Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-29 / 229. szám
Kommunista műszakait a szénbányáknál A Nógrádi Szénbányák párt-, társadalmi és gazdasági vezetése felhívással fordult a vállalat dolgozóihoz. Eszerint — a tavaszihoz hasonlóan — idén októberben is szerveznek kommunista műszakokat. Az egymást követő hét végeken tartandó kommunista műszakok bevétele a szociális alap bővítését szolgálja, emellett elősegíti az eredmény- és árbevételi terv sikeres teljesítését. A vállalat vezetése kéri a nem produktív dolgozókat, hogy az említett időszakban csatlakozzanak a lakóterületeiken. folyó munkálatokhoz, az üzemek szépítéséhez, vegyenek részt a HNF által szervezett őszi fásítási' parkosítási akciókban. Fogadónapok a tanácson A Salgótarjáni Városi Tanács október havi fogadónapi rendje a következő: A tisztségviselők minden szerdán. 7 órától 12 óráig, valamint 15—18 óra között tartanak fogadónapot. Október elsején és 29-én C. Becker Judit tanácselnökhöz kopogtathatnak az ügyfelek; 8-án dr. Sándor Gyula vb-tit- kár fogadja a város polgárait. 15-én dr. Balogh Miklós elnökhelyetteshez- 22-én pedig Cyőrffy Dezső általános elnök- helyetteshez fordulhatnak kérelmeikkel. észrevételeikkel a salgótarjániak. Az ügyintézők hétfőn (7.45— J6.15). szerdán (7—19.30) és pénteken (12—15.45) tartanak fogadónapot. Az ügyfélszolgálati iroda munkanapokon teljes munkaidőben' szerdán 7—19.30 óra között- szombaton pedig 8—12 óra között fogadja a hozzá fordulókat. Megtalálták az eltűnt fiút Vasárnap délután Miskolcon találták meg épen és egészségesen Szabó Győző 11 éves budapesti kisdiákot, aki szombaton este távozott el szülei lakásáról és nem tért oda vissza. A gyermek elbeszélése szerint lakásuk közelében az utcán egy ismeretlen középkorú nővel találkozott, aki a kisfiúban egy miskolci ismerősének gyermekét vélte felismerni, s ezért azt mondta, „gyere haza”. A fiú tiltakozása ellenére elvitte a Keleti pályaudvarra és az éjfél körüli vonattal Miskolcra utaztak. Hajnali három órakor Miskolcon a diósgyőri városrészbe villa- mosoztak. s ott felkeresték a középkorú nő ismerősének lakását. Ám ott kiderült a tévedés, ezért a nő néhány au- tóbusz-megállónyira visszavitte a városba Győzőt- s — felelőtlen módon — otthagyta, mondván: most már menj haza. Végül a Szentpéteri kapu környékén Rejtő Károlyné helyi lakos talált rá. aki a fiúval beszélgetve megtudta, hogy ő az, akit keresnek. Rejtőné értesítette a városi rendőrkapitányságot, s így került a gyermek a rendőrségre, ahol ételt kapott és végre lefekhe- tett. A rendőrség értesítésére a szülők Miskolcra utaztak gyermekükért. Hívható 13—16 óra között. NÓGRÁD Emiéktúra a „nógrádi partizánok útján” Első ízben rendezte meg az MSZMP salgótarjáni belváros I. alapszervezete és az MSZMP Nógrád Kereskedelmi Vállalat salgótarjáni alapszervezete azt az emléktúrát, amelyen kiemelkedő munkájuk elismeréseképp párt- és társadalmi aktivisták vehettek részt. A 37 tagú csapat — pártmunkások, KISZ-esek, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének tagjai, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjei — szeptember KISZ-alapszervezetek, úttörőcsapatok, ifjúgárdisták, munkahelyi kollektívák és brigádok 10—10 fős csapatai vettek részt azon a harci túrán, amelyet a Balassagyarmati Városi KISZ Bizottság és Úttörőelnökség rendezett vasárnap a rétsági honvédségi sportkombinátban. A fegyveres erők napja alkalmából tartott találkozóra autóbuszokkal érkeztek a fiatalok, s a harci túra előtt nagygyűlést tartottak a FSN- tiszteletére. Az úttörők köny- nyített terepen, külön útvo27-én reggel indultak Salgótarjánból. Útjuk első állomása Abroncspusztára vezetett, majd a ragyoíci temető következett. Losoncon városnézés és szabadprogram volt a napirend; az Alacsony-Tátrába tett kitérő után pedig a résztvevők visszaindultak Besztercebányára. Itt. a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumában történő koszorúzás után újfent kötetlen programok várták a vendégeket. nalon teljesítették a mozgalmi és honvédelmi feladatokat, a KISZ-esek pedig hosz- szabb távon oldották meg a honvédelmi, ügyességi-gyakorlati, ifjúságmozgalmi feladatokat. A harci túráról megérkezők ezután benevezhettek a kispályás labdarúgóbajnokságba, majd megtekinthették az MHSZ lég- és kispuska-lövészeti, sárkányrepülő-, a haditechnikai és hőlégballon-bemutatóját. Este pedig kulturális programokkal zárult a fegyveres erők napi találkozó. Naptár I 1986. szeptember 29., hétfő j Mihály napja A Nap kel: 5.39, nyug- I szik: 17.30 órakor. A Hold kel: 0.05, nyugszik: 16.16 órakor. Nyolcvanöt éve született Enrico Fermi (1901—1954) Nobel- díjas olasz fizikus. 17—21 fok Várható időjárás ma estig: általában kevés lesz a felhő, eső nem várható. Napközben hetyen- ként megélénkül az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 21 fok között várható. Megyuenegy A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 41 fogadónak volt. nyereményük egyenként 303 442 forint. 3 találata 3689 fogadónak volt. nyereményük egyenként 1686 forint. A 2 találatos szelvények száma 126 455 darab. ezekre egyenként 49 forintot fizetnek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szeptember 30-án tartja a lottó havi jutalomsorsolását. amelyen a 36. játékhét szelvényeire összesen 1290 tárgynyeremény jut. Emelkedik egyes konzervipari A fegyveres erők napja tiszteletére Úttörők és KISZ-esek találkozója Több száz fiatal részvételével Rárósi békenap Több száz fiatal részvételével rendezett szombaton békenapot a KISZ Nógrád Megyei és Szécsényi Városi Bizottsága a ráróspusztai szabadidő-parkban. A fiatalok különvonattal indultak Szé- csényből a helyszínre, ahol délelőtt honvédelmi akadályversenyre került sor, maid Bacsa Ferenc pol-beat énekes műsorát tekinthették meg. Ezután ifjúsági nagygyűlést rendeztek, amelyen Puszta Béla, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának titkára mondott beszédet. A délutáni programban a szabadtéri színpadé volt a főszerep: fellépett a salgótarjáni jazzba- lettcsoport, Maksa Zoltán humorista, a Super Color együttes. A programok sorában szerepeltek még játékos vetélkedők, sport- és ügyességi vetélkedők, béke- rajzverseny, MHSZ modellező- és sárkányrepülő-bemutató. termékek ára A konzervipari és forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják a lakosságot, hogy az alapanyag- és csomagolóanyag-árak. valamint a feldolgozási költségek növekedése miatt egyes konzervipari termékek fogyasztói ára szeptember 29-től, hétfőtől fokozatosan, a következő mértékben emelkedik: Egyes gyümölcsalapú befőttek átlagosan 9>7 százalékkal' a sárgabaraokízek 8-4 százalékkal drágulnak. Nem váltó, zik az őszibarack- és a meggybefőttek. a dzsemek, valamint az egyéb gyümölcsízek fogyasztói ára. Egyes főzelékkonzervek átlagosan 6.2 százalékkal drágulnak. de ezek körében nem változik például a zöldborsó- konzerv ára. A sűrített paradicsom ára 6 százalékkal emelkedik. Néhány savanyúság átlagosan 11-2 százalékkal drágul, az ecetes és a csemege- uborka ára azonban változat- 1 lan marad. Szabadidős hét vége Gazdag program között vá- két, vasárnap kispályás lato- logathattak a megyeszékhely darúgó-bajnokságot szerveztek Gorkij-lakótelepen élőik az el- számlikra, a kisebbek pedig múlt hét végén. Szombaton videojátékokon és ügyességi asztalitenisz- és sakkversenye- vetélkedőkön vettek részt. Befejeződött a nyomozás Loptak mindenünnen Nyolc gyanúsított várja előzetes letartóztatásban, hogy ügyében ítéletet hozzon a bíróság. A hosszú bűnlajstrom alapos felderítést igényelt, hiszen ezek az emberek júliusban és augusztusban Salgótarjánban több bűncselekményt követtek el. Ügyük akként kapcsolódott egybe — mint- aihogy arra a nyomozás fényt derített —, hogy a lopásból származó értékek ugyanazon orgazdáikhoz jutottak el. Loptak mindenünnen, ahonnan csak tehették: üzletből, butikból, parkoló teherautóból. magánlakásról, a cipőosz- tályról. mozi elől* * sőt még óvodából is. Nézzünk néhány esetet: Kádár Sándor július 24-én. amikor a parkoló teherautóból még a plédet is elhozta* egyedül volt, de a Mérleg úti áfész-boltból a vermoutokat már Tóth Tibor Dezsővel együtt lopták. Majd augusztus 4-én Tóth próbálkozott egyedül: ruha, nadrág, póló, számológép, több mint 24 ezer forint értékben volt a zsákmánya a Rákóczi úti butikból. Augusztus 9-én már Csikós Lajos volt Tóth társa- amikor a baglyasaljai üzletből 3778 forint értékű italt, dohányt, édességet vittek el. Augusztus 13-án Kádár Sándor és Vendlóczki Lajos együtt kívánt cipőt húzni- de fizetni nem akartak érte. így hát a Centrum és a Pécskő Áruházban is próbálkoztak cipőlopással. Aztán a holmik nagy része Chikány Lászlónkhoz és Maruzs Pál Józsefné- hez vándorolt. Legmegdöbbentőbbnek mégis a július 26—27-i betörés tűnik. Deák László és Stadler Csaba a Bartók Béla úti óvodában randalírozott: az irodában az iratokat szétdobálták, babaruhák, elszórt törülközők mutatták a féktelen dorbézolás nyomait, szanaszét hevertek a gyermekjátékok is a szobában. Az értékesebb tárgyaknak — televízió, magnó — pedig lába kelt. A lopás értékét 35 ezer forintban, a rongálás mértékét 40 ezer forintban állapították meg. A csak példálódzva említett ügyekben a rendőrség a nyomozást befejezte, s az ügyet vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. — zs —------------- H É T E L O ------------S iker (felen) könyvek Két könyv hozta lázba a nagyérdeműt az elmúlt héten: az egyik azért, mert megjelent, a másik pedig azért, mert nem jelent meg. Mindkettőt úgy várták, mint szűz leány a legénykét. S ahogyan^ az lón: az egyiknek jön, a másiknak nem. Az elsőről végh-tele- nül sok információt kaptunk, a másikról szinte semmit. Egyébiránt, mindkettő állami nyomdában készült, illetve készül. Végh Antal negyedmilliós rekordpéldányszámú kötetét, a Gyógyít(6)atlan című pamfletkönyvet a salgótarjáni piactéren is úgy kapkodták, mint kacsa a nokedlit. Világos: ki van éhezve az olvasóközönség (egyrésze) az ilyenféle írásokra. Csupán emlékeztetnék a néhány hónappal ezelőtti slágerre, Zalatnay Sarolta „apácaellenes” memoárjára, amely szintén tekintélyes eleddig 180 ezres példányszámban látott nav- viláoot. S, m5nt az énekesnő a héten nyilatkozta, készül az víabb kötet. Dehát a Gyógyít(6)atlan nemcsak példányszámban és népszerűségben múlja felül Cint könyvét, hanem — közutálatban is. Ennyi — enyhén szólva — elmarasztaló kritikát kevés könyv kapott, ily rövid idővel a megjelenése utóm. Például a tegnapi Népsport cikkírója —. akinek szignója érdekes módon megegyezik a könyvben meglehetősen negatív figurának bemutatott sportújságíró nevével —. szóval ez az írás tanmesét közöl az okos íróról, aki első svortkönyve megjelenése előtt futball,öltözőt is csak egyszer látott, amikor az öltözői folyosón kereste a mellékhelyiséget, s aki rettentő módon szomjúhozza a botrányt. Más lapok siker hajhásznak. pénzéhesnek tartják, hány csak a finomabb jelzőket említsem. Eny dologról azonban zömmel „elfeledkeznek”: megcáfolni a könyvben! állít á cokat! Csak úgy csendesen jegyzem meg, hogy könyvesboltok eladói mondják, tucatszámra vannak könyvek, amelyek hosszú évek óta porosodnak a polcokon. hírek — Szegmángorlási kísérletek fejeződtek be a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. A berendezés csavart és körgyűrűsen rovátkolt, tárazható szegeket készített. A gyártásközi hibák kijavítása után megkezdték a sorozatgyártást. Már tőkésvállalat is érdeklődött, ezért egyes szegtípusok fel- szerszámozásához is hozzákezdtek. — SZEMÉTSZÁLLÍTÁS. Egyre több községben szervezik meg az intézményes szemétszállítást. Az idén Mihályger- ge községben oldották meg e kérdést, míg a következő években Kishartyán, Cered, Zabar és Szilaspogony községekben tervezik az intézményes szemétszállítás bevezetését. — A szakember-utánpótlás biztosítására az elmúlt öt évben a Balassagyarmat körzetében működő mezőgazda- sági üzemek 24 felsőoktatásban és 53 középiskolában tanuló fiatallal kötöttek tanulmányi szerződést, melynek következtében nőtt a fiatal szakemberek száma, s több lett közülük vezető. Míg 1980-ban 113, most 130 fiatal középszintű vezetőt tartanak számon. feláron sem kellettek a kutyának se’. Vajon, ezekbe nem volt kár bele feccölni százezreket-milliókat? Hiszen utoljára a nyomdai korrektor olvasta őket... Na, a másik könyv egészen biztosan nem lesz sikerszám. Ha egyáltalán megjelenik. A címe egyszerűen csak ennyi: Napló. Nem kell megírni, mert már rég kész van. Csak éppen a nyomdai kapacitás. .. Ezt meg kell érteni a pedagógusoknak, akik most napló helyett cetliket, füzeteket vezetnek, s aztán majd, ha megkapják, akkor az egészet átírják szépen. Ugye, ha nincs elegendő adminisztráció, tudunk mit csinálni. Többen megkérdezték, miként lehetséges. hogy eay mapón- vnllnlkozású könyv akár néhány nap alatt elkészül, az osztó lynavlóra vedig hónapokat kell várni? Kérem, em/értelmü a válasz: nem, tudom. Mint ahogyan, arról is keveset tudtunk meg, hogy valójában, milyen visszaélések voltak az egyetemi felvételiknél. Bizonyára, többen hallották, a hírt: az ELTE jogi karára felvételiző diákok jó pénzért megvásárolhatták a felvételi kérdések válaszait. Csakhát a butaságnak is vannak fokozatai: volt olyan felvételiző, aki szó szerint ugyanúgy töltötte ki a történelmi tesztlapokat, ahogyan a kódban szerepelt, aztán a szóbelin a felére sem emlékezett. Nos, az ügy bíróság előtt van. ám nehezen hihető, hogy csupán néhány diákról és néhány oktatóról van szó —. dehát ezzel várjuk meg az ítélethirdetést. Mindenesetre, ez a hír jóval rosszabb, mint a salgótarjáni felvételi arány, ahol viszont nem férhet kétség a tisztességhez. Annál több a tudáshoz: ugyanis a tanárképző főiskolára jelentkezők közül mindössze hárman feleltek meg a felvételi követelményeknek. Dehát, hol van már a felvételi, bár botránynak nem volt rossz. Lehet, hogy újabb siker(telen) könyv lesz belőle? Tanka László Elhunyt Ruttkai Éva A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség és a Vígszínház mély fájdalommal tudatja, hogy Ruttkai Éva Kos- suth-díjas színművésznő, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, hosszan tartó súlyos betegség után szombaton hajnalban, 58 éves komban elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — A megye szántóterületének egyharmadán arattak az idén búzát, ebből 376 hektárt Szandán. A termelőszövetkezet egymillió forint árbevételi kieséssel számol gazdálkodásában, amit a költségek minimálisra szorításával igyekeznek ellensúlyozni. Bizakodnak, hogy a tervezett 725 ezer forintos nyereséget ennek ellenére megtermelik. — BEIRATKOZÁSI SEGÉLYT folyósított a Nógrád Volán szakszervezeti bizottsága a nagycsaládosok és gyér- meküket egyedül nevelő szülők iskoláskorú fiataljai részére. Ez évben 100 ezer forintot osztottak szét ilyen célra. 125 kisdiák tanulmányaid nak segítésére. — Társadalmi munkálatok. Balassagyarmat Városi Tanácsa az évi társadalmi munka- tervében célul tűzte ki, hoar minden lakos átlagosan 1700 forint értékű tevékenységi végezzen. Az őszi akciók között szerepel a lomtalanítás és hulladékgyűjtés, a gyermek- intézmények feltételeinek javítása, járdák, parkok, játszóterek rendbetétele. NÓGRÁD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Teletöm ui-sn. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovát: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT T AM AS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér * Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbesítöknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lap- ■(látási Irodánál fHELIRl Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEL1R 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra : 43 forint, negvedévrpl 129 forint, egy évre! US forint. Előállitjai « Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér «. PÍ.J 96. Felelős vezető; KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN »133-15«,