Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

Fotóművészeti szemle ’86 BUDA LÁSZLÓ A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum 34 éves hi­vatásos fotósa érdekes és egy­ben különös résztvevője a hazai fotópályázatoknak. Ké­pei meghökkentik úgy a zsű­ri tagjait, mint a nézőket. Et­től függetlenül sikereket ér el, több kiállításon falra kerültek alkotásai, és szerepel neve a díjazottak között is. Fotóin érződik a tudatos­ság. A felszín mögötti dolgok megmutatása alapvetően ha­tározza meg tevékenységét. Esetenként karikírozza a visszásságokat, rámutatva azok társadalmi elfogadhatatlan­ságára. A megyében ismertek és elismertek diaporámás elő­adásai, amelyek főleg ked­venc időtöltésének, a hegy­mászásnak a szépségeit és nehézségeit mutatják be. Tagja /a nógrádi fotóklub­nak, mint a diaporáma szek­cióvezetője. Képkollekciójával elnyerte ß Magyar Amatőr Fotóklubok és Szakkörök Szövetségének diját. Ebből mutatjuk be a Derű című képe t. a z állami oktatás, a ká­derképzés szeptemberi nyitányát követően, ezekben a napokban elkezdő­dik a munka a párt tömeg­tanfolyamain is. Örvendetes, hogy a mintegy 15 ezer fős hallgatói létszám lényegesen magasabb a tavalyelőttinél és megközelíti az elmúlt évit, amikor viszont minden párt­tag köteles volt a XIII. kong­resszus határozatát tanulmá­nyozni. Ugyancsak a propa­ganda társadalmi szerepét, politikai súlyát jelzi, hogy nyolc-kilenc hónapon át a leggyakoribb fóruma a párt­életnek, a nézetek, az infor­mációk kölcsönös cseréjének, az aktív politizálásnak. A pártoktatás alapvető fel­adatait, hosszú távú célkitű­zéseit továbbra is a marxiz­mus—leninizmus elméletének igényes terjesztése, a politika tartalmának megismertetése, megvalósításának ösztönzése képezi. Miután e funkciókat más politikai szervek, intéz­mények is betöltik, a tömeg­propaganda hagyományosan, elsősorban a kommunisták, a párton kívüli aktivisták, a párt utánpótlását jelentő fia­talok szemléletének alakításá­ra, felkészültségük, tájéko­zottságuk fokozására törek­szik. Minden évnek vannak azonban sajátos teendői, új vonásai, mindenkor figyelem­be veendők a politikai, gaz­dasági, ideológiai környezet­ben bekövetkezett módosulá­sok. A XIII. kongresszus hatá­rozatának tételes feldolgozása visszaigazolta azt a minden­napi tapasztalatot, hogy a párttagság, a lakosság gondol­kodását a szocializmus esz­méivel, értékrendjével, cél­jaival való azonosulás jellem­zi. Az emberek döntő több­sége töretlenül bízik a párt politikájában, reálisabban látja az ország belső helyze­tét, a világban elfoglalt he­lyét, a józan optimizmus, a tenniakarás hatja át szejnlé- letét. Ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy az intenzív társadalmi fejlődés minősé­gi követelményeinek, a még bonyolultabb, nehezebb kül­ső és belső feltételeinek, ob­jektív tényezőinek hatására a közgondolkodás erősen diffe­renciált, ma összetettebb, sok­színűbb, mint eddig bármi­kor volt. A kiegyensúlyozott­ság, a biztonságérzet, mint aiaptendencia, kedvezőtlen hatású tényezők egész sorával párosul. A feszültségek nap­jainkban jórészt arra vezet­hetők vissza, hogy ez ideig még nem sikerült a tervek szerint megvalósítani a kong­resszus döntését s az 1385-ös év, illetve az idei esztendő A pártpropaepcmda eddig eltelt hónapjainak gyen­gébb gazdasági teljesítménye nyomán, megszaporodtak a kérdőjelek a kitűzött célok realitását illetően. Növekvő arányban tapasztalni a türel­metlenség, a kesergés, a vá­rakozás jeleit is. Ilyen társadalmi légkörben kell most megőrizni az em­berek hitét, elkötelezettségét, megteremteni, továbbfejlesz­teni a kongresszusi határozat és a VII. ötéves terv végre­hajtásához szükséges tudati feltételeket. Ahhoz, hogy az időszerű kérdésekben meg­győződéssel tudják képviselni a politikát, szilárd elméleti bázissal kell rendelkezniük. S ha az új kérdések mindegyi­kére nincs is még kidolgozott válasz, a marxizmus—leniniz­mus időt álló eszméi biztos elvi alapot jelentenek a hely­zetelemzéshez, az összefüggé­sek értelmezéséhez, a helyes következtetések levonásához. A dialektikus és történel­mi szemlélet formálása átfo­gó és folyamatos teendője a pártoktatásnak. A közeljövő aktuális feladata a munkás­hatalom megvédésének, a párt újjászervezésének és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásának történelmi jelentőségéről va­ló megemlékezés. Elsősorban az ifjúság széles köreiben és az értelmiség soraiban kell tudatosítani az MSZMP há­rom évtizedes tevékenységé­nek tanulságait, a szocialista építőmunka tapasztalatait. A pártoktatás keretében folyó nevelő munkának is hozzá kell járulnia a nemzettudat, a konstruktív tettekben meg­nyilvánuló hazafiság fejlesz­téséhez, a proletár internacio­nalizmus eszméjének érvé­nyesítéséhez. Most ebben az időszakban különösen fontos jól érteni az SZKP XXVII. kongresszusá­nak és a téstvérpártok kong­resszusainak határozatát, a szocialista közösség országai­ban — kivált a Szovjetunió­ban — zajló megújulási fo­lyamatokat. Nagyobb figyel­met kell fordítani országaink, népeink együttműködésének, barátságának elmélyítésére, a KGST-ben rejlő lehetőségek jobb kihasználására. Csak az elismerés hangján lehet szól­ni a Szovjetunió offenzív bé­uj é ve kepolitikájáról, kezdeménye­zéseiről, a szocializmus pozí­cióinak erősítésében vállalt szerepéről. E törekvések so­rán, jól kell hasznosítani a nagy októberi szocialista for­radalom 70. és a nógrád— kemerovói testvérkapcsolat 20. évfordulójának előkészí­tésével kapcsolatos tömegpo­litikai munka lehetőségeit. Az eddiginél hitelesebben — árnyoldalaival együtt — kell bemutatni a kapitalizmus mai arcát, egyre agresszívabb an- tikommunista jellegét is. A társadalom fejlődésének kulcskérdései sorában a gaz­daság teljesítőképességének növelése, a termelőmunka ha­tékonyságának fokozása áll a központi helyen. Ezért kell a továbbiakban is kiemelt fi­gyelmet fordítani a közgazda- sági szemlélet fejlesztésére, korszerűsítésére, a gazdaság- politikai, életszínvonal-poli­tikai elvek tudatosítására, a gazdasági folyamatok, helyi viszonyok elemzésére. A fő feladatot a pártoktatáson be­lül is a cselekvésre mozgósí­tás képezze. Ennek érdekében kell számottevő, érzékelhető változást elérni a termelés intenzív mutatóiban, szerve­zettségében, a főmunkaidő jobb kihasználásában, az em­beri tényezőkben rejlő tarta­lékenergiák hasznosításában, a kibontakozást segítő erők támogatásában. Most olyan felfogás szükséglete erősödik meg, amelyben nagyobb be­csülete kell, hogy legyen a jó munkának — egyáltalán a kötelességteljesítésnek, az ál­lampolgári fegyelemnek —, a társadalmi tulajdon védelmé­nek, a közérdek szolgálatának, az újat vállaló, kezdeménye­ző magatartásnak, az áldozat- készségnek, a vezetői példa- mutatásnak. a kollektív kap­csolatoknak. Növelni szüksé­ges a tudás, a műveltség, az oktatás, a továbbképzés, a munkakultúra társadalmi presztízsét. A szocialista er­kölcsi normák napjainkban felértékelődnek s védelmük, képviseletük érdeke minden társadalmi rétegnek, vala­mennyi felelősen gondolkodó embernek, de fokozottan ér­vényes a pártban, a kommu­nisták magatartásában. Ugyancsak kiemelt hang­súlyt kapnak a most induló tömegoktatásban a politikai intézményrendszerrel