Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

A barázda nélküli hanglemez

Lesz-e diplomaosztó Salgótarjánban?

A közelmúltban a szóra- koztató elektronikai ipar egy újabb készülékfajtával lepte meg az igényes zenekedvelőket: a digitális lemezjátszóval. E készülék megvalósításán több világcég fejlesztőlaboratóriumaiban is dolgoztak, és ennek megfelelően különböző rendszerek láttak napvilágot. Ügy tűnik, hogy ezek közül a Philips és a Sony cég együttműködésével kialakult CD-rend- szer lett a győztes (CD = Compact Disc, azaz kompakt lemez.)

A hanglemezek hangrögzítésében kezdettől a legutóbbi időkig az analóg módszert használták, ami abból állt. hogy a felvenni szándékozott hang erősségével és magasságával arányos barázdákat hoztak létre a lemezen, amelyeket visszajátszásnál ismét hangrezgésekké alakítottak át. Ez az elgondolás kiállta ugyan az idők próbáját, de mégis akadt véle szemben néhány kifogás. Mindenekelőtt az, hogy nem tett lehetővé teljesen vagy majdnem teljesen torzítás- mentes felvételt és lejátszást.

A digitális hangrögzítési rendszer kiküszöböli az analóg módszer e hibáit, mivel egészen más alapokon nyugszik. A lemezre nem a hangrezgés mechanikai képét, hanem annak pillanatnyi jellemzőit rögzítik kettes szám- rendszerben. Azért ebben, mert itt csak két állapot, az igen és a nem. vagyis a van 5 el és nincs jel esete fordulhat elő, amit a lemez felületén egy lyuk. vagy annak hiánya jellemezhet. A digitális lemezen ennek megfelelően — a lemez közepétől kiinduló spirálalakban — lyuk, vagy úgy is mondhatjuk, pontsor van, mikroszkopikus kis vájatok sokasága.

A lézeres letapogatás nagy előnye, hogy a hangszedő és a lemez nem érintkezik, tehát nincs kopás és elhasználódás. Feltétel azonban, hogy a letapogatási sebesség állandó legyen, mintegy 125 cm másodpercenként. Ehhez lejátszáskor biztosítani kell a lemez fordulatszámának fokozatos csökkenését percenként 500-ról 215-re. A mindenkori helyes fordulatszám vezérléséhez az információt a lemez tartalmazza.

Az ezüstösen fénylő korong átmérője mindössze 115 milliméter. vastagsága 1,1—2.0 milliméter, súlya 10—20 gramm. Egy-egy ilyen tiszta hangzású lemez 10—14 milliárd hangjelet tartalmaz.

Kompakt lemezek előállításával és forgalomba hozatalával egyelőre csak a technikailag legfejlettebb országokban foglalkoznak. Ám több országban — így hazánkban is — készülnek olyan digitális technikájúaknak jelzett hanglemezek, amelyeknél csupán digitális felvételi technika alkalmazásáról van szó.

Nem megvetendő viszont, hogy az eredeti hang felvételére digitális módszerrel működő készüléket használnak, s így legalább az analóg magnetofon használatából származó torzítások elmaradnak. Ezzel a módszerrel azonban nem digitális, hanem jobb minőségű analóg technikájú lemezek készíthetők, amelyek megszólaltatásához nem szükséges speciális lejátszó.

Nógrád megyében 1385-ben

— az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola salgótarjáni kihelyezett tagozatának beindítása évében a népművelőknek csupán 35,3 százaléka rendelkezett képesítéssel.

A kihelyezett tagozat megteremtését épp ez a meglehetősen rossz arány indokolta. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban a salgótarjáni főiskolai szintű népművelőképzéstől nem várható gyors javulás a szakember- ellátottságban: az idei felvételi vizsgán ugyanis mindössze három képesítés nélkül dolgozó fiatal népművelő felelt meg a követelményeknek. Ötvennégy jelentkező közül. A féléves, intenzív előkészítő tanfolyam elvégzése után, amelyet egyébként egri tanárok tartottak.

A csúfos felvételi arány felborzolta a kedélyeket. Szakmai körökben viszonylag gyorsan találtak magyarázatot a nem túl hízelgő tényre: mivel az nem lehet, hogy ennyire felkészületlenek lettek volna a jelentkezőke?!), nyilván az egrieknek elegük van már a „távtanításból”, s így akarnak megszabadulni a terhes kötelességtől. Ha nyilvánvalóvá teszik, hogy nem érdemes Salgótarjánban kihelyezett tagozatot fenntartani, botrány nélkül, csendben elhal. Tetszetős teória. Kérdés: bizonyítható-e, avagy: hogyan lehet megcáfolni ?

„NEM VOLT DISZKRIMINÁCIÓ”

Az egri főiskola — az egykori líceum — boltíves folyosójáról roppant ajtó nyílik Orbán Sándor irodájába. Az igazgatóhelyettes nyugodtan hallgatja az alacsony felvétei- K arány Salgótarjánban hallott magyarázatát, aztán kicsit töpreng.

— Szó sincs róla, hogy valamiféle diszkrimináció húzódna meg a tények mögött. Egerben is indítunk magyar— népművelés szakos képzést, s ha részrehajlás lett volna, az összehasonlításból kiderülne: de Egerben sem tudtuk feltölteni a keretet; csak öt’hallgató felelt meg a vizsgán.

— Hogy Nógrád megyében miért afcartáfc-akarják a kihelyezett tagozatot, az nyilvánvaló. A megye rossz szakember-ellátottságán kívánnak javítani azzal, hogy helyben adnak lehetőséget a diplomaszerzésre. De miért jó ez önöknek? Milyen érdeke fűződik ehhez a főiskolának?

— A tagozat gondolata három éve vetődött fel. Egy rádiós fórum kapcsán kérdezte meg valaki Salgótarjániból,

hogy ha a Pénzügyi és Számviteli Főiskolának lehet egri tagozata, miért ne lehetne ezt is kivitelezni. Mivel a Művelődési Minisztérium is jóváhagyta az elképzelést, a főiskola is szívesen vállalta.

— De miért?

— Presztízsből. A főiskola tekintélyének használ. Egerben kétezerötszáz hallgató tanul, a budapesti tagozaton háromszázötven, s mi örömmel vettük, hogy Nógrádban is terjeszkedhetünk. Kívánatos az ilyesmi azért is, mert, mivel az országban körülbelül hetven felsőfokú oktatási intézmény van, szervezési, pénzügyi okokból nincs lehetőség újabbak alapítására, de annak nincs akadálya, hogy a már meglevők kiteljesedjenek.

A salgótarjáni főiskolai tagozatot a korábbi megyei pedagógus-továbbképzési kabinet (augusztustól pedagógiai intézet) koordinálta a megyében. Boros Sándornénak, a kabinet azóta nyugdíjba vonult igazgatónőjének vajon mi a véleménye a már vázolt magyarázatról?

— A kabinet huszonöt éve tartó jó munkakapcsolatban áll a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolával. Az ottani tanárok a legfontosabb partnereink a nógrádi pedagógusok továbbképzésében, 1961-től Egei ben van a képesítés nélkül tanító pedagógusok konzultációs központja. Én úgy tapasztaltam, hogy a most első évet végzett főiskolásokkal és az előkészítősökkel is örömmel foglalkoztak. De egyértelmű cáfolata a teóriának az is, hogy most együtt keressük a módját, hogyan működhetne a tagozat a kisszámú hallgatóság ellenére is.

„NEM KÉSZÜLTEK FEL”

Ha nem a főiskolában kell keresni az okokat, akkor mégis mi a magyarázata a csúfos statisztikának?

Orbán Sándor ugyan nem vett részt a felvételi-előkészítők munkájában, de neki is van magyarázata a tények kedvezőtlen alakulására.

— A nógrádi jelöltek túlnyomó többsége évekkel .ezelőtt szerzett érettségi bizonyítványt, s ebből sok minden következik. Egyrészt az, hogy elvesztették rutinjukat a tanulásban, az ismeretek önálló alkalmazásában. Aztán az, hogy időközben az új tanterv miatt szinte teljesen újra kell tanulni a középiskolai anyagot. Gyakran nem is csak új tényekről van szó, de új szemléletről is, amit még az előkészítőn sem olyan egyszerű átformálni, mivel kevés a rendelkezésre álló idő.

S gyanítom, hogy a jelentkezők ügyeimen kívül hagyták azt a fontos információt, amire pedig a kollégáim figyelmeztettek: a követelmények azonosak, akár nappali, akar levelező tagozatra, akár Egerbe, Pécsre, Nyíregyházára, akár a salgótarjáni kihelyezett tagozatra jelentkezik valaki.

