Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

fiz aradi vértanúk emlékezete A szabadságot írták a zászlajukra: Győzni> vagy meghalni! Hit, meggyőződés táplálja a dicsőséges szavakat. Azok, akik akkor, 1848— 49-ben fegyvert fogtak, katonák és tisztek, tudták, hogy a harcnak mindig két esélye van. Mégis vállalták a küzdelmet, a nem­zeti szabadságharcot. Győzni akartak, egy szebb világot szerettek volna, amelyben gazr dagabb, teljesebb az élet. Amit előre nem látunk• az mindig ígér jót! de sejteti a vég­letet is. A küzdők, az elszántak nagysága ép­pen abban van, hogy sokra becsülik az éle­tet, de főleg az olyant, amelyet a szabadság, a tisztesség, az emberi haladás gondolata ve­zérel. Az olyan életet tisztelik, amelyben meg­vannak az esélyek mindenki számára. Tud­ták sokan, hogy nem élik túl, mégis kocká­ra tették az életüket. Arad komor fejezete történelmünknek. A szabadságharc legjelesebbjeit itt küldte ha­lálba Haynau. Meghaltak, de becsületükhöz. a szabadságharchoz hűen fogadták végzetü­ket, Rájuk emlékezünk, a történelem dicső lap­jaira, azokra a küzdelmekre, kísérletekre, amely népünk szivében mindig élt, s csak jóval száz év után teljesedett be. A valóságos virágok és koszorúk, amelyek ott vannak az emlékművükön, de ott időzünk gondolatban is. Dicső elődök voltak. Most azon az úton járunk, amelynek valamikor ösvényeit ők is taposták: Bxland Találkozó a Tég földön E■/. egy olyan ország, „ahol a alvilág tüze küzd a sarki jéggel és gőzölgő források törnek elő a hó alól” — így jellemezte a költő a sarkkör közelében fekvő, hazánknál alig nagyobb Izlandot. „Lök- hajtásos géppel robbantunk be a régmúltból a XX. szá­zadba" — vélkedett hazájá­ról egv reykjaviki politikus. Nem ártanak az ilyen tömör jellemzések, hiszen az Atlan­ti-óceán északi részén levő szigetország meglehetősen rit­kán szerepel a diplomáciai események forgatagában, job­bára csak a menetrendszerű kormányválságok idején ke­rült a nagy hírügynökségek jelentései közé. Az ehnúlt napokban azon­ban gyökeresen megváltozott a helyzet. Amióta Washing­tonban és Moszkvában egy­idejűleg nyilvánosságra hoz­ták, hogy az izlandi főváros fog otthont adni Ronald Rea­gan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtit­kár . október ll—12-i talál­kozójának, azóta a világ min­den sajtóorgánuma megkü­lönböztetett figyelmet szentel a kis, mintegy negyedmilliós lakosú államnak. Pedig ízland számos ér­dekességgel dicsekedhet, s nem csupán politikai érte­lemben. Sajátos már fekvése és történelme is, hiszen annak ellenére, hogy itt jött létre 930-ban az olthing, a világ első népi törvényhozása, hosszú évszázadokon át ide­gen fennhatóság alá tarto­zott, A sziget ugyanis, amelyet már a viking kalandozók is útba ejtettek, a XIII. század­ban norvég ellenőrzés alá került, majd — mikor Nor­végia maga is dán birtokká vált — a „Jégföld” (ezt je­lenti szó szerint ízland neve), szintén Dánia része lett. A nemzeti önáliósodási törek­vések csak századunk elején hoztak gyümölcsöt: Koppen­hága 1918-ban ismerte el a sziget önrendelkezési jogát, az akkor létrehozott perszo- náluniónak pedig csak a köz- társasági államrend mellett döntő 1944-es népszavazás vetett véget. ízland belpolitikai vitáit azóta is három fő téma uralja: az ország gazdasági helyzete, az ezzel szorosan összefüggő halászati jogok kérdése, valamint a második világháború óta az ország­ban állomásozó amerikai katonák ügye. Nem kis vihart kavart, hogy a reykjaviki ve­zetés a halászati feltételek és a felségvizek határainak ki- ' terjesztése miatt több ízben szinte háborús Viszonyba ke­veredett Nagv-Britanniával. (A dolog politikai parado­xonét az adja, hogy mindkét ország tagja a NATO-nak...) Visszatérő probléma az amerikai katonai jelenlét. Iz- land, mindenekelőtt a kefla- viki szupertámaszpont két­ségkívül olyan jelentős lánc­szeme az Egyesült Államok felderítő, előrejelző hálóza­tának, amelyről a sziget stra­tégiai előnyeit világosan fel­ismerő washingioni admi­A Reagan—Gorbacsov találkozó színhelye Reykjavikban a Saga Hotel lesz (a képen, a magasépület). nisztráció aligha moidana le szívesen. A sorozatos kor­mányválságok, a különböző bal- és jobbközép-koalíciók ugyan nemegyszer megvet­ték a szerződés felmondását, ám politikai és kereskedelmi megfontolások nyomán soha nem jutottak még el a szakí­tásig. Ha már a fegyveres erőkről esett szó, érdekes tény, hogy ízland az egyetlen NATO-tag, amelynek nincs saját hadsere­ge. Még rendőr is (supí n pár száz teljesít szolgálatot, a mostoha természeti körülmé­nyek miatt nincs vasúti köz­lekedés sem, a lakosság mint­egy 90 százaléka pedig a déli partvidéken tömörül. Európa második legnagyobb szigetén a földterület alig egy százalé­kát (!) művelik meg, így ért­hető, hogy a viszonylag fejlett állattenyésztés mellett a nemzeti jövedelem túlnyomó elsődlegesen ^ részét nem az ipar, hanem a világpolitikai halászat és a halfeldolgozás adja. A jégsziget ugyanakkor több szempontból szerencsés fekvésű. Egyrészt élvezheti a Golf-áramlat némi enyhet adó melegítő hatását, másrészt a gejzírek páratlan bősége a hazai energiaszükséglet te­kintélyes részét (körülbelül harmadát) biztosítja. Üveg­házak fűtése, ipari hőenergia nyerése, kiterjedt távfűtési hálózat — a természetes, kör­nyezetvédelmi szempontból is tökéletes hőforrások fel- használása napjainkban az élet minden területén terje­dőben van a szigeten. Amivel egyértelműen di­csekedhet a szigetei szág, az a hagyományosan migas élet- színvonal, az átfogó szociál­politikai rendszer, a nívós, ál­talánosan kötelező közokta­tás, s az rigylésr; méltó élet­kor. Az átlagos «lettariam ugyanis talán Izlandon a legmagasabb, 75 esztendő kö­rül jár. Világszerte Ismert az a kulturális örökség is, ame­lyet a középkori Edda-dalok testesítenek meg. Az izlandi irodalom ugyanakkor fris­sebb sikerrel, Haldór Laxness 1955-ös Nobel-díjával is büsz­kélkedhet. Sajátos, nemegyszer ellent­mondásos tehát az a környe­zet, amelyet most a két nagy­hatalom vezetője csúcsérte­kezlete helyszínéül kiválasz­tott. Reykjavik, a „Füstölgő öböl” mindenesetre méltán remélheti, hogy a Reagan— Gorbacsov találkozó —, amely természetesen vetületei mi­att került az érdeklődés kö­zéppontjába — ablakot nyit kissé a szigetország életére, mindennapjaira is. Szegő Gábor Megy©! tanácskozás az MSZBT-munkáról (Folytatás az 1. oldalról.) sokrétű, vonzó, a tanulók életkori sajátosságaihoz iga­zodó, tanórán kívüli prog­ramok szervezésével is hoz­zájárultak az ifjúság interna­cionalista neveléséhez. Valamennyi tagcsoport egyik központi feladatának tekintette a Szovjetunió bé­kepolitikájának, békekezde­ményezéseinek, a szocialista közösség törekvéseinek szé­les körű népszerűsítését, je­lentőségének megértetését. Változatos formákkal és módszerekkel segítették elő ezt a kollektívák: előadáso­kat, fórumokat, filmvetíté­seket, kiállításokat rendez­tek. Dr. Csongrády Béla fölhív­ta a figyelmet arra. hogy az irányító pártszervek, alap­szervezetek az eddiginél is nagyobb felelősséggel segít­sék a barátsági mozgalmat, a tagcsoportok tevékenységét. Majd azzal zárta értékelését, hogy a teendők középpontjá­ba a tartalmi munka fejlesz­tését, a mozgalmi jelleg erő­sítését kell helyezni. A hozzászólások sorát Grosch Tamás> a salgótarjáni városi munkaközösség elnöke, az SKÜ MSZBT-tagcsoportjá- nak vezetője nyitotta meg. Szólt arról, hogy a megye- székhelyen megbecsült tevé­kenység a barátsági munka, amely jelentős fejlődést .ért el. Ennek egyik bizonyíté­ka, hogy a városi munkakö­zösséghez már 25 tagcsoport csatlakozott, létszámuk meg­haladja a 30 ezret. Mintegy ezer-ezerszáz dolgozót tömö­rít soraiba a Romhányi Épí­tési Kerámiagyár tagcso­portja, amelynek törekvései­ről Hegedűs Aurélné számolt be, fölvillantva azt a sokol­dalú tevékenységet, amely- lyel a kollektíva a környező településekre is kihat. GaXló István, a Vegyépszer pártvezetőségének titkára a gazdasági együttműködés sa­játos lehetőségeit tekintette át hozzászólásában. Kiemelte a pártirányítás fontosságát, növekvő feladatait a barátsá­gi munka ápolásában. A ba­lassagyarmati barátsági mun­káról szólt Hopkó Tatjána. a Geisler Eta Leánykollégium igazgatója. Az MSZBT orszá­gos elnökségének tagja föl­hívta a figyelmet az ifjúság­gal való törődés rendszeres­ségére, az érzelmi nevelésre. Szenvedélyes hangon emelt szót a fiatalság körében el­uralkodott „kalmársaellem” ellen, hangsúlyozva a szemé­A tanácskozás szünetében, a Kossuth Könyvkiadó MSZBT- kiadványaiból válogathattak az érdeklődők. lyes példamutatást. A síküveg­gyári kollektíva nevében kö­szöntötte az egybegyűlteket Szalai Gáspár, aki a Petőfal- vi Lajos Általános Iskola tag­csoportjával történő jó mun­kakapcsolatról számolt be az értekezlet résztvevőinek Kettős József egyebek között arról beszélt, hogy a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemekben erősödtek a testvérüzemi mű­szaki, gazdasági kapcsolatok. A Komarov és a Bajkál bri­gád nevében szólt a barátság építéséről, elmondotta, hogy a vállalatnál mintegy 50 bri­gád visel a Szovjetunióhoz kapcsolódó nevet. Dr. Lukács István• az MSZBT országos elnöksége ügyvezető elnökségének tagja, a megyei barátsági munkát értékelve hangsúlyozta, hogy az egyre gazdagabb, tartal­masabb, igazodik a helyi tár­sadalmi, politikai, gazdasági feladatokhoz. Kiemelte a ke- merovói kapcsolatokat, amely országosan is jól példázza a széles körű, kölcsönösen ka­matoztatható együttműködést. Felhívta a figyelmet, hogy sok még a tartalék a barát­ság élőbbé tételére, színeseb­bé kell tenni a Szovjetunió eredményeit, életét ismertető rendezvényeket, „megtisztít­va” a mozgalmat a formaliz­mustól, sematizmustól. Ezután Rácz András, az ELZETT szé- csényi gyárának tagcsoport­vezetője kért szót, mondandó­jának lényege: a társszervek­kel közösen megosztva a munkát, mintegy „társadal- masítva” lehetséges a színvo­nal emelése, s ez az utóbbi években sikerült is a szécsé- nyieknek. Hasonlóan kedve­ző eredményekről adott sza­mot Kecskés Ferenc• a Nóg­rádi Szénbányák képviseleté­ben, kiemelve a kemerovói bányászokkal való szemé­lyes kapcsolattartást, a gaz­dasági-politikai együttműkö­dést. Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának titkára elismeréssel említet­te a tagcsoportok aktivistái­nak munkáját. Majd a Szov­jetunióban végbemenő válto­zások hatásait elemezte, utal­va a két nép fejlődésének azonos momentumaira. az SZKP XXVII., s az MSZMP XIII. kongresszusain hozott ha­tározatok jelentőségére. Átte­kintette a huszadik esztendő­jébe lépő Kemerovo—Nógrád testvérmegyei kapcsolatot, hangsúlyozva, hogy az nem­csak egyre szélesebb körűvé vált, hanem jobban segíti a mindennapi munkát, boldo­gulást. Természetesen, ennek további lehetőségei is kínál­koznak, amelyek kihasználá­sából jelentős részt vállalhat­nak az MSZBT-tagcsoportok, Dr. Csongrády Béla foglal­ta össze a tanácskozáson el­hangzottakat, majd a jelenle­vők megválasztották az orszá­gos értekezlet küldötteit, va­lamint az országos elnökség megyei tagjait. A tanácskozá­son elismerések átadására is sor került. Skoda Ferenc Cső­ke Ágnesnek, Ember Csabá­nak, Gajder Gábornak, László Istvánnénak és Vincze Bélá- nénak adott ót oklevelet az MSZBT-munkáért. Sevardnadze Mexikóból Kubába érkezett A Szovjetunió és Mexikó közös álláspontot képvisel a nemzetközi politika több alapvető fontosságú kérdé­sében — állapították meg a felek vasárnap, Eduard Se­vardnadze, szovjet külügymi­niszter mexikói látogatásá­nak utolsó napján. A hivatalos megbeszélése­ken Mexikó üdvözölte a Szovjetunió döntését, amely- lyel az év végéig meghosz- szabbította az atomkísérletek I szünetét. A Szovjetunió egy­idejűleg támogatta a Mexi­kót is magában foglaló, úgy­nevezett hatok legutóbbi kez­deményezéseit, amelyek az amerikai és a szovjet kísér­leti robbantások ellenőrzé­séhez kívánnak hozzájárulni. Sevardnadzét, aki több al­kalommal Is négyszemközti megbeszélést folytatott ven­déglátójával, Bernardo Se­pulveda külügyminiszterrel, fogadta Miguel de la Mad­rid államfő. A szovjet dip­lomácia vezetője átadta a mexikói elnöknek Mihail Gorbacsov személyes üzene­tét, és megerősítette, hogv az SZKP főtitkára jövőre láto­gatást kíván tenni Mexikó­ban. Sevardnadze tárgyalt több szakminiszterrel is a két or­szág közötti árucsere-forga­lom növeléséről. Eduard Sevardnadze va­sárnap Kubába érkezett és megkezdte tárgvalásait a szigetország vezetőivel. Igaz, jelenthet gondot is a föld mélye: Izlandon sok ak­tív tűzhányó nyugtalanítja időnként kitöréseivel, lávafo- lyamaiva1 a kedélyeket, s változtatja néha szinte hihe­tetlenül kietlenné a vidéket. Nem véletlen, hogy a hold­utazásokra készülő amerikai űrhajósok annak idején éppen Izlandon gyakoroltak, szok­tatták magukat az égi kísé­rőnk fagyos kősivatagjain teendő sétákhoz. NÓGRÁD — 1986. október 6., hétfő Hosszú menetelés A kínai irodalom háromezer éves fejlődését bemutató, negyvenkötetes sorozatot kezdenek kiadni Moszkvában. Az egyszerű kulturális hír csak attól válik politikai tartalmúvá, hogy ma Pekingben immár kilencedik fordulójához érke­zik a szovjet—kínai kapcsolatok rendezését szolgáló tár­gyalássorozat. A két szomszédos nagyhatalom „hosszú me­netelése” a normális államközi kapcsolatok felé felgyorsul­ni látszik. Mihail Gorbacsov emlékezetes látogatása a szovjet Távol- Keleten, az ott elhangzott beszédek szinte jelképes „kinyúj­tott kezet” jelentettek Kína felé. Akkoriban a kínai vezetők felettébb óvatosan fogalmaztak, de érezhető volt, hogy ma­guk is hajlanak az előrelépésre. Azóta a szovjet—amerikai kapcsolatok kissé a háttérbe szorították Moszkva és Peking viszonyát, s a mostani tárgyalásokra is a Gorbacsov—Rea­gan találkozó árnyékában kerül sor. Ez azonban nem jelen­ti azt, hogy veszített volna jelentőségéből a két legnagyobb szocialista ország közötti konszolidáció folyamata. A napokban járt Pekingben Wojciech Jaruzelski vezetésé­vel egy lengyel kormányküldöttség, még ebben a hónapban oda várják Erick Honeckert is. Magas rangú kínai pártfunk­cionáriusok már a pártközi kapcsolatok rendezéséről is be­szélnek — beleértve az SZKP és KKP közötti kapcsolatokat is. Ezt természetesen meg kell előznie a két állam közti vi­szony rendezésének. Mindenesetre a mostani már távolról sem az az ellenséges hangvétel, ami oly sokáig lehetetlen­né tette a békülést. Szépen fejlődnek a Szovjetunió és Kína gazdasági, kultu­rális kapcsolatai is. A korábban szovjet segítséggel épített nehézipari üzemek rekonstrukciója, az ösztöndíjasok cse­réje újra tömeges utazásokat feltételez, ami kétségkívül kö­zelebb hozza majd egymáshoz a két ország állampolgárait is. Kínai részről azonban még mindig a „három akadály” for­muláját emlegetik. A három vitatott kérdés közül kettő ren­deződni látszik, hiszen a két ország határáról és Mongóliá­ból jelentős szovjet katonai erőket vontak ki és megkezdő­dött a szovjet egységek fokozatos távozása Afganisztánból is. Ami Kambodzsa kérdését illeti, itt a Szovjetunió állás­pontja nem változott: Moszkva továbbra sem hajlandó be­avatkozni két szuverén ország kapcsolataiba és támogatja az indokínai probléma rendezésének Vietnam és a törvényes kambodzsai kormány által javasolt tervét. Nem lehet előre megjósolni, mikor születik meg az áttö­rés a két fél közti tárgyalások során. Az azonban majdnem biztosra vehető, hogy lassan feloldódik az elmúlt évtizedek­ben kialakult görcs. Csak üdvözölni lehet, hogy mindkét fél kész a korábbi ellentétek elsimítására. Ez hosszú távon feltétlenül javítani fogja a nemzetközi stabilitást és nagy hatással lesz a világpolitika egyéb területeire is. Horváth Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents