaságok eltérő mértékben vettek részt. Amíg az üzemek egy csoportja még ebben a nehéz időszakban is képes volt a dinamikus fejlődésre, addig a termelők jelentős köre nemcsak az élbolytól, hanem a középmezőnytől is leszakadt, és súlyos jövedelmezőségi gondokkal küszködik. Mintegy háromszáz nagyüzemről van szó: ezek egymillió hektáron gazdálkodnak és százezernyi tsz-tagot. foglalkoztatnak. Nem maradhatnak magukra az egyszerű újratermelés gondjával. Helyzetük rendezésére az eddigi egyedi gyakorlat nem bizonyult megfelelőnek. ezért átfogó központi intézkedésekre van szükség, tíe nem lehet eltekinteni a helyi erőfeszítések növelésétől sem. A differenciálódásnak hajtóerőnek kell lennie, nem mindegy azonban, hogy e tekintetben milyen tényezők hatnak s kerülnek túlsúlyba: például a természeti adottságok, a termelési struktúra, vagy a helyes árviszonyok. Jelenleg ugyanis a differenciálódásban nem kívánt tényezők is szerepet játszanak. Szabó István ezután a mezőgazdaság ipari és kereskedelmi hátterének helyzetéről elmondotta: az elmúlt időszak jelentős eredménye, hogy a nehézségek ellenére összességében sikerült hozzájutni a vásárlóerővel arányban álló eszköz- és anyagállományhoz., Egyes termékek hiánya ugyan esetenként tartósnak mutatkozott, de az elfatás viszonylagos rendezettségét sikerült fenntartani. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy a gazdaságok gyakran kapnak hibás ipari anyagokat, gyenge minőségű gépeket és elfogadhatatlan építőipari teljesítményeket, nemkülönben : megkérdőjelezhető számlákat. Gyakran közönyös* (Folytatás a 2. oldalon.) A TIT megyei küldöttgyűlése Eredményes ismeretterjesztés — korszerűbb alapokon A 'Tudományos Ismerétterjesztő Társulat Nógrád Megyei Szervezetének tevékenysége az elmúlt öt esztendő alatt jelentősen megváltozott. A törekvés arra irányult, hogy a szervezet munkája igazodjék azokhoz a változásokhoz, amelyek a gazdasági, társadalmi fejlődés intenzív kezdeményezéseivel kapcsolatosak. Ennek szellemében ült össze pénteken délután — elsőkéin az országban — a TIT Nóg- rad megyei szervezeteinek IX. küldöttgyűlése Salgótarjánban. A küldötteket és a megjelent vendégeket — köztük Lázár Tibort, a TIT országos szervezetének főosztályvezetőiét, dr. Bakó Károlyt. a TIT országos ellenőrzőbizott- saga vezetőjét és dr. Gordos Jánost, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának titkárát — dr. Bandiin- Károly, a TIT Nógrád megyei szervezetének elnöke üdvözölte. A köszöntő szavak után Horváth József, a TIT Nógrád megyei titkára számolt be az elmúlt öt évben végzett munkáról. Elmondta, hogy a munka során előtérbe kerültek a társadalmi struktúra átalakulásából, a szocialista demokrácia új vonásainak erősödéséből adódó feladatok. A szervezet sajátos eszközeivel olyan fontos társadalmi kérdésekre reagált, mint a környezet- és természetvédelem problémái, az egészséges életmód alakítása a művelődési' és szabadidős szokások változásai. Á TIT munkájában a feladatok kijelölése és a vállalkozás tényezői összefüggnek a megye fejlődésével, az intézrrfénvek, szolgáltatóegységek jellegzetes versenyhelyzetével, munkamegosztásával. Mindez arra ösztönözte a szervezetet, hogy ne csupán alkalmazkodjon a körülményekhez, hanem mindenekelőtt kezdeményezzen és lehetőségeihez mérten új, korszerű, tartalmi és formai változásokat vezessen be. A megyei titkár az eltelt tervidőszakban végzett munkát értékelve szólt arról is, hogy az elmúlt öt évben a társadalomban és a gazdaságban bekövetkezett változások nehezebb feltételeket teremtettek a TIT-tevékenységhez. Jelentősen csökkentek az állami támogatások. A szervezet életképes, talpon bír maradni, (Folytatás a, 2. oldalonJ (—---------’'I K ádár János válaszai a Magyar Televízió kérdéseire (3. oldal) V J Év végi számvetés Űj vállalatokat „hódított meg" a GTE Szakmai és gazdasági szempontból — fennállása óta — a legeredményesebb esztendőt zárta a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete. Többek között ezt hangsúlyozta Gazsi Ferenc, titkár a pénteken, Salgótarjánban megtartott vezetőségi , ülésen. Mint elmondta. a helyi GTE-esoportok száma kettővel gyarapodott; egyik a Fű- tőber bótonyterenvei gyárában, másik a salgótarjáni öblösüveggyárban, összesen 31 fővel. A megyei szervezet 10 helyi csoportjában immár 187 tagot számlálnak, 40-nel többet, mint az elmúlt esztendőben. A titkár ezután értékelte az idei munkát. Megalakult a karbantartó szakbizottság, mely a GTE-tagvállalatok karbantartással foglalkozó vezetőinek nyújt állandó szakmai tapasztalatcsere-lehetőséget. Nemzetközi kapcsolataik révén 3 középszlovákiai üzemből érkezett szakembert láttak vendégül, és mutatták be nekik a megye néhány gyárát. Nógrád- ból szintén háromtagú delegáció viszonozta a látogatást. Országos rendezvényeik közül kiemelkedik a márciusban megrendezett kiállítás, közösen a Gép- és Szerszámértékesítő Vállalattal. Hasonlóan tangos esemény volt a Vegyépszerben megtartott hegesztőnap és az októberi, kétnapos szereléstechnikai szeminárium. A műszaki és közgazdasági hónap rendezvényeiből legtöbbet, 13-at vállalt magára a szervezet. Gazsi Ferenc szorgalmazta, hogy a többi tagvállalat is aktívan kapcsolódjon be a szakmai rendezvények megtartásában. Nem utolsósorban azért, hogy ezzel is gyarapítsák bevételeiket. Majd szólt arról, hogy idén 430— 440 . ezer forint gyűlt össze tanfolyamok tartásából, rendezvényekből. melyek az országos szervezet vagyonát is növelték. 1986-ban először vállaltak szerződéses munkát. Ezzel a Veevépszer bízott meg egy- kisebb mérnöki stábot. Jövőre szeretnék bővíteni ezt a fajta vállalkozási formát. 1 A következő esztendő feladatait elemezve hangsúlyoztál a tanulmányutak és / szakmai előadások számának növelésének szükségességét. Végezetül szólt az új év két kiemelkedő eseményéről: a júniusban tartandó országos GTE-titkári értekezletéről és »7 októberben sorra kerülő, kétnapos szemináriumról, melyek fő témája a minőség biztosítása az iparban. Csongrád és Bács-Kiskun megye küldöttei érkeztek elsőként Salgótarjánba, a konferencia helyszínére. A vendégeket a házigazdák a városhatáron fogadták. A jelszó jesyéiian S algótarján ismét országos eseménynek ad otthont: ma reggeltől az úttörővezetők országos konferenciája kezdi meg munkáját a József Attila Művelődési Központban. A megyéket, a fővárost képviselő csaknem félezer úttörővezető, valamint a meghívott vendégek az elmúlt három esztendő mozgalmi munkájának tapasztalatait összegzik, s meghatározzák az elkövetkező esztendők főbb teendőit. Három évvel ezelőtt a szomszéd megye székhelyén, Miskolcon, olyan mozgalom mellett kötelezték, el magukat az úttörővezetők, amely nagyobb teret, vonzóbb programot kínál a gyerekeknek, jobban épít aktivitásukra; amely bővíti társadalmi kapcsolatait, s amelyben mind több gyermekszerető felnőtt talál feladatot. ~ Ezt a programot ma is vállalják. Hiszen egyrészt nem napi célokat jelöl, következésképpen megvalósítása sem történhet máról holnapra. Másfelől pedig nem csupán a gyermekmozgalom dolga — és feladata —, hogy milyenné válik a felnövekvő nemzedék, miként sikerül .társadalmi üggyé tenni, elfogadtatni ezt a nagyszabású programot. Ahogyan az országos konferencia vitaindítója is fogalmaz, az elhatározások jó része támogatókra, visszhangra talált. tenniakarást váltott ki azok körében, akik felismerték, hogy csak a hagyományokkal jól sáfárkodó, mindenkor megújulni kész és képes úttörőmozgalom talál utat a gyerekekhez. Megélénkült az érdeklődés, megnövekedett a figyelem az úttörőmunka és feltételrendszere lényeges kérdései, a mozgalom napi gyakorlata iránt. Mindez, természetesen, nem történhet viták, különféle nézetek, gondolatok, szemléletek „ütköztetése” nélkül. A Nógrádban lezajlott úttörőkonferenciák' is jól példázták azt a felelősséget, amely a gyermekmozgalom vezetőinek zömét jellemzi, önmagában is jelzi az érdeklődést az a tény, hogy például a megyei tanácskozáson minden második résztvevő szót kért és kapott a plenáris és a szekcióüléseken. De említhetnénk más területi fórumokat is, amelyek szintén azt bizonyítják, hogy bármennyit is szapuljuk olykor a „nemtörődöm”. felnőtteket, pedagógusokat, gyermekvezetőket, mégiscsak többségük idejét, energiáját nem sajnálva ügyködik azon, hogy szebb, boldogabb jövője legyen a felnövekvő nemzedéknek. Mely kérdések foglalkoztatják leginkább az úttörőmozgalmat? Nehéz lenne fölsorolni valamennyit, csupán néhányat ragadunk ki. Miként a napokban megtartott sajtótájékoztatón is elhangzott: nyitottabb, demokratikusabb, a gyermekek igényeihez jobban alkalmazkodó mozgalom, szükséges. Nyitottság kell. Természetesen, a mozgalom állapota nem függetleníthető a társadalmi valóságtól, amelyben a gyermekek élnek. Attól a. családtól', amelyben életük . kétharmad részét töltik. Azoktól a közösségektől, munkahelyi tárj Srfdalmi szervezeti, intézményi kollektíváktól, amelyek ki- sebb-nagyobb mértékben befolyásolják — és meghatározzák az úttörőmozgalom személyi és tárgyi feltételeit, működését. Épp az elmítetteknél fogva a társadalmasítás szükségszerű követelmény. Jóllehet a családokkal, a társadalmi és tömegszervezetekkel való együttműködésnek számos hagyománya él a moz-' galomban, ám ebnél többre van szükség. Azt szeretnék az- úttörővezetők, ha. a különböző társadalmi intézmények s a szülők a mainál tevékenyebben kapcsolódnának be a gyerekközösségek életébe. Sokszor fölvetődik a kérdés: ki tegye meg a kezdő lépést? Nyilván az, aki a segítséget várja.; Vagyis, az úttörővezetőnek kell kezdeményeznie,* meghatároznia azokat a területeket, ahol a társadalmi aktívák segíteni tudnak. _ -j E gy másik kulcsszó a mozgalomban: a demokratizálódás. Kosztolányit idézte a megyei úttörőelnök a nógrádi konferencián, amikor azt mondta, „csodálatos, milyen eredeti tud lenni egy .gyerek, ha hagyják”. Helyeselhető szemlélet, hogy a szövetség a gyerekek olyan szervezete, amelyben minden értük és általuk történik, amelyben a mozgalom olyan életet, lehetőséget teremt tagjainak, ahol azok jól és hasznosnak érezhetik magukat. Ahol a megbízatás, a vállalás, az önfeledt játék, őszinte baráti kapcsolatok, közös érdeklődés köti össze a gyerekeket, s a felnőtteket. Következésképpen tisztában kell lenni életkori sajátosságaikkal, s meg kell teremteni a gyerekek önállóságának. öntevékenységének feltételeit, növelni a belszólási lehetőségeket. Talán a kiragadott gondolatok is hűen jelzik: lesz munkája a ma kezdődő konferenciának, amely ezelőtti háromesztendővel a „Felelősség és továbblépés” jelszót írta zászlax jár a. - Megyénk- gyermekszerető lakosságának nevében kívánunk eredményes számvetést és feladatmeghatározásár. vagyis: felelős továbblépést! í