Dr. Horváth István, a Nógrád Megyei Tanács művelődési osztályvezetője:

— A szám tényleg elgondolkodtató. Azt gondolom, hogy a mostani felfogással nehezen fogjuk a jövőben is feltölteni az adott keretszámot. Két éve, amikor beindítottuk a tagozatot, nem győztük hangsúlyozni ; senki se gondolja, hogy kiskaput kreáltunk. Tényleg elszomorító a képesítés nélküli népművelők magas aránya, de ez nem jelenti azt, hogy pusztán a papírforma megszépítéséért most minden képesítés nélkül dolgozó népművelő gyorsan diplomát kap. Tavaly is tapasztalható volt, hogy a gyakorlatban kiváló, vagy annak tartott jelöltek a felvételin elbuktak. Idén ezért fordítottunk nagyobb gondot az előkészítőre.

Boros Sándorné konzultációról konzultációra figyelemmel követte a felvételi-előkészítőt, alaposan megismerhette a jelölteket:

— Az a véleményem, hogy nem készültek fel megfeleljen a felvételire. Az Egerből érkezett tanárok csak segíteni tudtak, de megtanulni a meg- tanulandó! a jelölteknek kellett. Ugyanakkor az is tény, hogy az idei feladatlapok — mind a magyar, mind a történelem — nagyon nehezek voltak. Ha országos viszonylatban nézzük a felvételiket: a főiskolai helyekre igen sokan jelentkeztek. Tizenhétezer helyre negyvenkétezren. Ez igazi verseny volt. A ponthatárokat a minisztérium ajánlásai alapján állapították meg, s a mi felvételizőink ennek nem feleltek meg.

Mint Egerben kiderült, hetven pont volt a relatív ponthatár; akár nappali, akár levelező tagozatra ielentkezett valaki, ez alatt nem remélhetett felvételt. További megszorítás volt a pontokért folyta tott küzdelemben, hogy a felvételi során — a helyszínen — legalább harminc pontot kellett gyűjteni a hetvenből. Ezeknek a szempontoknak pedig sajnos, csak három nógrádi felelt meg a kihelvezett tagozatra jelentkezők közül.

„A SZÍNVONALBÓL NEM ADUNK ALÁBB”

Jó, jó, de hogyan tovább? Hogyan biztosítható a kihelyezett tagozat jövője Salgótarjánban? A kérdés dr. Horváth Istvánnak szól.

— Újra kell kezdenünk a szervező-, propagandamunkát. Pontositanuk kell a foga Imákat. Ezután sem fogunk lemondó magatartást tanúsítani a tagozattal kapcsolatban, de el kell érnünk, hogy néhánv dolgot újragondoljanak az érintettek.

— Például?

— Felül kell vizsgálniuk a helyi tanácsoknak, hogy intézményüknek tényleg kell-e a diplomás népművelő, vagy elegendő az a szellemi szint, ahol most tartanak. Aztán a döntésnek megfelelő magatartást kell tanúsítaniuk.

— Tartok tőle, hogy a jelenlegi helyzetben a kultúra, a közművelődés ügyét nem tartják olyan fontosnak, hogy a döntés kedvező legyen.

— Ezek a dolgok összefüggnek. Annál is inkább, mert napjainkra csökkentek az adminisztratív elvárások, amelyeket formálisan a képesítés nélküli alkalmazott is teljesíthetett.

Ez aligha sikerülhet azonban a tanév kezdetéig, s ahhoz, hogy a kihelyezett tagozaton idén is tanulhassanak első éves népművelés szakos hallgatók, praktikus intézkedésekre van szükség.

— Eredetileg magyarral és történelemmel párosítva hirdettük meg a népművelésszakot. Ügy tervezzük, hogy ehelyett idén csak a magyar— népművelés szakon folyik majd képzés. Jelentkezett néhány fiatal kiegészítő képzésre, tehát olyanok, akiknek már van diplomájuk, s csak népművelésből kívánnak képesítést szerezni. Négyen vannak ilyenek, így összesen heten állnak rendelkezésre — ■tárja fel a tényeket Boros Sándorné.

Orbán Sándor további elképzelésekről is beszámol:

— Felvettük a kapcsolatot olyan főiskolákkal, amelyek szintén foglalkoznak népművelő képzéssel. A nyilvántartásukban keressük azokat a fiatalokat, akik Nógrád megyéből nappali tagozatra jelentkeztek, s hely hiányában nem vették fel őket) Anélkül tehát, hogy a színvonalból alább adnánk, igyekszünk megtalálni a hallgatóinkat.