össze­függő kérdések. E témakörön belül különösen nagy figyel­met kell fordítani a párt ve­zető szerepének . értelmezésé­re, érvényesítésének követel­ményeire, az ádami szervek, társadalmi és tömegszerveze­tek munkájára, a nemzeti egység történelmi jelentőségé­re, a szövetségi politika mai tartalmára, a szocialista de­mokrácia kibontakoztatásá­nak folyamatára. E célokat közvetlenül szolgálja „A szo­cializmus építésének soron levő feladatai” című szerve­zeti forma keretében induló „Gazdaságpolitikánk a gya­korlatban”, valamint „A szo­cializmus politikai rendszeré­nek működése és fejlődése” elnevezésű tanfolyam. Ezen­kívül továbbra is van lehető­ség arra, hogy az „Időszerű ideológiai és politikai kérdé­sek” címen kiadott tematikai ajánlásból az alapszervezetek — a résztvevők érdeklődését, felkészültségét figyelembe vé­ve — önállóan alakítsák ki a feldolgozandó témák leörét. Hasonló a helyzet az úgyne­vezett előadásos propaganda esetében. A központilag java­solt orogramot minden tan­folyamon célszerű kiegészíte­ni 'a helyileg aktuális, fontos kérdésekkel. A pártoktatás strukturális átalakulása nem öncélú, a minőségi megújulást, egy ál­talános ideológiai szemlé­letváltást kell szolgálnia. En- n^k függvényében kell fej­leszteni az /irányító munka gyakorlatát is. Minden párt­szerv, valamennyi alapszer­vezet érdeke, hogy ne csak az előkészítés, az indítás és majd az értékelés fázisaiban, rutinszerűen foglalkozzon a pártoktatással, hanem for­dítson folyamatos figyelmet az oktatás menetére, rendsze­resen elemezze a hallgatók gondolkodását, véleményét s az eszmecserék, a viták ta­pasztalatait a pártélet terve­zésében, a politikai munka egészében hasznosítsa. Ha­sonlóképpen kell kihasználni a szemináriumok szerepét( a döntések előkészítésében, ( a határozatok végrehajtásában nélkülözhetetlen eszmei-poli- tikai-cselekvési egység kiala­kításában. A tartalmi célok megvaló­sításához a megfelelő légkör mellett, a szükséges körül­ményeket, a személyi és tár­gyi feltételeket is biztosítani kell. Bármennyire is kollek­tív felelősség a párton belül a kommunisták nevelése, ori­entációja, az ezzel a munká­val hivatásszerűen foglalkozó propagandisták kiválasztásá­ra, megbízására, ismereteik felújítására, folyamatos tájé­koztatására megkülönbözte­tett figyelmet kell fordítani. Ahhoz, hogy hatásos legyen a tevékenységük, hogv meg­győzzék a hallgatóságot az adott kérdésben, nemcsak nap­rakész felkészültségre, ha­nem vitakészségre, bátor ki­állásra, pedagógiai és nyelvi kultúrára is szükség van Az ugyanis éppoly probléma, ha az új formák keretében el­avult tartalmak jelennek meg, mintha a mondanivaló nem váltja ki a módszerek korszerűsítését. A munkaidő- alap védelmét szolgáló intéz­kedések nyomán tovább fo­kozódik a propagandisták fe­lelőssége, hiszen okosan, ha­tékonyan kell gazdálkodniok a rendelkezésükre álló idővel, csökkentve az üresjárat, az érdektelen szócséplés ará­nyát. Az anyagi erők függvé­nyében fokozatosan korszerű­síteni kell a pártoktatás tár­gyi hátterét s racionálisab­ban kell kihasználni a már meglevő eszközöket, a propa­gandistaklubok, módszertani kabinetek videotechnikai bá­zisait, szemléltetőanyagait Ehhez nemcsak a párton be­lüli jobb koordinációra van szükség, hanem arra is, hogy ésszerű munkamegosztás ala­kuljon ki a párt-, az állami, társadalmi és tömegszerveze­tek politikai oktató-nevelő • munkája között s kölcsönö­sen hasznosuljanak sajátos tapasztalataik. a most induló pártoktalá- si év célkitűzéseinek megvalósításához vál­tozni kell a hallgatók hozzá­állásának, tanulmányi fegyel­mének is. A tömegoktatás, keretei között is mindenek-, . előtt tanulni kell, mert csak így várható el, hogv eredmé­nyes legyen a közösen vég­zett munka, s erősödjön a párt politikai, ideológiai be­folyása. I»r. Csongrácly Béla Családias körökben ...Miközben élenjárunk min­denféle önpusztító, egyént és családot rontó tettek statisz­tikájában, vegyük észre a napsütést is. Ez a szombati busz az őszi verőfényben pél­dául tele van családi derű­vel. Salgótarjánból Balassa­gyarmatra tartunk, az idő verőfényes, a kinti hőmérsék­let 17 Celsius-fok, a sebes­ség hatvanon innen, a ma­gasság vagy másfél méter az üléstől számítva, de az is le­het, hogy kettő. A kalauz ba­rátságos, házigazda stílusban dolgozik, semmi kapkodás, semmi tumultus, a busz kel­lemesen ringatózik... Ügy tű­nik, a nyugalom is és az ideg- rángás is bennünk van, s csak a külső körülmények döntik el —, melyik kerül elő... Bennem ugyan feldereng valamiféle kérdés az utasokat látva, hogy vajon hol vannak a férjek, a férfiak? — szinte csak nők és a hozzájuk tar­tozó gyerekek utaznak —, de az idő kegyes, s, ha az em­ber behunyja az egyik sze­mét, akár teljes családot is láthat (vagy sejthet) a ci­gányszármazású fiatalasszony­ban és patyolattiszta ruhába bújtatott borzas, makrancos hajú kétéves kisfiában. Vagy a vele szemben helyet foglaló fiatal nőben és a két rokon- gyerekben, mert a sajátja aligha lehet itt ez a kettő! Rokonok szegről-végről ki­csit arrébb ülve mind a né­gyen, ők a legvidámabbak, de azért nem hangosak, ke­verik a cigányt a magyarral. s örökké derűsen néznek egy­másra. Felszáll aztán a ze­nész is és persze, egyenesen feléjük indul, mellettük te­lepszik le, hóna alá szorítja a hegedűtokot, dehogy teszi le akárhová. Elrnéláznak azon az egyszerű történeten, amit az öregedő zenész el­mond, hogyan utazott ő ide meg oda régen, amikor még nem járt ilyen sűrűn az au­tóbusz. Karancsságon leszáll a prímás, mondják aztán a többiek, amikor már nem hallja, csak integet odalent- rfll, hogy „de jó prímás..., de nagyon jó...” Éppen ott lent az elágazásban áll a nagyma­ma, kék kötényben, aggódó tekintettel figyeli a buszt — megjöttek-e a kisunokák? Hát megjöttek, fiatalasszony ká­szálódik le a két gyerekkel, a nagymama arca felderül, két karját előre nyújtja, sa mozdulat így rögzül mindad­dig, amíg a busz is elmegy, s a kocsik is engedik a gyere­keket odaszaladni a kék kö­tény védelmébe. Színes családi körök ülik meg a földeket, előttük nagy sárga halmokban áll a ren­geteg tök, néhány kilométer­rel távolabb meg bengészők kis csapatai verik fel a port a letarolt krumpliföldeken, elöl egy családfő nagy zsák­kal, telivel ballag a föld szé­lén alió kocsi felé. Bent a földön a családtagok egyfor­ma sárga vödrei látszanak. Süt a nap hétágra. Balassagyarmaton aztán to­vább mélyül (ha ugyan ez a helyes kifejezés itten) a nyu­galom, s mindenen elhatal­masodik a családias derű. Ez a város máskor is képes ilyen harmóniára, nem csupán őszies fényben, szombaton dél­előtt — sokan és érthetően talán éppen ezért szeretik, s ragaszkodnak hozzá. A busz­állomás szolgálati pihenőjé­ben színes tévé előtt ülve, tár­salognak a „volánosok”, csa­ládias kör ez is, gyakran erő­sebb és barátságosabb az iga­zinál A sok ezernyi kilométer nem elválasztja — összetart­ja itt az embereket. Máshol meg más, de mindig a mun­ka, az azonos élet. Odafent a családi ünnepeket rendező irodában most nincs senki, mondja az asszonyka, aki egyedül üldögél valamiféle ügyeletben a szomszéd terem- nyi szobában, hogy „nemrég még itt voltak, próbáltak is valamiféle műsort, biztosan esküvőre...” A városi tanács körül