Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
Tanácskozik a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) nek tűnik a külkereskedelem és a partneri kapcsolatokban, a vállalatközi együttműködésben gyakori az igénytelenség. A termelőszövetkezeti > demokrácia kérdéseit elemezte ezután. A termelőszövetkezeti demokrácia, a tulajdonosi jogok és az érdekeltség fejlettsége annak bizonyítéka, hogy termelőszövetkezeti parasztságunk magáénak érzi, kedveli és szorgalommal gazdagítja a kollektív gazdálkodás intézményi szervezeti-érdekeltségi keretét; a szövetkezetét. Az előadd végül az érdek- védelmi munka kérdéseivel foglalkozott, hangsúlyozva: ezen a téren is van tennivalója a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának és szerveinek. A TOT elnöke befejezésül kifejezte meggyőződését, hogy a szövetkezeti parasztság a jövőben is teljesíti majd a párt , XIII. kongresszusán, a VII. ötéves népgazdasági tervben, illetve a Központi Bizottság legutóbbi ülésén megfogalmazott teendőket, feladatokat. • Havasi Ferenc felszólalása Ezután Havasi Ferenc köszöntötte a küldötteket és átadta az MSZMP Központi Bizottsága, valamint Kádár János személyes üdvözletét. Bevezetőben a mezőgazdaság szocialista átszervezése negyedévszázados évfordulójának jelentőségét méltatta. — A mezőgazdaság új kihívásokkal néz szembe, s a tegnap eredményei nem elégségesek a holnapi talponma- radáshoz. Élesedő nemzetközi versenyben kell megmérettetnie magát. A mostani helyzetben kevés lenne a mezőgazdaság nemzetközi középmezőnyében elfoglalt hely —, amelyet gazdaságunk néhány más ágazata kénytelen tudomásul venni —: a cél ebben az ágazatban a tartós jelenlét a nemzetközi élmezőnyben. Itt kell a magyar mezőgazdaságnak stabilizálnia helyzetét és hosszú távon megalapoznia jövőjét. Agrárgazdaságunk ehhez rendelkezik az olyan feltételekkel, mint a jó ökológiai környezet, a biológiai-kémiai tudományok eredményei és a mezőgazdaságban dolgozók magas szakmai kultúrája. Az elért eredményekre építve kell újból csatát nyerni: a versenyképesség, a minőség, a gazdaságosság csatáját Annak ismeretében kell dolgozni, hogy a mezőgazdaságnak is vannak gazdaságtalan ágazatai, veszteséges vállalatai, és struktúrá- lis gondjai. Elérkezett a változtatás időszaka, tudomásul kell venni, hogy a szükséges átalakítást senki nem végzi el helyettünk. Ez a munka nem halogatható, ha meg akarjuk tartani helyünket a világban. Havasi Ferenc a továbbiakban a magyar szövetkezeti mozgalom helyzetét elemezte, utalva arra, hogy az ipari és a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa után a mostani tanácskozás is alkalmat kínál az élet által felvetett kérdések megválaszoláséra. Hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek és más kollektív gazdaságok a szocializmus építését végigkísérő gazdasági és társadalmi ' szervezeteknek tekinthetők. s mint ilyenek, nélkülözhetetlen részesei a társadalmi érdekek Összehangolásának is. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szövetkezés nemcsak a kisárutermelés közös tulajdonná alakításának egyik útja, hanem a szocialista tulajdon hatékony működtetésének fontos szervezete is. A szövetkezeti mozgalom formái is gazdagodtak. E mozgalom rokonszervezeteinek tekinthetők a más ágazatokban is mind kiterjedtebben tevékenykedő kisszervezetek, kisszövetkezetek, a különböző társulások, a kisegítő gazdaságok. Jelenleg már csaknem negyvenezer kisszervezet működik, s tevékenységük rendkívül sokrétű. Gazdasági súlyuk szintén jelentős. Havasi Ferenc foglalkozott a Központi Bizottság november 20-i határozatából adódó feladatokkal is. Elmondotta, hogy a párt- és társadalmi fórumokon üdvözölték a dokumentumot és cselekvő támogatásukról biztosították a határozatot, amely átfogó módon közelít gazdasági gondjainkhoz. Ám más vélemények is hangot kaptak, s ezekre szintén oda kell figyelni, mert ezek is jó szándékú észrevételek, olyanok, amelyek tükrözik az előrelépés igényét. Az elosztásban következetesen érvényesíteni kell a teljesítményekkel arányos jövedelem elvét. Ez a gondolat is ismerős, ám megvalósulása a gyakorlatban nem kevés helyen várat magára. Ki kell mozdulni az egyenlősdi állóvizéből, ami jóllehet olykor népszerűtlen feladat lesz. ám enélkül nem remélhetjük gondjaink oldódását, gazdaságunk élénkítését. A KB-ha- tározat ismeretében ma nincsen lehetőség arra sem. hogy kényelmeskedve másra mutogassunk akkor, amikor a végrehajtás halaszthatatlanná vált. Most az a feladat, hogy a dokumentum szellemében önkritikusan és kritikusan értékeljék és határozzák meg saját tennivalóikat a megyékben. a városokban, az üzemekben és a tsz-ekben. A KB titkára szólt arról, hogy gazdasági bajaink orvoslása nem képzelhető el a társadalom megértő támogatása nélkül. Erre a megújulási folyamatra sehonnan sem szabad külső szemlélőként tekinteni, ellenkezőleg: nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi és a kulturális élet területei is tekintsék saját ügyüknek gazdasági gondjaink megoldását. Cselekvéseinket hosszabb távon három tényező Rorlá- ' tozza: a gazdasági szerkezet korszerűtlensége, illetve az átalakítás időigényessége; adósságaink visszafizetésének terhei; valamint a külpiaci értékesítés nehézségei. Ezek összetettek és olyan természetűek, hogy megoldásuk csak komplex következetes és átgondolt tevékenységtől remélhető, és nem is rövid távon. Ezt a kibontakozást — hangsúlyozta végezetül — jól segítheti a szövetkezeti mozgalom, amely megújulási képességéről ném is kevésszer tett már eddig is tanúbizonyságot. A kongresszuson Elek! János. a TÖT főtitkára* a mező- gazdasági szövetkezetekre vonatkozó jogszabályok korszerűsítéséről. illetve a tervezett alapszabály-módosításról adott tájékoztatót'.................. A kongresszus meghallgatta az ellenőrzóbizottság beszámolóját, majd megkezdődött a beszámolók és a szóbeli kiegészítés vitája. A vitában felszólalók beszámoltak a szövetkezeti gazdálkodós eredményeiről, s a munkát nehezítő tényezőkről, amelyek némelyike váratlanul érte a mezőgazdaságot. A kongresszus ma fejezi be munkáját. (MTI) A TIT megyei küldöttgyűlése (Folytatás az 1. oldalról.) nem terheli az állami költségvetést, hanem mozgásba hozza meglévő tárgyi és személyi feltételeket, segítve ezzel is a társadalmat és a gazdaságot. Kiemelte, hogy az önfinanszírozás helyzetében nemcsak hatékonysági programokat valósítottak meg a TIT-ben, hanem igyekeztek megőrizni a hagyományos formák, a közösségi nevelés pozícióit is. Hangsúlyozta, hogy a jövőben az eddigieknél jobban, eredményesebben kell a munkát végezni, s vannak a tevékenységeknek olyan területei, amelyek teljesen új gondolkodást, szemlélet kívánnak. Az elnökség jelentése után • küldöttek az ellenőrzőbizottság beszámolóját hallgatták meg, majd a résztvevők kértek szót. Dr. Gordos János. az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának titkára elmondta, hogy ez a megyei küldöttgyűlés a TIT életében jelentős állomás. — A beszámoló reális tükröt adott az öt esztendő munkájáról, s szép eredményekről tesz tanúbizonyságot. Maid így folytatta: — gondok és feszültségek a munka kísérőjelenségei. Ezzel együtt emelkedett a taglétszám, s több előadást tartottak. Mindez a korábbihoz képest nagyobb erőfeszítést kívánt a tagságtól. A továbbiakban a megyei titkár elismeréssel szólt azok. ról az eredményekről, amelyek a tagság hatékony tevékenységét fémjelezték. Kiemel, te a munkásművelődés terén 'kifejtett munkát, beszélt a hatékony gazdálkodásról és arról az ismeretterjesztésről, amelyet a politikai, ideológiai, tudományos élet területén végzett a TIT. Elismerően nyilatkozott a nyári Ifjúsági szabadegytemről, amely nemzetközi fórummá vált, valamint a természet- és környezetvédelmi szakszolgálat fel. adatvállalásáról. Felszólalásának végén dr. Gordos János felhívta a figyelmet az MSZMP KB novemberi határozatából a TIT-et érintő feladatokra. Lázár Tibor, a TIT országos szervezetének főosztályvezetője, a Nógrád megyében folyó ismeretterjesztő munkáról szólva kiemelte, hogy az elsók között van az ország, ban. Ezt bizonyítják azok az eredmények, melyektől a küldöttgyűlésnek is számot adtak. Kazinczi Gyula, a salgótarjáni öblösüveggyár igazgatója az üzemi Ismeretterjesztés fontosságáról, Németh János, a Rétsági Nagyközségi Tanács művelődési osztályának munkatársa pedig azokról a kezdeményezésekről szólt, amelyeket a TIT a nemzetiségiek körében kifejt. Valamennyi hozzászóló hang. súlyozta a cselekvő részvétel fontosságát a TIT tevékenységében. Ezt követően a küldöttek megválasztották a 35 tagú megyei elnökséget, s a megyei szervezet tisztségviselőit. Megerősítették posztján dr. Bamdúr Károly elnököt és Horváth József titkárt, majd a TIT országos küldöttgyűlésére delegált tagok kijelölésére került sor. A TIT IX. megyei küldöttgyűlése zárásaként kitüntetéseket, okleveleket adtak át dr. Ferenczi György, az Országos Béketanács emléklapját, Pálmai Béla és Szőke Barna (poszthupiusz) az országos központ díszoklevélét kapta. Aranykoszorús jelvényt adományoztak Gergely Istvánnak és dr. Nagy Lajosnak. Az országos elnökség elismeréseként az elmúlt ciklusban végzett munkájukért tizenöten vehettek át oklevelet. A TIT- munkában 25 évet eltöltött tagokat oklevéllel jutalmazták. A TIT Kiváló dolgozója kitüntetésben Ponyi Sándor és Gálfi Arpádné részesült 2 NÓGRÁD - 1986. december 13., szombat Vasárnap: Ismeretlen felségjelű, veilószínűleg amerikai repülőgépek nicaraguai célpontokat bombáznak, feszültté válik a helyzet a nicaraguai—hondurasi határtérségben, Managua, a Biztonsági Tanácshoz fordul. Hétfő: Tovább gyűrűzik az Iráni fegyverszállítások botránya: Shultz külügyminiszter nyilvános kihallgatása a kongresszusban. Kedd: A tűzszüneti megállapodásdk ellenére ismét kiújul Libanonban a táborok háborúja, sikertelen erőfeszítések az Arab Liga tuniszi külügyminiszteri értekezletén. — Gorbacsov üzenete a szovjet—amerikai • gazdasági tanács üléséhez. Szerda: Magas szintű szovjet—jugoszláv tárgyalások Moszkvában. — Párizsban milliós tüntetéssel tiltakoznak a kormánypolitika ellen, a Chirac-kabinet visszavonja az oktatási tervezetet. A Fülöp-szigeteken életbelép a hatvannapos tűzszünet. Csütörtök: Nadzsib, az új afgán pártvezető, a Szovjetunióba utazik. — A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancshoka találkozót javasol a NATO európai főparancsnokának. — A Szakszervezeti Világszövetség, Gáspár Sándor vezette küldöttsége, az ENSZ főtitkáránál. Péntek: A NATO miniszteri tanácsának téli ülésszaka Brüsszelben. — Szovjet—iráni gazdasági megbeszélések. A hét 2 1. Milyen új elemek jelentkeztek a kelet—nyugati vi. szonyban? Budapest neve többször is elhangzott a héten Brüsszelben, a NATO miniszteri ülésén. A júniusi budapesti felhívással, a Varsói Szerződés tagállamai alaposan feladták a leckét s az első atlanti válasz csak most. fél év múltán született meg. Felemás módon: a NATO nem vethette el a hagyományos fegyverzetek csökkentésére vonatkozó tárgyalásokat, de máris különböző feltételekkel bástyázta körül a halk „igen”_t és szem. melláthatólag úgy szeretne beleegyezni a párbeszédbe, hogy azon ne történhessék igazi haladás. Pedig a tárgyalások két szempontból is rendkívül fontosak lennének. Egyrészt Reykjavik után vagyunk, s jóllehet az izlandi fővárosban nem született atomleszerelési megállapodás (sót azóta amerikai visz- szálépésék történtek, illetve az iráni fegyverszállítások botrá. nya bénítja Washington cselekvőképességét) kirajzolódtak a lehetséges utak. Márpedig, ha előrelépés történik a Szovjetunió által előterjesztett hárompontos nukleáris leszerelési csomagterv végrehajtásában. óhatatlanul felvetődik a kérdés, mi történjék a ha. gyományos fegyverzet területén? Másrészt időszerű lenne a stockholmi konferencia folytatása, ahol szintén az európai leszerelés lerme napirenden. A szocialista országok határozottságukat türelemmel övezve, úiabb kezdeményezéseket tettek a héten. A VSZ politikai tanácskozó testületének soráé főtitkára, illetve kérdése az egyesített fegyveres erők főparancsnoka tárgyalási ajánlattal fordult NATO-beli nyugati partneréhez: egy Krolikowski—Carrington, valamint egy Kulikov—Rogers találkozó nyilván előkészíthetné a további megbeszéléseket. Az ilyen új formák keresése is mutatja, hogy szocialista olr dalról igyekeznek felkutatni a „tárgyalási tartalékokat”, a bonyolult körülmények közepette. A párbeszédet sürgette Mihail Gorbacsov is: a főtitkár a héten eszmecserét folytatott a norvég miniszterelnök-asszonnyal, a legmagasabb szintű jogszláv küldöttséggel, s a kapcsolatok fejlesztését sürgető üzenetet intézett a New Yorkban ülésező szovjet—amerikai gazdasági tanácshoz. A párbeszédhez azonban — a szóból is következően — ketten kellenek, s egyelőre amerikai oldalról nincsenek biztató jelzések. A következő héten lesz ötszázadik napja annak, hogy a Szovjetunió az egyoldalúan vállalt moratórium Jegvében. tartózkodik a nukleáris kísérleti robbantásoktól, de Névadóban közben újabbra került sor. Egy Trident tengeralatti áró beállításával pedig Washington to- vé.bb ..temeti” a SALT—TI. szerződést. A Szövi étunió nem siet a válaszlénésekkel. de az egyensúly megbontását nyilvánvalóan nem engedheti meg. Vagyis, nem könnyű a tárgyalások útja, de a világ számára nincs más ésszerű lehetőség, hoev rendezzék, feloldják a vitákat... 2. Hoevati éfií^üidink a bécsi Fvrópa-találkozó első szakaszát? A bécsi Európa-találkozó első szakasza befejezéséhez közeledik. A megbeszéléseket karácsonyi és újévi szünet szakítja meg, amely egyúttal módot ad rá, hogy a deleeá* tusok hazatérve megtegyék je. lentésüket, átgondolják az eddig történteket. Szocialista részről elsősorban a pozitív megközelítést helyezik előtérbe, igyekeznék kerülni a meddő vitákat, nem akarják a helsinki folyamatot a süketek párbeszédévé változtatni. Van mondanivalóink a harmadik kosárról is, ezért terjesztették elő azt az indítványt. hogy rendezzenek reprezentatív fórumot Moszkvában a£ emberiességi kérdésekről, s ott sorra lehet venni az ezzel kapcsolatos vitákat is. Az év végi szünet után kü* lön ben Is a hogyan továbbra helyeződik majd a hangsúly. igaz az eddigi tapasztalatok szerint, egyes NATO- körök igvekeznek. majd visz- szatérni a „mérlegkészítésre" is. A javaslatok sora azonban már ott az asztalon: rendezzenek európai gazdasági fórumot, a diplomaták mellett üzletemberek és tudósok részvételével; legyen kontinentális környezetvédelmi tanácskozás; konferencia a terrorizmus elleni közös fellépésrőL A magyar küldöttség előterjeszteni szándékozik a budapesti kulturális fórumon elhangzott 250 ajánlásból nvólc olyan elképzelést. amelvek körül — véleményünk szerint — európai közmegegyezés alakítható kl. S végül, de nem utolsósorban. dönteni kelj Stockholm—2. az európai leszerelési tárgyalások mandátumáról. A helsinki folyamat életerejét mutatja, hogy még á nyolcvanas évek kezdetén sem szakadt meg az európai konferenciák folytatódtak, noha akkor gyakorlatilag nem volt beszélő viszony Washington és Moszkva között. Ma jobb a légkör, mint néhány éve. kedvezőbbek az esélyek. Ezzel együtt már most valószínűtlennek tartják, hogy a konferencia a tervezett július végéig befejeződjék. A viták a jövő év végéig, vagy 1988 elejéig húzódhatnak. Ez az időzavar is sajátja a helsinki folyamatnak, az eddigi megállapodások is számtalan, „diplomáciai túlórával” kemény csatákban születtek. A bécsi politikai barométer is kedvezőtlen, viharos időszakokat jelez, ám remélhetőleg kedvező végkifejlettel. Ma még azonban csak az első szakasz finisében vagyunk, a konferencia időmértékét tekintve: az elején. Réti Ervin Gorbacsov—Nadzsib megbeszélés Pénteken a moszkvai Kremlben megbdszélést tartott Mi. hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Nadzsib, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára. Nadzsib, az SZKP KB-nak és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba. A NATO készségét nyilvá. nította arra, hogy tárgyaljon a Varsói Szerződéssel a hagyományos fegyverzetről, továbbá a hadászati nukleáris fegyverek 50 százalékos csökkentéséről valamint az európai középhatótávú rakéták visszavonásáról. leszögezve, hogy az utóbbi témában a haladás feltételének a hagyományos fegyverzetek terén — értékelése szerint — fennálló Szultán Ali Kistmand. az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB PB tagja, mi. niszterelnök, pénteken találkozott Vjacseszlav Szicsowal, a KGST titkárával. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen megvitatták a nemzetközi szervezet és Afganisztán közötti együttműködés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. „egyenlőtlenség” megszüntetését tekinti. Megerősíti továbbá, hogy e katonai tömb stratégiája továbbra is a nukleáris elrettentésen alapul. Mindezt az a közlemény tartalmazza, amelyet az Észak-Atlanti Szövetség kül. ügymjnisztereinek pénteken Brüsszelben befejeződött kétnapos tanácskozásáról adtak ki. Szovjet repülőgépszerencsétlenség Szerencsétlenül járt a szovjet légitársaság egyik repülőgépe Berlinben. Az ADN hírügynökség jelentése szerint az Aeroflot TU 134-es típusú gépe Minszkből jövet a Berlin— Schönefeldi repülőtérre való leszállásra készülve, Boh nádori közelében lezuhant. A repülőtér közelében lezuhant szovjet repülőgép roncsai közül 10 személyt élve sikerült kimenteni. Mint az NDK televíziójának péntek esti híradója beszámolt róla, az Aeroflot TU 134-es Minszk—Berlin között közlekedő repülőgépén 73 utas és 9 tagú személyzet tartózkodott. A repülőgépnek a menetrend szerint pénteken 14.20 perckor kellett volna landolnia a schönefeldi repülőtéren. Otto Arndtnak, az NDK közlekedési miniszterének vezetésével azonnal kormánybizottság alakult a szerencsétlenség körülményeinek ki* vizsgálására.-------------------------------------------------—------s B efejeződött a NAlO-találboió