Salgótarjánban lehetséges a „lehetetlen”: ötvennégyből

tényleg hárman feleltek meg, de a tagozat nem szűnik meg. Tényleg nem szűnik meg? Reméljük. Salgótarjánban továbbra is lehetséges a lehetetlen.

Veszprémi Erzsébet

őszelő a Mátra lábánál, a Ny írmedi-tónál

íwM.PMEé Bányavirágok, Petőfi...

i .... De. az erőpróbát, testvér, elmulasztottuk Talán nem is baj, így legfeljebb hihetünk a magunk erejéről továbbra is akármit. Ünnepi fényben álltunk Nagybánya, úgynevezett régi főterén. Mögöttünk a szecessziót valamiféle grandiózus kiásszicitással keverő Hotel Minerul, a Bányász Szálló. Emeletmaigag ablakait lentiről mustráligatva, egyszerűen elképzelni sem tudtuk —, miliőén lehet odabent egy szállodai szoba mérete? E monumentalitásában zavaró szálló előtt láttuk a mérleges embert. Talán ő volt az egyetlen, aki emberi méreteivel — szálfa termet, hatalmas váll, boltozatos mellkas, de a lábára rokkant — egyezett a Minerul nyomasztó tömbjének hangulatával. A járda szélénél ült, valamiféle mérleg állt előtte. Az emberit csodáltuk — ahelyett, hogy a mérleget vettük volna szem- ügyre. „Biztosan bányász volt... "

Beke Györgytől, a jeles erdélyi, bihari barangolótól tudom, (de már csak utólag, a Boltívek teherbírása című ri- por tkötetében ír egy rövidet róla), hogy az a mérleg a karok erejét ]ett volna hivatva számún ikra is lemérni. Ahány kiló a testsúlya az embernek —, annyit kell mutatni a számsikálának. Az erőmérő a különös ember találmánya. éuc orvosok is elismeréssel

szóitok róia. „Próbálja lei uram az erejét! Soha vissza nem térő alualom — ” —

mondta B. Gy.-nek a mérleges ember, de gyaníthatóan ő is elmulasztotta, pedig ő tudta, mit mulaszt! Mi csak az embert, a feltehetően egykori bányászt bámultuk azzal a csodálattal, ami kijár azoknak, akik a föld mélyében forgolódnak. Talán, mégis lesz még visszatérő alkalom egyszer. Akikor az első dolgom lesz megkeresni a mérleges embert a Hotel Minerul előtt. Biztosan ott találom.

Nagybányának a útikönyvek három szállót jelölnek (a már leírton kívül a Bukarest és a Gutimul). Az utca egyezik, a Zazar túlsó partján álló modem szálló tetején azonban nem a Gutinul, hanem a Kárpáttá felirat díszeleg. A Gutáin is ide illene éppenséggel, a rejtélyt majd megoldom legközelebb. A Gutin vagy 1500 méteres csúcsán még tavaly jártam, szinte lépégben haladtunk a Kakastaréjnak nevezett gerincen, de nem a rossz út, (igen jó út vezet a Gutinra és tovább, egészen a hegység túloldalán végig Máramarosszi getig),

hanem a fantasztikumba ölő panoráma miatt. Ott fent ered és minden havasi vizet egyesítve jón ide le Felsőbányán át csorögiwc a Zazar. A Kárpátié Szálló negyedik emeleti (vagy harmadik?) ablakából, éppen a szélesen elterülő, sietős, de amúgy meg elég zavaros vizű Ziaziar folyóra látni. Egy különös kőre lettem figyelmes nappali fénynél. Akkor nem értettem, miérj kellett kilyukasztani, vagy nyolc-tíz helyen azt a mederbe állított hatalmas méretű sima követ? Beke György vezet nyomra —, megint csak utólag —, amikor leírja, hogy a váiros főterén áll egy rendhagyó bányászemlékmű. Nem a bányászt ábrázolja, amiként ez várható lenne egy emlékműtől. Az eszközt, amivel errefelé valószínűleg forradalmasítani lehetett az ércbányászkodás csákányos

„technológiáját”. A nagyméretű ércen (ez maga a-z emlékmű), egy évszám és egy név. „1912. — Flottman”. A légkaliapács védjegye. Szárazon fúrt és szilikózist árasztott. Ma kötelező mindenütt a vizes fúrás.

Nagybányáira Kolozsvárról jövet Dézsnél fordultunk keleti irányiba, de még előtte jól elkevertük az utat. A térkép pontosságához az a vita szolgálhatna komoly alapnak, amit a többszöri eltévedés után folytattunk, de ennek is léteznek előnyei. Minden idők egyik legjelesebb hivatásos csavargója, az amerikai Steinbeck ajánlja a kezdő útón- járók figyelmébe — soha másként, mint eltévedve, nem lehet a legeredményesebben kapcsolatot teremteni a helybeliekkel. Az, aki felrúgja a saját éhező édesanyját — képes (Steinbeck írja!) órákon át magyarázni önfeledten és áldozatra is vállalkozva megmutatni a hamis utat. Ez persze amolyan úti viccelődés. A Lápos folyó völgyében hatalmas bivalycsordák legeltek, s amikor Tirgu Lápust is elhagytuk keresve a Nagybánya felé vezető hegyi elágazást (talán a Rozsályt) egyszerre egy bánya közepén találtuk magunkat. A vén Va- rátyik 1350 méteres csúcsa alatt taniácstalankodva, segítettek eligazodni az er- zsébetbányaiiak, akiknek ősei valamikor a XVIII. században telepedtek ide át a hegyen túlról, Kapnikbányárótt. Manapság, mint hírlik, az erasé- betfbányad érctermelés egyik legfőbb reménysége (túl azon, hogy van-e elegendő fciter- meliníivaló) az a széles, majdnem sztrádaméretű út, ami jó ideje felvezet a kanyargós Rotundára. Ezt az utat ajánlották a bányászok, hozzátéve, hogy még nincs teljesen kész.

Hát kipróbáltuk. Így jutottunk fel a saerpentines Rotundán az útépítés nyomán a járatlan, éppen csak lekövezett, de még el sem hengereit szakaszokra. Az erzsébetbá- nyaiak azért szurkolnak ennek az útnak, mert így jelentősen lerövidül az ércet rejtő kő szállítása a flotációig, a dúsítás helyéiig. Nem adok neki egy évet és kész lesz az út. Azonos azzal, ami például Felsőbányától nekilendül a Gutin csúcsnak le egészen Máramarossziiget.ig. De, a Rotundán, ahonnan jó kétszáz éve vagy negyven család Kapniikfoányáról érkezve Erzsiébetbányára leereszkedett, mindig vezetett legalább ösvény a hegyen át. Most még erős a kőomlásveszély, az elkészült szakaszokon is láthatók itt-ott hatalmas méretű lehullott szikladarabok. Ha, egy ilyen telibe találja a Daciát, felülről lefelé zuhanva...

Miajd 140 évvel ezelőtt, 1847 nyarán járt errefelé Petőfi Sándor, aki éppen azt az évet állandó utazással töltötte. Nagybányán magia is leszáll a kereszthegyi bányába, erről olvashatni az így élt Petőfi című kétkötetes munkában, sőt, verset is írt a bányászélet nyomorúságáról

I

erőg szociális töltettel. Akkoriban a robbantás úgy ment, hogy a követ a galérián (a vágatot nevezik itt így, semmi köze hót, a képekhez, szobrokhoz), tüzeléssel fölforrósították, azután ecettel, vízzel hirtelen lelocsolták és akkor megrepedezett. Petőfi nagybányai báinyajárósának egyetlen tanúja ma a hirtelen kiugró, karakteres Kérész t- hegy (talán Golgota volt rajta) közvetlenül a város hegyek felöli szélén zöldéi] ma

is. Nem tudhatom, kapott-e a költő bányavirágot, minket megajándékoztak ezekkel a különleges szépségű kövekkel a helybeliek. A bányavirág — most már ezt is tudom — a vágatok „mennyezetén” található jókora sima üregekben terem teljes sötétségben és nem más, mint a kioldódó kristály, rajta a kioldott érc, tehát mindenképpen ritkaságszámba megy.

Az új, fekete színű nagybányai kóbakot-sisakot, a helyiek ajándékát, ma már a kötődés szálaival] csomózva őrzöm idehaza. A fekete a vá- járé-csillésé. A sárga a művezetőké, a fehér a mérnököké. Ez a fekete színű itt a polcomon a becsületre figyelmeztet.

T. Pataki László

NOGRAD — 1986. szeptember 6., szombat 7