ünneplős csoportok vár­ják a mindenkori soros fia­tal párt, az utcákból innen- onnan celofánba csomagolt virágok indulnak, persze, nem a maguk lábán, ’ áz esketés színhelye felé, nagyüzem van ilyentájt mindenütt, ahol az igenekre figyel a kisebb vi­lág. Ismerős tanár tűnik fel a főutca szombati csendjében, masszív kerékpárján gurul hazafelé ebédidőben, s köszön- get előre-vissza, ahogy a gyar­matiak sétálnak a járdán — talán hazáig mosolyog egyfoly­tában. De odabent aztán az Ipolyban végképp csak a csa­ládok látszanak! A kiskatonák alig-alig. Pedig hát értük tör­ténik itt ma minden nagy­szabású asztaltologátás — annyi a rokon, a szülő, a téstvér, a menyasszony, a fiatalasszony körülöttük, hogy keresni kell az egyenruhást, a fiút, aki ma tette le a hon­védesküt, aki talán ma ka­pott először kimaradást, aki néhány hét alatt is megvál­tozott, olyan az arca, mint régen a parasztembernek, ad­dig barna, amíg a sapka nem takarja, nem árnyékolja a bőrét. „S nézd csak, milyen más a mozgása is, milyen vi­dám ez a gyerek, milyen ma­gabiztos..!” Az anyáik tekin­tetében ma itt nincs is más, mint a fiú képe, ahogy az asztalnál ül és eszi a családi ebédet. Olyan az arcuk ézen a szombaton a távolról jött asszonyoknak, mintha filmet néznének, amiben sok a cse­lekmény, sok a vidám és ke­vésbé vidám epizód. Hol fel­derül, hol elkomorul a tekin­tetük, annak megfelelően, hogy éppen hol tart a gyerek... .Folyik aztán még a busz indulásáig a katonafiú trak- tálása odakint a szálló előtti kis parkban is, ami most akár honvédligetnek is be- illene. Majd’ minden pádon ül egy-egy távolról jött csa­lád, és amit bent, a? étterem­ben nem illett elővenni, az itt, kint a szabadban, sorra előkerül és vagy megeszi a fiú, vagy bekerül a „honvéd- retikülbe”, a katona kis váll­táskájába, ebbe a mai modern felszerelési tárgyba. Kora dél­után egy egész buszra való szülő int búcsút a városnak, délről jöttek. oda mennek vissza, látták a fiút. jó helye van. az étvágya is a régi — mehetünk haza!” Őszbe csavarodó fejek, te­kintélyes külső, kicsit ünne­pélyes járás-kelés, ünnepies öltözék, virágok, odabent a szálló éttermében összetolt hat asztal — lehetnek vagy harmincán. Együtt jönnek, együtt ülnek, kezükben a vá­ros honismereti híradójának legfrissebb száma, drága fo- tóapparátok, fel-felugró jó hatvanas urak, akik aztán mindenféle szögből fényké­pezik a többieket, s, akik az-., tán maguk is „beülnek a kép­be” mást felkérve a fotózás­ra. Hát persze, hogy nem va­lamiféle tudományos konfe­rencia résztvevői, nem, nem a város, a megye vendégei ők> Balassisok. Negyven éve érettségiztek. Egyetlen ma is élő tanáruk Szász Lajos, kilencvenen fe­lül Pesten lakik, ő már nem vállalhatta az utazást, de azért megidézik valamennyi egykor­volt tanár emlékét. — Barátom, emlékszel, negyvenhatban...? Van közöttük kanadai ve­gyész, kékkői (Modry Kamen) főorvos, van közöttük min­denféle sorsú, de van bennük' egyvalami, ami közös. A tar­tás. Csendesek, de nem visz- szafogottak, nézik egymást úgy, mint régen. Házigazdá­juk most a városban élő ősz. tálytárs, dr. Sárvári János főorvos és a fővárosban dol­gozó, ott letelepedett dr. Pongrácz Lajos, mert bizony* a tanár urak... Elmentek az időkkel együtt. Az osztály még megvan, majdnem hiány­talanul. Jó osztály volt, egé­szen bizonyos, hogy jó. Nem is lehetett más. Visszafelé jövet kis szédii- lős öregasszony telepszik a buszmegálló padjára a pilinyi ismerős mellé. Az öt fiáról beszél. ’’Szétszóródtak a vi­lágban..” T. Pataki László NOGRAD — 1986. október 4., szombat J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents